Nyitókép: felvidek.ma
Az idei ünnepeket, jeles napokat az emberek nagy örömére már szabadabban élhetjük át, szentmisén is részt vehetünk. Elek László nádszegi plébános szavaival tesszük ünnepélyessé az Isteni irgalmasság vasárnapját.
Vele együtt élünk… – Elek László atya húsvétvasárnapi gondolatai
Vele együtt élünk…
„Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Tudjuk ugyanis, hogy Krisztus feltámadt a halálból, és többé nem hal meg, a halál nem uralkodik többé rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, de életével Istennek él. Úgy tekintsétek tehát magatokat, mint akik meghaltatok a bűnnek, és most az Istennek éltek Urunkban, Jézus Krisztusban.” (Róm, 6, 8-11)
Nagypénteken úgy látszott, hogy Jézus erőszakos és szégyenletes halálával mindennek vége lett. Tanítványai közül többen csalódottan tértek vissza családjukhoz és munkájukhoz. Erre utal Szent Lukács, amikor evangéliumában beszámol az emmauszi úton történt eseményről (Vö. Lk, 24, 13-35). Jézus halála bekövetkeztével lehetetlen volt eszméit törés nélkül tovább folytatni. Szerencsére, nagypéntek után folytatás következett, és igazából ekkor fordultak komolyra az események. Elérkezett húsvétvasárnap hajnala, Krisztus feltámadása!
A Katolikus Egyház Katekizmusa kiemeli azt a döntő tényt, ami igen lényeges a feltámadással kapcsolatban, s ez pedig nem más, mint a hit misztériuma. A feltámadás eseményének senki sem volt szemtanúja – talán csak a Jézus sírját őrző katonák –, azt egyetlen evangélista sem örökítette meg írásában, csupán magát a feltámadás tényét. Nem tudja senki elmondani, hogy fizikailag hogyan történhetett. E történelmi eseményről vall az üres sír, vagy az, hogy az apostolok és néhány tanítvány találkozott a feltámadott Krisztussal (Vö. KEK, 647).
A tanítványok a feltámadott Krisztusba vetett hittel tettek tanúságot szóban és cselekedetekben. Az Apostolok Cselekedete a következő valóságot közli velünk: „Ezek tanúságot tesznek róla a mai napig a nép előtt” (ApCsel, 13, 31).
Szent Pál apostol, akit a „nemzetek apostolának” is nevezünk, a Rómaiakhoz írt levelében a feltámadott Krisztusba vetett hitéről tett tanúságot, sőt még többet említ, mégpedig azt, hogy a krisztusi megváltás által mi is mindnyájan meghaltunk a bűnnek, és most már az Istennek élünk. Krisztus engedelmessége az Atya iránt, számunkra a bűntől való szabadulást eredményezte. Ezért lehet remény a keresztény ember lelkében, mely feljogosítja őt arra, hogy feltételezze, sőt higgye, ő valóban Istennek él Jézus Krisztusban (Vö. Róm, 6, 8-11).
„A keresztény remény nem tévesztendő össze a világból való meneküléssel. A keresztény remény alapja Isten teremtői és szövetségi hűsége, és ezért hűséges a Földhöz. Mivel az örök életbe vetett remény, nem egyszerűen tiszteli az életet, hanem szolgálatra készen odafordul minden élőhöz. Aki remél, az az élet reményének tevékeny részévé válik. … A jövőbe vetett remény nem hagy teret a történelmi spekulációknak, a történelmi gyakorlatnak viszont igen. Ha hisszük, hogy a szeretet örökké megmarad, akkor ebből következik, hogy csupán a szeretetből fakadó tettek a maradandóak, és válnak véglegesen a valóság részévé. Ez a valóságot elfogadó szeretet éppen abban bizonyul húsvéti, győzedelmes erejű hitnek, hogy elviseli, kibírja a feszültségeket” (Walter Kasper, Jézus a Krisztus, 177. o.)
Jézussal együtt élni, Jézusról tanúságot tenni, Jézus ígéretében remélni: ez keresztény küldetésünk! Ő mindenben példát adott tanítványainak, ők pedig tanúságot tettek róla. A mi feladatunk csupán annyi, hogy csatlakozzunk ehhez a keresztény küldetéshez, mégpedig húsvét ünnepéből kiáradó örömmel. Ezért valljuk meg újra és újra: Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja!
Áldott és békés Isteni irgalmasság vasárnapját kívánok a kedves olvasóknak!
Elek László, nádszegi plébános
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.