Mária
  • HUF: 392.36
  • USD: 1.03
  • 21 °C
  • 33 °C

Hirdetés (X)

Irodalom

Petőfi elveszett levelei

Egy erősen elhasznált, barna bőr fedőlapú füzet bukkant elő a mélyből...

I.

Az elmúlt hét során szenzációs hír bejelentésére került sor a Kultúr-Kör című népszerű irodalmi folyóirat hasábjain. Dr.Vasváry Kálmán, egyetemi professzor, régész és elismert műértő szót ejtett ugyanis legújabb felfedezéséről, nemzetünk legnagyobb költőjének, Petőfi Sándornak forradalom korában elveszett Esthajnal-ciklust tartalmazó apró bőrkötésű füzetéről.

 

Budapest VII. kerületében, egy, a reformkorban épült lakóhaz lebontása során – melyen tiltakozásképp a professzor úr is részt vett – bukkantak e különleges dokumentumra. Egy erősen elhasznált, barna bőr fedőlapú füzet bukkant elő a mélyből, mely egy tucatnyi romantika korabeli – egész pontosan 1849 júliusából származó – szerelmes verset tartalmazott. A rombolásra ítélt ház pincéjében talált felbecsülhetetlen értékű dokumentumot ezután laboratóriumi körülmények közé helyezve tartósításnak vetették alá.

 

Összehasonlították a költő egyéb, kéziratban fennmaradt munkáival, s a vizsgálódás eredményeképp 98 százalékos bizonyossággal megállapították, hogy az újonnan fellelt versek mindegyike, tehát azok is, melyek jelöletlen, aláírás nélküli és a többitől eltérő tintával írott darabjai a papirkötegnek, Petőfi Sándor tollából származnak, az ő kései költészetét dicsérve. Költőnk legutolsó, az irodalom könyvekből mindeddig kimaradt verseiről van tehát szó.

petofi

Konkrétumot azonban velük kapcsolatban nem árult el a professzor. A dokumentum részleteinek felfedésétől, verseinek nyilvánosságra hozásától határozottan elzárkózott. Most azonban, stábunk tehetséges és rátarti munkatársának közbenjárása és hosszas győzködése után alkalmunk nyílott először részletet közölni a hosszú ideig elveszettnek hitt dokumentumból. A nyilvánosság elől bőszen elzárkózó professzort csodák csodájára egy rövid interjú erejéig még szóra bírnunk is sikerült:

 

Mi az oka annak, hogy ily váratlan hirtelenséggel mégis úgy döntött, nyilvánosságra hozza a dokumentum részleteit?

 

– Úgy gondolom, minden magyar testvéremnek, minden az irodalom és egyáltalában kultúránk, közös ősi múltunk iránt érdeklődő honfitársamnak határon innen és túl joga van gyönyörködni ezen nagyszerű verseiben szeretett poétánknak. Ez az ósdi ház pincéjében talált kincs mindnyájunk kincse. Nem sajátítható ki.

 

Mi hát mégis mi az oka, hogy másfél héttel ezelőtt a Kultúr-Kör kérelmét a dokumentumok nyilvánosságra hozását illetően elutasította? S miért épp a mi stábunknak árulja el most mégis annak részleteit?

 

– Minden tiszteletem a Kultúr-Kör munkatársaié, de ezt a csodálatos felfedezést, úgy érzem nem megfelelően, nem rangjához méltón kezelték, hanem élvhajhász módon, sikersztoryt remélvén tőle. És nekem ez a fajta hozzáállás egy ilyen kaliberű dokumentummal szemben igen helytelen és mélyen sértő. Ezért nem közöltem hát részleteket belőle. Maguk azonban, úgy érzem, érdemesek arra, hogy elsőként lehessenek eme lehengerlő csoda részesei. Egyébként is szívemen viselem a felvidéki magyarság sorsát, s ez az esemény, úgy érzem, most különleges ünnep lehet számára.

 

Megtisztelőek szavai. Igazán jól esőek. Mondom ezt most minden kedves honfitársam nevében. Lehetne még egy utolsó kérdésem?

 

– Persze

 

Pontosan a költő mely korszakából, élethelyzetéből származnak a fellelt költemények és szerelmes levelek?

 

-Mindőjük 1849 július harmadika és 27-e között született. A legutolsó darabot tehát négy nappal halála előtt jegyezte le a költő. A forradalom lassan a végéhez közeledett már, mikor ezek a költemények megtermettek poétánk fejében. A csaták, melyekben részt vett, egyre borzalmasabbak és véresebbek lettek,  s szerzőnknek ezen pokol elől egyedül emlékei, feleségéhez kötődő emlékei nyújthattak menedéket búvóhelyet az ölő kínok közepette. A fellelt versek mindegyike tehát a hitvesi szerelem emlékező – vágyakozó hevét viselik magukon, a boldog együttlétek korának emlékét, melyet Petrovics oly nagy szeretettel idézett fel magában.

 

A most bemutatásra kerülő rövid, Szendrey Júliának címzett szerelmetes levele s a benne foglalt gyönyörű költemény, mely júliusnak derekán vettetett papírra, sajnálatos módon sohasem került Júlia kezébe. A költő halálát követően ugyanis az Esthajnal – ciklus elveszett és csak most, 163 évvel később került újra nyilvánosságra. A drága Szendrey Júlia tehát sohasem olvashatta férje gyönyörű, táborban írott sorait. Eme tragédia tükrében beűi, azt hiszem még gyönyörűbbekké és szívfajdítóbbakká válnak majd szemeikben.

 

Köszönjük türelmét Vasváry doktor és köszönjük, hogy ily készséges volt felénk. A reánk bízott dokumentumot igazi kincsként kezeljük majd mindannyian, s büszkék vagyunk elsőségünkre.

 

 300px-Petofi_halala_Hegedus_Laszlo_festmenye_1855_korul

1. levél

 

„ Édes Júliám,

 

Hűvös táborom borzasztó magányából írom most e sorokat néked. Néked, ki minden gondolatom betöltöd, s ki mint hű társam, egyedüli menedéket nyújtsz nekem most e szörny-világ ölő kínjaiban… Rég volt részem már ily sötét éjszakában. Újhold van, hideg és csendes éj. Koromfekete a tágas égbolt és felhős. Július legnagyobb szégyenére napok óta reszketek. Fázom, mint a haldokló, vagy mint a kétségbeesett gyermek, ki figyelmetlenségében a jég alá esett, s eszeveszett módon kapkod, hogy életben maradhasson. Nem is tudom, a csatáktól, s kimenetelüktől való bizonytalanságom s félelmem, vagy a te egyre fokozódó, elviselhetetlen hiányod reszketteti-e így meg egész testem s lelkem. Hiányzol Júliám! Mindennél jobban hiányzol most nekem.

 

Fürödni szeretnék újra szereteted meleg patakában. Átölelni derekad újra, és csókolni kicsiny szád épp oly forrón és igazul, mint 3 év előtt, mikor beléd szerettem, s először húzhattalak közel magamhoz. Szeretni kívánlak, ölembe ültetni és ringatni téged, mint legbecsesebb kincsemet, egyetlen reményemet széles e világon. Szerelmem irántad, így a távolság fényében csak még mélyebb és igazabb lett. Érik, mint a jó bor. Félelem és fájdalom,  emlékezés dagasztják. Nékem már csak te maradtál. Ölelő karod, kebled és öled melege, szavaid selyme, s biztató szemed. És persze a kicsiny Zoltánka szeretete. Kettőtök köre jelenti már a világom. Életem értelmét s célját. Körűltem minden egyre bizonytalanabb, s ti jelentetek csak szegény lelkemnek erős talajt e szörnyű kétség közepette. Isten áldása legyen rajtatok!

 

Remélem, engedi a Úr, hogy lássalak még titeket, elereszt még egyszer e bús táborból, hol minden lélegzet és gondolat nehéz, hová megsemmisülni érkezik az ember, hol felemésztődik, hol kétségek s félelem csak kenyere és álma. Elgyötört emberré lettem. Fáradtan és lelketlen, hamis lobogással végzem én a dolgomat, megtépázott kedély- és reményekkel. Csak reggelente érzek enyhülést idebenn, vagy épp ha nyári zuhatag áztatja a földeket. Olyankor megtisztúlok minden világi tehertől, hisz jól tudod, mennyire is szeretem az esőt. Ám azt hiszem, egyedül az én poéta lelkemnek tesznek jót a magas kék ég könnyei, mert Bem szörnyű dühöt érez valahányszor rákezdenek az Égiek. Érthető is persze, hisz ázott földön, sárban megfeneklett ágyukkal s erőlködéssel lehet csak számolnia. Kellemetlenségekkel tehát…

 

Most azonban be kel fejezzem, nyugovóra tér a tábor. Holnap erőltetett menet vár ránk, s ha még az eső is lehull az éjjel, nehéz utunk lesz. Vigyáz rám Bem, ne aggódj hát értem.  Fiának szólít, atyámként szeret éngem s óv minden veszélytől, védelmez.

 

Búcsúzom Júliám, ám engedd még meg, hogy egy verssel is megajándékozzalak, melyet egyik téli szép esténk emléke ihletett.

  

Éjfél felé jár az óra és a gyertya hűen ég,

Álmos sárga fénycsóvája nem ringatta el őt még.

Fínoman hull szép hajára kedvesemnek a sugár,

S élvezém, hogy újra látom, s felém kitárt karja vár.

 

Borospohár csügg kezében, föl ajkához emeli,

 S mámorától részegülten fáradt szemem figyeli.

Hűvös télből jöttem ide földúlván a holt teret,

Takarója alá bújni, fölfedvén szerelmemet.

 

Ledőlök hát szőnyegére, haloványszín, tarka, szép

S várok, amíg föl nem emel s engem el nem ringaték.

Majd fölém nyúl, átkarol és lefeküdvén ölében,

Föloldozást remélve én fölolvadok kezében.

 

Barna haja reámhullik s fínom bőre illata,

Fehér szatén pizsamának álmot adó gyöngyhava.

S elalszom én csókja után, elhalkúl a furcsa nesz,

S álmaimnak nála mindig ragyogó vágy színe lesz…

 

Forró öleléssel…

 

Szerető férjed,

Sándor

1849. júl. 9”

Kerepesi Igor

Megjegyzés: A fenti szöveg bohém költőnk képzeletének szüleménye. Mindennemű egyezés valós személyekkel pusztán a véletlen műve 😉

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

baratod
2013. feb. 23. 15:12

nagyszerű hír, nagyszerű cikk: még több ilyet - szuper, hogy a Körkép elsőként közöl ilyen hírt! :))

    igee
    2013. feb. 26. 14:11

    :)

tyukodi pajtás
2013. feb. 24. 09:59

Ismerve az átlagos pesti bérházak pinceviszonyait, a szinte állandó 10 C fokos hőmérsékletet és az 50-75 %-os páratartalmat, amelyben 2-3 év alatt bármilyen szervesanyag elrohad, különösképpen a papír, valamint az, hogy hogyan is került ez a kötet (amelybe 4 nappal a halála előtt még verseket írt és vagy nála volt a menekülése során is, bár, mivel nem málhával menekült, vagy ott maradhatott az a szállásán is), illetve, hogy hogyan is nem került el ez a személyes jellegű kötet Szendrey Júliához, vagy, hogy Petőfi személyes dolgai elkerültek-e egyáltalán Júliához a vesztes csata után, illetve miért és hogyan is kerülhetett ez ama ház (Király u. 40??? Hild ház???) pincéjébe, melyik módosabb honvéd törzstiszt által, stb. stb. egy sor kérdés, amelyre remélhetőleg egy vaskos könyv, tanulmány keretében megkapjuk a választ, akár szépirodalmi feldolgozásban is.

Zorba
2013. feb. 25. 08:50

Tévedés véletlennek nyilvánítani a stílusazonosságot. Ez egy tudatos Petőfi imitáció, amit nevezhetünk akár jónak is ugyanúgy, mint egy jól sikerült festmény másolatot. Az ötlet viszont nem eredeti, de "egy újszülöttnek minden vicc új" alapon újra és újra előhalászható.

    igee
    2013. feb. 26. 14:36

    Valóban nem eredeti az ötlet, de nagyon érdekes vállalkozásnak véltem, és célját úgy gondolom mindenképpen elérte az irás, mint "hamisítvány" megtévesztett, ugyanakkor gyönyörködtetett is...

Bolena Anna
2013. feb. 25. 23:13

Petőfiné szatén pizsamában! Jobbat nem tudtál produkálni, kedves egee? Rémes klapancia, rögtön az első két sor nyekkenése: hűen ég -- el őt még. Olyanok a kecskerímek, mint ahogy a kecske rí: mekk!

    júlia
    2013. feb. 25. 23:58

    Nekem tetszett!

      igee
      2013. feb. 26. 14:32

      Köszönöm, Júlia :) Nagyon örülök...

    igee
    2013. feb. 26. 14:25

    Kedves Anna, utólag átolvasva valóban akadnak hibák az írásomban. Teljesmértékig egyetértek azzal, hogy az Ön által is említett két sor rímpárja nem épp a világirodalom legdicsőbb termése, s hogy szövegemben akadnak olyan mozzanatok is, melyek nem illenek bele a korszakba, melybe a szerzemény datálja magát. Köszönöm észrevételeit :) Legközelebb, ha ilyesfajta próbálkozásra adom fejemet, még szélesebb körű figyelmet fordítok majd a részletekre. Úgy gondolom azonban, hogyha több száz ember tetszését elnyerte a cikkem, és több százan hitték a kezdetekben, hogy a leírtak valóban Petőfi tollából származnak, akkor annyira gyengécske és tehetségtelen mégsem vagyok:) U.I. nem állt szándékomban senkit sem sérteni cikkemmel, vagy hatalmas botrányt kirobbantani vele. Mindösszesen egy érdekes irodalmi játékra adtam fejemet, mely úgy gondolom, nem példa nélküli a magyar irodalomban, s ki tudja, száz év múlva talán majd pozitív példaként fogják felhozni. Addigra a szatént és a gyengécske rímpárt is kijavítom a versem elején. :) Üdvözlettel, Igee

esze tamás
2013. ápr. 01. 14:43

A sok irodalomkedvelő a kommenteket, sőt a cikk végét sem olvassa el, így már szenzációként, csak az írásrész terjed (én is így kaptam), és szegények behülyülnek! A "vers" még számomra sem tűnt Petőfinek, pedig csak 3-as voltam irodalomból, és mérnök ember vagyok, ezért bogarásztam utána, és kerültem ide. Ötletes, bár számomra az eltépett, Pila Anikóhoz írt versek a hiányzók.....!

sylvain
2014. jan. 26. 14:51

Már csak azért sem nagyon tudta megtéveszteni a Petőfi életét és művészetét ismerőket ez az írás, mert 1849 júniusának elején Petőfi nem a táborban volt. 1849 májusában Klapka Györggyel, egy Bem nevében írott, Vécseyt tábornokot támadó, cikke miatt összekülönbözött, és Buda visszafoglalásának óráiban ezért Klapka igazságtalanul és megalázó módon, a katonák és tisztek szeme láttára, mint katonaszökevényt, letartóztatta, a már korábban a katonaságból való bemondását bejelentő költőt. Petőfi azért is határozott a katonaságból való kiállás mellett, mert hírül vette édesanyja halálát (és Pestre érve szembesült apja halálának hírével is), de Klapka nem volt hajlandó őt elengedni, hogy meglátogassa a sírját, ezért a leszerelést látta a megoldásnak, hogy Pestre mehessen. Végül is a Petőfi költészetét szerető Görgey kiszabadította, de Petőfi, ezen megaláztatások, és szülei halála hatására, kiállott a hadseregből. Tehát július végéig Petőfi civil volt, és különböző helyeken próbálta magát meghúzni, mindenből teljesen kiábrándultan. Csak a halála előtt néhány nappal tért vissza a hadsereghez, amikor Erdélyben Bemhez csatlakozott, a híres eltörött szekérkerék miatt, és néhány napra rá meghalt a segesvári csatában.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket