Nyitókép: MMA

 

Hirtling István a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt a 2012-13-as évadtól, majd 2019-től a Vígszínház társulatát erősíti. Székesfehérváron  remek előadásokban játszhatott, a Vígszínházat viszont erős érzelmi szálak miatt nem tudta visszautasítani. Szívügyének tekinti, hogy Márai Sándort  – aki életének legnagyobb részét emigrációban töltötte – visszahelyezze az irodalmi közgondolkodásba.

 

A Hirtling Istvánnal készült interjúnkból kiderül:

 

Szívesen játszik fiatal tehetséges kollégákkal?

Mi kísérte végig egész pályája során?

Milyen momentumok vannak a legnagyobb drámai események kellős közepén is?

Hogyan vélekedik a színpadon  megszerzett eredményekről, megszerzett előjogokról?

Mi a személyes, Márai Sándorral kapcsolatos ambíciója?

Milyen új, napi sorozatban vállalt televíziós szerepet?

Mi a színész jutalma a színházban?

 

 hirdetes_810x300  
Fotó: De la Motte-Beer palota

 

 

Milyen szellemiség uralkodik a Vígszínházban, ahol 2019-től dolgozik?

 

A Vígszínház idén ünnepli 125. évfordulóját. Ez az ünnep határozza meg mindannyiunk hangulatát. Készítettünk egy filmet a színház történetéről és május elsején egy ünnepi koncerttel ajándékoztuk meg közönségünket. Rólam tudni kell, hogy csak olyan helyre szerződök, ahol olyan partnerekkel és játszótársakkal dolgozhatok, akikkel azon túl, hogy megtaláljuk a közös játék örömét, inspirálnak is engem. S miután itt a Vígszínházban nagyon sok a tehetséges fiatalember, szívesen játszom és örömmel dolgozom velük.

 

Örömhely számomra a Vígszínház. Ha az elmúlt tíz évre visszatekintek, elmondhatom, hogy nagyon sok tanulsággal és nagyon sok örömmel járt együtt fiatalokkal dolgozni.

 

Székesfehérváron, ahol hét évet töltöttem a Vörösmarty Színházban, a mai napig jó kapcsolatot ápolok az ottani kollégákkal. Lábodi Ádámmal olyan előadást is létrehoztunk, amit nagyon sokáig játszottunk, sőt lehet, hogy idővel még elővesszük.

 

Ön szerint igény van a szórakoztató előadásokra? Gondolok itt az igényes musicalekre, operettekre.

 

Elsősorban drámai színész vagyok, de nagyon sok vígjátékban, komédiában, zenés darabban játszottam, végig kísért a pályám során a műfaji sokszínűség. Ezért én nagyon hálás vagyok, de azt kell mondanom, hogy a kifinomult ízlésű színházba járók részéről a drámai előadásokra ugyanolyan igény van, mint a zenés darabokra. Most nem beszélek a sznobokról, akik nem mennek el például megnézni egy operettet. Kétségtelen tény, hogy a szórakoztató darabok nagyobb piacot jelentenek ebben a mai elkeseredett világban. Azt tapasztaltam, hogy a drámai darabnak, ha jól van megcsinálva,  legalább olyan sikere van, mint a könnyebb műfajú darabnak, amit egyébként ugyanolyan nehéz megcsinálni, Én soha nem merészkedtem odáig, hogy bármelyiknek a felsőbbrendűségét hirdessem. Ezt megteszik helyettem mások. Sajnos. Évek óta látom, hogy lassan  mindenütt előkerülnek a könnyebb műfaj darabjai.

 

Színes a világ, és amilyen sokszínűek vagyunk mi is, öngyilkosság azt kijelenteni, hogy egy irányba lehet haladni. Igenis, sokféle műfaj létezik, s mindegyiket ugyan azzal a szenvedéllyel és odaadással kell szolgálni és működtetni.

 

Én imádok zenés darabban játszani, de legalább ugyan annyira imádtam például a fehérvári évek alatt a Figaro házasságát, vagy éppenséggel a Fösvényt, ami ugye komédiának van írva, de mi egy drámai előadást készítettünk belőle. Mindezt annak érdekében, hogy a komédia és jellemrajz túllépjen azokon a megszokásokon, ami a nézőkben megrögzött az elmúlt évtizedekben. Mi egy komikus pillanatokkal megtűzdelt családrámát fogalmaztunk meg belőle, A legnagyobb drámai események kellős közepén is vannak mosolyra fakasztó momemtumok, s ezek a momemtumok felvetik azt a kérdést, hogy ilyenkor vajon szabad nevetni? Miért ne? A nevetés a lélek gyógyszere.

 

Mi az, ami negyven év távlatából még inspirálja Önt ebben az iszonyú energiákat igénylő munkában?

 

Szerencsére mindig van új kihívás.  Amikor minden nap újra kell kezdeni a pályát. Itt nincsenek megszerzett eredmények, megszerzett előjogok, minden egyes előadással újra kell küzdeni a színpadi létért. Ez elég inspiratív tud lenni. Lehet, hogy az ember fiatalon ezt nem így érzékeli, de ahogy múlnak az évek, már én magam is kevésbé vagyok flexibilis, de próbálom ruganyosan tartani a figyelmemet és a receptoraimat, hogy azokat az új feladatokat, amelyek megtalálnak, azokat szolgálni tudjam.

 

Fotó: szentendre.hu – Mészáros Tiborral

 

 

Beszéljünk egy kicsit a Márai estről. Milyen sikere volt például az Egyesült Államokban? Márai Kassán született, ott nem voltak az előadás-sorozat valamelyik részével?

 

Nagy szívfájdalmam, hogy nem voltunk, pedig mindenkinek mindent felajánlottam, azt is, hogy bármikor elmegyünk ingyen is Kassára, hogy az ott élő kis létszámú magyar ajkú közönségnek is bemutathassuk, de eddig valahogy ez nem sikerült. 2019-ben ott voltam az új Márai-emlékház megnyitóján.  Ekkor már nagy előkészületek folytak a „Kassától az óceánig” című, egész életművet átívelő est San Diegó-i Magyar Házban tervezett vendégelőadással kapcsolatban. Los Angelesben is felléptünk az ottani magyarok nagy örömére, hiszen ott még sokan élnek, akik találkoztak vele, őrzik emlékét.

 

Halálának harmincadik évfordulójára tervezett előadások előkészítése kapcsán tapasztaltam meg, hogy nem érdekli az irodalmi közgondolkodást Márai.  Személyes ambícióm volt, hogy Márai Sándort visszaemeljük a méltó helyére a kulturális közgondolkodásban, és leporoljuk róla az évtizedek alatt rárakódott fölösleges és nagy respektust. Tudni kell, hogy sokkal szabadabban és sokkal könnyedebben kell olvasni és tovább adni Márai sorait, mert amikor a súlyos gondolatokat papírra vetette, belső, lelki nagyszerűséggel és könnyedséggel írta a derűs, nagy humanista. Igaz,  kicsit bonyolultabban fogalmazott a kornak megfelelően, és egy-egy érzelem kifejezésére több mondatot használt.

 

A mára már húsz részre szaporodott életmű soroztnak nagy sikere van, mert az emberek túl azon, hogy áhítoznak a jó szóért, nagyon élvezik, hogy valaki egy más megközelítésben tárja eléjük a korábban már olvasott, vagy eddig még soha nem olvasott, vagy hallott Márai mondatokat. Nem csak a regényekről, novellákról van szó, hanem a rendkívül nagyszámú publicisztikai műveiről is. Ezekből Mészáros Tibor (irodalomtörténész, Márai-kutató, hagyatékának gondozója – szerk.megj.) barátommal, akivel lassan kilenc éve járjuk az országot-világot – az előadások száma már száz körül van – arra törekedtünk, hogy minél sokszínűbb legyen ez a program annak érdekében, hogy az emberek ne csak a Gyertyák csonkig égnek című regényre, vagy a Füves könyvre gondoljanak, amikor Márai nevét meghallják.

 

Otthonosan mozog az irodalmi életben? Azon belül is a kortárs irodalmi életben?

 

Nekem a legtöbb olvasmányélményem kényszeres. Egy-egy feladat, egy szerep, vagy egy következő munka apropóján, az úgynevezett hozzáolvasás kényszere, és nem az olvasás passziója határozza meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem olvasok, de nincs belső inspirációm arra, hogy mindent elolvassak. De nem is kell mindent elolvasni. Hegedűs Géza bácsi annak idején, a főiskolán színház- és drámatörténetet tanított nekünk, s ő mindig azt mondta,

 

tudom, hogy nem fogják elolvasni a színházi drámairodalom és a világirodalom összes könyvét, de legalább annyira legyenek tájékozottak, hogy ha bármilyen kérdés felmerül, akkor tudják, hogy a könyvespolcon hova kell nyúlni.”

 

Ez az úgynevezett alapműveltség igénye. A mai fiataloknak már annyival könnyebb a helyzete, hogy egy gombnyomás, és a telefonjukban minden információ ott van, és olvashatják.

 

Fotó: De la Motte-Beer palota

 

A magyar sorozatgyártás most a reneszánszát éli. Ön is elvállalta az első szerepét a Doktor Balaton című napi sorozatban.

 

Igen, ez az első sorozat, amiben játszom, amire hosszú gondolkodási idő után igent mondtam abból a megfontolásból, hogy a producer és a forgatókönyv írója szerették volna, hogy megjelenjek ebben az apaszerepben. Ez a történet nem egy bugyuta, lebutított mese, hanem játszható szituáció, izgalmas fordulatokkal. Nemcsak mondanivalója van, de árnyaltan lehetett játszani is. A színésznek a drámai spiritusz a legfontosabb. Ebben a sorozatban volt minden. Ármány és szerelem.

 

Mi áll közelebb Önhöz, a színházi-, vagy a filmjátszási stílus?

 

Mindenhol hitelesen kell játszani. Kétségtelen tény, hogy színpadon más gesztusokat használunk, és az is, hogy az adott nap sikere és több száz ember együtt lélegzése nem hasonlítható össze a filmes játék örömével.

 

Azokkal az esti pillanatokkal, mikor egy-egy gesztusra, egy-egy tekintetre néma csend támad, vagy moraj. Vagy azzal, amikor érzi az ember a nézők figyelmét, s azt a feszültséget, amit az előző pillanatokban megtermeltünk, majd a következő pillanatban egy gesztussal feloldunk, és kitör egy nevetés, vagy akár a termet betöltő moraj. A színész jutalma a közönség visszajelzése, s ez illő módon csak a színházban jön létre. Persze moziban is megtörténhet, de a színész nem tud minden filmjének a vetítésen ott lenni, így nem tudja, hogy mikor milyen reakciót vált ki a közönségből a film.

 

Milyen új előadásokban láthatja a közönség legközelebb? Színházi tervek a jövőre nézve?

 

Jelenleg a jövő évad tervezése zajlik. Vannak elmaradt előadások, melyeket, reméljük hamarosan pótolhatunk, mint például a Királyhelmecre szóló meghívás teljesítése. A Márai sorozat nyáron is folytatódik, júniustól a Várkert bazárban, mivel kinőttük a De la Motte-Beer palota termeit. Június elsején a Jókai Anna Szalonban Szabó Zoltán Attila  Tabán a világ közepe című könyvének bemutatójára várjuk a közönséget. De a nyár elsősorban a családé és a pihenésé.

 

Nagy Erika

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.