Nyitókép: Körkép.sk

 

Az adventnek különleges hangulata van. Pompás fények, hangulatfokozó dekorációk csábítják az embereket nézelődésre, sétára. Sárosfán idén valami új dolog bírt egyedi varázzsal.

 

Mindenki odaadóan tette a dolgát, hogy meglepjék a sárosfaiakat.

 

A Csemadok helyi alapszervezete már korábban megálmodta, hogy betlehemet készíttet. Az idő mégis ellenük dolgozott, de idén már erőteljesebb akarattal szánták rá magukat álmuk megvalósítására.

 

 hirdetes_810x300  
Néhányan kilátogattak megtekinteni, mi készül.

 

„Régebben terveztünk felállíttani egy kültéri betlehemet a Csemadok alapszervezetének nevében, de a terv megvalósítása költségesnek tűnt. Ennek ellenére mégis türelmesen tervezgettünk és tevékenykedtünk, hogy a tervünk megvalósuljon… Például sokat sütöttünk rá…” –

 

emlékezett vissza Földváry Terézia, a Csemadok sárosfai alapszervezetének elnöke.

 

A munkáért finomsággal „fizettek”.

 

Mint elmondta, a járványügyi helyzet miatt az adventi ünnepkör terveit idén sem tudták maradéktalanul megvalósítani.

 

Volt, aki ingyen fuvarozott.

 

Az alapszervezet tagjai még az év elején felkeresték Mórocz Csaba fafaragót Pozsonyeperjesen, aki már több  községben csodás falutáblákat készített. A fafaragó elmondta, hogy az eddigi munkái során a sárosfaiak az elsők, akiknek betlehemet készített. Az alkotást préselt, szárított fából állította össze.

 

Csodás betlehem készült.

 

A betlehemnél egy betlehemi istálló is készült, amelyen az ácsmesterek önzetlen módon dolgoztak. Ez egy többfunkciós kis házikó, aminek bővítéséhez már a közeljövőre is fantáziadús ötletek születettek.

 

A fafaragó munkája egy igazi kincs – a közösség kincse.

 

Földváry Terézia hálásan és meghatódva fejtette ki, hogy bárkit is szólított meg, mindenki azonnal segített. Említhetjük úgy az ácsokat, a festőket, de voltak, akik fuvaroztak, méghozzá ingyen. Egy helyi vállalkozó is támogatta és hozzájárult a munkához.

 

A betlehem ünnepi fényben tündököl.

 

A helyiek már a díszítés készítése közben is meg-megálltak nézelődni. Volt olyan, aki oda kerékpározott, hogy lássa, mi is ez az új alkotás. Nagyon kedvesek voltak a polgárok.

 

„Csodálatos lett! – le a kalappal a fafaragó előtt!” –

 

hangsúlyozta Földváry Terézia.

 

Az ünnepi ajándék.

 

A betlehemet hangulatosan meg is világították. A falu további pontjain ünnepi fénybe borult a karácsonyfa és adventi koszorú is található.

 

Sárosfa Betleheme.

 

Mindenki nagyra értékeli az ötletet és a díszítést. Még ma is sokan sétálnak oda, hogy megtekintsék a Csemadok és az odaadó segítők, támogatók által elkészült betlehemet, ami a közösségnek egy szép karácsonyi ajándék lett, és varázslatossá tette a sárosfaiak karácsonyát.

 

Laky Erzsébet

 

Fotók: Csemadok sárosfai alapszervezete/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.