Nyitókép: Körkép.sk

 

Csallóköz legfiatalabb városába látogattunk. A település folyamatosan szépül, új épületeket emelnek, rendezvények sokaságát tartják. Egy város, ahol mindig van miről beszélni.

 

Az új év első napján Bős fiatalos, rendíthetetlen magyarságtudatáról, páratlan kedvességéről és példaértékű elszántságáról ismert polgármesterével beszélgettünk a 2020-as évet is értékelve.

 

 hirdetes_400x285  

Fenes Ivánt a hazaszeretet és a magyar értékrend fontosságáról, a régió fellendítéséről kérdeztük. A beszélgetés során felmerült a járványhelyzet, a tavalyi tervek megvalósítása és a közeljövőre vonatkozó új vállalások is. „Ahogy illik!” – mondaná erre maga a városvezető, felvidítva az embert.

 

 

Óév értékelése, gazdaság

 

Polgármester Úr, összességében milyen volt  a 2020-as év Bős önkormányzata számára?

 

Hála Istennek, a kitűzött céljainkat sikerült teljesíteni. Minden beruházást, amit akartunk, be is tudtunk fejezni. Ami az állam által folyósított adóbevételek kiesését illeti, a különbségre kaptunk kamatmentes hitelt. Sok önkormányzat, beleértve minket is, élt ezzel a működésre szánt hitelfelvétel-lehetőségével. Meg kell, hogy mondjam, azért félre is tudtunk tenni.

 

Minek köszönhető, hogy ebben a gazdaságilag megterhelő évben is tudtatok takarékoskodni?

 

Ez valójában a kiadásaink csökkenésének köszönhető. Gyakorlatilag alig volt aktivitás, a szervezetek – sport, kultúra – nem működtek. Nem volt utaztatás, nem voltak bérek, rezsikiadás, sem. Ezen a téren megmaradt a pénz, így tudtunk takarékoskodni, és az év végét úgy zártuk, hogy kifizetlen számlánk nincs. A tartalékalapban is van pénz, de persze, ez nem azt jelenti, hogy januárban nekifognánk két kézzel szórni. Pont ellenkezőleg. Érzékelhető a gazdaság csökkenése, és biztos, hogy az új évben még jobban meg fogjuk ezt érezni.

 

 

Szerinted miért fog ez annyira kihatni ránk?

 

Egyrészt a munkanélküliség növekedése, amit már látunk, hogy evidens. Továbbá oda kell figyelni mindenre, és takarékoskodni kell. Az, hogy meddig tart a vírus, senki nem tudja. Ha a vírus valamilyen módon befejeződik és vége lesz ennek a borzalomnak, akkor sem tér vissza a régibb kerékvágásba az előtte megszokott élet. Ha valaki azt gondolja, hogy minden úgy fog menni tovább, ahogy azelőtt ment, az téved.

 

Mi a tanácsod erre az esetre?

 

Teljesen más lesz az anyagi háttérhelyzet, s oda fog kelleni figyelni, mire költjük az önkormányzat pénzét. Én mindenkit takarékoskodásra intek. Mindenkit. A sportot, a kultúrát, a szerveződéseket, és picit valahol vissza kellene térni ahhoz, ami azelőtt is működött: próbáljunk meg önerőből, szerényebben ünnepségeket szervezni. Úgy, ahogy azelőtt és nem biztos, hogy minden egyes rendezvény, évzáró vagy egyéb más bál jellegű kell, hogy legyen! A rendezvényeken a sztárvendégeket és mindenféle fölös kiadást el kellene felejteni. Csinálja ezt olyan, aki ebből profitál. Nekünk pedig vissza kellene térnünk a régi értékekhez!

 

 

Megvalósított tervek, beruházások

 

Említetted, hogy be tudtátok fejezni a tervezett beruházásokat. Kifejtenéd ezeket?

 

Gondolok itt olyan beruházásokra, mint az óvodák felújítása, vagy épp a szlovák iskolán etapszerűen zajló munkálatokra. Elkezdtük a tűzoltószertár bővítését, hiszen az adott összeget ebben az évben ki kellett meríteni. Több helyen sikerült járdát építenünk. Az egyik legfontosabb pedig a „poliklinika” épülete, amit befejeztünk.

 

 

Gratulálva mindehhez térjünk vissza a lakosok szemszögéből legfontosabb kérdésre: megközelítőleg mikor adjátok át az egészségügyi központot? Ennek megvalósítása egy régi álom volt.

 

Igen, már nagyon régen akartuk egy újat építeni, s nem a régin dolgozni, aminek állapota katasztrofális volt és statikailag is olyan, amit nem volt érdemes felújítani. Terveink szerint februárban beköltöznek az orvosok, és a rendelőintézet megnyílik. Az új központi helyen van, nagyon szép lett, kellemes, komfortos, és igazi nyugat-európai stílusú poliklinika, ahova jó bemenni. Mellette ott van a gyógyszertár, megújult a tér, gyönyörűen rendezgettük. Ezt a teret le tudtuk aszfaltozni, sőt, járdát is építettünk.

 

Gazdagodott a tér, még egy Antiochiai Szent Margit szoborral is, amit a gyógyszertár tulajdonosa adományozott. Sok sikert kívánunk a működéséhez.

 

 

Az épületbe még a bútort várjuk, aminek közbeszerzése most ért véget. A rendelőintézetben arra is odafigyeltünk, hogy kellemes poszterek kerüljenek a falra. Úgy a gyermek, mint a felnőtt részlegre. A lépcsőházba nagyon szép posztereket ragasztottak, ahol a Szentháromság-tér és a templom látható. Olyan, mintha az ember ott lenne!

 

Nagyon fontos volt számomra, hogy az emberek szép körülmények között tudjanak orvoshoz járni.

 

 

Az épület itt van a művelődési központ mellett. Hogy lesz megoldva a parkolás?

 

Jelenleg megoldott. De szeretnénk még egy parkolót építtetni az épület mögé, de minden pénz kérdése, hiszen egy parkoló-építése (20-25 autóra) nem olcsó és bizonyos feltételeket is teljesíteni kell.

 

Az ott lévő térrel van valamilyen tervetek?

 

Igen, azt a továbbiakban is revitalizáljuk. Elkészült a Turul-szobor talpazata, melyet március 15-én szeretnénk újraszentelni. Reméljük, sikerül, s kicsit szabadabbak leszünk. Nagyon teszik ez nekem. Még öntözőrendszert is építettünk melléje.

 

 

A kultúrháznál járva láttuk, hogy az is megújult.

 

Igen. Ugyebár jelenleg nincsenek rendezvények, ezért önerőből megújítottuk, amit tudtunk. Például a zöld teremben is kicseréltük a padlót. S még mindig dolgozunk az épületen. Persze, sokkal több pénzre van szükség egy komplett felújításra, amire pályázni fogunk. De olyan állapotban van, hogy már most is bármilyen országos rendezvénynek helyet tudna adni.

 

Egy várossá vált település fejlődése és mindennapjai a Csallóköz szívében – Bősi interjú Fenes Ivánnal

 

Legutóbb említetted a bérlakás-építés lehetőségét. Ezzel hogy álltok?

 

Igen, jelenleg is épül 27 bérlakás, és továbbiakat is szeretnénk. Örülünk neki. Ezt jövő ősszel át is szeretnénk adni, sőt, már igény is van rá. Jelenleg 120 fölé fog emelkedni a bérlakások száma. Odafigyelünk arra, hogy ne idegenek kerüljenek oda. Persze, előfordul, hogy a környékből érkeznek, de hát a hasonló a hasonlónak örvend! Egy a kultúránk, egy a nyelvünk, ezzel semmi gondunk.

 

 

Dolgoztok még ezen kívül valamin?

 

Igen. Készítettünk egy projektet a gyalogátkelőhelyek akadálymentesítésére és biztonságosabbá tételére. Nagyon fontos számomra, hogy megvalósuljon. Ez egy üde színfoltja is a városnak, ha biztonságos az átkelő! Nagyon jók ezek a fényjelzésű táblák is, melyek a gyalogosok átkelését jelzik.

 

A térnél, hála Istennek, megújult a bősi plébánia épülete is, amit a helyi egyházközösség finanszírozott, de mi is mindenben besegítettünk. A közeljövőben az ott lévő kisebb épületet közösségi házzá alakítjuk. Szeretnénk, hogy az egyházközösségnek is otthona legyen, hiszen jó helyen van, ott a gyönyörű templom és a nagy udvar is. Ideális hely családi rendezvényekre, egyházi napok megtartására. Főleg az értékrend miatt is, ami fontos számunkra. Amin a magyarság nyugszik annak megtartása nélkülözhetetlen!

 

Nagyszombat Megye Önkormányzata: eskütétel (Fotó: felvidek.ma)

 

2020 kiértékelése, újévi tervek

 

Hogy élted meg ezt az időszakot?

 

Végeztük a feladatainkat. Nem töltött el rossz érzéssel ez az időszak. Sok embernek problematikus volt, sokan depresszióba is estek, s talán ennek jele a környezetünkön is megmutatkozott. Mert az ember társas lény, és a társaságban töltött idő bizony hiányzott. De mi azért megtaláltuk a kommunikáció módját.

 

Az, hogy a vírus miatt bezártak bennünket, s az iskolák sem működtek, annak nagyon hosszútávú hatása lesz. Még lehet el sem tudjuk jelenleg képzelni. Biztos, hogy mindez óriási morális károkat fog a társadalomban eredményezni.

 

Nem azt akarom mondani, hogy online módon a diákok nem tanulnak, de biztos, hogy ez nem ugyanaz, mint amikor rendesen iskolába járnak. A szülőknek nincs türelmük. És lényeges, hogy milyen ifjúságot nevelünk! Ennek a jövőben komoly hátrányai lehetnek.

 

Itt van a maszk esete is. Néha nem is ismerjük meg egymást. Én azt mondom, elszoktatják az embereket egymástól, a mindennapi köszönéstől, a társalgástól. Marad a virtuális világ benne a sok szeméttel, a kárörvendés, a rossz. Az emberek ezt egy ideje nagyon megtanulták, tisztelet a kivételnek. Mindenki csak a rosszat keresi a másikban, a fontosat pedig észre sem veszik.

 

 

Tapasztaljátok ezt Bős közösségi oldalán is?

 

Igen. Sokszor felteszünk egy hivatali közleményt és vannak, akik nem tudják, hogy az miről szól. Pedig világosan le van írva! Nem tudja, mit akartunk mondani, de azt tudja, ha  pl. a harmadik faluban valakit agyoncsaptak,  mégha számukra annak semmi jelentőségük sincs. És ez is rettentő rossz a jövőre nézve!

 

 

Mit gondolsz a közeljövőről?

 

A 2020-as egy érdekes év volt, aminek valójában nem látjuk a végét, s így kezdjük meg az új esztendőt. Reméljük, segít a vakcina, mást nem tudok jelenleg, hogy mi segíthetne. Ennek a helyzetnek viszont valahogy véget kell vetni. A megoldás a szakemberek feladata. Mi tesszük, amit tudunk. Én nem minősítem más feladatait. Amit kell, végrehajtunk és ez a továbbiakban is így lesz.

 

 

Köszönjük a beszélgetést és sikeres, békésebb új esztendőt kívánunk a bősieknek.

 

Köszönjük szépen. Az új esztendő hozzon mindenkinek békét és egészséget Boldog új évet kívánok mindenkinek.

 

Képek és interjú: Laky Erzsébet

 

 

 

 

 

Egy felvidéki önkormányzat működése a koronaválság árnyékában – interjú Fenes Iván, bősi polgármesterrel

Fenes Iván a bősi karantén-központról: Nem tehetünk ellene semmit. Most az a legfontosabb, hogy legyőzzük a koronavírust (Interjú)

 

Egy várossá vált település fejlődése és mindennapjai a Csallóköz szívében – Bősi interjú Fenes Ivánnal

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!