Losonci újévi köszöntő 1891-ből

Kicsit folytatva a karácsonyi gondolatokat, melyet a Losoncz és Vidéke tett közzé 1890 decemberében, olvassák élvezettel az 1891-es évfolyam első számának újévi gondolatait. Ez az év jeles év lett a város számára.

A város polgármestere Török Zoltán lett, aki elindította Losonc magasra ívelő fejlődési korszakát, melynek irányítását őt követően Wagner Sándor vette át. A Polgári Fiúiskola megnyitása ebben az évben is terv maradt, de megnyílt a Városi Polgári Leányiskola, s befejeződött a Losonc és Losonc-Tugár egyesítési folyamata, melynek érvényessége 1892. január 1-jén lépett érvénybe.

„Legyen a két város egyesülése egy újabb alapkő, melyen Losonc felvirágzásának épülete emelkedjék, s buzdító jelszó gyanánt véssük az alapkőre és szívünkbe azon jóslatot, hogy „Losonc nem volt, hanem lesz” – írta a lap 1891. augusztus 2-i számában. A jóslat valósan igaznak bizonyult.

    

A fényképek jóval később, 2017-ben készültek, amikor a várost egy kis időre meglátogatta a havat hozó Télapó.

Az új évben

Reményekkel eltelve állunk az idők új szü­löttjének bölcsőjénél, sokat, nagyon sokat várunk az új szülöttől, s azt hisszük, hogy jogosult re­ményeinket valósítja meg a reánk virradt új év.

Ez a remény táplálja folytonosan az egységeket, a társadalmakat, a nemzeteket, s az egész emberiséget. S ez természetes is. Remény nélkül egyik se lehet el. Aztán meg átalánosan megho­nosodott szokás az, hogy a múltat minden nyomo­rúságai mellett is dicsérjük, a jelennel minden előnyei mellett is elégedetlenek vagyunk, de a jövőt mindnyájan okkal vagy ok nélkül szebb­nek, jobbnak, áldásosabbnak reméljük. Jól is van ez így egyrészt azért, mert a jövőbe vetett re­ménység munkakészségre, tetterőre gyulaszt egye­seket és nemzeteket, másrészt pedig azért, mert e reményeket a jövő kisebb-nagyobb mértékben teljesíti is, minek világos tanúbizonysága a foly­tonos fejlődés és haladás.

A remények, melyeket egyesek kötnek az új évhez saját anyagi és szellemi érdekeik körül forog éppen úgy, mint a nemzetek, s az egész emberiségé.

Az egyesek anyagi és szellemi jóléte minden­esetre nagyban kihat az összeségre, valamint ezé amazokra, s így a kettő kölcsönös hatásban áll egymással.

Nekünk igen sok kívánnivalónk volna az új évtől, igen sok jogos reményt formálunk az új évhez. S mindazt, amit egyenként várunk, nagy részben teljesedve is láthatjuk; ha önma­gunk úgy intézzük minden dolgunkat, hogy azok­ban meglesz az erkölcsi alapon álló komoly törekvésű irány; ha senki se költ többet, sőt annyit sem amennyit szorgalmas munkásságával keres;

ha mindenki nemcsak a jelent, hanem egyszersmind a jövőt is szem előtt tartja; ha mindenki meggondolja, hogy oly családnak, társadalomnak, s nemzetnek tagja, mely család, társadalom, s nemzet irányában szent kötelességei vannak; ha csak a jóra, tisztességesre, nemesre és szépre váló törekvés lesz alapja minden tet­teinknek úgy a magunk, mint a mások ügyeiben;

ha az egyesek úgy, mint az egyesek tömegesülése útját állja minden erkölcsi bajnak, ha sem egyesek, sem társadalom nem nézik összedugott kézzel, mint garázdálkodnak némelyek az egye­seknek úgy, mint a társadalomnak legféltettebb vagyonában; ha tehát erkölcsi öntudatra ébred­nek az egyesek, s egyesülve a tiszta erkölcsiség álorczájában járókat kíméletlenül leleplezik, s ki­metszik a családok és a társadalom testéből a fertőző anyagot; ha mindenki teljesíti kötelességét, békés jóindulatul táplál embertársa irányában. Ime e néhány pontba foglalt elvek szigorú megtartása, mily biztosan a teljesülés révébe vinné újévi reményeinket.

Azonban ezen elvek megtartásához sok önmegtagadás kell; mert hiszen azt a földicsért múltat nem olyan könnyű ám sok embernek levetkeznie! Azonban reméljünk, hátha, hátha?

Társadalmi életünk reményei igen természe­tesen összefüggésben vannak az egyének reményeivel, úgy amazok teljesülése nagyban függ emezektől. Hány társadalmi alkotásunk várja az újjá alkotó szellemet, mint a nyári nap forrósá­gától ellankadt növényzet az üditő esőcsöppeket?

Miért számoljuk el azokat egyenként, ismeri min­denki, óh, ha megvolna a kellő komoly akarat, nem virágkorukat élnék e társadalmi intézmé­nyek, hanem gyümölcsöző korukat, mely gyümöl­csöket maga a társadalom élvezné legnagyobb örömmel. Nézzünk szét társadalmunkban, mennyi hiányt találunk még ott, mily tere volna még az új építkezésnek? Van-e már kórházegyesületünk, gondoskodik-e már társadalmunk egészen a mo­dern kor követelte módon szegényeiről?! Remél­jük itt is az új évtől a legjobbat. Hiszen egyszer csak meg fog dobbanni a mi társadalmunk lelki­ismerete ebben az irányban is!

Társadalmi életünket, hála e társadalom geniusának, nem egy rétegzet képezi, együtt, egymással szép egyetértésben, közös munkásságra készen működik abban minden hivatásnem: a szellemi munka, a kereskedelem s ipar emberei, szóval együtt van itt a munka, s talán éppen ezért olyan egyöntetű ez a mi társadalmunk, mely ekképpen magába foglalja a nagy vidéket is.

E különféle  hivatásnemeknek úgymagukra, mint kölcsönösen egymásra nézve bizony volnának re­ményei, melyek ha az újévben teljesülnének, csak erősebb, hatalmasabb, munkára és alkotásokra képesebb lenne e társadalom. Ne a rideg anya­giság elve uralkodjék itt, hanem a mindent ni­velláló kölcsönös becsülés. Ily társadalom minden egyes tagjának föl kell emelkednie azon magas­latra, melyről mindenki megláthatja, minek híjával van őse hiányt ki pótolja.

Városunk életében új korszak kezdődött, oly korszak, mely szívesen szemléli közügyei élén ama kormányozni, s alkotni tudó, s erre hivatott te­hetséget, mely polgármesterünkben megvan, sze­mélyesítve. A nemes ambiczió, dolgozni tudás és akarás nagy dolgokat mivel városunk életében. A hol a fő és a tagok oly közös egyetértéssel tűzték ki maguk elé a haladás eszméit, melyek megtestesülése csak a város előnyére fog történni, ott nemcsak erő, hanem hatalom is van. Losoncznak városnak kell lennie a szó igaz értelmében, mely hódítson, magához lánczoljon, vezessen. Nógrádvármegye ezen egyetlen városának nem szabad czéljait szemei elől tévesztenie.

Reméljük, hogy az új év több ponton oly eredményeket szül városunkra, melyek mindig nagyobb és nagyobb mértékben képesítik arra, hogy föladatát elérje. Az újévtől várjuk L.-Tugár-nak Losonczczal való egyesülését, ettől várjuk, hogy elkészíti az alapot egy polgári fiúskola föl­állítására, abban pedig biztosak vagyunk, hogy azon aspiráczió, mely évek hosszú során érlelődve a múlt évben nyert kifejezést, ez évben csak erős­bülni fog; mert a haladás eszméi előtt nincs semmi gát, a haladás eszméinek előbb-utóbb dia­dalra kell jutniok.

És hazánk  Ki ne táplálna keblében leküzd­hetetlen vágyat e sokat szenvedett, s annyira imá­dott hont boldognak látni?! Ki ne óhajtaná, hogy a haza jóléte, hatalma érdekében támasztott vá­gyai teljesüljenek?! Ki ne zengené ez újév ele­jén hazafias lelke mélyéből a magyar nemzet hymnusát:

Isten, áldd meg a magyart!…

Megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt!

Lejegyezte: Puntigán József