Eufrozina, Kende
  • HUF: 406.18
  • USD: 0.97
  • 13 °C
  • 19 °C

Hirdetés (X)

Interjú

Van ugyan a DAC, de hol vannak a Gőgh Kálmánok, Móder Józsefek, Németh Szilárdok, Szikora Györgyök? – Interjú Bárdi Nándor történésszel, kisebbségkutatóval (második rész)

Kiürül, elveszti belső intenzivitását a közösségi élet.

Nyitókép: 3szek.ro

 

Bárdi Nándor történésszel, kisebbségkutatóval készült interjúnk  első részében Trianonról és az azt követő időszak nemzetpolitikai összefüggéseiről beszélgettünk.

 

A vele készült interjúnk második részében az alábbi kérdésekre kapunk választ:

 

Mi jellemzi közösségük évszázados fejlődését?

Érdekképviselet vagy alkalmazkodás jellemez inkább bennünket?

Mit sikerült elérnünk a kormányzati pártalkukkal?

Kisebbégi magyar társadalom már csak Romániában és Szlovákiában van?

Miért fontos a kulturális kollektív tudat meghatározása?

A Csemadokon belül megjelenő “üvegházhatás” problémája

Hogyan alakult át a kisebbségi politikusi szerep?

A polgármesterek szerepe

A Pozsonyból, Magyarországról, EU-ból lehívott pénzek szerepe

Az egykori Fórum Intézet szerepe

Van ugyan a DAC, de Hol vannak a Gőgh Kálmánok, Móder Józseffek, Németh Szilárdok, Szikora Györgyök?

Dolník, Pogány, Duray, Tóth még közösségépítő emberek voltak

Azért sikeresek a szlovák pártok, mert nincs magyar közösségszerveződés

 

 

A magyar kisebbségi közösségek valamivel több mint száz éve léteznek. A köztörténeti szakaszoláson túl, hogy lehetne az évszázados „fejlődésüket” strukturálni?

 

Három nagyon fontos szempont van, amit érdemes figyelembe venni, ha a magyar kisebbségi közösségek történetének működését le akarjuk írni. Az egyik kérdés az, hogy a kisebbségi elitek hogyan próbálták az érdekeiket képviselni, és integrálódni/alkalmazkodni az adott ország politikai rendszerében?  Ennek a formája lehet az egyéni kijárás; lehet a szervezeti integráció, amikor többségi pártokkal, a kormányzattal interetnikus alkukat kötnek; vagy fölléphetnek közösségként a kollektív jogokért. Felvidéken már az 1920-as választásokon indulhattak a magyar pártok, az általános választójog működött.

 

Itt kisebbségi többpártrendszer alakult ki és ne feledjük, hogy a magyar szavazatoknak a két világháború között átlagosan „csak” 60%-át vitték el a magyar ellenzéki polgári pártok, míg 23%-át a kormánypártok, 17%-ot pedig a baloldali pártok kapták. Romániában és Szerbiában pedig eleve már ahhoz is pártalkura volt szükség, hogy a magyarok felkerüljenek a választási névjegyzékekbe. Az államszocializmusban nem létezhetett önálló magyar intézményes érdekképviselt, de voltak olyan integrációs keretek (Magyar Autonóm Tartomány, Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa Erdélyben, a CSEMADOK Felvidéken, a Magyar Kultúrszövetség, a Fórum Ház a Vajdaságban), amelyek érdekképviselettel is próbálkoztak, de adott politikai helyzetben ezeket minden esetben elfojtották.

 

Így maradt a közösség vélt vagy valós érdekei melletti egyéni, apparátusbeli kijárás vagy szakítás a rendszer kereteivel. Lásd például Gyönyör József, Dobos László és Duray Miklós párhuzamos pályáját. Az 1989 utáni magyar kormánykoalíciós részvételek (Romániában 20, Szlovákiában 16, Szerbiában 15 év) a folyamatos interetnikus kormányzati pártalkuk története. De ezekkel sem sikerült az alapvető etnopolitikai doktrinákat megváltoztatni, miközben jelentős intézményépítésre és a nyelvhasználat kiterjesztésére került sor.

 

Fotó: Bárdi Nándor facebook oldala

 

Mi a másik megközelítés?

 

Egy másik lehetséges megközelítés az, hogy miként változott a kisebbségi magyarság helyzete az adott ország társadalmi rétegződésén belül? Ebben a társadalmi pozicionálásban milyen szerepe volt, az adott ország korszakonként változó etnopolitikai gyakorlatának a demográfia, gazdaság, területfejlesztés, oktatás, nyelvhasználat, intézményépítés területén. Már volt szó az 1920 utáni regionális másságokról. A mai helyzetben külön kell szólni az új magyar nyugat-európai diaszpóráról, amelynek kb. 1/3 olyan magyar kettős állampolgár, akinek nem Magyarországon van a lakhelye.

 

Az úgynevezett határon túli/magyar kisebbségi közösségek közül az ausztriai magyarok között már döntően a külföldről érkezettek vannak többségben. Egyre gyengülő, szórványként működő, etnoregionális magyar csoportokról beszélhetünk a horvátországi és a szlovéniai magyarok esetében. A Vajdaságból kevésbé látványosan, de generációnként folyamatosan zajlik az elvándorlás, míg Kárpátalján ez a háborúval felgyorsult és a két régióban a 2001-es 300 illetve 150 ezer körüli létszám nagy valószínűséggel mára megfeleződött. Így az általam is használt kisebbségi magyar társadalmakról csak Románia és Szlovákia esetében beszélhetünk.

 

De ezeknél is kérdéses az önálló politikai közösség minősége. Társadalomtörténetileg szembeötlő folyamat az, hogy a magyar közösségeken belül mindenhol jelentősen alulreprezentált a diplomások aránya. (Ezért használhatjuk a töredék vagy csonka társadalom kifejezést is ezekre a közösségekre.) Amiről pedig keveset beszélünk, mert a közösségek integrációs képességének jelzői: a kistelepülések leszakadása és a magyar anyanyelvű romák helyzete, minden régóban.

 

S a harmadik szempont?

 

A harmadik szempont, hogy a kisebbségi elitek milyen közösségi jövőképet és kohéziót teremtő ideológiát tudnak létrehozni? A harmincas évekre alakult ki az úgynevezett „kisebbségi ember” minőségi érték világa. Ennek lényege a nemzetfogalom átalakulása: a történelmi osztályok és az állami múlt helyett a népiség, a parasztság és a munkások társadalmi felemelése és a nemzetbe emelése kerül a középpontba. Megnő a szociális érzékenység és az önszerveződés igénye. Ugyanakkor új stratégiákat keresnek a regionális ideológiákban (transzilvanizmus, szlovenszkóiság, „őslakó”, „colour local”) és a világnézeti adaptációkban (lenini nemzetiségpolitika, keresztényszocializmus, korporativízmus, népközösségi eszme).

 

Borsody István ír arról, hogy a „kisebbségi sors tisztitótűzén“ átment csehszlovákiai magyarság demokratizálódott: „Az új ideál: dolgos,társadalmilag szervezett ember, aki egymást megbecsüli, születés, származás foglalkozás miatt emberi megaláztatást el nem visel, a címet, rangot, méltóságot csak megfelelő tartalom fejében hajlandó elismerni, megveti a szolgalelkűséget, az úr és szolga megalázó viszonyát, szociális felelősségérzete és öntudta a magyar társadalmi reformok egész sorát látja szükségesnek.” Persze ez egy jövőkép-elvárás és generációnként kialakulnak a nagy kollektív élmények. Ilyen például a szlovákiai magyarság  esetében a „hontalanság évei“, 1968, a rendszerváltás.

 

Mi és hogyan szervezi ma a magyar kisebbségi társadalmakat; illetve valóban szerveződnek-e ezek a társadalmak, vagy csak úgy elvannak?

 

Amikor azt mondjuk, hogy magyar kisebbségi társadalom, akkor alapvetően egy elképzelt dologról beszélünk, amit többféleképpen lehet megragadni. A négy legnagyobb kisebbségi magyar közösség több mint fele olyan településeken él, ahol arányuk 50% felett van, tehát a helyi önkormányzatokon keresztül is sok problémát lehet kezelni.

 

De még konkrétabb megközelítés, ha megnézzük, hogy abszolút számban mely településeken él a legtöbb magyar nemzetiségű. Ha a legszámosabb magyarsággal rendelkező 50 települést vizsgáljuk meg, akkor a szlovákiai magyarok fele, a romániaiak 60%-a, a szerbiaiak 80%-a él ezeken a településeken. Tehát itt az a kulcskérdés, hogy milyen a magyar intézményesség kiterjedtsége és színvonala ezeken a településeken.

 

Az intézményrendszerből kiindulva egy másik megközelítési lehetőség az, hogy a kisebbségi emberek által elképzelt kisebbségi társadalom milyen etnikailag szerveződő anyanyelvi intézményességből áll össze. Ezek olyan alrendszerek lehetnek, mint a politikai érdekvédelem, az önkormányzati pozíciók, a vallásgyakorlás, az oktatás, a nyilvánosság, a közművelődés, a civil szektor, a tudományos élet intézményei. Ha meg akarjuk ragadni a kisebbségi társadalmakat a településeken, a szerveződéseken vagy a kulturális kollektív tudaton keresztül lehet meghatározni.

 

Fotó: prezi.com

 

 

Ez a közös történelmi összetartozás élmény miként jelenik meg például a szlovákiai magyarság esetében?

 

A szlovákiai magyarság egy meghatározó generációjának a közös emléke mindenképpen a hontalanság évei voltak. Ez a traumatizált élmény, és mint kollektív élmény jelenik meg. Kérdés, hogy 1968, vagy a rendszerváltás mennyiben csak a kisebbségi elit számára létezik és a következő generációnak lesz-e valamilyen kollektív élménye? Ugyanakkor pl. Grendel Lajos Lév,a vagy Hunčík Péter Ipolyság „mitológiája” az irodalmon keresztüli közösségi azonosságépítés, épp úgy, mint a Fórum Intézet önismereti, önképalakító munkája, a Magyarok Szlovákiában kanonizáló kötetekkel vagy az online adatbankkal.

 

Más kérdés a nemzetiségi problémák adott országon belüli kezelése. Erre, mint már erről volt szó más-más módszert alkalmaztak a szocialista országokban. A CSEMADOK esetében két vagy kétarcú CSEMADOK-ról szokás beszélni. Egyszerre központi pártüzenetet továbbít, a társadalomátalakításba integrálja a magyarságot, ugyanakkor kielégít egy-egy helyi közösség a kulturális igényeit, szervezi a közösségi életet. Közben itt is mint a romániai  Magyar Autonóm Tartomány esetében megjelenik az „üvegházhatás”.

 

Tehát a szlovákiai magyar hagyományápolással, belső nyilvánossággal megjelennek a sajátos szlovákiai magyar célok, érdekek. Ennek során kiválasztódnak a közösséget szervező legitim vezetők, akik adott politikai helyzetben politikailag is artikulálni képesek a magyar érdekeket. Lásd 1968, a hetvenes évek második felétől a Kisebbségi Jogvédő Bizottság vagy épp a rendszerváltás közegét.

 

Ez a nemzeti érzés közösségszervező erejére utal?

 

Általánosabban azt mondhatjuk, hogy az embereknek természetszerűen szükségük van egy makro közösséggel való informális azonosulásra. Ezt leginkább a szimbólumokon az emlékezetkultúrán keresztül érhetik el, de ugyanakkor szükségük van a helyi közösségen belüli otthonosságérzetre is. A lokális kötődésekben erre találhatnak rá, azért is olyan nagy az igény az ilyen helyi megszólíttatásokra. Egyszerre több kötődés kapcsolódik össze: a magyar nemzethez és az adott országhoz, ahol élnek és ezen belül az otthonosság-igény  megerősödik, és ezt találhatják meg a regionális vagy helyi kötődésekben.

 

A problémák is itt kezdődnek, mert a kisebbségi társadalomban mindig jelen van az intézményhiány vagy a bizonyossághiány. Az, hogy milyen az én helyzetem, mennyire vagyok emancipált, mennyire vagyok egy hatalmi aszinkron alá szorítva. Akár magyar, akár szlovák, de a többségi közegben ezt a bizonyosságot próbálják az emberek a helyi közösségekben szerveződéssel, otthonossággal feloldani.

 

Így világos, hogy a nemzeti mivolt közösségigényeket elégit ki. Mindez persze folyamatos határtermeléssel jár: ki a „mi” és az „ők”. A nagy kérdés az, hogy a mi csoportot mennyiben a pozitív- (jövőképek, közös célok) vagy negatív jövőképek (ki/mi nem vagyok, kivel állok szemben) határozzák meg.

 

Van olyan közeg, ahol nemcsak negatív kötődések vannak?

 

A folyamatos határtermelés, pl. nem vagyok anyaországi, nem vagyok szlovák stb. már csak a nyelvi különbségek okán is természetesen működnek.  A probléma ott kezdődik, amikor a politikai kommunikáció csak erre áll rá, és nincs mögötte közösségépítő teljesítmény. A pártpolitizálás és a politikai kommunikáció elsődlegessé válása eleve azzal járt, hogy véget ért a kultúra-, közösségszervező kisebbségi politikusok kora. Eleve a kormánykoalíciós igények regionális gazdasági, politikai érdekekben gondolkodó politikusokat kívántak meg.

 

Ezért a kisebbségi politikusi szerep is átalakult. A retorikák mögött már nem a közösségszervezés, hanem az adott közösségnek szerzett források mennyisége lesz a döntő. Mennyi forrást tud az adott politikus az EU-ból, Magyarországról, Pozsonyból, leszívni a saját választóinak. Gondoljunk bele, hogy a magyar kisebbségpolitikákon belül — és így a szlovákiai magyar politikán belül is — hogyan erősödtek meg a polgármesterek.

 

Így ezzel együtt az lesz a nagy kérdés, hogy ez a politikai elit hol és hogyan szocializálódott. Ebből a szempontból is sajátos a szlovákiai helyzet. Tóth Károlynak és Öllős Lászlónak, de másoknak is abban volt óriási szerepük, hogy amikor ők 1994 körül kiszorultak a politikából, akkor a Fórum Intézettel elkezdték a civil társadalmi aktivizmusokat tudatosan képezni, építeni. A Mečiar-korszakban az egész országban folyt egy ilyen civil társadalom-építés és ezt jól használta ki a Fórum is. Járták a vidéket, képzéseket, civilprogramokat csináltak. Ennek nagyon fontos szocializációs hatása volt. Ugyanúgy a későbbi Kisebbségi Kerekasztalnak is lehet egy ilyen szocializációs hatása: hogyan tudjuk a konfliktusainkat megvitatni, levezetni. Mindig nagy kérdés az, hogy mit csinál a pártpolitika.

 

Mivel a kisebbségi magyar intézményrendszer külső támogatás nélkül nem tudja magát eltartani csak külső forrásokból, akkor minden könnyen a pártpolitika kezébe kerül. S ekkor már nem érvényesülnek az intézményi alrendszerek saját játékszabályai, szakmai teljesítményértékelései. Kiürül, elveszti belső intenzivitását a közösségi élet. Ez nem csak a helyi kötődések lazulásával jár, hanem egyre kevesebb lesz a kisebbségi intézményességet meghatározó „erős szerkezet” (hálózati kapcsolódási pont, vonatkoztatási személyiség, hiteles véleményvezér) amely szocializációs szerepet tudna betölteni a kisebbségi intézményesség potenciális működtetői számára.

 

Fotó: facebook.com/ybsdacfanklub

 

Mondana egy aktuális példát?

 

A DAC nagyon népszerű, és új közösséget teremt a futballszurkolókkal együtt. Ugyanakkor hány – „ Egy vérből való…” — felvidéki magyar játékosa van a csapatnak?  A két világháború között külön magyar labdarúgó bajnokság működött a Felvidéken. Ma már ez sincs, 89’ után sem szerveződött ilyen. Hol vannak a Gőgh Kálmánok, Móder Józseffek, Németh Szilárdok, Szikora Györgyök? A közösség azt látja, hogy van egy fantasztikus focicsapatuk, de kik vannak ebben a csapatban? Ők a magyarság szimbólumai, vagy zászlóvivői, vagy nem tudom, minek nevezzem, de az, hogy Nagymegyeren mi van, vagy Tornalján hogy fociznak a gyerekek, ki az edző, ki foglalkozik ezzel? Lessünk a sportoldalakra, van a hazai, a magyar és a DAC menüpont… és pont.

 

Gondoljunk Dolník Erzsébet, Pogány Erzsébet, Duray Miklós, Tóth Károly pályaképére. Mindegy, hogy politikailag hogy ítéljük meg ezeket az embereket, de ezek mégiscsak közösségépítő figurák voltak. Kíváncsi lennék, most hány ilyet tudnának felsorolni? Érti ezt a problémát? Persze, vannak ma is ilyen szervezetek, mozgósítják is az embereket. Ez a politikai kommunikáció, de más dolog a közösségépítés, ami nem látványos, ami odafigyelést igényel, ami azt jelenti, hogy az embereknek otthonosságot kell teremteni, biztonságot és eligazítást adni.

 

Abban, hogy a szlovákiai magyar választók orientációja annyira megoszlik és a szlovák pártoknak ilyen hatása van, az egyik oka az, hogy nem látják ezeket a közösségszerveződéseket. Ez egy általános Kárpát-medencei gond, és ez a magyarországi társadalom gondjait is magában hordozza. Nem egy felvidéki sajátosság, hogy ezekben a közösségekben folyik-e politikai kultúrára való nevelés, és zajlik-e ilyen átgondolása a dolgoknak. (Tud arról, hogy volna a pártoknak belső képzési programjuk? Tud arról, hogy lenne a pártoknak az önkormányzati képviseletből jövő belső mobilitási protokolljuk?) Hogy többet lássunk, mint a saját és a lokális érdekünk, és próbáljuk ezt mássá alakítani a közjó körüli pepecseléssel, a békés egyet nem értés kereteinek megteremtésével.

 

Ez a kisebbségi társadalomban sokkal inkább fontos, mert a többségi társadalomnak van egy állami intézményrendszere, ami eleve az állami anyanyelven működik, a többségi reprodukciót biztosítja. A kisebbségi társadalomban ez az intézményrendszer a kisebbség kezében van, és az ő tevékenységén is múlik, hogy miként működik. Hogyha nincs ez a belső szolidaritás, akkor hogy várja el a kisebbségi társadalom a külső szolidaritást? Amikor a politikai kommunikáció eluralja a közösség életét, akkor megszűnik ez a fajta szolidaritás-igény, vagy szolidaritás-működés.

 

(folytatjuk)

 

Nagy Erika

 

A Trianoni békeszerződés nem csak a politikai elit felelőssége – interjú Bárdi Nándor történésszel, kisebbségkutatóval (első rész)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket