Nyitókép: Körkép.sk

 

A bakai községháza előtti téren húsvéti programokon vehettek részt az érdeklődök. A műsorszámok között a legkülönlegesebb az állatsimogató volt.

 

Az április 17-i húsvétváró állatsimogatót a helyi önkormányzat szervezte, mégpedig idén első alkalommal. A rendezvényen a tapsifülesek mellett más húsvéti ünnephez kapcsolódó állatokat, mint pl. bárányokat és kecskéket is lehetett simogatni. Sok gyermek itt látott életében először ilyen élő állatokat. A legnagyobb sikert a barányok aratták.

 

Lelkesen simogatták a gyermekek az állatokat.

 

 hirdetes_810x300  
Különböző állatokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők.

 

Egy hatéves bakai kisfiú a tojásfa díszítése közben a következő mondókát mondta:

 

„Piros tojás, sárga masni,
ajándékot oly jó kapni!
Húsvét napján a zöld fűben
hímes tojás akad bőven.”

 

Szinte minden gyermek választott magának kedvenc állatot.

 

A szülők is díjazták a lehetőséget.

 

A szervezők csokoládé nyuszival ajándékozták meg azon gyermekeket, akik húsvéti tojást vitték magukkal a helyszínre. Ezekkel a hímes tojásokkal később feldíszítették a bakai tojásfát, ami immár a bakai ünnepi díszítés részévé vált.

 

Hímestojásért cserébe csokoládé nyuszit kaptak ajándékba a kicsik.

 

A díszítés is tetszett a gyermekeknek.

 

A szülők örültek a húsvétvasárnapi programnak, ahol minden gyermek vidám és boldog volt.

 

További képeink:

 

Látványos lett a bakai tojásfa.

 

Színpompás díszítés tette szebbé az ünnepet.

 

Volt, aki alig várta, hogy elfogyaszthassa a csoki nyuszit.

 

Laky Erzsébet

Fényképek: Körkép.sk/Bertalan György

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.