Nyitókép: Laky Erzsébet

 

Fekete Dóri alkotásaival a termelői piacokon, vásárokban találkozhatunk, de termékei megtalálhatóak az interneten is. Felkerestük a csallóközi fiatal lányt, hogy látványos készítményei iránt érdeklődjünk. Öröm volt látni, ahogy türelmesen, fantáziáját szabadjára engedve készíti termékeit. Dórival a kezdetekről, az alkotási folyamatról és ötleteiről beszélgettünk. Interjú.

 

Szebbnél szebb alkotásokat láthatunk nálad. Milyen technikákat alkalmazol?

 

Én a decoupage – szalvétatechnikát alkalmazom.

 hirdetes_400x285  

 

Sírdíszek is készülnek Bősön.

 

Mióta foglalkozol ezzel?

 

Igazából már gyerekkorom óta folyamatosan kézműveskedem. Először gipszből öntöttem ki képkereteket, amiket szalvétatechnikával díszítettem. Később apró gyöngyökből fűztem karkötőket és kis állatkákat. 2018-ban újra a szalvétatechnikával kezdtem foglalkozni, először csak kedvtelésből, majd év végén már részt vettem néhány karácsonyi vásáron is.

 

Dóri szívesen alkot szépet, maradandót.

 

Melyik az a technika, amit a legszívesebben alkalmazol?

 

A szalvétatechnika (decoupage) mellett kedvelem a habszivacs rózsával való alkotást is.

 

Anyák napjára is megfelelő ajándék.

 

Ünnepi kínálatok

 

Milyen meglepetésekkel készültél az anyák napjara?

 

Kis szív állványokat készítettem Anya, Anyukámnak szeretettel, Mama feliratokkal, a későbbiekben pedig habszivacs rózsákból szeretnék még csokrokat gyártani. De vannak, akik nem kimondottan az ilyet keresik anyák napjára, ők találnak a kínálatomban teás dobozt, illetve ajtódíszt is.

 

Nem egyszerű dolog az ajándékvásárlás, ezért is készít különböző díszeket.

 

Vásári forgatag Bős őszi pompájában – Képekkel

A kezdetek

 

Honnan jött az ötlet, hogy kézműveskedj?

 

Igazából nem is tudom. Mindig szerettem valami szépet készíteni és örömet okozni másoknak. Boldogsággal tölt el amikor látom, hogy a munkámmal sikerül valakinek örömet szereznem.

 

Ötletes ajtókopogtató.

 

Voltál valamilyen képzesen is?

 

Nem, nem járok képzésekre. Nagyon sok oktatóvideó található az interneten, ahol sikerült „ellesnem a technikát”.

 

Dóri oktató videókból tanul.

 

Elmondhatjuk, hogy szabadon alkotsz. Hogyan inspirálódsz?

 

Jön az ihlet magától, próbálok mindig az aktuális eseményekhez illő dekorációkat készíteni. Illetve, ha az üzletben meglátok valami alapanyagot, rögtön próbálom fejben összeállítani már az üzletben, hogy mit tudnék belőle kihozni.

 

Kulcstartók és kisebb tartók is készülnek Bősön.

 

Mit jelent számodra az alkotói szabadság?

 

Engem a kézműveskedés kikapcsol, megnyugtat. Sokszor egy hosszú fárasztó nap után képes vagyok akár este 10-11 óráig is „alkotni”. Olyankor annyira gyorsan telik az idő, hogy észre sem veszem, hogy elszalad. Mikor csak forgatom a szalvétát/virágot jobbra balra, és sehogy se tetszik, akkor tudom, a mai napra be kell fejeznem.

 

Motívumos ajtódísz.

 

Tervek, álmok

 

Mik a terveid, álmaid a kézműveskedés terén?

 

Mindenképp szeretném folyamatosan fejleszteni a technikámat, ismereteimet.

 

A Dóri által készített látványos díszek egyike

 

Dóri csokrokat is készít.

 

Különféle díszeket készít a bősi kézműves.

 

További sok sikert, kitartást és ihletet kívánunk a munkádban.

 

Laky Erzsébet

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.