Nyitókép: AFP via Krone

 

Az Ukrajna oldalán harcoló Önkéntes Légió nyugati harcosait meglepte a háború brutalitása – nyilatkozta Damien Magrou, az Önkéntes Légió francia szóvivője.

 

Magrou elmondta, hogy az önkéntesek döntő többsége NATO országokból származik. Körülbelül 10-30 százalékuk pedig az Ukrajnába érkezés után röviddel már dezertált is.

 

„Egy amerikai, aki már hat háborút végigharcolt, azt mondta nekem, hogy ez a legrosszabb, amit valaha látott. A rakéták, a bombák – ez a helyszínen teljesen más, mint ahogy azt az ember elképzelné.”

 

– tette hozzá. Magrou azt is elmondta, hogy a zsoldosok legnagyobb része rendelkezik katonai tapasztalattal, egyharmaduk angolszász ország állampolgára, így az Önkéntes Légió nyelve az angol.

 hirdetes_810x300  

 

„Az amerikaiak a szabadságért és a nyugati értékekért harcolnak, míg a lengyelek azt mondják: azért küzdenek Ukrajnáért, mert ezáltal a saját hazájukat is védik.”

 

– nyilatkozta a szóvívő. Jelenleg nem világos, hogy mekkora erőt képvisel az Önkéntes Légió, de a harcképes alakulatok számát Damien Magrou „talán pár száz”-ra becsüli.

 

Körkép.sk, Kronen Zeitung nyomán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.