Megmaradni a gyökereknél – Kárpát-medencei vélemények az anyanyelven való tanulás fontosságáról

Nyitókép/tarnokitenyek.hu

A XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja, Kosztolányi írta, hogy:

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként.”

Ennek a gondolatmenetnek és a közelgő iskolai beiratkozások kapcsán a szülőknek komoly, egy életre szóló döntést kell meghozniuk a gyermekeik számára.

   

Továbbiakban véleményeket olvashatnak az anyanyelven való tanulás fontosságáról nem csak szlovákiai magyar, hanem a Kárpát-medencében élő külhoni magyarok szemszögéből nézve is.

Akik véleményt mondanak:

Kovács Magda (1946) tornaljai író

„Jól gondolják meg a magyar szülők merre indítják el gyerekeiket, az önfeladás útjára vagy a megmaradáséra. Megmaradni a gyökereknél, vagy gyökértelenül átélni a gyerekkori szlovák barátom keserűségét.“

Tari István (1953) József Attila-díjas  költő, képzőművész (Zenta, Szerbia)

„Számunkra a magyar iskola, az anyanyelvű oktatás biztosíthatja csak a magyar megmaradást. Csak anyanyelvünkön tudjuk magunkévá tenni a tudást, csak anyanyelvünkön tudjuk igazán megragadni a világot.“

Dupka György (1952) író, történész (Ungvár, Kárpátalja)

„Diszkriminatív az új törvényben az, hogy a nemzeti kisebbségeknek, mint a magyar, a jogszabály az anyanyelven folyó oktatást csak az ötödik osztályig engedélyezi.”

Kovács Magda:

„Érvelhetnék Komenský örökérvényű, cáfolhatatlan szavaival, de azokra ma már senki nem figyel oda. Főleg a csapdába ejtett szülők nem, akiket a mindenáron megfelelni akarás vágya vezérel és döntenek gyermekeik sorsa felől. Ők azok, akiknek kulcsszavuk az érvényesülés. A boldogulás záloga. Holott ebben a képlékeny, gyors ütemben változó, kiszámíthatatlan jövőjű világban csak egy biztos, állandó pont van, s az a  múlt.

A mi mérhetetlenül gazdag magyar múltunk. Egy olyan szellemi kincstár, amit őseink nekünk gyarapítottak nemzedékről nemzedékre. Az ide-oda húzogatott határoktól és a jövő-menő hatalmaktól függetlenül, a miénk is. Elsősorban ebből kell merítenünk, építkeznünk és ehhez kell hozzátenni a ránkeső részt az utódaink számára.

Miért fontos tehát, hogy a magyar gyerek magyar iskolába járjon? Azért hogy hozzájusson kincsekhez. Azért, hogy ne váljon hibrid emberré a sehová tartozás talaján ingadozva. Nyelv és gondolkodás szorosan összefüggnek. Egymás tükrei. A mi sajátos, egyedülálló, kimagaslóan gazdag szókincsű nyelvünk hűen tükrözi gondolatvilágunkat, a magyar szellemet. Ezt, a világban jól ismert, sőt elismert márkát. Nóbel-díjak, nemzetközi elismerések és világhírnevek termő talaját.

Ja, hogy ezen díjazottak mind beszélnek, írnak, olvasnak, kutatnak angol vagy más nyelven? Igen, közben ugyanis mindenféle nyelvet el lehet sajátítani. A nyelvtanulás csupán idő és szorgalom kérdése. De a tudás megszerzéséhez évtizedek kellenek. A tudás alapjait zsenge gyermekkorban éppen az anyanyelvi oktatás rakja le. És csak erős fundamentumokra építhetünk időtálló házakat. És most ezzel összefüggésben Komensky örök, bölcs mondását egy, az életből vett példával támasztanám alá.

A népek múltbeli ide-oda dobálásakor az én falumba is beköltöztettek szlovákokat a kiköltöztetett magyar családok helyére. Az egyik ilyen család végérvényesen ott is maradt,  többiek hamar elmentek, néhány nagyjából velem egykorú gyerekkel. A faluban nem, csak a szomszédságunkban volt szlovák iskola, így a szülők hozzánk íratták be őket. Ha visszagondolok,  tudom, hogy sokat szenvedtek. Bár végül is megtanultak magyarul, de a tananyagok szövegét képtelenek voltak ,, megemészteni”.

Évtizedekkel később, miután szétszéledtünk a nagyvilágban, egyikük váratlanul felkeresett., s  legnagyobb megdöbbenésemre rámzúdította lelke minden keserűségét. Természetesen fél szót sem ejtett ki a száján magyarul. Azzal vádaskodva, hogy azért lett belőle csak egyszerű bányász, mert magyar iskolába kellett járnia. Szegény szülei analfabéták voltak, nem ismerték az iskolának, mint intézménynek a küldetését, így a legegyszerűbb megoldást vállasztották azzal, hogy a magyar iskolát választották. Az ötödik osztályból kibukott emberből kitört az elrontott élete summázása. ,, Ha szlovák iskolába járhattam volna, akkor most bányamérnök lehetnék.“ Mindenkinek a maga anyanyelvén kellene tanulnia, mondta végül, de tudom, hogy ebbe  minket, magyarokat nem sorolt bele.“

Tari István:

„A délvidéki magyarság a legutóbbi balkáni háborúk legnagyobb vesztese. Magyar közösségünk fiatalságát elveszítve, gazdaságilag ellehetetlenítve, kivándorlásra kényszerítve, a magánosításból és kártalanításból kimaradva, helyenként háborús bűnösnek nyilvánítva, a szórványosodás és az elöregedettség állapotában leledzik. Vezetői folyamatosan elárulják. A szerb állam díszmagyarjai jelenleg azokkal együtt kormányoznak, akik mérhetetlen szenvedésözönt zúdítottak térségünkre, akik nem is olyan rég az etnikai tisztogatást még a gyakorlatban is működtették.

Nemzetközi példák azt mutatják, hogy a közeljövőben kétféle munkavállalóra lesz szükség: magasan képzett szakemberekre, akik magas bérért és jó munkakörülmények között dolgozhatnak, illetve alacsonyan képzett, egyszerű feladatokat, alacsonyabb bérért, rosszabb körülmények között elvégző dolgozókra. A magasan és jól képzettek, az anyanyelvükben és kultúrájukban magukat otthonosan érzők teremthetik meg a délvidéki magyarság jövőjét, azt a közösséget, mely biztosított megélhetése mellett szellemi és kulturális szempontból is vonzóbb közösséget alkothat, mint a többségi társadalom.

Minden magyar gyermeknek biztosítani kellene azokat a feltételeket, hogy tanuljon/tanulhasson az anyanyelvén. Ehhez megfelelő intézményes kerettel és megfelelő számú szakemberrel kell rendelkeznünk. Nem szabad önszántunkból lemondanunk egyetlen gyermekről, egyetlen tagozatról, egyetlen iskoláról sem. Az iskolabusz programokat újragondolva, minél előbb föl kellene hagyni a kényelmesnek látszó önsorvasztási politikával. Az a település az önfelszámolás útjára lép, melyben megszűnik az iskola.

Ösztöndíjjal kell ösztönözni a magyar tagozatokon való tanulást. Nemzetünk oktatási ügyében azért kell kitartóan küzdenünk, hogy gyermekeinket megillesse a bölcsődétől az egyetemig tartó, anyanyelven történő oktatás. Minden gyermeknek joga van az anyanyelvű oktatásra, még akkor is, ha ő lesz osztálya egyetlen tanulója.“

Dupka György:

„Öt évvel ezelőtt az egyik ukrán hivatalos közlönyben közreadott és hatályba lépett új ukrán oktatási törvényt a kárpátaljai magyarság is a Trianon óta eltel száz év egyik legnagyobb csapásaként nyugtázta. Szülők ezrei, köztük jómagam is úgy értékeltük,  hogy ez a rendelet, amely később az ugyancsak elfogadott nyelvtörvénnyel is párosult – visszafordíthatatlan veszélybe sodorja, gyökeresen megváltoztatja az elmúlt évtizedek alatt jól kiépült magyar tannyelvű oktatási rendszert Kárpátalján.

Mint háromgyermekes apa, jómagam is aggódom.  Eddig két fiam közül Zsolt és Nándor az ungvári Dayka Gábor Középiskolában szerzett érettségit. Félő, hogy a kisebbik fiam Márk, aki most 8 éves, és a harmadikos, már nem szerezhet ebben a magyar tannyelvű intézményben magyar érettségi bizonyítványt. Félelmemet igazolja az ezrek által kifogásolt oktatási törvény  7. cikkelye, amely  2020 szeptemberétől lépett életbe. Kimondja, hogy Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv.

Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit. Eddig  minden beadványunk eljutott az EU illetékes bizottságaihoz, azonban süket fülekre talált.

Szerintem diszkriminatív az új törvényben az, hogy külön kezeli az Ukrajnában élő nemzetiségi kisebbségeket és az őshonosnak nevezett népeket, mint például a krími tatárokat. Utóbbiaknak ugyanis a jogszabály engedélyezi az óvodától a 12 osztályos általános és középiskola befejezéséig az anyanyelven folyó oktatást az ukrán nyelv tanítása mellett.

A hivatalos ukrán nyelvpolitika híveinek döntő része képtelen elfogadni azt, hogy az ország többnyelvű. Ők könyörtelenül az ország egy nyelvűsítésére törekednek. Ennek egyértelmű következménye a kisebbségi az anyanyelvi oktatás fokozatos felszámolása, az anyanyelvhasználat száműzése a közéletből, amelyet csak családon  vagy az egyházon belül lehet használni. Hosszú távon  végleg eltűnhetnek a magyarok Kárpátaljáról.

A fogyásunkat ráadásul felgyorsította az orosz-ukrán háborús helyzet. Ennek hatására eddig 30-35 ezren hagyták el az országot. Félő, hogy a kárpátaljai magyarság száma százezer alá fog csökkeni, mert elmenekültek fele nem fog visszatérni. A számunkra is katasztrofális helyzetet csak a béke állíthatja meg és fordíthatja jóra. Adja Isten, hogy így legyen!”

Nagy Erika