Nyitókép: szekelyhon.ro

 

A Nagyhéten egykor nem rendhagyó módon viselkedtek az emberek. Azért is írták nagy kezdőbetűvel a Nagyhét szót. A Nagyhét megnevezést Csendeshétként is emlegették. Ilyenkor hivatalos munkát sem végeztek. Ezekben a napokban az emberek tudatosították, hogy Jézus megváltást hoz a mindennapjaikba.

Ünnepre készülés egykor

A Magyar Katolikus Lexikonban foglaltak szerint az asszonyok a települések határaiban felkeresték a kereszteket, ahol imádkoztak, megtisztították a feszületeket, sőt volt, ahol fel is díszítették azokat.
Locsolás régen. (kép: blog.hu)
A falusi nép még a 20. század közepén is összetakarította a szobákat, udvarokat, a házelőtti részeket, kihordta az istállót. Ha javítandó volt a melléképületeken, akkor azokat a munkálatokat is elvégezte, sőt tapasztott, meszelt, stb. Úgy vélték, hogy mindent a tisztaság kellett, hogy jellemezzen. Voltak olyan helyek is, hogy  a szerszámok megtisztítására is odafigyeltek.
Az emberek mindent rendbe raktak. (kép: blog.hu)
Az emberek a hozzátartozóik sírhelyét is rendbe tették, ahogyan a temetőket is.  (Magyar katolikus Lexikon)

Változás céljai

Böjte Csaba elmondása szerint a felsorolt szokásokat azért tartották meg  az emberek, mert úgy vélték, hogy mindent meg kell mozgatni azért, hogy a nem oda „tartozókat” eltüntessék, ilyen pl. a por, a pókháló, stb… Az emberek sokat tettek a tisztaságért. Ám ettől jóval többet jelent a Húsvét. Ilyenkor meg kell állni, el kell csendesedni és az életünkben is rendet kell tenni. Bátran szét kell választani mindazt, ami nem tartozik oda, pl. félelmek, szorongás, sérelmek és bűnök, stb…
„Húsvét előtt hat nappal Jézus Betániába ment, ahol az a Lázár lakott, akit Jézus föltámasztott halottaiból. Ott vacsorát készítettek neki.Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál,” Jn 12,1
Ezek a napok arra tanítanak minket, hogy sajátítsuk el Jézustól mindazt, amit lehet, mert mindenki életébe bekövetkezhet és be is fognak következni úgymond a nagypéntekek. Készüljünk erre méltósággal. Fogadjuk el életünk fájdalmas eseményeit, mert az az élethez tartozik – vallja Böjte atya.
Hangsúlyozza, hogy „nagycsütörtökök, nagypéntekek sajnos az életünk velejárói, és a Golgotára akár tetszik, akár nem , mindannyiunknak fel kell menni. Jézus világosan megmondta:
„Aki utánam akar jönni, vegye vállára keresztjét és úgy kövessen engem.”
Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.