Fenes Iván Trinanon kapcsán: „…Merítsünk a gyalázatból, amit velünk az utóbbi száz évben megtettek”

Csak úgy lengette a szél a magyar zászlókat. A város utcáit identitáserősítő dalok járták át. Gyászoltak a bősi magyarok, Nagymagyország térképe jelezte létezésünket.

Bős városában is megemlékeztek Trianon gyászos napjáról. Harangzúgással kezdődött a nemzeti összetartozás napján tartott összejövetel.

Szívszorító volt, ahogy a megemlékezők együtt énekelték a himnuszt. Annak „Megbűnhődte már e nép…” soránál még a szél is erősebben fújt. Ezt követően a bősiek büszkén elénekelték a  székely himnuszt is.

   

Fenes Iván polgármester kiemelte, hogy 100 év ugyan már eltelt, de mi azért itt vagyunk. Őszintén vallott arról, hogy bár a napokban arcára ült a belső fájdalom…de a jövőt illetően idővel optimistává vált, „mert emlékezünk erre a gyalázatos Trianonra, emlékezünk, de a jövő ennél fontosabb!” – nyomatékosított a bizakodást.

„A jövőért mi vagyunk a felelősek és azok, akik itt vannak, s akik nincsenek most velünk. A jövőt a magyaroknak és a gyerekeinknek építjük. Mert minden elveszett magyarért kár… Minden elveszett emberért kár! Mindenért kár, amit nem használunk ki!”

– fogalmazott Bős polgármestere.

Fenes Iván beszédében arra ösztönzött mindenkit, hogy tegyünk meg együtt mindent annak érdekében, hogy száz év tükrében is  optimisták maradjunk, mert ez itt a mi hazánk, az is volt és az is marad. A településvezető biztatott továbbá arra is, hogy szedjük össze magunkat, fogjunk össze és ne engedjünk annak, hogy valaki dirigáljon nekünk. Hangsúlyozta, hogy a megemlékezésnek csak így van értelme, s

„merítsünk abból a gyalázatból, amit mi velünk itt megtettek az utóbbi száz évben. Ne felejtsük el, csak erősítsen meg bennünket! Ne felejtsünk el semmit! Megbocsájtani meglehet, de elfelejteni nem!”

Szomorú szívvel beszélt arról, hogy karöltve elődeinkkel egyik napról a másikra úgy éreztük magunkat, mintha idegenek lennénk a saját földünkön, országunkban.

„Mi ebben az országban, itt Bősön bősi magyarok maradunk, azok voltunk és azok is leszünk!”

– kért mindenkit arra, hogy segítsen mindezt megvalósítani, megtartani. Összefoglalásként elmondta, ezért kell megállni, s arra kérni a jó Istent, segítsen bennünket, s tartson meg elsősorban hitünkben, magyarságunkban mert, ha ez így lesz, megmaradunk.

Az ösztönző beszéd után a jelenlévők sorából hallható volt a „Vesszen trianon!” felkiáltás. A szónoklat alatt több jelenlévő szeméből könnyek csordultak ki, szomorú szívvel emlékeztek az igazságtalan történésekre, s arra, Bős egykor Nagymagyarországhoz tartozott.

Nagy Anikó a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke is köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy ugyan gyásznap van, de amikor gyászolunk, gondolnunk kell a jövőre. Rámutatott arra, hogy az eltelt 100 évből a Csemadok 70 évben működött, s védte, őrizte ápolta anyanyelvünket, kultúránkat, értékeinket. Továbbá köszönetet mondott minden magyar érzelmű embernek, aki segíti a munkájukat, akár a jelenlétükkel is. Végül pedig felolvasta a Csemadok országos elnökségének – Trianon 100 – nyilatkozatát.

A Szózat eléneklése után száz mécsest gyújtottak, majd este nyolc óra húsz perckor, amikor a világtérképen az összefogás tüzei kigyúltak, a bősi Csemadok-háznál is lobogott a láng, hogy jelezze létezésünket. A Csemadok-házban megtekinthető volt a helyiek trianoni emlékműsora is.

A június 4-i megemlékezés ideje alatt lengtek a magyar zászlók a Csemadok-háznál.

Laky Erzsébet