Interjú

Érzékelhetően nő az irigykedés, frusztráció, féltékenység – Interjú Kukorelly Endre József Attila-díjas költővel, íróval

"Az a helyzet, hogy az emberi társadalom nemigen tud nem érdekorientált lenni, és ez sokszor fölülírja az értéket."

Nyitókép: mandiner.hu

 

Kukorelly Endre 1999 decemberétől 2003 márciusáig a Szépírók Társaságának az elnöke volt, 2006-ig pedig az alelnöke. 1992-1994 között, majd 2004-től a budapesti Képzőművészeti Egyetemen, 2004-től a szekszárdi Illyés Gyula Főiskolán, 2005-től a Miskolci Egyetem Szociológia Tanszékén Kreatív írás- és Irodalom és társadalom–kurzusokat tart. 2006-tól az Íróakadémián tanít. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson az LMP Pest megyei területi listájáról szerzett mandátumot, amelyről 2012-ben lemondott.

 

Ami az interjúból kiderül:

 

  • Van ma irodalmi közélet?
  • Mit okoz a kulturális megosztás?
  • A pályakezdőnek valóban  „megcsinálják a karrierjét”?
  • Mennyire számít ma az irodalomban a minőség?
  • Ki dönti el, hogy mi a minőség?

 

Milyen az irodalmi közélet jelenlegi állapota?

 

Nincs irodalmi közélet. Illetve van, ami van, írók is, érdeklődés is, de amit olvasmányok, hallomások alapján annak neveznék, kávéházi élet, nyüzsgés egyes szerkesztőségekben, ilyen nincs. Emlékszem a régi Mozgó Világ kedd délutáni össszejöveteleire, és így tovább. Publikálunk, vannak események, felolvasások, dedikálás, könyvfesztivál, ki-ki részt vesz, vagy sem – és van a virtuális tér, én is ott tartom a szemináriumaimat.

 

A médiumokban szinte senki-semmi, a kultúra páriahelyzetben van. Ezt azért mondhatom, mert engem be-behívnak – nyilván nem elsősorban mint írót, hanem mint volt parlamenti képviselőt –, és szinte semmi kultúra. Pártacsarkodás és gázáremelés.

 

És hiába ajánlgatok kollégákat. Hogy őket, ugye, nem ismerik, de persze így nem is fogják, azonnal beáll a hibás kör. Akik pedig a mozgólépcsőn vagy térdig állva a Balatonban megszólítanak, mosolyognak vagy görbén néznek rám, lelkesednek vagy szidnak a kommentszekcióban, soha nem olvassák, amit írok. Másokat sem. Kivéve a kiveendőket – mert láttam megképződni sorokat könyvhéten. Ebből a szűkösségből, a kortárs művészetek presztízszuhanásából fakad, hogy az irigykedés, frusztráció, féltéknység érzékelhetően nő. Lefelé tartó spirál, még szerencse, hogy a természeténél fogva teljesen nem tud az altalajba fúródni. Mindig marad valami jó.

 

Fotó: ujbuda.hu

 

A Tokaji Írótábor után nagy visszhangot váltott ki, hogy Kukorelly Endre szerint gyakorlatilag nem volt ott író.

 

A gyakorlatilag nincs valami valahol, ez a mindenki által használt retorikai fordulat annyit tesz, hogy a kelleténél jóval kevésbe van valami. Ha gyakorlatilag nem focizik a csapat, nem azt jelenti, hogy helyette lekváros palacsintát esznek, hanem hogy a kelleténél jóval, tehát sokkal kevésbé fociznak. Kérdezd meg erről az unokádat. Leüvölti az edző a fejüket. Mert jót akar. Ez nem foci. Gondolod, hogy rosszat akarok?

 

A magyar irodalmi életben kőkemény a kulturális megosztottság, szinte az egész Kárpát-medencében két nagy táborra szakadtak az írószervezetek. Zalán Tibor szerint „Két nagyon erős tábor diktál, a mögöttük lévő pénzek – vagy nem pénzek – diktálnak, nagy szervezetek irányítanak, és nem az irodalom”.

 

Stimmel.

 

A kreatív írás segíti a fiatalokat abban, hogy könnyebb legyen bekerülniük az irodalmi közegbe? Aki be akar futni pályakezdő íróként, annak muszáj csatlakoznia valamelyik nagy táborhoz a kettő közül, ahol majd „megcsinálják a karrierjét”?

 

Szóval túlzottan diktálnak nekünk, és egyrészt, aki nem paríroz, az nem kapja meg a kóvedet, másrészt, aki kibeszél, és nem pont a kiskátét böffenti vissza, azt gyanúba keverik, de azért az irodalom beszél. Ha odahallgatsz, olykor elcsodálkozol, mennyire. A kreatívírás-kuzusok pedig mindenkinek segítenek. Azoknak főleg, akiket megijeszt ez a durvaság, a hipokrízis, a fenyegető légkör. Ilyesmi kurzusok amúgy mindenkire ráférnek.

 

Kosztolányira is ráfért volna, ha valakik hidegen elolvasták volna a kéziratait, tudom, mit beszélek, harminc éve csinálom. Senkinek se muszáj csatlakozni sehova, de tény, hatalmas a tolongás, a nyüzsgésben nehezebb kiszűrni a tiszta hangot, esetleges a kritika, hatalmas a felület arra, hogy megjelenj, sokszor kell beugranod a medencébe, hogy egyszer végre csobbanj. Vagy egyből nagyot kell ugranod. Puff, egy nagy hasas! De ezzel nincs baj, nem attól leszel író, hogy mások akceptálnak.

 

Fotó: index.hu

 

Mennyire számít ma az irodalomban a minőség? S ki dönti el, hogy mi a minőség, s mi a dilettantizmus? A szekértáborok? Az olvasó? Mennyire elfogadható, ha valaki vagy valakik leírják, hogy XY dilettáns, tehetségtelen, s talán csak azért, mert a másik táborhoz tartozik, vagy ha a hangosabbak fröcsögnek mindazokra, akik nem tartoznak a köreikhez? Zalán Tibor szerint „nem a minőség vagy a termék határozza meg, hogy ki vagy”.

 

Én döntöm el. Meg te. Aki belép a játékba. És ha fair, akkor jól fog dönteni. Végső soron minden a minőségen múlik, a minőséget pedig a minőségérzék dönti el, és az antropológiailag megvan bennünk. A potenciál megvan, és aki dolgozik rajta, az előbb-utóbb látni kezd a pályán. Más kérdés, hogy mi a konkrét helyzet.

 

Az a helyzet, hogy az emberi társadalom nemigen tud nem érdekorientált lenni, és ez sokszor fölülírja az értéket. Majdnem mindig. Nem mindig. Viszont amikor az érdekeltség megszűnik – mert az aktorok kihullanak, magyarán meghalunk –, rögtön vagy legalábbis szép lassan helyükre kerülnek a dolgok.

 

Úgyhogy csak nyugi. Persze ki akar meghalni, és ki ne szeretné, hogy amíg él és mocorog, megkaphassa, amit megérdemel! Én is. Mind tele vagyunk kisebb-nagyobb sérelmekkel. Én is. Így együtt is azonban jól van, ahogy van, és legjobban tesszük, ha nyafogás meg sértődés helyett csinálunk valamit. Minimum igyekszünk korrektek lenni.

 

Nagy Erika

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket