Irodalom

Requiem

 

I.

Kiűrűlt a borospohár.

Oszlik az éj fátyola.

Táncba hív és bűnre bír

A pirkadatnak mámora.

Átvergődött éjszakán túl

Botladozva lépkedünk,

Szinte vakon bóklászva már

Csak az emlék tart velünk.

Fejem forog. Émelyítő

Élményeknek sora vár,

Fölül borgőz, alul pedig

Vágy ragad, oly kéjsóvár.

Gondolatim hullámzanak,

Mi valóság-nem tudom.

A szememben láng gyúl és a

Kósza csöndet hallgatom.

Úgy érzem, hogy itt kezemben

Tartom én a kulcsokat,

Amik nyitják szenvedő szép

Lelkemnek a kapukat.

Remény borul a szívemre,

Mérhetetlen Boldogság,

Hajnal van és az ágyadban

Vár reám a Mennyország.

II.

Vetkőztess hát! Ne eressz el!

Had érezem testedet!

Nyújtson néked kebelem és

Nékem tiéd meleget.

Lágy bőrödnek had érezem

Terjengő langy illatát,

Nem vágyok el sehová én…

Légy te, egy lány: a Világ!

…S jól tudom, hogy nem szabadna, mert mi szép vágy, elenyész,

Midőn teljesülni látszik, öröme már ködbe vész.

III.

Sejtem én, hogy el kell menjek,

El kell tűnjek, jól tudom.

Csak még kicsit had maradjak,

Míg az inged gombolom.

Nadrágod és gönceidet

Lerángatom rólad én.

Mért takarnád el magadat?

Legyen mindened enyém!

E két testre, vágy tüzelte

Porhüvelyre néz az ég,

Gyere, csókolj, harapj belém!

Gyere, gyilkolj kicsit még!

Tudod Te is, Én is tudom,

Meghalni most nem nehéz,

Mikor a vágy röpít, emel,

S elkókad a józan ész.

Kerepesi Igor

További verseket költőnktől az Irodalom rovatban találsz.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket