„A szörnyeteg kiszabadult” – Mi történik a háború alatt a magyarlakta Kárpátalján? (Interjú az otthon maradt beregszásziakkal)

Nyitókép: index.hu

Beregszász egyelőre a nyugalom szigete, de a helyiek belső házai szintén összeomlottak. A menekültek áradata talán örökre megváltoztatta a kárpátaljai magyarok szülőföldjét. Egyedül maradt anyukák gyermekiekkel, sérült emberek, öregek, akik a házat és a haszonállatokat nem hagyják el. Menni vagy maradni? Behívás elől bujdosó férfiak, akik utolsó tartalékaikat élik fel. Pánikszerű vásárlás a boltokban, a szörnyeteg ugyanis a világra szabadult. Mindemellett felemelő értés látni, hogy egyként mozdult meg a magyar nemzet.

A kárpátaljai Lőrincz P. Gabriellával és Shrek Tímeával a háborúról

2022. február 24-én feszült légkörben tettek látogatást a Beregszászi Központi Könyvtárban a magyar széppróza napja alkalmából az írókaraván tagjai. Köztük volt Lőrincz P. Gabriella Bella István-díjas költő is, aki családjával együtt, féltve a fiait 2019-ben átköltöztek Magyarországra. Február 24-én, csütörtökön Oroszország megtámadta Ukrajnát. Lőrincz P. Gabriellát a nyugtalanító történésekről kérdeztük.

   

Több mint egy hete a világ szeme a háborún, és a háborúzó feleken van. Pártoskodás, mondhatni, szurkolótáborok alakultak ki. A koronavírus járványból fel sem ocsúdva egy háborúban ébredtünk. Én magam szó szerint. 23-án érkeztem Beregszászra, szülővárosomba, kora reggel jött a hír: elkezdődött. Csak ennyi.

Nem volt látvány, nem volt hang, csak rengeteg ember a szállodákban, kanyargó sorok a benzinkutakon, a bankok előtt, és a boltokban. Még azt sem mondhatom, hogy pánik volt. Inkább csak valami láthatatlan szörnyeteg borult az emberekre. Félelem és bizonytalanság. Február 25-én csöndesen tettük a dolgunkat, emlékeztünk, átadtuk a könyveket, miközben arra gondoltunk, hogy lesz-e még magyar olvasó azon a vidéken. Beregszász az örök nyugalom, most is, amikor az országban háború dúl. Néhányan még dolgoznak, bár a bérük nagy részét a háború elviszi, nyitva vannak a boltok, szállodák, talán ez az utolsó csendes hely ebben a káoszban.

„A gyilkos golyó útja kiszámíthatatlan” – A Kárpátalján élő Dupka György a Körképnek (Interjú)

Mikor hazaértél, milyen érzések kavarogtak benned?

– Szerencsésen hazaértem, és azonnal hívtam az odaát maradt családtagokat. Megnyugtattak, hogy minden rendben van, csupán a menekültek áradata változtatta meg szülőföldemet, talán örökre. Gyűjtésbe fogtam, ész nélkül, éjjel-nappal, mert rövid idő alatt megtapasztaltam, hogy minden odaérkező adomány a frontra és a menekült belső ukrajnai emberekhez jut. A gyűjtéshez hamar találtam partnert, aki szintén teljes odaadással a Kárpátalján maradtakért aggódik.

Azoknak, akik úgy döntöttek, hogy otthon maradtak, munka és tartalékok nélkül, semmi nem jut. Sorra jöttek a megkeresések, sokan segíteni akartak, és még többen kértek segítséget. Az ő házaikat nem érte bombatalálat, nekik az a belső ház omlott össze, amit az ember nem kézzel épít.

Mindez azért, mert a szörnyeteg a világra szabadult. Egyedül maradt anyukák gyermekiekkel, sérült emberek, öregek, akik a házat és a haszonállatokat nem hagyják el. Behívás elől bujdosó férfiak utolsó tartalékaikat élik fel, nekik épp annyira támadás érte az életüket, mint azokét, akik menekülnek.

Felemelő látni, hogy egyként mozdult meg a magyar nemzet, a határok most sem léteznek, egyvalami létezik, ami mindent felülír, a segíteni akarás. Mert a háborúban csak vesztesek vannak, a háború egy szörnyeteg, ami most szedi áldozatait, szabadlábon van.

Shrek Tímea prózaíró, pedagógus Beregszászon él egy éves kislányával és férjével, akinek a születésnapján tört ki a háború. A kivárásra rendezkedtek be, bízva a gondviselésben. Ha elmennének, az otthon maradt szeretteik miatt lenne bennük szorongás.

Milyen érzések kavarogtak benned, amikor eljutott hozzád a hír, hogy kitört a háború?

Február 24-én reggel az első hír, amit elolvasok az, hogy kitört a háború. Ezzel a ténnyel ébresztem fel a férjemet. Rápillantok a kislányomra, békésen alszik. Nem tudja, mi történik. Pánik, félelem, tehetetlenség hatalmasodik el rajtunk. A nagybevásárlást is erre a napra halogattam, elindultam a piac felé, lisztet már nem kaptam.

Pánikszerűen vásárolnak az emberek. A benzinkutakon hatalmas a sor, délre sok helyen el is fogy. Tömegek mozdulnak meg, a kicsi város tele van idegen rendszámú autókkal, mindannyian az ukrán-magyar határ felé igyekeznek. Nem értem, hogyan tették meg ilyen gyorsan az utat Kijevtől, hiszen még csak nyolc óra telt el a támadás óta. Mondanom sem kell, nem sikerült mindent megvennem.

Az első két nap után mi az, ami megváltozott, vagy változott-e egyáltalán valami?

Másnap kissé jobb volt a helyzet, a benzinkutakon nem volt sor, az üzletek polcait pedig feltöltötték. Figyeltük a híreket, bár sok minden nem derült ki belőle, a cenzúra működött. A városban egyre több idegen arcú ember jött velem szemben, láttam rajtuk, hogy menekültek. Viszonylag nyugodt volt mindenki, még nem ért el hozzánk a háború szele. Harmadnapra emelkedtek az árak. Egy kiló krumpli a duplájába kerül, liszt pedig még mindig nincs.

Már nem számolom a napokat. Örülök, hogy csend van, itt nem lőnek. Menjünk, vagy maradjunk? Állandó a dilemma. Nem akarom elhagyni a szülőföldem, ameddig az életünk biztonságban van. Rossz ránézni a közösségi oldalakra. Robbanás, halottak, árván maradt gyermekek. A helyiek elkezdik egymást támadni a nagy kék könyv oldalain. Egyelőre csak szavakkal.

Mindenki mindenkinek az ellensége lesz. Mi, magyarok a leginkább. Pedig hallgatunk és tesszük a dolgunkat. Rengeteg segítség érkezik. Befogadják az embereket, akik ide menekülnek, akár otthonaikba is. Szállást és teljes ellátást kapnak. Sokuknak mégsem megfelelőek a körülmények. Egy nő az egyik vendéglátóegységben kiborul, mert nem volt asztalitenisz. Egy másik azért, mert a klubok zárva tartanak. A legnagyobb szupermarketben pedig elfogyott a menekültek kedvenc konyakja. A hatóságok betiltják az alkohol eladását.

Helyeslem. Érkezik a valódi menekültáradat. Iskolák kollégiumában, vagy tornatermekben húzzák meg magukat és türelmesen várnak, hátha szebb jövőt hoz a holnap. Kiábrándultság, hitetlenség, tenni akarás. Tíz nap után ezt érzem. Nem hagytuk el otthonunkat, Beregszászt. Egyelőre nem lőnek.

Nagy Erika