„Ha a víz kincs, ne pazaroljuk“ – Beszélgetés Csernyus Lőrinc építésszel, az egyik leghíresebb Makovecz-tanítvánnyal

Nyitókép: epiteszforum.hu

Csernyus Lőrinc építész, művészeti szakíró a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjában részesült a dubaji világkiállításra létrehozott kiemelkedő jelentőségű épületéért, és az elmúlt két évben az építőművészet területén végzett művészetelméleti, valamint közösségépítő munkájáért.

Ami a beszélgetésből kiderül:

Kinek köszönheti, hogy építész lett?

Minek köszönheti, hogy Dubajban, a világkiállításra megtervezhette a magyar pavilont?

Mindenkinek kell, hogy mestere legyen?

Melyik az az épület, aminek a tervezését a legfontosabbnak tartja?

Mit jelent főépítésznek lenni?

   

Csernyus Lőrinc a Körkép kérdéseire elmondta, hogy gyerekkorában nem gondolt arra, hogy belőle valaha is építész lesz, ugyanis festő szeretett volna lenni, de a családja ellene volt, mondván,  a festészet egy bizonytalan művészfoglalkozás. Viszont röviddel azután, hogy az édesanyja óhajának eleget téve elkezdte az építészeti tanulmányait, váltani szeretett volna. Aztán történt valami. Egy alkalommal meghallgatta Makovecz Imre előadását, és a hallottak nyitott és értő fülekre találtak.

Annyira, hogy úgy döntött, ha ez is építészet, akkor mindenképpen folytatja.

„Így maradtam az egyetemen Makovecz tanítványaként, amit soha nem bántam meg. Amikor 1981-ben befejeztem a tanulmányaimat, több fiatallal együtt Imre engem is odavett maga mellé. Tulajdonképpen a haláláig együtt dolgoztam vele, és azóta is kuratóriumi tagja vagyok a Makovecz Imre Alapítványnak.“

Tavaly októberben Dubajban rendezték meg a világkiállítást, ahol a csaknem kétszáz nemzeti bemutatóhely között egyetlen faszerkezetes épület volt, de nemcsak a világkiállításon, hanem az egész Perzsa-öböl menti régióban. S ez az épület a Csernyus Lőrinc tervezte magyar pavilon volt.

Hatalmas elismerés, hogy a  Világkiállítások Nemzetközi Szövetsége a második legjobbnak ítélte az épületet. A megrendelő a Makovecz Imre Alapítványt kereste fel, ugyanis az 1992-es világkiállításra épült magyar pavilonnak köszönhetően hírnévre tett szert. Ez az épület Makovecz Imre egyik legfontosabb épülete volt, a kilencvenes évek magyar építészetének egyik legemblematikusabb alkotása, és a munkálatokból Csernyus Lőrinc is kivette a részét.

 

„Dubajban tulajdonképpen egy nagyon egyedi épületet terveztem, fából, száraz technológiával készült, víz nem érte. Ez egy szempont volt nálam, mert ha abban az országban a víz kincs, akkor ne pazaroljuk. Másik érdekessége az volt, hogy biztosra akartunk menni, ezért  Magyarországon egyszer összeraktuk az egész házat. Majd szétszedtük, és úgy lett kiszállítva repülővel.

Ott a helyszínen pedig ugyanazok a magyar ácsok rakták össze az épületet. A kiállításon a termál- és gyógyvizeink gazdagságát mutattuk be vízhasználat nélkül – így kapcsolódva az expó egyik fő témájához, a fenntarthatósághoz“ – nyilatkozta a dubaji világkiállításra létrehozott kiemelkedő jelentőségű épületéért MMA Nagydíjban részesült építész.

Csernyus Lőrinc vallja, hogy a világ nem működik mester és tanítvány kapcsolat nélkül. „Mindenkinek kell, hogy legyen mestere. Egy mestertől nemcsak a szakmáját lehet eltanulni, hanem sok minden mást is. Imrét rengeteget vittem vidékre, mivel nem volt jogosítványa, s egy-egy ilyen út elképesztő élményt jelentett egy fiatal kezdő építésznek. Amikor külön irodában dolgoztunk, akkor is rengeteg közös munkánk volt. Maximálisan támogatta a fiatal építészeket, lehetőséget teremtett számukra, hogy megmutathassák tehetségüket.

Az organikus építészetet Frank Lloyd Wright indította el, és ezt az embert Imre mesterének tartotta. Egyiknek a három közül, és egy komoly iskolát teremtett ezzel Magyarországon, ami a mai napig is működik. A Kós Károly Egyesülésnek köszönhetően rengeteg tanítványa volt, és fiatal építészekkel együtt jött annak idején Dunaszerdahelyre is. Ő a városházát tervezte meg, az összes többi épületet pedig a tanítványai.”

Csernyus Lőrincnek Csengerben található az első munkája, egy általános iskola. Ezt a feladatot annak idején szintén a mesterétől, Makovecz Imrétől kapta.

 

„Szerintem ez az épület az egyik legjobb tervezésem, ráadásul Makovecz Imre halála után az iskola a nevét viseli. Munkám van bőven, Kovásznán épül egy Kőrösi Csoma Sándor archívum és múzeum, igaz, anyagi okok miatt hosszan elhúzódott az építkezés, de lassan célba érünk. A bonyhádi városháza átépítése is befejeződött, s ez az egyik fontos munkámhoz sorolható, emellett nagyon sok családi házat tervezek, mert azt a tartom a legfontosabbnak.”

Csernyus Lőrinc főépítészként települések épített környezetével is foglalkozik. S hogy mit is jelent ez valójában? Azt, hogy ha valakinek problémája van az épített környezetével, akkor a főépítészhez fordul. „Elhozzák a terveket, megmutatják, s én elmondom, hogy mit gondolok róla, mert például lehet, hogy egy régi utcába nem illik a tervezett ház, hogy ki kell cserélni valamelyik nyílászárót, hogy az eredeti jelleg megmaradjon.

Van, hogy vakolatdíszeket rajzolok, vagy kerítésépítéssel foglalkozom, mert fontos a kinézet. Néha ugyanis egy kerítés jobban meghatároz egy utcaképet, mint a mögötte lévő ház. A főépítész tehát gazda és őrző is egy személyben. Olyan, mint a település orvosa.”

Nagy Erika