Visszafordíthatatlan folyamatok – Fodor Péter biológus, természetfotós nem mindennapi tevékenysége

Nyitókép: Fodor Péter Facebook oldala

A nyékvárkonyi Fodor Péter  biológusként, természetfotósként sokat tud a természetről. Tapasztalatai az évek során élménnyé alakultak át, ami hozzásegítette őt ahhoz, hogy a természet és annak megóvása az egyik legfontosabb tevékenység legyen az életében. Magával kapcsolatban nem szívesen használja a természet- vagy környezetvédő kifejezést, még akkor sem, ha a mindennapokban igyekszik „zöld” módon élni és mindenkit erre biztatni. Ő az, aki nem csak a fát látja meg, hanem a rajta lévő vagy fészkelő madarat, bogarakat is.

Fodor Péter gyakran van úton a Duna mentén, bár sajnos nem annyit, mint amennyit szeretne, hiszen a Duna egész folyásának bebarangolása egy több éves, saját projekt, amellyel az ember és a folyó egymás melletti létét akarja bemutatni.

„Ezzel egyenrangú cél a Duna szigeteinek és védett területeinek megismerése, fotókon való dokumentálása. Ez egyébként is egy komplex feladat, nehezítve azzal, hogy nem fő elfoglaltságként csinálja. Ezért aztán azt is tanulom közben, hogyan legyek magammal szemben következetes, ne veszítsem el a fókuszt. Emlékeztetnem kell magamat a feladatra, hisz nem áll fölöttem senki, aki ez megtenné helyettem.“

    

A természetvédelem szolgálata

S hogy miben teljesedik ki Fodor Péter tevékenysége? Saját bevallása szerint elsősorban a természetfotót állítja a természetvédelem szolgálataiba. Ha szükségesnek érzi, a saját biztonsága határán is túllép egy-egy fotó kedvéért, viszont a fotózott állatot vagy növényt soha nem sodorja veszélybe.

Számára a fotózás egyfajta kaland is, így ahol lehet, kiéli az élmények utáni igényeit a fentiek betartása mellett.

 

„A fotóban nagy erő rejlik, hatékonyan tudok vele  bemutatni, lekommunikálni problémákat. Arról nem is beszélve, hogy az emberek többsége sokkal befogadóbb egy képre, mint akár ezer szóra. A Dunavit (Duna Menti Tájvédelmi Társulat) megalakulása óta nyilván más módon is bekapcsolódom a közösségi környezetvédelembe, de még itt is leginkább a természetfotó egy másik típusához húz a szívem, vagyis a környezet- és természetvédelmi fotózást részesítem előnyben, ahol egy képben tudom bemutatni az ember és természet közötti kapcsolatok sokféleségét, problémáit.“

Péter globálisan nézve sajnos azt tapasztalja, hogy a környezetvédelem egy erősen kihasználható műfaj, sok teret ad visszaélésre, egyéni érdekek érvényesítésére, politikai karrierépítésre. „És nem magával a tevékenységgel van a gond, inkább az emberi viselkedésmintákkal. környezet- és  természetvédelem címszó alatt kampányokat lehet nyerni, különböző érdekcsoportok között konfliktusokat gerjeszteni, ellentéteket szítani. Sokkal „tisztább“, kevésbé manipulatív tevékenységnek tartom közösségi értelemben a természetfotózást, vagy a biológiát, mint a tudományt. Így aztán sokkal inkább természetfotósnak és biológusnak érzem magam.“

Elmélyülés és dokumentálás

Pétert elsősorban az élet sokfélesége nyűgözi le a természetben. Szereti megfigyelni, hogy a különféle fajok kinézetük, testalkatuk, viselkedésük által milyen túlélési stratégiákkal válaszolnak a környezet kihívásaira. „Engem az életnek ez a burjánzása tesz boldoggá. Ennek a bemutatása az elsődleges cél. De ezen túl ott van benne önmagam kifejezése is. Ha nem csal a magamról alkotott képem, akkor leginkább a „természetfotós“ jelző illik a személyiségemhez. A csendes, senki és semmi által nem zavart megfigyelés, elmélyülés és dokumentálás. Persze nem minden fotóba tudom és szabad magamat beleadni.

A természeti téma pártatlanságot, elfogulatlanságot igényel, nem mindig tesz jót a személyes kézlenyomat. Arra mindig figyelek, hogy a kép mondanivalója ne menjen ennek rovására. Szeretek több napra is elmenni valahova. Eleinte magamba szívom a hely szellemét, hangulatát, varázsát, illatait, fényeit, tehát az esszenciáját. Hagyni kell, hogy mindez átszűrődjön rajtam, a személyiségem szűrőjén, s ha lehetséges, mindez visszatükröződjön a fotóimról.”

Duna Menti Tájvédelmi Társulat

S hogy milyen céllal alapították meg a Duna Menti Tájvédelmi Társulatot, és milyen feladatokat látnak el? Erről Fodor Péter így nyilatkozott a Körképnek:

„A társulást Mészáros Csabával és Tóth Lacival alapítottuk, később Radočák Tamás csatlakozott hozzánk. Azzal a céllal indultunk útnak, hogy összefogjuk a helyi közösséget, hogy egy szervezeti bázist nyújtsunk minazoknak, akik felelősnek érzik magukat környezetük iránt.

Fő területként a Csallóköz belső területeit, a falvakat, városokat, a kultúrtájat akarjuk felkarolni, mivel itt láttunk óriási érdekképviselet-hiányt a környzetvédelem terén. Persze, megnyilvánulunk a régió „vadabb“, érintetlenebb területeit érintő problémakörökben is, hisz mindannyiunk szívügye a természet.

 

Ezen a területen tevékenykednek más csoportok is, és mi sokkal elhanyagoltabbnak láttuk az emberek mindennapi életét érintő vidék problémáit. Az ötlet Tóth Lacitól indult ki, engem pedig azonnal megfogott vele, mivel a kihasználatlan tájfoltok fontosságát hangsúlyozta, ezek revitalizációjában látott fantáziát, ami szerintem egy nagyszerű út.“

A kezdetekkor szinte a nulláról indultak, rengeteg szabadidő és saját anyagi forrás felhasználásával. „Most, a létezésünk harmadik évében, egyre több tapasztalattal  pályázatokból igyekszünk megszerezni működésünk anyagi fedezetét. Itt nagyon fontos szempont számunkra, hogy fenntartható dolgokba fogjunk bele, amelyekről tudjuk, hogy képesek leszünk nem csak a pályázatban megadott és vállalt feladatokat ellátni, tehát létrehozni valamit, hanem a későbbiekben is tudunk foglalkozni velük, gondozni, törődni, tehát életben tartani.

Minden tevékenység utógondozást igényel. Példaként említeném a faültetést. Ennek a legegyszerűbb része maga a csemeték ültetése, ám sokkal több energia szükséges a következő években való gondozásukhoz, öntözésükhöz, stb. Egészen addig, míg már nem igényelnek annyi törődést. Ilyenkor nagyon nagy segítségünkre vannak a társulásunk tagjai, valamint az önkéntesek! Ami pedig a ráfordított időt illeti – talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy elég gyakran még a szabadidőnkön túl is csináljuk, sokszor máshonnan szakítva erre az időt.“

Erdők irtásának káros hatásai

Az erdőírtás egyre nagyobb méreteket ölt napjainkban, így nem meglepő,  hogy a természetvédelem egyik központi témája az erdő lett, valamint az erdei életközösség faji és genetikai sokfélesége. Köztudott, hogy az erdők írtása jelentős szerepet játszik az éghajlatváltozásokban, valamint a globális felmelegedés veszélyében, az állatok természetes élőhelye megszünik és elpusztulnak azok az állatok, melyek nem tudnak elvándorolni.  Az emberi nemtörődömség határtalan. Péter úgy látja, hogy „A környezet egyértelmű károsítását látom ebben, annak minden élőlényt érintő negatívumával! De tovább mennék. Ez szűklátókörűség is! Ráadásul egy visszafordíthatatlan folyamat.

Az egyszer beépített részeken már soha nem lesz termőföld, még kevésbé erdő. Ez szerintem a régió lakosainak egészséges környezethez való jogának megnyírbálása, lehetőségeiknek csökkentése, életük és utódaink generációinak negatív befolyásolása, rövid távú, egyéni érdekek előtérbe helyezése. A hosszú távú negatív következményekért cserébe nagyon sovány vigasz a munkahely, amelyet teremtenek.

 

A termőföld vagy erdő elfoglalásával, beépítéssel okozott károkat nem lehet semmivel sem ellensúlyozni, sem rövid, sem hosszabb időtávlatban. Igyekszem mindig figyelembe venni az emberi érdeket is, hogy árnyaltabb véleményt adhassak. De ez nem olyan helyzet. Tudom, hogy a jelenlegi életmódunknak számos előnye van, de az átgondolatlan, rövidtávú, kis érdekcsoportokat előnyben részesítő tájrendezést semmi nem tudja nálam igazolni.“

A nagy táblás mezőgazdaság és a mezei utak beszántásának negatív hatása

Ma már tudjuk, hogy milyen ökológiai és gazdasági vonatkozásai vannak a nagytáblás és a kistáblás mezőgazdasági művelési módnak. A nagy táblás mezőgazdaság miatt évek óta csökkenőben van a mezőgazdasági területeken élő fajok száma és populációja is. Megállapítást nyert, hogy a környezetszennyezés szempontjából jóval előnyösebb az egyes növényvédő szerek, műtrágyák és talajjavító szerek használatát tiltó vagy korlátozó ökológiai gazdálkodás mint az intenzív, nagytáblás gazdálkodás. Péter szerint „A kietlen, óriási földtáblák a mi eltorzult, zombi gyermekeink.

Egy nagy táblás mezőgazdasági terület a kimerített, megerőszakolt talajával, növénytakarójának egyhangúságával, sivárságával, vízmegtartásra alkalmatlan horizontális és vertikális szerkezetével, fajszegénységével gyakorlatilag egy sivatagnak vagy félsivatagnak felel meg.

 

Nem képes ellátni szinte semmilyen természetes funkciót, csakis emberi igényt szolgál ki, csakis emberi hozzájárulással életképes. Mivel az ilyen földeket gyakorlatilag teljesen kivettük a természet háztartásából, többletenergiát kell bevinnünk az életben tartásukba, az ilyen földterületekkel duplázzuk meg a munkánkat, mivel nem hagyjuk rajtuk érvényesülni azokat az ökológiai folyamatokat, jótékony hatásokat, amelyekkel a természetesebb, tehát egészségesebb táj minket, embereket is ellátott.“

A mezei utaknak nem csak az a feladatuk, hogy osztják a nagy területet, vagy, hogy szélfogóként szolgáljanak, hanem az is, hogy menedéket adjanak a különböző élőlények számára. A mezei utak visszaállításának problémáját Péter két részre osztotta. „Jogilag a beszántásuk törvénybe ütközik. Alapjában a természet- és környezetvédelmi szabályozásaink talán még jól is lennének lefektetve, mivel azonban országunkban édeskeveset teszünk a betartásukért, sok téren vadnyugati körülmények uralkodtak el. Röviden: hiányzik az ellenőrzés és a szankciók. Így történhet meg – no meg persze az Európai Unió rosszul beállított dotációs politikája miatt – hogy a gazdák elég motiváltak minden egyes négyzetméter beszántásában.

Gyakorlatban a mezei utak helyenként az utolsó természetesebb részei a tájnak. Legalább két, rendkívül fontos természetes funkciójukat említeném itt meg. Egyrészt biodiverzitást visznek a tájba, mivel növény- és állatviláguk gazdagabb, mint a környező földeké. Állandó jelleggel lakja, de időszakosan is állatfajok sokasága látogatja a környezetből ezeket a zöld sávokat. Másrészt a puszta talaj a méreteinél fogva áthatolhatatlan akadály a legtöbb kisebb testű élőlény számára.

 

A mezei utak biokorridorként, zöldfolyosóként működnek. Lehetővé teszik az ilyen organizmusok vándorlását, a génáramlást, egészséges populációk létezését, ezáltal élhető környezet létét. És egyébként ontják is magukból az életet, például azzal, hogy mikroorganizmusokkal gazdagítják a környező talajt. De a tájban nem kizárólag a mezei utak szolgálnak mentsvárként. A nagyobb élőlények számára a Csallóköz egykori szárazföldi deltájának, folyóágainak maradványai látnak el ilyen szerepet a kultúrtájban – ezek a nádasok, szélfogók, csatornák”

Sok vagy kevés a természetvédő?

Sokan gondolják úgy, hogy napjainkban rengeteg természetvédő van, közben mégis elvész a természet. Mi lehet ennek az oka? Péter szerint „Nyilván nagyon örvendetes, hogy egyre több ember tudja és akarja beépíteni a mindennapjaiba a környezettudatosságot. De nem gondolom, hogy arányaiban rengeteg természetvédő lenne közöttünk. Sokak számra csupán felkapott lett a téma. Hozzászólhatnak, hozzá is szólnak és ezzel vége. Attól, hogy érzékelik a problémát, még nem feltételnül fognak úgy élni, hogy annak megszűnéséért aktívan tegyenek is valami továbbit. Tehát az emberek mennyisége, akik számára a környezetvédelem elérhető lesz, még nem hoz feltétlenül magasabb szintű védelmet. Mindig a környezetünk határozta meg, hogy mennyire voltunk természet- vagy környezetvédők. Annak hatására, nyomásának, kényszerítő erejének volt tudható, hogy milyen mértékben viselkedünk természetvédőként. Ebben nem sok tudatosság, felvilágosult gondolkodás van.

Ma már biztosan tudjuk, hogy vadászó-gyűjtögető korunkban, több tízezer éve voltunk leginkább közel a természethez, akkor fogyasztottunk annyit, amennyit nagyjából vissza is adtunk a körforgásba. De kényszerből, mert a környezetünk nem engedett nekünk többet elvenni a rendszerből. Az agyunk fogyasztásra, halmozásra van beállítva, arra, hogy a túlélés érdekében vegyünk el, amennyit csak tudunk. Csupán környezetünk szab ennek határt.

 

Logikusan, egykor környezetünk nagyon korlátozott minket ezen a téren, most pedig egyenesen arra buzdít, hogy fogyasszunk. Ezért ilyen óriási az ökológiai lábnyomunk. Ezt nagyon nehéz elfojtani magunkban, hatalmas öntudatosság kell hozzá. Az egyik ok tehát, amiért úgy tűnhet, sok a természetvédő, az az, hogy az emberek megnyilvánulhatnak, viszont biztosan sokkal kisebb azoknak a száma, akik valóban hajlandók aktívan tenni ezért. A másik ok, hogy a környezetvédelem divatba is jött, társadalmi szinten megéri magunkat környezetvédőnek vallani. A gond az, hogy az előbbi nem hoz minőséget a környezetvédelembe, az utóbbi pedig nem ad neki tartósságot, gerincet.“

Határokon átívelő védett terület

A határokon átívelő védett területek kialakítása Péter szerint nálunk még csak gyerekcipőben járó gondolatként van jelen, de bízik abban, hogy  egyre többen fogják felismerni az egységes biómok fontosságát. Úgy gondolja, hogy a régiót minden téren fejlesztené a közös védett terület, nyitás lenne ez a világra, bizonyos szempontból nagyon be vagyunk zárva, zárkózva itt a Csallóközben. „Kevés szó esik róla, de a 20. század végén, amely időszak világszerte az egységesülés ideje volt (a védett területek egybevonása terén is), mi épp az ellenkezőjét tettük a Duna regulációjával és a bősi vízerőmű felépítésével.

A Duna betonmedre gyakorlatilag minden téren elvágta a Csallóközt a Szigetköztől. Ilyen tekintetben ez a projekt nem csak megalomán volt, hanem még maradi is, sőt visszalépés.  A határokon átívelő védett terület előnyei egyértelműek. A világ számos pontján működnek és folyamatosan bizonyítják létjogosultságukat. A Csallóköz és Szigetköz ártereinek esetében egy és ugyanazon típusú élőhelyről van szó. Fennmaradásának, egészségének szempontjából nagyon fontos és üdvös lenne a közös, egyforma kezelés. Eddig inkább az a tapasztalat, hogy ha az egyik fél elhanyagolja a teendőket, akkor a másik oldal nem tudja teljes hatékonysággal kibontakoztatni, elérni a saját céljait a természettel.

 

Ez egymás gátlása, nem pedig win-win helyzet. Nem elég, hogy a Szigetköz és Csallóköz ökoszisztémáit államhatár szeli át, de még egy mesterséges csatorna – mint az eltérő gondolkodás szimbóluma – is nehezíti a helyzetet. Ez a tájban meghúzott csík, sokkal inkább meghatároz bennünket, mint gondolnánk, nagyon sokat elárul arról, hogy milyen a viszonyunk a természethez. Az meg egyenesen kutatást követelne, hogy elszakított népességként, nemzetiségként nem vagyunk képesek belátni a elszakítás hatását a természeten.“

Péter vallja, hogy a fogyasztói életmódunk ellenére a természet iránti igényünk továbbra is nagyon nagy, s hogy atavisztikusan, őseinkről ránk maradt örökségként vágyunk vissza a természetbe. „Ez leginkább a turizmus, rekreáció terén nyilvánul meg. Ami nagyon szép, csak ne akarnánk ezt a kivonulást egyre nagyobb technikai arzenállal megtenni. Ez olyan, mintha még mindig legyőzendő ellenségként tekintenénk a természetre. A mi világunkat, tárgyainkat akarjuk bevinni oda, hogy biztonságban érezzük magunkat.

Érintetlen természetet keresve utat építünk a vadonba, harmóniára és nyugalomra vágyva hangos zenét és beszédet viszünk a csendbe. Nem hiszem, hogy a békére és békességre való hajlam tanítható, átadható. Természetesen beszélni kell róla és esetenként látom is, hogy vevők rá a fiatalok, de azt tapasztalom, hogy a fiatalkor ideáljait a legtöbb ember esetében bedarálják a felnőttkor mindennapjai.”

A víz védelmének érdekében

A Dunavit tevékenységének nagy része közvetlenül vagy közvetve végső soron a víz védelmére irányul. „Vízi evezős túráink egyben hulladékgyűjtések is, a víz megtisztítását is megcélozzuk ezekkel. A faültetés, vagy a mezei utak visszahozása szintén hozzájárul a víz megtartásához a steril tájban. Az egykori folyók légi felvételekkel való bemutatásával nem csak a régi állapotokat akarjuk felidézni, hanem aktívan szeretnénk a köztudatba hozni őket, bemutatni, hogy ezek a kihasználatlan területek megfelelő kezelés mellett vízgyűjtőként, klímajavítóként is szolgálhatnának.“

Péter egyik álma az, hogy szívesen élne egy nemzeti park mellett itt, Csallóközben. Egy érintetlen helyen, ami valljuk be, ez csak egy álom marad. „Viszont tenni lehet azért, hogy visszahozzunk valamit a Duna mente egykori állapotából. Őszintén hiszem, hogy az embereknek és természetnek egyaránt javára szolgálna ez hosszú távon. Csak meg kellene tanulni hosszabb időtávokban gondolkodni, illetve felülről szemlélni a dolgokat, meglátni a felsőbb érdeket az egészben. Erre egy nemzeti park mindenképpen jobb megoldásokat nyújt, mint a jelenlegi laza védettség. Ráadásul ennek szigora finoman szólva is kérdéses, hisz alig létezik kontroll, ellenőrzés a védelem felett.„

Nagy Erika