A nyílt titok egy olyan tény, ami köztudomású, de nem szokás róla hangosan beszélni. Például, hogy a hoki jelentéktelen periférikus sportág, hogy Szlovákia történelme során most a leggazdagabb anyagiakban és intellektuális vagyonban, és hogy a nyugdíjjal az a baj, hogy túl magas. Úgy értem, fenntarthatatlanul magas. Természetesen, ahogy minden problémára, a nyugdíjak finanaszírozására is van a tarsolyunkban egy egyszerű, gyors és rossz megoldásunk.
Igazából kettő megoldásunk van, attól függően, hogy jobbról közelíti meg a témát (ne lopják el) vagy balról (szüntessék meg a második pillért). Sajnos, egyik említett variáció sem oldja meg érdemben a problémát. A rideg valóság ugyanis az, hogy a Szociális Biztosító már ma többet költ a nyugdíjakra, mint amit a nyugdíjbiztosításokból sikerült beszednie.
És egyelőre jó világot élünk, mert még mindig relatíve kevés nyugdíjasunk van a dolgozókhoz képest. Adódik tehát a lenini kérdés: Mit tegyünk?
Ha meg akarjuk megőrizni a nyugdíjkifizetések jelenlegi szintjét, az egy politikailag rendkívül „népszerű” intézkedés elfogadását jelentené: a járulékterhek vagy a nyugdíjkorhatár rendkívüli mértékű megemelését, esetleg a jó öreg eladósodást.
Az említett megoldások valamilyen kombinációja is elképzelhető, de nyilván ez sem lesz elegendő. Ez nem atomfizika: a nyugdíjrendszer elvileg olyan emberek fogyasztását jelenti, akik már nem termelnek. Persze, spórolhatunk többet, de ez tulajdonképpen csak önkéntes alapú és a járulékok emelésének egyéni formája. Nem nehéz megérteni, hogy ha emelkedik a kedvezményezettek száma, a megoldás a foglalkoztatás emelése lenne.
Igen, szép lenne megfordítani a demográfiai görbét, de Boris Kollár csak egyetlen fecske. Más szavakkal, a gazdasági migránsokat nem tudjuk elkerülni. Béküljünk meg ezzel, és amíg lehet, válogassuk ki őket.
Hospodárske Noviny, Peter Tkačenko: Dôchodky od migrantov
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
