Mindennapjaink biztos öröme – Fóthy Zoltán párkányi plébános gondolatai advent 3. vasárnapján

Nyitókép: pixabay.com

Már nem kell sokat várni, és elérkezik az év legszebb ünnepe. Ilyenkor nemcsak a külsőségekre összpontosítunk, hanem a lelki táplálékra és készülődésre is. Örömvasárnap Fóthy Zoltán párkányi plébános segít ebben minket adventi gondolataival. 

Mindennapjaink biztos öröme

   

Advent 3. vasárnapja az Egyház liturgiájában valamivel kiemelkedik a többi közül. A nap liturgikus színe ilyenkor a rózsaszín, így az adventi koszorú harmadik gyertyája is. A rózsaszín az örömet szimbolizálja. Ezen a napon még inkább teret adunk annak, hogy az öröm valósága átitassa életünket. Elhangzik Szent Pál apostol buzdító felhívása a hívő nép irányába, a félelmektől ma még inkább megjelölt világ gyermekei felé:

„Örüljetek az Úrban szüntelenül…” Az apostol a legmélyebb örömről szól, amely Istenre irányul. Az öröm személyes valóság, ezért lehet az Úrban örülni. Az interperszonális öröm a tulajdonképpeni örvendezés, ennek legmagasabb megnyilvánulása az Úrban való öröm.

A lét és élet öröme ez, mint sajátosan személyek közötti esemény, a tárgyakkal nem tudunk ugyanis kapcsolatba lépni. A személytelen világban – ha már örömnek is nevezzük – esetleg csak valaminek lehet örülni, és az is egyoldalú. Hiszen a tárgyi világ nem köszön vissza…

Azt is tapasztaljuk, hogy a minket körülvevő tárgyaknak csak ideig-óráig tudunk örülni, mert teljes mértékben nem töltik be szívünk vágyait. Persze épp ezért velük kapcsolatban nem is lehet szó igazi örömről – azokat csak élvezzük, kedveljük.

Minek is örvendjünk igazából? Mi az örömünk oka most, advent miliőjében? Szent Pál abban jelöli meg az öröm okát, hogy az Úr közel van. A közelségnek örvendünk – Isten és a szeretet közelségének. Isten közel van. S másutt úgy nyilatkozik az apostol: „benne élünk, mozgunk és vagyunk”. Kell-e ennél mélyebb intimitás?

Az ember, ha szakít a szentháromságos szeretet Istenével, kilép az öröm forrásából, és lezüllik, s már nem keresi, hogy örvendjen valakiben. S mivel így megtörik szeretete, élete a továbbiakban próbálkozás lehet egyfajta önmegvalósításra. Eközben sokat csalódik, majd esetleg bezárkózik, és belső félelem keríti hatalmába. A hit és a lét (az élet) öröme nélkül – bárhogy is próbálja magát kábítani az ember – csak az egzisztenciális félelem marad. Mi lesz most, – gondolhatja valaki – hisz nem jól alakulnak a dolgok?

Mi lesz, ha a betegségek és járványok miatt megrendülni látom saját életem? Marad a félelem? Az emberek persze nem félhetnek egymástól. Paranoid helyzet az, ahol az emberek félnek az emberektől. Amikor már nem érdekel a másik személye, mert annyira önmagamba zárkóztam! Ez az ember totális szétesése, mert már nem látom a személyes kommunikációban sem önmagam kiteljesedését, sem a felebarátomét.

A félelemben nincs semmi öröm, személyesség és amint Szent János apostol mondja, szeretet sem. Az Egyház szívében felismerhető a gyógyír: Jézus Krisztus – Isten megtestesült Fia – végtelenül szeret téged, és az egész világ Isten teremtő szeretetén belül van. Ezért lehet „örvendezni az Úrban”, és igazán csakis benne! És amikor szeretünk, mi is ebből az isteni szeretetből viszonzunk valamit. Ha erre tudatosan törekszünk, nemcsak a belső, hanem a külső életünk is ragyogni fog, és embertársainkra is sugározza Isten végtelen szeretetét.

Csak így szemlélhetjük világunkra – ezzel a pozitív tekintettel – bármennyire is sok benne az erkölcsi csúnyaság! Meg kell próbálnunk úgy élni ebben a világban, mint édesanyánk méhében. Meglátva és megtapasztalva azt, hogy tényleg gyönyörű a mi világunk! Isten teremtő művészetének csodás megnyilatkozása! S egyszer majd megdicsőül, minden kontúrjával, amely a szerető ítélet fényén átmegy… Addig is: létünk személyes mivoltának köszönhetően örüljünk az Úrban.

Fóthy Zoltán, párkányi plébános

Fotók: Párkányi plébánia FB-oldala/archív