Az Élet, az Örök Élet kér bebocsátást – Parák László bősi esperes-plébános ünnepi gondolatai advent negyedik vasárnapján

Nyitókép: istockphoto.com

Az emberek sokszor észre sem veszik, mennyire sietnek. Sokan a díszítésekre, vásárolgatásokra összpontosítva elfeledkeznek a legfontosabbról, a lelki felkészülésről. Álljunk meg ezért egy pillanatra, lassítsunk.

Elérkezett advent negyedik vasárnapja. Az utolsó gyertyagyújtáshoz és a meghitt időtöltéshez Parák László bősi esperes-plébános útmutató gondolatait osztjuk meg olvasóinkkal.

Az Élet, az Örök Élet kér bebocsátást

   

Sokat és sokszor sietünk. A sietség – jellemző főleg most, advent utolsó napjaiban. Utolsó évzárás előtti találkozások, megbeszélések. A lajstromunk/kívánságlistájának a végén még nem is járunk, mert vannak személyes feladataink is, kötelességeink, azokat közvetlenül karácsony előtt intézzük. Lehet mindezt sietség nélkül intézni? Mennyire igazmondó a mindenkori kérdés: Mi készül, hogy ez izzadó sietség Munkába fog mind éjet, mind napot? (Arany János–Shakespeare-fordítás) Mi, vagy ki okozza ezt az izzadó sietséget?

Az utolsó adventi vasárnap szövege is meglepő módon beszél a sietségről. Hova és miért siet Mária? Még ő is siet? Helyénvaló a kérdések sorozata! De Mária másféle módon, másféle okból siet… Nem a munka, a feladatok, a vásárlás miatt siet. Őt a boldogság, a titokzatosság és az angyal hírüladásának az öröme sietségbe kényszeríti, hogy egy titkot osszon meg rokonával. Mária az angyali üdvözletből értesül arról, hogy gyermeke fog születni, ezért útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet. Ő is gyermeket vár.

Két édesanya találkozása, két asszony találkozása, akik telve boldog ujjongással osszák meg egymás között örömüket. Az anya szíve az, ami megismerhetetlen (Mária evangéliuma). Mind Mária, mind Erzsébet életében csoda történt. A Mindenható megajándékozta őket az anyaság örömével. És ez az öröm vezeti Máriát, hogy adventi útja a beteljesülés legyen: Emmánuel lesz a neve. Az egyik Ó-antifóna a mai adventi vasárnapon a következőket hirdeti: Ó jöjj, ó jöjj el, napkelet,/ mert éjben járunk nélküled; / jöjj, igaz Napunk, halld imánk / és fényességed áraszd ránk! / Eljő, eljő Emmánuel, / Hogy üdvözüljön Izrael! (ÉE 15)

M. S. mester, a késő középkori magyarországi festészet legkiválóbb, anonim mesterének az egyik képén, melynek címe: Mária és Erzsébet találkozása (1500-1510), a festő a néző számára világosan érzékelteti a két asszony gyermekeik jövendő sorsát. Tekintetük nem egyforma: miközben Szűz Mária arcán a boldogság felhőtlennek látszik, Erzsébet vonásai – fürkésző szeme és összeszorított ajka – gondterheltségről árulkodnak (Vadas J., 30. o. ). Igen, Mária boldog. Mária Magnificat hálaadó énekében ő maga mondja: „…szívem ujjong üdvözítő Istenemben… Íme ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek…”

Máriát a boldogság sietteti, ezért kel útra, ezért sietve indul Erzsébethez. Mária helyettünk is siet, hogy tudassa az emberiséggel: az ő gyermeke Isten mindannyiunknak szóló ajándéka, ő a mi Megváltónk és Üdvözítőnk. Illő, hogy a két asszony öröméhez és boldogságához mi is csatlakozzunk.

Kiss Ulrich jezsuita atya szavaiban megtalálhatjuk az adventi várakozás boldogságát: „Ha mi is boldognak akarjuk mondani magunkat, nekünk is hinnünk kell az ígéret beteljesedésében. S ez nyilván nem a karácsonyi kívánságlista maradéktalan beteljesedéséről szól. Nem a telhetetlenség újabb csömöréről. Arról, hogy látogatónk jön. Arról, hogy az élet, az örök élet kér bebocsátást.”

Az élet, az örök élet kér bebocsátást. Talán ez a sürgető és felmentő ok arra, hogy siessünk, rohanunk advent idején. Mi, vagy ki okozza ezt az izzadó sietséget? – hangzott fel a költő kérdése az írás elején. A sietséget mi emberek okozzuk, a reményteljes, boldog sietség, amely nem tőlünk származik, pedig sürget bennünket, hogy vigyük hívül: „Közel vagy hozzánk, Urunk, minden utad igazság; kezdettől fogva meggyőződtem arról, hogy Örökkévaló vagy.” (Vö. Zsolt 118, 151-152)

Parák László esperes-plébános