Nyitókép forrása: Nagy István archívuma/AZ-IRÁNI-DAMAVAND-CSÚCSON-2014-BEN

 

Dr. Nagy István, az Óbudai Egyetem révkomáromi származású tanszékvezető egyetemi tanára tizenöt éve hódol azon kedvtelésének, hogy meghódítja a világ különböző országainak legmagasabb hegycsúcsait.

 

Szerényen amatőr hegymászónak tartja magát, de az elmúlt években elért eredményei, kitartása, szorgalma, hite, rendszeres edzése egyértelműen profivá tette őt. Emellett – tanult szakmájából kifolyólag – több mint harminc éve foglalkozik robotikával. Nemcsak tanítja ezt a szakot, hanem különböző programokat ír és szerkeszt ebben a témában, több pályázatban vett részt.

 

Az elmúlt két és fél évtizedben számos rangos nemzetközi robotika-konferencián tartott előadást, szekcióvezetőként is működött, számos tudományos értekezése jelent meg – konferenciaanyagként is – a különböző hazai és külföldi szaklapokban, tanulmánykötetekben, könyvekben, magyar, angol és arab nyelven.

 

 hirdetes_810x300  

Öt főiskolai jegyzete jelent meg, ebből egy angol nyelven. 2011-től egyetemi docens, 2017-től az Óbudai Egyetem Bánki Kara Mechatronikai és Járműtechnikai Intézete Mechatronikai Tanszékének a vezetője. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Vele beszélgettem rendhagyó kedvteléséről, a hegymászásról, illetve különleges szakmájáról, a robotikáról.

 

István! A koronavírus-járvány sajnos „mindent vitt” a te esetedben is. Hosszú idő után ez volt az első nyarad, ami nem a külföldi hegymászásról és nem igazán a túrázásról szólt, hanem inkább az edzésről…

 

Igen. A járvány miatt sajnos az idén a hegymászás és a túrázás is elmaradt, viszont evezőtúrán részt vettem a Mosoni Dunán, mégpedig Mosonmagyaróvártól Duna Szentpál-ig. Természetesen rendszeresen edzem, hiszen a vasárnapi úszásomat és – amelyik nap nem dolgozom – a reggeli 4-5 km-es futásomat abszolválom. Edzeni rendszeresen és intenzíven szükséges, hiszen meg kell, hogy legyen az erőnlétem, ha nincs is verseny, vagy túrázás, akkor is. Nem beszélve arról, hogy nagyon jót tesz az ember egészségének.

 

Legutóbb tavaly, 2019-ben, voltál „hegyet mászni”. Milyen volt?

 

Tavaly az 5137 méteres Ararát hegycsúcsot másztuk meg, felmenetelünk Törökország felől történt. Nagyon hideg volt, de egyedi lehetőség adódott, hiszen a feljutás helye jelenleg katonai objektum, és a törökök ebben az évben „megnyitották” a turisták számára. Ezért gyorsan ki kellett használni, mielőtt újra lezárják. Egyébként ez a hegy a Török-Örmény határon van – az Örmények Szent hegye – de a csúcs a török felségterületre esik.

 

Több alkalommal voltál már a Himalájában, ahol több ezer méteres hegycsúcsokat másztál meg többedmagaddal. Nem először tértél vissza szerencsésen innen, ahol társaiddal együtt korábban megmásztatok egy csaknem 5 000 méter magas hegycsúcsot. Hogyan terveztétek ezt az igencsak igényes túrát?

 

A Himalájába vezető túrát 2015 óta terveztük barátaimmal és hegymászótársaimmal. Úgy gondoltuk, hogy ezúttal a turisták által elkerült helyekre megyünk, tehát nem turistaközpontokba, ami alatt elsősorban a Mount Everest alaptáborát értem. Itt a hegymászók teljes kiszolgálása valósul meg, azaz előkészített táborok várják a kirándulókat, a serpák reggelire megfőzik a teát, elkésztik a reggelit, a sátoron kopogtatnak, ébresztenek és készen tálalnak mindent a hegymászók számára.

 

Mi ellenben úgy döntöttünk, hogy saját magunk fogjuk mindezt elkészíteni, és nem kérünk kiszolgálást a helyi serpáktól, próbálunk mindent önerőből megvalósítani, tehát saját sátor, saját élelmiszer, stb.

 

Mi volt az eredeti terv és mit sikerült belőle megvalósítani? 

 

Eredeti tervünk a Pin Parvati hágó megmászása volt, ami Észak-Nyugat-Indiában található, legmagasabb csúcsa 6200 méter, az óceán felőli oldalon a monszun, a tibeti oldalon pedig a szárazság uralkodik.

 

Mit jelent ez a gyakorlatban?

 

Azt, hogy a monszun részen napi három megázást vészeltünk volna át, ha megmásszuk, a másik oldalon pedig évente mindössze kétszer-háromszor esik az eső.

 

Szlovákia legmagasabb csúcsa, a Gerlachfalvi csúcs megmászása 2015-ben. Nagy István a második a kötélen. Fotó: Nagy István archívuma

 

Úgy tudom, hogy a gondok nem itt kezdődtek…

 

…Nem bizony. A helyzet az, hogy ha a Himalájában bárhová megy a túrázó, helyi vezetőt kell fogadnia, aki tökéletes helyismerettel rendelkezik. Az alaptáborunkban be is mentünk az utazási irodába, elmondtuk a tervünket, s rögtön kezdődtek a problémák, ugyanis olyanok voltak az időjárási körülmények, hogy egyetlen helyi vezető sem vállalta, hogy a kísérőnk lesz.

 

Meg kellett tehát változtatni a tervünket, újra kellett tervezni az utunkat. Két lehetőségünk volt: vagy elindulunk helyi vezető nélkül, vagy másik útvonalat választunk. Az előbbi mellett döntöttünk, ugyanis kiváló budapesti vezető is volt a csapatunkban, aki több mint tíz éve jár Indiába, a doktori munkájában is ezt a területet dolgozta fel, tehát nagyon jól ismerte a területet, így azt gondoltuk, elindulunk egyedül. Igen ám, de szamárra is szükség lett volna, ami a felszerelésünket szállította volna. Szamarat sem kaptunk, az állat életét is féltették a helyiek.

 

Ismét kupaktanácsot tartottatok…

 

Így van, s úgy döntöttünk, hogy egy kisebb hágót választunk, s ezen fogunk átmenni a tibeti, szárazabbik oldalra. Így is történt, ez volt a Rothang-hágó, amely magyarra lefordítva „Halál-hágót” jelent.

 

Perspektivikus elnevezés…

 

Hát, igen, csak május és november között járható ez az útszakasz, sokszor a hó és az esőzések miatt járhatatlan. Gyakori jelenség, hogy a víz kitép darabokat az útból. A Rothang-hágó magassága 3900 méter körül van. Nehezen ugyan, de átjutottunk rajta a tibeti oldalra. Itt három napot töltöttünk, további hegycsúcsokat, kolostorokat néztünk ki magunknak, amelyeket szerettünk volna meghódítani.

 

Ahogy már mondtam, eredeti tervünk ugyan nem sikerült, viszont kicsit kárpótolt bennünket, hogy sikerült megmásznunk a mintegy 4800 méter magas újabb hegyet. Különösebb sziklamászásra nem volt szükség, tehát kis hátizsákkal meg tudtuk csinálni ezeket a túrákat. A világ legmagasabb kolostorában is voltunk, a neve: Key Gompa, így tehát a kolostorok életébe is belekóstoltunk.

 

Nagyon érdekes volt, lelkileg átlényegültünk. Aludtunk kolostorokban, illetve előre kijelölt táborhelyeken és természetesen saját sátorunkban is. Nem beszélve arról, hogy a Chandra tal a szent tó, szintén az egyik legmagasabb, abban lábat is mostunk.

 

Nagy István (kockás ingben elöl) az indiai Rothang-hágón 2016-ban. Fotó: Nagy István archívuma

 

Mit jelent lelkileg, amikor felérsz egy csúcsra, hogyan ünneplitek meg a sikert?

 

Ez hegycsúcstól függ. Az idén az igazi „csúcsérzés” elmaradt, hiszen az eredeti cél, a 6200 méteres csúcs megmászása nem sikerült. A csúcsérzés egy hegymászó számára annyit jelent, hogy megeszi a jutalom csokit, amit a csúcsra tartogatott. Ez talán gyerekesen hangzik…

 

…egyáltalán nem…

 

Számunkra, hegymászók számára, a csokinak egyébként is jelentős szerepe van, hiszen tele van energiával, az íze is jó, s eufórikus érzést ad a csoki evés egy hegycsúcson, pihenés közben.

 

Mennyi ideig tartózkodtok egy meghódított hegycsúcson?

 

Ez is csúcstól függ. Az akkori – Himalájában lévő – csúcson leültünk, átbeszéltük az eddigi kirándulásunkat, s azt, hogy mi legyen még ezután, ugyanis időt is spóroltunk, maradt még pár nap, amit próbáltunk okosan kihasználni. Talán egy órát voltunk ott, aztán indultunk tovább. Egyéb csúcsokon, például egy 5700 méteres csúcson, Iránban vagy az Alpok egy-egy csúcsán, ott nem fér el háromnál több ember. Mindemellett áll mögötte még harminc hegymászó, aki szintén fel akar oda jutni, úgyhogy csupán arra van lehetőség, hogy fényképet készítsünk, aztán kész. Ilyen helyeken a csúcsérzés és az ott eltöltött igen rövid idő abból áll, hogy fölállunk a csúcsra, odaadjuk a barátunknak a fényképezőgépet, hogy készítsen fotót, megköszönjük a hegynek, hogy meghódíthattuk, és már jövünk is lefelé.

 

2018-ban Bulgáriába utaztál hegyet mászni…

 

…Igen, a Balkán félsziget legmagasabb hegycsúcsát, a Musala nevűt másztam meg, ami 2925méter magas. Ez téli hegymászás volt, itt is nagyon hideg volt, főleg azért, mert a szilveszteri buli után történt, 2018. január 2-án. Itt egyedül voltam, útközben találkoztam egy csoporttal, akikből hárman maradtak, akik a csúcsra is feljöttek.

 

 Az elmúlt tíz évben a világ több országának – Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Spanyolország, Irán – legmagasabb csúcsát sikerült megmásznod. Hogyan és melyik hegycsúcs meghódításával kezdődött ez a nagyon veszélyes, de gyönyörű kihívássorozat?

 

Szlovákia második – egyben Lengyelország – legmagasabb csúcsának, a Rysy-nek (2503 m) a megmászásával kezdődött ez a hobbim, itt és ekkor kaptam nagy kedvet a hegymászáshoz. A tervem az volt, hogy megmásszam a környező országok hegycsúcsait, hogy minden évben egy-egy ország legmagasabb hegycsúcsát meghódítsak. Így kerültem el Ausztriába, a GrosGlockner-re (3798 m) 2008-ban, Szlovéniába a Triglav-ra (2864 m) és 2015-ben megmásztuk Szlovákia legmagasabb csúcsát, a Gerlachfalvi-csúcsot (2655 m). Eljutottam a Pireneusokba is, így annak legmagasabb csúcsát, az Aneto-t (3404 m) is megmásztam.

 

S amikor hazajöttél, döbbenten vetted tudomásul, hogy nem Spanyolország legmagasabb csúcsát másztad meg, hiszen az a Kanári-szigeteken van…

 

…Pontosan így van. Spanyolország legmagasabb csúcsa ugyanis a Kanári-szigeteken lévő Teide (3718 m), amit a következő évben, 2008-ban megmásztam.

 

Spanyolország legmagasabb csúcsának, a Kanári-szigeteken lévő Tejde-csúcs tetején. Fotó: Nagy István archívuma

 

Ezek után még magasabb csúcsokra vágytál.

 

Igen. Az eddigiek ugyanis 3000-4000 méter körüli csúcsok voltak. Azt mondtam magamban: Próbáljuk meg a magasabb hegcsúcsokat is meghódítani, gondoltam itt elsősorban a törökországi Ararát (5137 m), az oroszországi Elbrus (5642 m), a tanzániai Kilimadzsáro (5895 m) csúcsokra. Az egyik barátom ajánlotta, hogy Iránban van egy gyönyörű hegycsúcs, a Damávand, ami 5700 méter magas. Azt mondta, hogy megy oda egy hegymászócsapat, s ha van kedvem, menjek velük, nevezzek be én is. Így valósult meg 2014-ben az iráni hegymászás.

 

Úgy tudom, hogy ez vulkánhegy, aminek a kénkibocsátása igencsak nehezíti a hegymászást.

 

Így van, a Damávand vulkánhegy, a csúcsa kénfelhőben van, nehézséget okoz még a magasság, az alacsony légnyomás, az oxigénhiány, illetve a kénes levegő. Nagyon kellett tehát figyelnünk arra, hogy a szél milyen irányban viszi a kénes felhőt, annak érdekében, hogy a csúcsra minél kevesebb kén beszívásával juthassunk fel. Végül sikerült.

 

Kemény és rendszeres edzés előzi meg ezeket a világjáró túrákat. Miből áll neked a rövid- és hosszú távú edzés?

 

Napi edzésben vagyok, hiszen ha a munkahelyi beosztásom megengedi, akkor a napot azzal kezdem, hogy reggel futok. Emellett minden évben részt veszek a Balaton-átúszáson – 2017. július 7-én például 2 óra 42 perc 34 másodperc alatt teljesítettem a Révfülöp-Balatonboglár közötti 5,2 km-es távot –, az öbölúszáson, utána a „Spirit of Balaton”, tehát a Balaton körbebiciklizési túráján. Az évi edzéseimet tavasszal szoktam kezdeni a „Gerecse 50” vagy a „Komárom 10” abszolválásával. Emellett minden héten vasárnap úszni járok.

 

Az iráni Damavand csúcson 2014-ben. Fotó: Nagy István archívuma

 

Az 5628 méter magas Damavand hegycsúcs megmászásáról szóló igazolás Nagy István részére. Fotó: Nagy István archívuma (kattints a képre a nagyításért)

 

Mik a jövőbeli terveid a hegymászással kapcsolatban?

 

Amennyiben a fizikai és anyagi lehetőségeim megengedik (a fizikairól tudok tenni, az anyagiak előteremtése már nehezebb dió), a legmagasabb hegycsúcsokból szeretnék minél többet megmászni, magamévá tenni. Remélem, a koronavírus-járvány jövőre lecseng, és megvalsíthatom ezekt az álmaimat.

 

Egyébként létezik egy „Seven Summits” (Hét Hegycsúcs) nevű klub, s akik megmászták a csúcsokat, azok lehetnek a klub tagjai. A világ öt földrészén lévő legmagasabb csúcsokhoz még hozzátették a Déli-sarkon (Vinson – 4892 m), illetve a Fülöp-szigeteken (Puncak Jaya – 4884 m) lévő legmagasabb csúcsot. Aki tehát megmássza ezt az 5 + 2 hegyet, az bekerül a Seven Summits Club-ba.

 

Ezeket a hegyeket már megnéztem magamnak a világhálón – kivéve a 8000 méter felettieket – magasság és felkészültség tekintetében nem lenne gond, az anyagi háttér biztosítása sokkal nehezebb feladat.

 

Ausztria legmagasabb hegycsúcsán, a Grosglockneren 2008-ban. Fotó: Nagy István archívum

 

Térjünk át szokatlan és nagyon szép szakmádra: a robotikára, a robotokra és azok használatára, alkalmazására. Hányféle robot létezik?

 

A robotokat többféle szempontból osztályozhatjuk, mint például helyváltoztatásuk szerint, méreteik alapján, illetve intelligencia-szintjük szerint. Mozgásuk szerint két nagy csoportra oszthatjuk őket: az egyik csoportba a statikus, vagyis a helyüket nem változtató, a másikba a mobil robotokat soroljuk. A statikus robotok helyhez kötötten dolgoznak, ami azt jelenti, hogy egy pontban rögzítve vannak, ebből a pontból munkaterületüknek megfelelően dolgoznak.

 

A mobil robotok tulajdonképpen mozgó robotok, s annyival intelligensebbek a statikus robotoknál, hogy ugyanazt a feladatot végzik el, mint a statikus robotok, ezen felül még a helyüket is változtatják, sőt, ugyanazt a feladatot több helyen is el tudják látni, vagy esetleg mozgás közben is. A robotok méretük alapján való felosztásánál megemlíthetjük az óriásrobotokat, ilyenek például a MIR űrállomáson tevékenykedő robotok és robotkarok.

 

Ettől kisebbek az ipari környezetben használt robotok, ezek a legismertebbek, hiszen gyárakban, kórházakban, iskolákban, ipari parkokban használják őket. Ezeknél kisebbek a mikrorobotok, amelyek nagyságrendileg két-három centimétertől a mikrométeres nagyságig terjednek, de a munkaterületük mindenképpen mikrométeres nagyságrendű. Főként a mikrobiológiában és az orvostudományban használják őket, például sejtbeültetésnél.

 

A mikrorobot helyváltozatása piezzoelektromos rudacskák mozgatásával történik, amely villamos impulzus hatására összehúzódik, majd az impulzus végeztével kinyílik eredeti formájára. Így óriási pontosságot tudunk elérni. Egy Los Angeles-i laboratóriumban például olyan parányi mikrorobotot fejlesztettek ki, amelyet egy patkány élő izomszövete mozgat. A mindössze 50 mikrométer, vagyis fél hajszál átmérőjű szilíciumlapocskát a hozzá rögzített szívizomszövet ritmikus összehúzódása-megnyúlása mozgatja másodpercenként, mintegy 40 mikrométeres sebességgel.

 

S végül a legkisebb méretű robotokat nanorobotoknak nevezzük. Ezek a milliméternél kisebb nagyságrendűek, használatuk az orvostudományban a legelterjedtebb. Több esetben az erekben helyezik el őket, a vérrel mozognak, és különböző feladatokat látnak el az emberi szervezeten belül.

 

Ausztráliában például – a Melbourne-höz közeli Monash Egyetemen – jelenleg a világ első olyan nanorobotját fejlesztik, amely képes lesz az emberi artériákban és emésztőrendszerben mozogni. A mintegy kétszázötven mikronnyi, vagyis két emberi hajszál szélességű szerkentyűt fontos feladatokkal juttatnák be a szervezetbe. Mikroszkópikus terheket vinne a jelenlegi katéter technológiával elérhetetlen rendeltetési helyükre, például az artériába, és alkalmasint minimális mikrosebészeti beavatkozást is végezne.

 

Nagy István egyetemi tanár előadás közben. Fotó: Tarics Péter

 

Melyek azok a területek, ahol a robotikáé a jövő?

 

Mindenekelőtt a precíziós festésben, hiszen ahová az emberi kéz nem fér be, ott a megfelelő mozgáskoordinációval rendelkező robotkar el tudja végezni a munkát. A robotkar végén érzékelő, illetve szórópisztoly helyezkedik el. További felhasználási terület a szállítás, hiszen sok raktárban már robotok szállítják be és ki az árut.

 

Úgy tudom, hogy Hollandiában van a legnagyobb ilyen raktár, ahol szinte minden szállítási munkát mobil robotok végeznek, tehát a raktáros jóformán be sem megy oda. A kutatás területén szintén olyan helyen használnak robotokat, ahová az ember nem juthat be. Például a tengerfenék kutatásánál az óriási nyomás miatt csak robotok végezhetnek kutatásokat és készíthetnek felvételeket. Ezek természetesen távirányítással működtetett kommunikációs mobilrobotok.

 

Végül a lézerrel végzett szemoperációt említeném, ahol már évek óta eredményesen működtetik a robotokat. Itt egyetlen dolog okozhat problémát, mégpedig a páciens rögzítése, annak érdekében, hogy minél pontosabb legyen a műtéti beavatkozás.

 

Több robot számára készítettél programokat. Milyen fejlesztési tervekben vettél részt az elmúlt időszakban?

 

Még korábbi műegyetemi tevékenységem alatt részt vettem a Kopernikusz-projektben, amely négy nagy európai műszaki egyetem – Budapest, Torinó, Varsó, Würzburg – közös projektje volt. Ezen kívül részt vettem a Budapesti Műszaki Egyetem IIT Mobil és mikrorobotikai csoportjának (MoMic) a fejlesztési programjában, ahol megalkottuk a MINIMAN nevű mikrorobotot és a BALARO nevű Balaton-robotot. Ez utóbbi esetben egy lánctalpas robotról van szó, amelyik a Balatonban fellelhető háborús maradványok – főleg fém alkatrészek – felderítésében segít. Télen, a Balaton jegén közelíti meg a kutatni kívánt területet, és megfelelő műszerek segítségével végez mérési feladatokat.

 

Milyen robot-programokat készítettél?

 

A programjaimat két részre osztanám, egyik részbe azokat sorolnám, melyek a mobilrobot feltétlen működéséhez szükségesek, vagyis, hogy a robot eljusson a kiindulási pontból a célpozícióba. A másik részbe pedig azokat a programokat sorolnám, melyek némi intelligenciát sugallnak a robot részéről, ide sorolnám a különböző „soft computing” elemekkel összeállított matematikai algoritmusokat, mint például a genetikus algoritmus alapján működő térképkészítő programomat.

 

Az elmúlt harminc évben mintegy két tucat nemzetközi robotika konferencián tartottál előadást, többek között Franciaországban, Finnországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Görögországban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Egyiptomban, Portugáliában. Ezeken a konferenciákon nemcsak előadásokat tartottál, hanem szakmai szekcióvezetőként is dolgoztál. Milyen témákban adtál elő?

 

A témáim általában a mobilrobotok körül forognak, ezen belül is leggyakrabban a lokalizációval, térképkészítéssel, illetve valamilyen intelligens algoritmus modellezésével foglalkozom.

 

Egy nagyon komoly témádra emlékszem, amiről te beszéltél először a robotika-szakmának Kanadában, szintén egy tudományos konferencián, ez pedig a mobil robotok lokalizációs pontossága. Mi ennek a lényege?

 

Ez valóban újítás volt, de talán még ma is annak számít. Azért új és érdekes, mert eddig a mobil robotok esetében potenciáltérképet készítettek azok munkaterületéről, én viszont úgynevezett hibamező-térképet készítettem. Ennek alapján ugyanis meg tudom határozni, hogy milyen a robot lokalizációs pontossága, s ezzel az adott bemérési pontossággal a mobil robot a munkaterület melyik részén közlekedhet biztonságosan.

 

Előadásaid anyaga, tanulmányaid, értekezéseid megjelentek a különböző tanulmánykötetekben, konferenciaanyagokban és könyvekben, több nyelven, itthon és külföldön egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a robotika területén komoly nemzetközi tekintélyt szereztél, nem beszélve arról, hogy nemcsak tanítod a robotikát, hanem kutatod, műveled is. Hogyan éled ezt meg?

 

Sosem a külsőségekre adtam, inkább csak végeztem/végzem a munkámat, és azt megpróbáltam/megpróbálom a legjobb tudásom szerint tenni. Az tény, hogy egy-egy jól sikerült publikálásra felfigyelnek, és vissza is jeleznek, örömmel tölt el, és lökést ad számomra a további kutatásokhoz. Az adott szakterületen már ismertté válik az ember neve és ennek az a következménye, hogy már név szerint hívják meg a konferenciákra, sőt egy-egy konkrét konferenciára hivatkozva kérik fel cikk(ek) írására. Egyik ilyen kellemes meglepetésem volt, amikor felkértek a Durgapuri Műszaki Intézet (India) Gépész Karán egy doktori értekezés elbírálására.

 

István! Mi az a szikra, ami lángra gyúlt, hogy ilyen szenvedélyesen kötődsz a robotikához?

 

Talán a kezdő lökéseket a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem, amikor megalapítottuk az előzőekben is említett MoMic laboratóriumot. Úgy gondolom, itt kezdődött el az én „robotikus” pályafutásom, amit a mai napig próbálok becsülettel végezni.

 

Köszönöm a beszélgetést.

 

Tarics Péter

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 14 olvasónak tetszik ez a cikk.