Urunk megkeresztelkedésének vasárnapja a Körképen Jankó Gábor atyával

Nyitókép: thenivbible.com

A héten Jankó Gábor atyát (Gelle község plébánosa) kértük fel arra, hogy lelki táplálékot, erőforrást nyújtson mindazoknak, akiknek szükségük van rá ezekben az embert próbáló napokban.

Ma van Urunk megkeresztelkedésének vasárnapja. Magunk előtt látjuk Jézust, a mi Mesterünket, aki beáll egy sorba a többiekkel hallva Keresztelő János bűnbánatra serkentő szavait. Milyen furcsa, hogy Jézus, aki tiszta, szent és bűntelen, tehát nincs szüksége a megtérésre, mégis megteszi ezt a lépést, beáll velük egy sorba. Miért? Azért, mert sorsközösséget akart vállalni velük és velünk, de nem a bűnben, hanem a bűntelen életben, amilyen az Isten képét hordozó ember volt a teremtés pillanatában.

Jézus nemcsak belépett a Jordán vizébe, de ki is lépett onnét, Szentlélekkel és kegyelemmel eltelve indul az Atya akaratának teljesítésére, mert felismeri és vállalja a küldetését, hogy az emberiség megváltásáért jött és üdvözíteni akar bennünket.

   

Azért jött, mert szeret bennünket, az embert és mert nem a bűnös halálát akarja, hanem, hogy letérjen útjáról és éljen, vagy megkeresni jött ami elveszett, s tudja, hogy nem az egészségesnek kell az orvos, hanem a betegnek. Tehát igen is bele merítkezik abba a vízbe, amelybe valószínűleg házasságtörők, vámosok, és sok más bűnös ember is beállt, s amíg Keresztelő János figyelmeztet, megtérésre int, szembesít, előkészít, addig eljön majd Ő, aki Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni, tehát valóságos bűnöket eltörlő erővel.

Az alámerítkezés, a keresztség pillanata nemcsak egy szimbólum, nemcsak egy trendi dolog, vagy tömegpszichózis (ők ott vannak és nekem is föl kell sorakoznom utánuk), hanem mély mondanivaló is: az ember, aki elmerül, valamit ott kell hagynia – eltemet egy régi bűnös életet, valamit ami nem az Isten képére formált emberi élet eredetije.

Az alámerítkezés mozzanata, a meghalás képe, a vízből való feljövetel pedig a feltámadást jelenti és megszületését valami szépnek, újnak, boldognak és öröknek, krisztusi életünknek. Szent Pál is erről beszél a római levélben:

„nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk.” (Róm 6,3-4).

De keresztségünk óta Krisztusi – e még az életünk?

Vigyázunk – e erre a Krisztusi életre? Krisztus lakik – e még szívünkben? Nem kellene – e a bűnbocsánat fürdőjében újra és újra megmosakodnunk? Szomjazzuk – e még Krisztust, az élő Istent? Mert Izajás próféta is ma erre hív bennünket:

„Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet. Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és a keresetet arra, ami jól nem lakat? Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jót esztek, és kövér falatokban lesz részetek. Fordítsátok ide a fületek és gyertek ide hozzám, hallgassatok rám és élni fog lelketek… Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös, térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban.” (Iz 55,1-7)

Izajás itt Isten kereséséről beszél, melynek akkor lesz eredménye, ha valaki elhagyja a gonosz utat. Az ókeresztény egyházatyák beszédeikben előszeretettel utalnak a lelki szomjúságra és étkezésre, tehát az istenkeresésre. Nüsszai Szent Gergely arról beszél egy helyen, hogy az Istent egy egész életen keresztül kell keresni. Szent Ágoston pedig a lelki étkezésről beszél és azt mondja, hogy mindenki, aki étkezik újra megéhezik, a lelki étkezés azonban Isten arcának keresését jelenti. S

zent Ambrus pedig megjegyzi, hogy Krisztus a lelki táplálékért nem kér pénzt, csak hitet. Ha a szüntelen istenkeresés vágya nap mint nap föl tudna éledni bennünk, akkor el tudnánk hagyni régi útjainkat, mert istengyermeki életet kaptunk a keresztégben és ezt kapjuk vissza újból és újból a bűnbocsánat szentségében. Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk. Hát legyünk is azzá, ami az eredetiségünk.

Jankó Gábor atya