2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz a felvidéki magyarságnak is – A Körkép.sk interjúja Potápi Árpád Jánossal

Nyitókép: archív

Az idei koronavírus-járvány átalakította ugyan a nemzetpolitikai programokat, de egyben össze is fogta a magyarságot. A Felvidéken járva kedvenc helyei közé tartozik Debrőd, Ipolyság és Pozsony is. Ő az egyetlen államtitkár, akinek irodájában Horthy Miklósról készült festmény lóg.

A szlovákiai magyar politizálással kapcsolatban a Körképnek elmondta, hogy sokkal többet is ki lehetett volna hozni az elmúlt évtizedből. Vallja ugyanakkor, hogy ha erős politikai képviseletünk lesz, akkor komolyan vesznek majd bennünket és eredmények is lesznek. Ennek eléréséhez a vajdasági és erdélyi receptet említette.

Potápi Árpád Jánost az anyaországi támogatáspolitikáról, a felvidéki iskolahálózat optimalizációjáról, a szlovákiai magyar politikai egység megteremtéséről, valamint arról is kérdeztük, hogy mi vár ránk a 2021-es esztendőben.

   

Évértékelő nagyinterjú a Körképen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral.

–

Ha egy szóval kellene illetnie az idei évet nemzetpolitikai szempontból, mi lenne az?

Azt mondanám, hogy életem legfurcsább éve volt 2020. Ezzel szerintem minden ma élő ember nagyjából így van. Tavaly, amikor a nemzeti összetartozás évéről döntöttünk, azt terveztük, hogy számos rendezvény, megemlékezés, emlékhelyek kialakítása zajlik majd világszerte, hogy megemlékezzünk a trianoni békediktátumról, arról, hogy Magyarország területét felszabdalták, hogy lakosságának 66 százaléka idegen hatalmakhoz került, benne a magyarság is.

Ezzel szemben március közepén Európát és benne Közép-Európát és a Kárpát-medencét is elérte a járvány. A határok lezárultak nemcsak az országok és térségek között, hanem az emberek és közösségeink között is. Családok, szülők és gyerekek, rokonok, barátok szakadtak el egymástól.

Ehhez kellett gyorsan alkalmazkodni, ezt túlélni és lehetőleg pozitívan jönni ki belőle.

A járványhelyzet a nemzetpolitikát is átalakította. A Covid-19 sem tudta azonban teljesen leállítani az egyes programokat. Hogyan értékeli ilyen szempontból az idei esztendőt?

Az ember sose legyen elégedett, de azt gondolom, hogy ennél sokkal többet ebből nem tudtunk volna kihozni. A nemzetpolitika volt az egyik olyan területe a kormánynak, ami viszonylag gyorsan alkalmazkodott a megváltozott helyzethez. Nem süllyedtünk el. Programjaink nagy részét áttettük az online térbe. A sok negatív változás ugyanakkor számos pozitív eredményt is hozott: a megváltozott kommunikáció, az új felületek és csatornák kihasználása azt eredményezte, hogy olyan embereket is elértünk és „megnyertünk”, akik eddig nem voltak a látókörünkben.  Eddig a programjaink döntő többsége a Kárpát-medencében zajlott. Most az egész világra ki tudtuk őket nyitni. Szerintem ez egy pozitív változás volt az élet más területein is, például a hivatali ügyintézés terén, ami sokkal gyorsabb lett.

Minden rosszban van valami jó, még ebben az időszakban is. Gondolunk itt például a focisikerekre. Épp most, üres stadionok előtt érte el a magyar foci a legnagyobb sikereket az elmúlt évtizedekben, BL-Fradi, válogatott. Hogy vizsgázott az összmagyarság a nemzeti összetartozás és Trianon centenáriumának évében a járvány közepén?

A körülményekhez képest jelesre. Kitartottunk, odafigyeltünk egymásra és fegyelmezettek voltunk. Ez működött az egész Kárpát-medencében. Ami számomra pozitívan megdöbbentő élmény volt, hogy a határon túli magyarság döntő többsége a járvány szempontjából is a magyar kormány útmutatásait követi. Napról napra a mi operatív törzsünk tájékoztatóját nézik, hallgatják a rádióban és azt figyelik, hogy mit mond Orbán Viktor, mi lesz a következő lépés, mit kell tennünk.

De visszatérve a sporthoz, már ha a kérdésben példaként felmerült: a sport a nemzetpolitikának egy új, egyre inkább hangsúlyos területe. Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet és támogatást fordítunk erre a területre is, legyen az labdarúgás, jégkorong, síelés vagy épp lovassport.

Amit viszont a legfontosabbnak tartok kiemelni, az a határon túli politikai intézményrendszer, a magyar érdekképviselet erősítése. A 2020-as évben majdnem mindenhol választások voltak, ebből a szempontból a magyarság jól teljesített a Kárpát-medencében.

Az elmúlt választási ciklusokban kialakított kötelék az anyaország, az elszakított területek és a diaszpóra között olyan erős kapcsot hozott létre, melyet a koronavírus-járvány sem tudott elszakítani. Mi a fő tanulsága ennek a megpróbáltatásokkal teli időszaknak az összmagyarságra nézve?

Az, hogy ilyen nehézségek ellenére is meg tudtuk szólítani a saját szavazótáborainkat a különböző területeken. Komolyan vették ezt a feladatot is, minden nehézség ellenére. A magyaroknak volt erejük, felelősségtudatuk és elmentek szavazni.

Felvidéki magyar viszonylatban ez azért kevésbé igaz.

A részvétellel ott sem volt óriási gond.

Ha a magyar kormányzat nemzetpolitikájának elmúlt tíz évét, de különösen a 2014-2015-ben történt ún. nemzetpolitikai fordulatot nézzük, mire a legbüszkébb?

Ez egy nehéz kérdés. A kettős állampolgárság kapcsán egy-egy személy állampolgársági esküje mindig nagy dolog, személyes szempontból és a nemzet szempontjából is. De sorolhatnám az óvodaépítéseket, iskola- és templomfelújításokat, vagy azt a kapcsolati hálót, amelyet a határon túli magyar vállalkozók és az anyaország között építettünk ki az elmúlt évek során. Ha az idei évre gondolunk vissza, emlékezetes és szimbolikus esemény volt a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének átadása Budapesten.

Ismert, hogy szenvedélye az utazás. A Kárpát-medencében szinte a csillagok állásából is tudja, hogy merre jár. Sofőr nélkül jár-kel az ezeréves határ, azaz a Gyimesek és Pozsony melletti Dévény-vára közti ezer kilométeres területen . Hová jár vissza a legszívesebben és miért?

Több ilyen kedvenc helyem van. Debrődöt említhetném a Felvidéken, bár én nem szeretem ezt a Felvidék szót, mert szerintem értelmetlenség. Főleg a felvidéki identitás kapcsán…

…ami nincsen.

Ami nincsen. Én mindig ezt mondtam, és már kezdik mások is átvenni. Regionális tudatokról beszélhetünk inkább. Debrőd mellett Pozsonyt is említhetem, a pozsonyi óvárost. Ipolyságot is szeretem. Erdélyben Torockót, Madéfalván díszpolgár is vagyok.

Az egyik kedvenc helyem Kiskőszeg (Batina), amelyről nem sokan hallottak. Ahogy átjövünk a Vajdaságból horvát Baranyába, ott találjuk ezt a nagyon szép kis települést, Duna-híddal. Aztán ott van Vörösmart és Csúza, a legjobb halászlével. Vagy Lendván a fagyis. Mindenhol van egy kedvenc helyem, ahová szeretek visszajárni, és bárhányszor járok egy helyen, mindig újra rá tudok csodálkozni dolgokra.

A diaszpóra magyarság sorsát is segítve bejárta már szinte az egész világot. Van még olyan szeglete, mely arra vár, hogy felfedezze?

Azt bánom, hogy 2017 januárjában, amikor Ausztráliában voltunk, nem mentem át Új-Zélandra az ottani magyar közösséghez.

Ott is vannak magyarok?

Vannak, erős magyar közösség van jelen, akiket a Kőrösi Csoma Sándor Programunk keretében ösztöndíjas is segít. De szívesen tennék látogatást a spanyolországi magyar közösségnél is.

Ázsiában Vietnam a kedvencem. Kevesen tudják, de kb. 5 ezer ember él ott, szinte mindannyian magas beosztásban, akik folyékonyan beszélnek magyarul. Magyarországon tanultak 4-5 évig, így kiválóan elsajátították a nyelvet.

Egy korábbi interjújában olvastuk, hogy ön az egyetlen államtitkár, akinek az irodájában Horthy Miklósról készült festmény lóg. Úgy tudom, ennek egyfajta nemzetegyesítő története is van. Megosztaná ezt velünk?

Ez a legújabb szám (mutatja a History magazin aktuális számát), címlapján Horthy Miklóssal. A lapot immár Romsics Ignác szerkeszti. Tudom, hogy Horthyt különböző módon ítélik meg, de én azt mondom, hogy ha Horthy nem lett volna, akkor én sem lennék ma itt, mert a nagyszüleim nem jöhettek volna át Magyarországra. Aki ezért az országért, amit lehetett, mindent megtett a 20. században, az biztos, hogy Horthy volt.

Horthyt az akkor élő egyszerű emberek istenítették. Számukra ezzel kezdődött a nap és ezzel is végződött. Nyilván akkor se volt minden tökéletes, aztán jött az újabb világháború. De az, hogy Magyarország meg tudott maradni a 20-as években, az Horthynak köszönhető. Megható most is nézni a felvételeket, ahogy 1938-ban belovagolt Komáromba, Kassára, Ungvárra vagy Csapon is ott volt, leszállt a vonatról, vagy 1940-ben Kolozsvárra…

Fehér lovon…

Igen. Ezek olyan dolgok voltak, hogy az akkor élő emberek, akik utána évtizedekig elnyomás alatt éltek, ebből táplálkoztak. Nekik ez jelentette az életük értelmét. Nagy szavak, de tényleg így volt. És ezt Horthy tudta megteremteni.

Visszatérve a politikára, 2020 eredményeire illetve eredménytelenségeire. Míg Erdélyben és a Vajdaságban politikai sikerekről tudunk beszámolni, a Felvidéken más a helyzet. A februári választásokon ismét parlamenti képviselet nélkül maradt a felvidéki magyarság. Hogy élték meg ezt Önök Budapesten?

Az, hogy egy-egy településen, országban, országrészben milyen a szavazás eredménye, arról azok az emberek tehetnek, akik ott élnek. Amikor azt mondják, hogy nekem könnyű Bonyhádon, hát persze. Mivel könnyebb? A munkát, a politikai munkát mindenhol el kell végezni. Mi ezt tesszük több mint 20 éve. Ezzel kelünk, ezzel fekszünk. Ami egy politikai közösségben szerintem a legfontosabb, az a lojalitás és a bizalom.

Én nem tudok egyszerre több helyen szavazni, csak a saját szavazókörömben, Bonyhádon. Nem tudok Kárpátalján vagy Komáromban voksolni azért, hogy ott jobb legyen az eredmény. Ott azok az emberek tudnak szavazni, akik oda valók. Ezt kell megértenie a szlovákiai magyarságnak. Ha ők nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy erőt tudjanak felmutatni, akkor nem veszik őket komolyan. Vagy egyszerűen nem is foglalkoznak velük.

…Ez a legrosszabb amúgy.

Igen, ez a legrosszabb. Erőt kell felmutatni. Nézzük meg a vajdasági magyarokat. Az elmúlt 20 évben folyamatosan javították az eredményeiket és meghatározó tényezővé váltak. Sokkal erőteljesebben, mint a számarányukból következik. A szerbek odafigyelnek rájuk.

Élnek a lehetőséggel.

Így van. A szlovákiai magyarság az elmúlt évtizedben ezeket a lehetőségeket mind eleresztette. Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből az évtizedből, ha erős érdekképviselet van a szlovák törvényhozásban. A magyarságot szerintem csak teljes összefogással lehet megszólítani. Egy 8 százalékos nemzeti közösségnek minimum egy 5 százalékos pártot ki kell állítani, de annál többet, akár 10-12 százalékos pártot is lehetne. Erdélyben az RMDSZ 6% körüli eredménnyel szerzett meg egy miniszterelnök-helyettesi, 3 miniszteri és 12 államtitkári pozíciót. Felvidéken is kormányra lehetne kerülni úgy, ahogy régebben volt is erre példa. A felvidéki magyarság 1100 éve ugyanazon a területen él. Semmi oka rá, hogy meghunyászkodjon.

A februári választások óta a felvidéki magyar politikai képviselet új irányt vett. Egyfajta átalakuló folyamat kellős közepén van. Ön szerint mire van szükség a felvidéken ahhoz, hogy ha az egyesülés bekövetkezik, ne ismétlődjenek meg az egyszer már elkövetett hibák?

Attól, hogy háromfelé vágták az MKP-t, még nem fog több szavazatot hozni.  Az ott élő emberek, és elsősorban a magyarok érdekében kellene közéleti politikai tevékenységet kifejteni. Kellenek olyan vezetők, akik nemcsak megszólítják a választókat, de fejleszteni is tudják településeiket.

Sokszor elmondtuk az utóbbi időben, hogy az, hogy ha valaki külhoni magyar, ma már nem hátrány, sokkal inkább előny. Egy egyszerű példával élve: egy felvidéki magyar vállalkozó előnyben van egy magyarországi magyar vállalkozóval szemben, hisz több lehetőség áll nyitva számára: ha pályázni szeretne, tud uniós, nemzeti, szlovák pénzeket lehívni, de nyitottak számára a magyarországi pályázatok is. Akinek jó szeme van és látja ezeket a lehetőségeket, nagyon jól ki tudja használni. Soha nem látott fejlődést tud elérni ez a régió, ha mindent megteszünk közösen annak érdekében, hogy ezeket a pénzeket lehívjuk. Ha ezeket nem tudjuk lehívni és benne marad a kalapban, majd lehívják azok, akik nem a mi nemzeti érdekeinket képviselik.

Mégis, hol a probléma? Túl hatékony volt a kitelepítés és nem sikerült utánpótlást biztosítani?

Nem. A probléma az, hogy van egyfajta elkényelmesedés, urbanizáció. Olyan jövőképeket is kellene a gyerekeknek mutatni, ami előre visz. Sokkal jobban meg kell erősíteni a szakképzést, megerősíteni a gyerekekben azt, hogy legyenek büszkék arra a vidékre, ahol élnek. A világ egyik legjobb helye, ahol vagyunk, minden szempontból. Innen nem elmenni kell. Aki észreveszi az előtte heverő lehetőségeket, az meg tudja alapozni az életét a saját szülőföldjén és értékesen le tudja élni. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy magyar többségű településeken több, vagy azonos számú magyar gyerek járjon szlovák iskolába, mint magyarba.

Pedig ma már a magyar államnak is köszönhetően az óvodától kezdve az iskolákon át szép épületekben, jól felszerelt tanintézményekben tanulhatnának magyarul.

Sokszor érvelnek azzal, hogy „csak így tud érvényesülni.” Ez butaság. Számtalan felmérés igazolta már, hogy a gyereknek az a legjobb, ha anyanyelvén tanul. Az államnyelvet ettől függetlenül el tudja sajátítani.

Általában az anyaország segítségéről, támogatásrendszeréről, megtartó erejéről számolunk be mi is, ahol megkérdőjelezhetetlenek az eredmények. Megfordítva a kérdést engem inkább az érdekelne, hogy minek örül leginkább maga az anyaország, a határon túli magyarsággal kapcsolatban, és hogy tekintenek ilyen szempontból a Felvidékre?

Ez egy jó kérdés. Leginkább az eredményeknek örülünk. És most nem csak a politikáról beszélek, hanem egyáltalán. A támogatást a legtöbben köszönettel elfogadják, mindenki a saját életét próbálja rendezni belőle, ami nyilván nem baj, sőt. De a közösségi szemléleten még bőven lehetne javítani.

Az eddig elért eredményeket kellene összerakni, az intézményhálózatot tovább erősíteni és számos korszerűsítést is végrehajtani. Ez utóbbihoz azonban nemcsak modern iskolák és jó tanárok kellenek, hanem gyerekek is.

…és ha nincs, akkor lényegében azonosulni tud a jelenlegi oktatásügyi államtitkár, Filip Mónika elgondolásával, hogy nemcsak a megtartás, hanem az optimalizáció és a minőségbeli fejlődés is szempontként kell, hogy megjelenjen?

Nem szeretnék ennyire belemenni az oktatáspolitikába, mert nyilván ez helyi politika. Viszont az tény, hogy egy iskolát akkor van értelme fejleszteni, ha tudjuk, hogy lesz utánpótlás, nem kell attól tartani, hogy 4-5 év múlva bezárják az intézményt.

2020 a nemzeti összetartozás éve volt. Mi volt a magyarság fő üzenete 2020-ban, a nemzeti összetartozás évében és mi vár ránk 2021-ben a nemzetpolitika terén?

A Magyar Állandó Értekezlet döntése értelmében 2021 a nemzeti újrakezdés éve. Az elnevezés szimbolikus. Utal arra a reményünkre, hogy a járványhelyzet enyhültével újraindul az élet és így a nemzetpolitikai programjaink is, több közülük megújult köntösben. Az online területről szeretnénk visszatérni a fizikai valóságba, ugyanakkor meghagyni és tovább erősíteni az online vonalat is. Folytatni szeretnénk a Határtalanul programunkat is, ami jó ideje áll, hisz nincs lehetőség osztálykirándulásokra. Nagyon sok külhoni panzió, vendéglátóhely, vállalkozó került emiatt nehéz helyzetbe. Ezt szeretnénk újra beindítani, amennyire a helyzet engedi.

Fontosnak tartjuk, hogy továbbra is a programjaink fókuszában legyenek a gyerekek és a fiatalok, de szeretnénk fokozott figyelmet szentelni az idősekre is.  A nemzetpolitikának egyre inkább új színtere kell, legyen az egészségügy, a szociálpolitika és az idősekkel való foglalkozás, törődés.

Mit üzen a felvidéki magyarságnak karácsony előtt, ádvent alatt akkor, amikor sokan a vírussal küzdenek, vagy annak következményei miatt nem találkozhatnak szeretteikkel?

Azt, hogy legyenek türelemmel. Tudom, hogy nehéz, de fegyelmezettnek kell maradnunk ahhoz, hogy jövőre is együtt karácsonyozhassunk és visszatérhessen az élet a normális kerékvágásba. A magyarság az elmúlt száz esztendő során mindent túlélt: háborúkat, forradalmakat és egy olyan országcsonkítást, amelyet egy másik nemzet sem. Közös erővel ezen a járványon is túlleszünk és megerősödve kerülünk ki belőle.

Király Zsolt