Számtalan rendezvény, esemény hangulatát felpezsdítő, színpadokat felszántó közkedvelt felvidéki zenekar, ki százak arcára csal mosolyt, biztosít gyógyírt a léleknek. Zenéjükkel megtáncoltatnak, a közönség szinte élményutazásban részesül egy-egy koncertjükön. A Fortissimo zenekar sikeréről, titkáról, terveiről az együttes életvidám és szeretettel teli énekesnőjét, Deni Sándort kérdeztük.

 

Utazzunk egy picit vissza az időben. Hogy alakult meg a 11 tagú Fortissimo Music Band?

 

2016 karácsonyán azon töprengtünk egy kávézóban, hogy milyen szörnyű dolog az, hogy kihalófélben van az élő zene. Hogy az énekesek legtöbbje feljátszott alappal elmegy „zenélni” annak ellenére, hogy a két „zenélési stílus” nem is hasonlít egymásra. Csupa jó zenész, énekes ültünk együtt, ahol Tibim a nagyszerű gondolatát megosztotta velünk, miszerint a terv egy nagy zenekar alapítása. Egy igazi, igényes nagy zenekar, akivel „visszahozzuk” a jó zenéket, írunk újakat, s adjunk koncerteket egy nagy bulit csapva (mosolyog)… És az álmodozásunk határa szinte a csillagos  ég volt…

 

 hirdetes_810x300  
A zenekar hetente szerdánként tart zenés nyári estet egy dunaszerdahelyi étteremben

 

Mit kell tudni Tibiről, az álmaiért kitartóan harcoló típus-e? Mennyire sikerült ezt a célt elérni?

 

Igen, Tibim nagyon elszánt és kitartó egyéniség. Ha ő valamit megálmod, azt meg is tudja valósítani. Ez most is pontosan így volt. A zenekar folyamatosan fejlődött. Bár ahogy mindenhol van váltás, így nálunk is volt. Az ember ugyebár törekedik arra, hogy egyetlen gyenge láncszem se legyen köztünk. Tehát nálunk is voltak személycserék, váltások, de már jó ideje abszolút stabil a banda. A fejlődésünk ennek ellenére mégsem állt le, még mindig bővítünk, finomítunk, ezzel is próbálva megtartani zenekarunk egyediségét, hogy mindig egy új, más „levegőt“ teremtsen a zene világába.

 

A zenekar egy-egy tagja távollétében is tud zenélni?

 

Természetesen igen. Minden dal, amit zenélünk, új hangszerelést kap, új „köntöst“, új kottát, ha esetleg kiesnek a fúvósok, szerepüket átveszik a gitárosok vagy akár a zongora. Mindig minden megoldható. De az igazság az, hogy mi együtt szeretünk zenélni, így a dalok igazi Fortissimo-hangzásban szólnak. Ez annak is köszönhető, hogy a zenekar nem csak kiváló zenészekből áll, hanem legfőképp barátokból, akik mindig örülnek, ha együtt lehetnek. Teljesen mindegy, hogy csak próbáról, koncertről vagy más fellépésről van-e szó. Együtt lenni mindig jó!

 

Különböző rendevényeken zenélnek.

 

Miképp zajlanak a próbáitok? Nem nehéz ennyi emberrel próbálni?

 

Tibi és Sipos Dávid megírják az aranzsokat, melyeket mindenki megkap. Megtanulja vagy nem, és ezután következik a közös tanulás a próbákon. Természetesen, van, hogy a tagok egyéb más teendői, időbeosztása miatt nehéz összehangolni a próba időpontját, s ennek következtében jönnek az „éjjelesek”.

 

Az mit jelent?

 

Ha nem megy napközben a próbálás, akkor maradnak az éjszakai időpontok, zenélések.

 

 

A zenekar tagjai korábban is zenéltek?

 

Mindenki más formációkban is zenél. Van, aki a filharmóniában, van, aki a Rádió zenekarában, de a fúvósaink zenélnek Richard Müllerrel, Pusztai Antal (Tóni) pedig egy olyan világhírű gitáros, akinek tehetségét mindenhol elismerik.

 

Honnan ered a zenekar elnevezése?

 

Ez megint csak a Tibim ötlete, igazan azt jelképezi, hogy egységben az erő… Mi így vagyunk erősek, mi így vagyunk a Fortissimo!

 

Nyáresti zenélés

 

Milyen műfajokat játszotok legszívesebben?

 

Minden, ami zene. Minden, ami jó zene, aminek üzenete van, ami érzelmet vált ki, amitől libabőrös leszel vagy csak úgy könnybe lábad a szemed. Mindegyikünk szereti a jazzt, de a funkyt, discot, popzenét, latint, az örök zöldeket, és a mostani slágerek között is szívesen csemegézünk.

 

Komolyzene kedvelők is vagyunk, legtöbbünk ezt is tanulta. Én mindig azt mondom, hogy az összes zene már megvolt írva, de mi is tudunk hozzátenni… Egy zenekarnál az a nagyon fontos, hogy felismerhető legyen, hogy ne egy tucatzenekar legyen, hanem a hallgató felkapja a fejét és azt mondja, ez a Fortissimo.

 

Pillanatkép a dunaszerdahelyi nagykoncertről

 

Mint ismert, szlovák zenéket is játszotok. Mi a tapasztalatotok, melyik a lelkesebb közönség, a magyar vagy a szlovák?

 

Egyáltalán nincs különbség a magyar vagy a szlovák közönség között, a zene az összeköt. És mindegy, hogy valaki magyar, szlovák vagy akár eszkimó, aki szereti a zenét és minket vár, az örül nekünk. Velünk énekel és nekünk tapsol.

 

Van a zenekarnak közös kedvenc slágere?

 

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, mert mindig más. Viszont vannak dalok, amiket százszor is nagy örömmel zenélünk.

 

A dunaszerdahelyi nagykoncert pillanata

 

Egy-egy sláger előadása során szinte felszántjátok a színpadot. Meg tudnád fogalmazni, hogy honnan jön az az erőteljes szenvedély, ami a produkcióitokban hallható?

 

Tudom, mire gondolsz. Ahogy már előbb említettem, mi azon kívül, hogy zenész-kollégák, főleg barátok vagyunk. És, amikor az egyik „megőrül” (és nálunk elsőnek mindig a Yanko őrül meg :))) – jegyzi meg nevetve), az magával ragadja az egész bandát. Viszont ez nem sikerülne, ha nem lenne lelkes közönségünk. Amikor hallod a tapsot vagy látod a színpadról, ahogy a néző táncra perdül, énekel, csápol, mindent megteszel azért, hogy ez így is maradjon a koncert utolsó pillanatáig. A színpadon ott kell hagynod a szívedet, lelkedet, mindenedet, és azt a közönség megérzi, majd nagy tapssal jutalmazza…

 

Minden koncerten Fortissimo-hangzásban szólnak a dalok.

 

Mi volt pályafutásotok eddigi legnagyobb sikere?

 

Azt hiszem, az áprilisi nagykoncertünk, amit a dunaszerdahelyi sportcsarnokban tartottunk. Ez nagy sikernek számít. Nemcsak azért, mert ezer ember volt ránk, a Fortissimora (sztárvendég nélkül) kíváncsi, de főleg azért, mert minden erőnkkel azon dolgoztunk, hogy a koncertnek üzenete legyen. Méghozzá az, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az embereket, hogy közösen jó dolgot csinálunk, nem nézve, hogy ki ilyen vagy olyan. Hanem hogy együtt. És ez sikerült. Az emberek állva tapsoltak, fütyültek, ovációztak, táncoltak, énekeltek, s a legfontosabb, hogy boldogok voltak.

 

A szerelmesek megölelték egymást és nem utolsó sorban Jarábik Imike gyógyulásához is hozzájárultak, akinek egy új tolószéket sikerült vásárolni. Imike azóta ezt a tolószéket használja nagyon boldogan, és nem győzi dicsérni. Kérdem én, hát kell ettől nagyobb siker? Mindig azon leszek, hogy boldogságot, jó üzenetet csempésszek bele a koncertekbe, ami manapság már hiánycikknek számít.

 

A közeljövőben tartandó koncertjük helyszíne és időpontja.

 

Ez valóban hatalmas siker. Örömteli és megtisztelő, hogy ismerhetlek. Milyen terveitek vannak a jövőt illetően?

 

Előre… csak is előre. Csináljunk jó dolgokat, zenéljünk sokat, szólítsunk meg minél nagyobb közönséget és mindig cselekedjünk jót, méghozzá együtt. A jó energiák mindig bevonzzák a többi jót. Őszre már egy gyönyörű projekt van a fejemben, de addig sokszor fogunk még a Dunaszerdahelyi járásban és azon túl is zenélni.

 

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést és az élményteli koncerteket. Külön köszönet a szeretettel teli szívedért és segítőkészségedért. Jarábik Imrének gyógyulást kívánunk, Nektek pedig sikerteli pályafutást, rengeteg koncertet és lelkes közönséget.

 

Gyakran zenélnek esküvőkön is.

 

Laky Erzsébet

Fotó: Fortissimo Music Band FB-oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.