László
  • HUF: 400.98
  • USD: 1.06
  • 22 °C
  • 34 °C

Hirdetés (X)

Interjú

Bauer Edit: Mindig az igazságtalanság leküzdése motivált

A közelmúltban töltötte be 70. életévét a szlovákiai magyarság egyik legaktívabb közéleti szereplője. A jubiláló Bauer Edittel családi hátteréről, az előtte álló aktuális kihívásokról, a Selye János Egyetemről és annak színvonaláról, az Európai Unió jelenéről, Orbán Viktorról, a szlovák belpolitikáról, Bugár Béla felelősségéről, az Együttélésről, Duray Miklós száműzöttségéről, a Most-Híd és az MKP esetleges összefogásáról, és a felvidéki magyarság jövőképéről is beszélgettünk.

 

Bauer Edit nagyinterjú a Körkép.sk-n.  

 

Október végén az MKP székházában volt egy jó hangulatú beszélgetés Önnel, ahol többek között Duray Miklós is köszöntötte. Erre Ön úgy reagált, hogy köszöni, hogy nem nekrológot mondott. Elhangzott továbbá az is, hogy Bauer Editnek nincs kora, csak feladatai vannak. Melyek ezek?

A munka egész életemben mindig megtalált. Azután, hogy eljöttem az Európai Parlamentből két bizottság is megválasztott egy-egy európai ügynökség egyik igazgatótanácsába, a másik a szakértői fórumába. Ezek olyan háttérintézmények, amelyek a döntéshozatalt készítik elő vagy az európai politika valamelyik szegmensének a végrehajtói. És akkor még ott van a helyi önkormányzat, ahol bizony évtizedes lemaradást kell behozni elsősorban a szociális szolgáltatások területén. Örülünk, hogy ez a képviselőtestület aránylag fogékony az előrelépésre.

 

Kezdjük egy kicsit messzebbről. Nagyszülők nélkül nőtt fel, akiknek a hiányát nagyon megérezte. Erről mit lehet tudni bővebben?

Az apám és az anyám családját is kitelepítették. Egyiket Magyarországra, a másikat Németországba. Így a szélesebb család eltűnt a környezetünkből, a két nagyanyám is, akik akkor még éltek. Nagyapáim, amikor megszülettem, már nem éltek. Nem azt akarom mondani, hogy ez terhelt gyermekkort teremtett, de nyilvánvalóan más gyerekkort, mint azoknál a családoknál, ahol a nagyszülők elérhetők voltak. Arra emlékeszem, hogy ´52-ben mentünk át először apámmal Magyarországra külön engedéllyel, és mivel nem volt közlekedés a határ között, gyalog kellett átmenni.

 

Szülei nem voltak különösebben közösségileg aktívak, Ön viszont idestova 25 éve az egyik legaktívabb közéleti szereplője a szlovákiai magyarságnak. Sokszor a legközelebbi munkatársainak (melyek közé egy ideig nekem is volt lehetőségem tartozni) is volt mit csinálniuk, hogy bírják tartani a lépést Önnel. Honnan ez az elhivatottság, óriási munkakedv?

Nyilvánvalóan ebbe a genetika is beletartozik. De az sem teljesen igaz, hogy a közösség iránti elkötelezettség úgy öröklődik a szülőktől. Engem az igazságtalanság leküzdése motivált. Aránylag erősek a történetek, amelyeket főleg édesanyám mesélt a kitelepítések körüli időszakról, a háború alatti történésekről. Ez mély nyomot hagyott bennem, ez volt az egyik motiváló erő, ami továbblökött. Mindezt elsősorban akkor tudatosítottam, amikor jött az európai uniós kihívás, hogy az egyesült Európa az micsoda nagy dolog azután, hogy a háború után mi milyen igazságtalanságnak, szörnyű tragédiáknak voltunk kitéve ezen a tájon.

 

fotó: körkép.sk
fotó: körkép.sk

 

Hol ismerkedett meg a férjével, Bauer Győzővel?

(Nevet.) Ez a véletlen összejátszása. Lehetne sok minden félét mondani, de nem így történt, az az igazság. Teljesen véletlenszerűen. Egy vonaton találkoztunk. Éppen mellém kapott helyjegyet.

 

1990-től 2004-ig, tehát 14 évig volt a szlovák törvényhozás képviselője, ebből 1998-2002 között a szociálisügyi minisztérium államtitkára. Majd 2004-től 10 éven keresztül EP-képviselő. Hogy látja a mai szlovák belpolitikát a 90-es évek, kétezres évek elejei viszonyokhoz képest?

Sok rétegben lehetne ezt az összehasonlítást elvégezni. Talán a legáltalánosabb, amit látok, az az esélyek elszalasztása. Szlovákia messze másutt tarthatna, ha nem hagyta volna ennyire elharapózni a korrupciót. Hogy ha nem ennyire párt alapon akarnának tárgyi dolgokat megoldani. A rendszerváltás idején az egyik fő követelmény vagy jelszó az volt, hogy ne pártemberek hozzanak szakmai döntéseket. Ne a párt nyúljon be minden káder által vezetett funkciókba tekintet nélkül arra, hogy ért hozzá az illető vagy nem. Ma pontosan ugyanezt látjuk, csak nem egypártrendszer működteti ezt a mechanizmust, hanem több párt.

 

Ha már a rendszerváltás szóba került, kitérhetnénk a 89 előtti politikai időszakra is. Ön korábban azt mondta, hogy mindenkinek joga van az életben tévedni egyszer. Ezt kifejtené?

Ezt röviden nem lehet kifejteni, csak hosszan. És úgy gondolom, hogy nem ez a dolog lényege. Gyakorlatilag ugyanezt tudnám elismételni. Nem vagyok büszke erre a döntésre, de az egy olyan kor volt, amikor a félelem más szerepet töltött be az életünkben.

 

2004 szeptemberében kezdte meg működését az első önálló magyar egyetem Szlovákiában, a Selye János Egyetem. Ön ott volt a kezdeteknél. Hogyan élte meg az akkori egyetemalapítási időszakot és mi a véleménye mai színvonaláról? Mennyire sikerült élnie az egyetemnek azzal az óriási lehetőséggel, amit kapott?

Az egyetem története megint csak egy hosszabb történet. Óriási szerepe volt a kihelyezett karnak, meg a városi egyetemnek, amit annak idején Komárom városa bevállalt. Ha ez az alap nem létezett volna, akkor nagyon nehéz lett volna építkezni. A sors úgy hozta, hogy annak idején a férjem tagja volt a Szlovák Akkreditációs Bizottságnak. És meg kell hogy mondjam, hogy az első akkreditációs anyagot is gyakorlatilag ketten készítettük.

 

Aztán később jött magyarországi segítség is, a gazdasági kar anyagához nagyon sok segítséget kaptunk Magyarországról. Közben változott a törvény, illetve az előírások az akkreditációt illetően. Majdnem újra kellett kezdeni. Akkor már Albert Sándor volt a megbízott rektor, de emlékszem még az akkreditációs bizottság első üléseire, ahogy a folyamat elkezdődött, azokra még én jártam. Rengeteg munkánk volt az előkészítés folyamatában.

 

forrás: bazispont.hu
forrás: bazispont.hu

 

Ám hogy most hol tart az egyetem? Már akkor volt bizonyos konfliktus a politikum és a szakma közt. A szakma lázadozott, hogy miért nem hagyjuk az egyetem előkészítését rájuk.  Attól tartok, ha a szakma készítette volna elő az egyetemet, akkor máig sincs. De nem bántó szándékkal mondom. A probléma máshol volt. Politikai síkon kellett törvényt hozni az egyetemről, és ez politikai döntés nélkül nem ment volna. Eléggé meglepett, hogy ez nem volt világos.

 

Győző (szerk. megj. a férje, Bauer Győző) sem akart rektor lenni, és én sem vállaltam az egyszerű tanításon kívül az első időkben semmilyen szerepet. Tehát valóban nem a karrierépítés vezetett minket. Ennek ellenére a szakma képviselői abban az időben is meglehetősen ellenséges hangnemet ütöttek meg. Ami egészen meglepő, hiszen a célunk ugyanaz volt.

 

Hogy hol tart ma az egyetem, azt nem az én tisztem kommentálni. Ott is azt látom, és meg is éltem, hogy lehetőségeket szalasztott el. Épp annak idején változott a törvény, hogy a nővéreknek is főiskolai végzettségük kell, hogy legyen. Szerettük volna meghonosítani ezt a képzést is, de nem volt rá fogadókészség, ahogy az egyetem megalakult. Ma ismét fölmerült ez a téma, de már több helyen és magyarul is képeznek nővéreket. Valószínűleg nem ez volt az egyedüli elszalasztott lehetőség. Az egyetem nagyon sok segítséget kapott ahhoz, hogy ne legyen probléma az akkreditációval, mégis azt láttuk, hogy probléma van vele.

 

Szeretnénk, hogy egy sikeres, jól befuttatott egyetem legyen, de az is nyilvánvaló, hogy egy egyetemet nem lehet öt év alatt felépíteni, sem tíz év alatt. Remélem, hogy előbb utóbb ez egy jó egyetem lehet, mert minden esélye megvan rá, hogy ebben a régióban egy kiváló intézménnyé váljék.

 

bauer_ep-s-reszhez

 

Áttérve az európai porondra, nem hiányzik önnek Brüsszel és Strasbourg?

Az egy másik időszak volt, más miliő, talán túlzás azt állítani, hogy más lelkület, de kétségkívül más politikai közeg volt akkor, amikor Brüsszelben és Strasbourgban élte mindennapjait az ember. Hiányzik, nem hiányzik…Nyilvánvalóan azóta annyi minden változott a politikában és az európai politikában is, hogy ma ez a történet megint csak másról szól.

 

Úgy, ahogy a nemzeti parlament is teljesen más, mint ’90-ben, úgy az európai történések is máshol járnak. Mert más az a valóság, amit valamilyen módon kezelni kell.

 

Egy dolgot tartok aggasztónak. Hogy az Európai Unió rettenetesen összetett, komplikált, nehézkes döntéshozatala miatt nem tud reagálni időben azokra a történésekre, amelyek gyors megoldást igényelnének.

 

Ha már a mai kor kihívásairól beszélünk, Ön ott volt tíz évig, így belülről láthatta. Tényleg ennyire provokálja Brüsszelt Orbán Viktor politikája?

Brüsszel nincs hozzászokva az ellenálláshoz. Különösen az új tagországok részéről. Van itt egy másik dolog is, amit nem mindig veszünk figyelembe. Brüsszel nem igazán ismeri ezt a közeget. Sem Kelet-Közép-Európát, sem Dél-Európát. Amikor Brüsszel a tárgyalásokon azzal szembesült, hogy mindenki igyekszik az Európai Unió tagja lenni és a legjobb arcát mutatja, utána pedig szembenállást tapasztal, ezzel nem igazán tud mit kezdeni. Brüsszel nem tudja túl jól kezelni a konfliktusokat.

 

Valószínűleg ez abból is adódik, hogy amikor megalakult a Hatok, ugyanazzal az európai kultúrával, stílussal politizált. Még a Tizenkettők is jó eséllyel tudták, hogy a másiktól mit várhatnak, és megoldásokat tudtak találni az esetleges konfliktushelyzetekre vagy feszültségekre. Ehhez a típusú politizáláshoz, amivel az új tagországok csatlakozásával találkoztak, nem nagyon vannak hozzászokva, ezt nehezen is kezelik.

 

Egy másik történet: én soha nem gondoltam volna, hogy Barrosot egyszer visszasírja az Európai Unió, de úgy látom, hogy ma körülbelül ez történik.

 

Bauer Edit az EP-ben, forrás: gal.fidesz.hu
Bauer Edit az EP-ben, forrás: gal.fidesz.hu

 

Az európai vezetők egy kicsit kiváltságos helyzetben vannak. A kivételezett helyzetük abból adódik, hogy egy kicsit pápának képzelik magukat, tévedhetetlennek. Pedig hát az európai intézmények sem tévedhetetlenek, ez nyilvánvaló, ott is születnek rossz döntések. Csak hát ezzel általában a politikusok nem szívesen szembesülnek.

 

Ez a fajta önálló politizálás, ha kell ellenállás, Ön szerint mennyire káros Magyarországnak? Káros egyáltalán?

Hát, ezt majd a jövő megmutatja.

 

Milyen volt az együttműködése Duka-Zólyomi Árpáddal?

(Mosoly.) Árpáddal nagyon jó volt az együttműködés. Ez a közös múltból is adódott, ismertük egymást, tudtuk, hogyan gondolkodik a másik. Ebből adódóan meg is tudtunk bízni egymásban. Azt hiszem, hogy jobb kollégát az ember nem is kívánhatna magának.

 

A pozsonyi vagy a brüsszeli politikai időszakra emlékszik vissza szívesebben? Hol érezte magát elemében, hol voltak nagyobb lehetőségei alkotni?

Ilyen szempontból kétségkívül az európai politika áll közelebb hozzám, annak következtében, hogy aránylag hosszú időt töltöttem kutatással. És ott a döntéshozatal nem csípőből történik. Bármit is gondol az ember, ott a döntéshozatalt valóban egy hosszú folyamat előzi meg. Nyilvánvalóan ez is hozzátartozik a nehézkes döntéshozatalhoz, de ott nem fordulhat elő, hogy egy törvényt vagy előírást úgy hagynak jóvá, hogy nem készül hozzá hatástanulmány. És bizony, ez időnként elég komoly intellektuális kihívást jelent, utánanézni annak, hogy hogyan is működik egy rendszer, amibe egy új jogszabály beépül, hogyan működik különböző tagországokban. Ilyen szempontból kétségkívül az európai politikacsinálás, ha ilyen profán módon nevezzük meg, nyilván közelebb állt hozzám.

 

Az MKP székházában a jubileumi köszöntésen, fotó: körkép.sk
Az MKP székházában a jubileumi köszöntésen, fotó: körkép.sk

 

Ami szintén meghatározza az európai politika másságát, az az, hogy nincs olyan többség az Európai Parlamentben, amelyik tudna önmaga dönteni. Tehát az a jelenség, amit itt látunk, hogy a nyertes mindent visz, az ott nem létezik. A legnagyobb pártnak is szüksége van szövetségesekre, ha a saját elképzelését döntés szintre akarja vinni. Illetve olyan kompromisszumokat kell kötnie, amely a többség számára elfogadható.

 

Ez egy óriási különbség akkor, amikor itt csípőből születnek döntések, és akár jó, akár rossz, semmiféle kompromisszumkészség nincs. Az ellenzék nagyon gyakran megalázott helyzetbe kerül, ilyen értelemben biztos, hogy az európai politika hozzám közelebb áll. Viszont azt is látni kell, hogy a szubszidiaritás elve azt mondja, hogy európai szinten csak azokat a problémákat lehet megoldani, amire az európai intézmények felhatalmazást kaptak.

 

Egy sor olyan kérdést, amiről akár illúziónk is volt, hogy majd Brüsszelben, Strasbourgban meg lehet oldani, nem lehet megoldani, mert egyszerűen a szerződések nem tartalmaznak felhatalmazást. Úgyhogy a hazai politika értelme ettől nem lesz kisebb, mert van egy sor olyan kérdés, amit csak itt lehet megoldani.

 

A politikai hangulat az, ami időnként riasztó a hazai pályán, és hát az utóbbi történések, a szélsőjobb előretörése az egészen elriaszt.

 

Mire a legbüszkébb a politikában elért eredményei közül?

(Nevetés) Jaj, de nem szeretem ezt a kérdést. Nyilvánvalóan vannak sikerek, de ez mind, mind kétélű dolog. Nyilván siker volt a névtörvény. Micsoda sikernek tartottuk, hogy kiharcoltuk a szó szoros értelmében azt, hogy – ová nélkül írhassák a nők a nevüket. De valóban siker, amikor az ember azt látja, hogy a nők töredéke kéri csak a nevének a megváltoztatását?

 

Siker volt a táblatörvény is, de az is milyen pótlólagos erőfeszítéseket követel. Hiába van törvény, hogy ha egyszerűen nincs szándék a betartatására – gondolok például a vasúti kétnyelvűségre.

 

Vagy az az elemi követelmény, hogy a figyelmeztetéseket ott, ahol akár áramütésből adódó életveszélyről van szó, azt gyakorlatilag az elejétől fogva figyelmen kívül hagyja a nyelvtörvény. Hányszor figyelmeztettünk, hogy az elsődleges fontosságú, hogy ezek a figyelmeztető feliratok kétnyelvűen kerüljenek ki. Ez a sziszifuszi munka, amiben azért sikerek is voltak, nagyon rányomta a bélyegét a hazai politizálásra azokban a kérdésekben, ami közösségünk jogállását illeti.

 

Az európai jogalkotásban a munkaerő szabad áramlásról szóló irányelv módosítása, illetve az emberkereskedelem elleni harcról szóló irányelv hozott elismerést.

 

Duray Miklós–Bauer Edit–Duka-Zólyomi Árpád–Dobos László–Szabó Rezső. Néhány név, akik az Együttélést fémjelezték. Ilyen kiváló egyéniségekkel miért nem tudott meghatározóbb erővonal lenni az 1998-as nagy pártegyesítéskor, illetve azt követően?

A politikában mindennek ára van. Úgy gondolom, hogy az egyesítésnek ez volt az ára. Lehet, hogy ez nem így van, de én így látom. Mert nem vettem részt minden tárgyaláson, ami e témában zajlott. Nyilvánvalóan voltak ilyenek, de úgy gondolom, hogy ez nagyjából így történt.

 

Duray Miklós köszönti Bauer Editet az MKP székházában, fotó: körkép.sk
Duray Miklós köszönti Bauer Editet az MKP székházában, fotó: körkép.sk

 

Egyes vélemények szerint épp ennek isszuk meg most a levét. Miért engedték akkoriban Bugárékat felülkerekedni? 

Azt hiszem, hogy az előző válaszomban benne van a válasz erre a kérdésre is.

 

Duray száműzöttsége mennyire volt önkéntes?

Ezt nem tudom.

 

Ön sokáig egy pártban politizált Bugár Bélával. Ráadásul mindketten Somorjaiak. Nem igazán nyilvánult meg eddig vele kapcsolatban. Hogyan értékelné Bugár Béla politikai tevékenységét?

(Hallgat) Hm…Hát, őszintén szólva nem hiszem, hogy Bugár Bélának nyugodt az álma.

 

Szlovákiai magyar szempontból, közösségünkre mért hatását illetően hogyan tudja értékelni az ő politikai karrierjét?

Ha Bugár Béla számot vet azzal a fogyással, amit az asszimiláció előretörésével körülöttünk zajlik, akkor azt hiszem, hogy nem lehet nagyon büszke magára. Ezt az asszimilációt tartom a legnagyobb drámának, ami bennünket utolért. Nyilvánvalóan a két párt hozzáállása is itt különbözik a leginkább. Hogy ez a közös párt mennyire gyorsította föl az asszimilációt, azt nehéz megmondani. De modellt szolgáltat hozzá. S innentől kezdve a felelőssége vitathatatlan.

 

Mindezek ismeretében, látva a jelenlegi helyzetet az egyik alternatíva továbbra is a magyarság újbóli összefogása. Több szereplő az akkori szétválást követően ugyanakkor még mindig aktív. Ön hogy látja az esetleges összefogás esélyét?

Ez egy kardinális kérdés. Hogyha az elmúlt évek történéseit nézzük, akkor eléggé nyilvánvaló, hogy a megosztottság nem pozitív irányba vitte a szlovákiai magyarság sorsát. Ezzel szembe kell nézni. Nyilvánvalóan az is evidencia, hogy elsősorban, mivel a céljainknak hasonlónak kéne lennie, ha nem is azonosaknak, de egy irányba mutatóknak, valamiféle összefogás nélkül ez a folyamat nem állítható meg. Most a kérdés az, hogy milyen esély van erre. Ezt meglehetősen nehéz előre látni, ugyanis úgymond járulékos áldozatok nélkül ez nem fog menni. Az árok olyan mély a két párt és a két formáció között, hogy úgy látom, hogy egy generációváltás nélkül, legalábbis ami a pártvezetéseket illeti, ez majdnem lehetetlen.

 

A politikában az ember soha ne mondja azt, hogy soha, mert akár a közelmúltból is lehet példát találni arra, hogy a soha az csak néhány napig érvényes, tehát végső soron kizárni nem kell semmilyen lehetőséget. De úgy látom, hogy bármi is történik, újabb nagy áldozatokat fog követelni tőlünk. Ez könnyen nem fog menni. Ha marad a két formáció egymásnak feszülve, annak is meglesz az ára. Ha lesz egy összefogás, ott is nagy áldozatok lesznek. Mert az animozitás, a szembenállás olyan erős, hogy ott is nagy veszteségeink lesznek.

 

Az adott helyzetben igazán jó megoldás nehezen látszik, nehezen lehet elképzelni, de talán van.

 

fotó: körkép.sk
fotó: körkép.sk

 

Ki az három politikus, akiket a leginkább tisztel?

(Nevetés) Nem igazán szoktam…na jó, próbáljuk meg. Kétségkívül Antall József nagyon tisztalelkű politikus volt. Becsülöm, a tisztalelkűséget, a jószándékot, még akkor is, ha nyilván nem volt hibátlan a politizálása.

 

Hogy nő is legyen a talonban, a thatcheri erős kéz politikája szimpatikus olyan szempontból, hogy rengeteg megoldhatatlannak látszó problémát oldott meg aránylag sikeresen. Na, kit keressünk harmadiknak…maradjunk a kettőnél.

 

Mik a legsarkalatosabb problémák Ön szerint a szlovákiai magyarság számára és milyen kiutat lát belőlük?

Nehezeket kérdez. Nézze, a legdrámaiabb dolog nyilvánvalóan az asszimiláció ilyen nagymértékű előretörése, ami a kutatási eredmények szerint is az iskolaváltással kezdődik. Hogy ez most kinek a kudarca, a közösséggé, a pedagógiáé vagy a politikumé, ezt én nem tudom megválaszolni. De az is biztos, hogy mindháromnak feladata van az ügyben. És hát a prognózisok ilyen értelemben nem igazán jók.

 

Hogy hol van ebből a kiút? Elsősorban ott, ha a gyerek a saját anyanyelvén tanul. Hogy a szülők döntése min alapul, azt nehéz megmondani. Egy régebbi kutatás azt mutatta, hogy elsősorban az alkalmazottak, az alacsonyabb pozícióban levő dolgozók azok, akik idomulnak a nyomás alatt. Hogyha egyáltalán van valamilyen nyomás, de nyilván van.

 

Az asszimilációs nyomás tetten érhető. Nem kell ennek közvetlen nyomásnak lennie. A nyelv visszaszorításával a közhangulat, amely ellenségképet kreál a magyarokból, ez mind hozzájárul ahhoz, hogy az asszimilációs nyomás létrejöjjön, és megfelelő szinten maradjon.  Nyilvánvalóan ezen is lehet változtatni. Tapasztaltuk is, amikor az MKP kormányon volt, ez a nyomás lazult, megváltozott. Tehát itt is elképzelhető, hogy a történések kikényszerítik a változást.

 

Olyan sok esélyt szalasztott el a két ország is amiatt, hogy hiányzik a megfelelő bizalom a két nép közt. Itt is máshol tarthatnánk akár a határ menti gazdasági fejlődésben. Ez pedig olyan kategória, ami nyilvánvalóan változtatható, változó. Úgyhogy nyilván mindig van kiút.

 

forrás: nova.hu
forrás: nova.hu

 

A közhangulat változása Szlovákiában nagyon gyakran politikailag is motivált. A választások előtt valahol Közép-Szlovákiában láttam egy olyan Kotleba-párt által prezentált billboardot, ami messze kimerítette az izgatás és más nemzet vagy kisebbség gyalázásának kategóriáját, de az ügyészség mégsem lépett. Úgyhogy rendszerbeli hibák is vannak, amik szintén kiküszöbölhetők.

 

És hát akkor még mindig nem beszéltünk a pedagógiáról, amelyik megengedi azt, hogy a gyerekeket úgy neveljék, hogy a velük együtt élő kisebbség már ezer éve ellenség. Nagyon sok olyan összetevője van a folyamatnak, amin változtatni lehetne és változtatni is kellene. Nagyon sok mindenben a politikai akarat a közhangulat, a kultúra, az emberek közti kapcsolatok, ez mind mind hozzájárulhat ahhoz, hogy találjunk egy kiutat, mert a helyzet valóban nem ad túl sok okot az optimizmusra.

 

Zárásként, milyen célok vannak napjainkban Bauer Edit előtt? Nővonalon továbbra is aktív, az Európai Parlament szakmai háttérrendszerében továbbra is tevékeny, Somorján is megtalálta a szerepét. Milyen kihívásokkal szembesül jelenleg Bauer Edit?

Első és legfontosabb kötelességem, hogy az unokáimat kényeztessem, amire nem volt idő 10-15 évig. Azt az adósságot, amit a lányaimmal szemben összegyűjtöttem, azt most velük szemben kell, hogy lerójam.

 

De azért marad feladat mindenféle téren. Nagyon örülnék, hogyha a helyi közösségben sikerülne előre lépni, mert itt is öregszik el a lakosság és erre az új helyzetre, ami néhány éven belül kialakul a várost, Somorját fel kell készíteni.

 

És hát úgy gondolom, hogy a legnagyobb feladatok a közösség építésén belül vannak, de ez már egy másik generációnak a feladata, ott én már nem sokat tudok tenni. Jó, hogy jön utánunk egy erős generáció, amelyik talán ezeket a trendeket képes lesz megfordítani.

 

Király Zsolt

Nyitókép: mkp.sk

 

Bauer Edit pályafutása

1968-ban végzett a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen. Ezután társadalomkutatással foglalkozott. 1980-ban szociológiából szerzett kandidátusi oklevelet (CSc.). 1990 és 1998 között a Szlovák Nemzeti Tanácsban képviselő az Együttélés Politikai Mozgalom színeiben. 1998-tól a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára volt. 2002-től az MKP parlamenti képviselője. 2004-től EP-képviselő az Európai Néppárt frakciójában. 2014 novemberében az MKP helyi önkormányzati képviselőjévé választották Somorján, a Lakás-, szociális és egészségügyi szakbizottság elnöke lett.

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket