A vígjátékot kell a legkomolyabban csinálni – Interjú Kálloy Molnár Péter színművésszel, a most indult Pepe című filmsorozat egyik főszereplőjével

Nyitókép: kalloy.hu

Kálloy Molnár Pétert sokoldalú művészként ismerjük, sikeresen mozog a film, a színház, a zene és az irodalom területén egyaránt. Munkássága sokkal többet ér annál, hogy eddig még soha nem díjazták művészeti díjjal, pedig számtalan nagyszerű dolgot letett már az asztalra.

Tavaly, egy negyedszázados barátság tükrében jelent meg róla Szabó Zoltán Attila írónak, a Nyugat Plusz főszerkesztőjének köszönhetően a K.Ö.R – Kálloy Összes Rövidítve című könyve, melyben Kálloy Molnár Péter bő ötven esztendejének történéseit olvashatjuk.

Az interjúból kiderül:

   

Milyen pozitívumokat lehetett kihozni  a hosszantartó kényszerpihenőből?

Ha az ember nem tudja a hivatását gyakorolni, akkor is színész, ha nem játszik?

Egy igazi alkotó embernek megfordul a fejében a pályamódosítás?

Van olyan, hogy valamelyik műfaj kevesebbet ér, mint a másik?

Milyen filmekben, szerepkörökben láthatjuk hamarosan?

Van hátránya annak, ha valaki szabadúszó?

Van jövője a versnek?

Milyen, amikor vendégként játszik társulatban?

Milyen pozitívumokat volt képes kihozni abból a hosszantartó kényszerpihenőből, amire nagyon sokan rákényszerültek az utóbbi bő két évben?

Az írásnak mindenképpen kedvezett ez az időszak, amikor az ember mást nem nagyon tudott csinálni. Zenét is írtam, többet szerintem, mint egyébként, volt rá időm bőven, meg kitanultam egy két dolgot, például kertészkedni. Sok mindent tanultam a növényekről, a kertgazdálkodásról. Az ember a nyomorúságban is megtalálja a szépet, meg a jót, de nyilván jobb lett volna, ha erre nincs idő.

Az ember a nyomorúságban is megtalálja a szépet, meg a jót, de nyilván jobb lett volna, ha erre nincs idő.

Ami tényleg pozitívum, hogy aki fogékony volt rá, összefogta a családot, a rokonokat. A színészetre viszont nem volt jó hatással, mert mi az életből merítjük a figuráinkat, a megoldandó problémákat. A jó színház az mindig reflektál a jelenre, és a jövőre meg a múltra is. Ilyen szempontból nyilván befolyásol minket. Nagy tehetetlenséget érzünk, nem gondoltuk, hogy 2022-ben, Európában fegyverekkel oldják majd a problémákat. Ez borzasztó. Nem egy komfortos érzet, tele kérdésekkel meg bizonytalansággal.

A Vígszínházban volt utoljára társulati tag.

Szabadúszó vagyok már 25 éve, és szerencsés is, mert a pandémiáig én soha nem találkoztam az egzisztenciális bizonytalansággal. Mindig volt lehetőségem, ajánlatom, munkám, ez nem volt számomra soha probléma. A pandémia viszont egy olyan dolgot bizonyított be, amit nem hittem volna, hogy még előfordul az életemben. Azt, hogy teljesen mindegy, hogy az ember mennyire ismert, szeretett színész, ha beüt egy ilyen borzalom, akkor hiába van az embernek öt lába, ha mind az öt lába a művészetekkel kapcsolatos.

tagadhatatlan, hogy a művészetek legnemesebb célja mégis csak az, hogy a játékunkkal, legyen az  zene, legyen az színház, azzal egy picit próbáljunk adni és másoknak segíteni.

Ez egy rémületes időszak volt, és nyilván felveti azt a kérdést is, hogy ha az ember nem tudja a hivatását gyakorolni, akkor is színész, ha nem játszik? Nekem hál’ istennek ott volt a zene, meg az írás, vagyis nem voltam teljesen művészetek nélkül. Mert ugye, az a legfontosabb, hogy az ember kiírja magából  ami benne van, hiszen elsősorban magunknak csináljuk a művészetet. De azért az tagadhatatlan, hogy a művészetek legnemesebb célja mégis csak az, hogy a játékunkkal, legyen az  zene, legyen az színház, azzal egy picit próbáljunk adni és másoknak segíteni. Ez az oldala nyilván pandémia alatt a legvadabb hónapokban elveszett.

Persze csináltam, csináltuk, próbálkoztunk mindenfélével, online színháztól kezdve a mesemondásig és volt jótékonykodás is. Minden interneten keresztül zajlott, és noha nagyon szeretem és bizonyos dolgokra fantasztikus, de azért az online színházból hiányzik a közönség, mint ahogy remélhetőleg mi is a közönségnek. Fontos az, hogy egy oxigént fogyasztunk, és egy térből nyerjük a feszültséget, a boldogságot a nézővel. Mindez nyilván nem pótolható egy webkamerával.

Egy igazi színész, író, vagy igazi alkotó embernek soha nem fordul meg a fejében, hogy talán másból kellene megélni, mert nem azért csinálja.

Megfordult a fejében valaha is, hogy otthagyja a hivatását?  

Egy igazi színész, író, vagy igazi alkotó embernek soha nem fordul meg a fejében, hogy talán másból kellene megélni, mert nem azért csinálja. Igazi alkotónak belső késztetése van, mindig motoszkál benne valami, és megnyitja a csatornáit, hogy közvetítsen. A versekkel, versek előadásával, vagy a nagyon tartalmas, igényes dolgok közvetítésével sosem kerestem annyit, amiből meg tudnék élni.

Valahogy a sors mindig bőven betolta nekem azt, hogy egzisztenciális gondok híján szépen tudjunk élni mindig is a családommal.

Mindig volt annyi vígjáték, vagy egyéb dolog, ami miatt soha nem kellett azzal foglalkoznom, hogy megengedhetem e magamnak azt, hogy például a Hamletet ingyen rendezzem három hónapon keresztül, mert hát ezért lettem színész. Nem érdekelt, hogy nincs rá pénz, vagyok ennyire elhivatott. Harminc éven keresztül ez soha nem is volt kérdés számomra. Valahogy a sors mindig bőven betolta nekem azt, hogy egzisztenciális gondok híján szépen tudjunk élni mindig is a családommal.

Nincs, és nem is volt soha olyan gondolatom, hogy most akkor például bankár leszek, mert az jobban jövedelmez. Mindig azt szoktam mondani, hogy ha valakit le lehet arról beszélni, hogy színész legyen, akkor az a személy nem való színésznek, és ne is legyen az soha. Aki pedig az akar lenni, azt soha nem lehet lebeszélni, és mindent megtesz azért, hogy az álma teljesüljön. S ez így is van jól. Mert ez egy hivatás, és nem szakma.

Számomra minden játék, a szó nagybetűs értelmében.

Gyakran látni improvizációs és  szituációs játékokban.  

Vidéki vagyok, a határtalanság, a játék az ott kezdődött a borsodi településen Mezőcsápon, ahol születtem és ott is végződik. Számomra minden játék, a szó nagybetűs értelmében. A Beugró is játék. Nekem mindenről eszembe jut valami, mert a mi gyerekkorunkban nem volt például internet, magunknak kellett megteremteni az álomvilágot, és meg is teremtettük. Mindazok, akikben volt ehhez affinitás. S én csak ezt élem tovább. Nekem mindig csak a véresen komoly szó jut eszembe a hivatásomban, badarság ha valakik azt gondolják, hogy bármelyik műfaj kevesebbet ér, mint a másik.

A vígjátokot kell a legkomolyabban csinálni, mert akkor nevetnek rajta a nézők annyira, mint például az Üvegtigrisben a hülye vevőn, akit én alakítottam

Hogy a vígjáték kevesebbet ér, mint a tragédia. Mert egy Csehovot is lehet csapnivalóan, igénytelenül és oda nem figyelve játszani, és egy reklámfilmben is lehet nagyon komoly teljesítményt nyújtani. Csak a hozzáállás számít. És a mérce, és az, hogy mennyire csinálja komolyan.

A vígjátokot kell a legkomolyabban csinálni, mert akkor nevetnek rajta a nézők annyira, mint például az Üvegtigrisben a hülye vevőn, akit én alakítottam, és még ma is sokan emlegetik. Remélem nem ez lesz a pályám csúcsa, de attól lett olyan sikeres, hogy én azt véresen komolyan csináltam, és csak ez számít mindenben.

Most beszéljünk a filmekről, sorozatokról. Ha jól tudom, Amerikában is forgatott.

Most van hét vagy nyolc mozifilmem dobozban.

Igen, három hetet forgattam Amerikában, egy rendező barátom meghívására. Amerikai színészekkel, egy amerikai sorozatban. Nagyon izgalmas, ötvenes évekbeli amerikai téma, ami egy érdekfeszítő szürreális világba kalauzol. Ez egy sikeres történet tud lenni, még nem mutatták be, nyilván még nem jött e az ideje. Van olyan vers is, amit már tulajdonképpen megírtak vagy öt éve, de ott porosodik az íróasztal fiókjában, majd egyszer csak kikerül onnan, leporolva. Most van hét vagy nyolc mozifilmem dobozban.

Ennyi film másnak egy életmű. Már régen leforgattam őket,  de ilyen vagy olyan okokból még nem kerültek ki a dobozból. Mind komoly témájú film, s nagyon várom, azt a percet, hogy mikor lesz itt az idejük. Ígéretek szerint hamarosan.  Ezek között a filmek között van, amelyikben zeneszerzőt játszom nagyon izgalmas jelenetekkel,  egy papos filmet is csináltunk krimiköntösben, szélesebb rétegek számára,  érdekesség, hogy a feleségemmel mi ketten írtuk a prédikációkat.

Készült film egy szellemi fogyatékos fiúról is, s ezektől a filmektől egy újabb korszakot remélek. Azt, hogy a jövőben könnyebben fogok ilyen szerepeket kapni és játszani. Most indult a tévében egy finom humorú, nem hangos sorozat, a Pepe, olyan, amelyiken szívesen mosolyogsz. Nagyszerű színészekkel, vagyis nincs híján a színészi minőség. Főszerepben Mucsi Zoltánnal, Simon Kornéllal, Básti Julival, és még folytathatnám, ami nem szokásos egy sorozatban. Dupla résszel indul, s én a második résztől leszek látható.  Most kaptam egy történelmi szerepet, abban lovagolhatok is. Ennek külön örülök, mert ez a gyerekkoromnak a továbbélését jelenti.

Szeretném végre a saját filmemet is megcsinálni, ami kicsit nehezen indul.

Számomra a történelmi film az csoda, nagyon érdekelt mindig is  a történelem. Szeretném végre a saját filmemet is megcsinálni, ami kicsit nehezen indul. Ez egy romantikus vígjáték, csodálatos szereposztással. Jelenleg azon dolgozom, hogy meglegyen rá támogatás. Hatvanéves koromig viszont szeretném megcsinálni a sokkal nagyobb volumenű filmemet, amit Shakespeare-ről írtam. Van rá bő nyolc évem, így sikerülhet.

Hogy látja, kellőképpen értékeli a szakma?

Semmilyen díjat nem kaptam soha senkitől a bő három évtized alatt. Az olyan evidens dologra sem, mint a Beugró, vagy a S.Ö.R (Shakespeare Összes Rövidítve), amit 28 éve játszunk, vagy a K.Ö.R. (Kálloy Összes Rövidítve), amit 22 éve, de említhetném a 20 éve műsoron lévő  Kövek a zsebben című színházi előadást is Rudolf Petivel. Önmagában arra lehetne adni egy Jászai-díjat. Nekem a legkisebb kitüntetésem sincs, írói vonalon se kaptam, és zenészként sem.

A független alkotókat talán picit jobban el lehetne ismerni. Azzal rengeteg energia megy el, hogy szponzorokat hajkurászok

Talán azért, mert soha nem voltam a valakinek a valakije, szabadúszó vagyok, nem képvisel senki sem. Egy dolog a díj, a másik dolog pedig az, hogy azért csináltam már annyi produkciót saját kútfőből, amiért lehetne azt mondani, hogy ennek a srácnak adunk pénzt, mert mindig csinál valami jó dolgot. Vagy legalább is olyat, amit a nézők szeretnek, és talán nem lehet a minőséget sem megkérdőjelezni. Vagy itt van az, hogy szeretnék filmet csinálni, adjunk már a Kálloynak támogatást. Nem hülyeségre szeretném elkölteni, nem magamra, hanem az álmaimat szeretném megcsinálni.

Jó lenne, ha ez a rész könnyebben menne anélkül, hogy én bármilyen szekértáborban  valakinek is tolnám a valamijét. A független alkotókat talán picit jobban el lehetne ismerni. Azzal rengeteg energia megy el, hogy szponzorokat hajkurászok, jó lenne, ha mentorálna valaki, hogy lenne, aki azt mondaná, ez a srác jó, hiszünk benne.

Gyemekkorunkban többek között Latinovits, Sinkovits, Bessenyei, majd később Szakácsi Sándor előadásában hallgattuk a verseket a televízióban. Megunhatatlan volt. Hogy látja, ma nem lenne erre igény?

Azt mondják, hogy nincs rá igény. De sok mindenre mondják ezt, aztán a néző, meg az élet bebizonyítja, hogy ez nem igaz. Mondok egy eklatáns példát, a Beugrót. Azt mondják a tévétársaságok, hogy színházra a televízióban nincs szükség. Mert nem érdekli már az embereket. A Beugró viszont színtiszta színház, mégis sikeres. Tehát van igény rá, csak nyilván meg kell találni, hogy mi az, ami érdekli őket. Ez a nehezebb feladat. Szerintem ugyan ez van a versekkel is. Meg kell találni, hogy hogyan fogyasztható a vers. Nekem ez nagy szívügyem, és szívfájdalmam is, hogy az én gyerekkoromhoz képest visszaszorult akár a televízióban, akár az életben a verseknek a szerepe és fontossága.

Verssel lehet forradalmat is csinálni, valami ellen lehet szövetkezni, valami mellett lehet szólni és kiállni akár.

A versnek a régi rendszerben, a kommunizmusban volt egy küldetése, egy duplafeneke, eleve a vers megírásának is, aztán annak, ahogy előadták a színészek. Verssel lehet forradalmat is csinálni, valami ellen lehet szövetkezni, valami mellett lehet szólni és kiállni akár. Szerencsére megváltozott az életünk, nincs ki ellen lázadni, demokrácia van. Nyilván ez is az egyik oka annak, hogy a vers nem mindenki életében tölt be fontos szerepet. De ennek ellenére én mégis azt mondom, hogy az a millió csoda, amit a világirodalom nyújt nekünk, kell, hogy arra késztessen bennünket, hogy minden nap olvassunk el egy verset. Ez nem lehet luxus az emberek életben.

Talán lehet versek nélkül élni, de nem érdemes. Annyi szépséget ad hozzá az életünkhöz

Annyi mindent tud adni egy vers, egy jó vers az élethelyzetünkre, annak a megoldására, földolgozására. Akár szerelmesek vagyunk, akár mérgesek vagy boldogok. Talán lehet versek nélkül élni, de nem érdemes. Annyi szépséget ad hozzá az életünkhöz, hogy folyamatosan küzdök azért,  hogy sikerüljön belevinnem egy kis költészetet a mások életébe. Elhatároztam, és megvalósítottam azt, hogy a lemezeimen is hallható legyen például egy Ady vers, akár a rock lemezen is. Miért ne lehetne ott? Igenis, legyen, és ha fellépni hívnak, és ahol én állíthatom össze a műsort, belecsempészek  egyet ott is, mert kell.

Ráadásul mi magyarok annyira jól állunk, olyan büszkék lehetünk  vers ügyben, lásd, milyen csodáink voltak, vannak. Nekem ez egy külön szívügyem. Például a karantén alatt Tőzsér verset mondtam a kertemben, a feleségem felvette, a barátom Szabó Zoli és a fia pedig megcsinálta a Törzsasztal Web Tv-ben. Ha ennyi volt a lehetőség, akkor ennyivel járultunk hozzá ahhoz, hogy a vers eljusson mindazokhoz, akik azt igénylik.

Gátlásos, makacs, túlérzékeny embernek mondja magát. Ezek a tulajdonságok előre, vagy hátra viszik a pályán?

Talán valóban nem tűnhetek könnyű embernek, de ezt maximalizmusnak hívom.

Ez mind igaz, de például, ha társulatban játszom vendégként, akkor rettenetesen alázatos tudok lenni, a felesleges allűrök engem nem érdekelnek, én a legjobbakat mindig a portásokkal beszélgetek, de nyilván ez támadható is. Könnyű engem hamar összetörni, de aztán felállok, kapom a támogatást. Talán valóban nem tűnhetek könnyű embernek, de ezt maximalizmusnak hívom.

Amikor rendezek, akkor az érdekel, hogy ne sértsek meg senkit, de úgy, hogy amit elterveztem,  az maximálisan legyen megvalósítva. Nem díjazom  a linkséget se a színpadon, se írásban, se zenében, s ha valaki kamuzik, azon én hamar átlátok.

Nagy Erika