Bereményi Géza Kossuth-díjas író, költő, dalszövegíró, forgatókönyvíró, filmrendezőnek most jelenik meg új kötete, amelyben a Cseh Tamásnak írott dalait versekké nyilvánította, s készül a következő regénye is. A nol.hu-nak adott interjúban elárulja, hogy a könyvek neki menekülést jelentettek, az írás pedig terápiát, ami mindig kihúzta a csávából.
Színpadra kerül a Cseh Tamás történelemkönyve című előadás, amelynek „célja és alapkoncepciója a magyar történelem elmúlt négy évtizedének bemutatása Cseh Tamás dalain keresztül”. Miért nem az a cím, hogy Cseh Tamás és Bereményi Géza történelemkönyve?
Én is ezt kérdeztem a szervezőktől, s azt válaszolták, hogy akkor meg kellene említeni mindenkit, mert nagyon sok a közreműködő. Biztosan azt gondolták, hogy így egyszerűbb, erre jön be a közönség.
Fura döntés.
De az idő nekem dolgozik.
S ha önnek nem „az elmúlt négy évtized” jutott volna, melyik negyven évet választaná a magyar történelemből?
Bármelyiket, mert minden korban az lettem volna, ami most vagyok. Már négyéves koromban elkezdtem olvasni, a könyvek meghatározták az egész életemet és a gondolkodásomat. Előbb ismertem meg a világot leírásokból, s csak utána tapasztalatból.
Pedig éppen fordítva gondoltam az írásai alapján: nem „irodalmi író”, hanem sokat megélt ember.
Ez azért lehet, mert hatéves koromban elvittek a nagyszüleimtől, akiknél laktam, s aztán szinte évente más-más lakásba kerültem, különböző neveim lettek, és tizenhat évesen álltam a saját lábamra. Megtapasztaltam sok mindent. Bújtam a könyveket, ami az esetemben valóban elbújást, azaz menekülést jelentett.
Egyszer azt mondta, hogy az irodalom, az írás nem más, mint terápia. Ha annak fogjuk fel, terapikusan segített?
Igen, igen. Többször megmentette az életemet a szó szoros értelmében: ha nagy bajba kerültem, az írás kihúzott belőle.
Az új kötete a Versek címet kapta, s azok a dalszövegek is olvashatók benne, amelyeket Cseh Tamásnak írt. A dalszövegeket utólag ön verseknek tekinti?
Igen, ezek versek. Öntudatlanul akkor is verseknek tekintettem őket, amikor írtam. Egy barátom javasolta, hogy a dalszövegeket utólag nyilvánítsam verseknek, amin elgondolkodtam, aztán fabrikáltam, ravaszkodtam. Rájöttem, hogy ha a központozáson változtatok, átalakítom a sorok formáját, kihagyom az ismétléseket, vagy hozzáírok a szöveghez, akkor verseket nyerek. S rájöttem arra is: ha ciklusokba rendezem az anyagot, akkor kiadnak egy gyűjteményt, hogy ne mondjam, valami életműszerűt. Öt ciklust alakítottam ki, az elsőből kikerekedik egy ember élete, aztán vannak szerepdalok, verstanmesék, szerelmes versek, s politikai versek is, a közéleti ciklusnak az a címe, hogy Rendszerváltoz(tat[tat])ás…
Fontos, hogy egy írást dalszövegnek hívok vagy versnek? Több lesz azáltal a dolog, hogy minek nevezem?
Igen, több lesz. De miért is ne lenne a vers dalszöveg is? Weöres Sándor írja a doktori disszertációjában, hogy a költőnek először a ritmus van meg, az hozza elő belőle a szavakat. Ő maga ritmusra járkálva találta meg a vers szavait, Oszip Mandelstam ugyanígy, sőt Petőfinél is nagyon érzem, hogy ritmusra írt. Vagy ott van Arany János, az ő A walesi bárdokja is dalszöveg, amely egy ismert angolszász dallamra született. Arany azért nevezte magát tamburás öregúrnak, mert tamburán játszva énekelte a verseit.
Én mindig azt hittem, egy-egy hangulat, egy-egy életérzés szüli a dalszövegeit.
Nem, nem, én ritmusra írok. De hát mi a ritmus, ha nem hangulat?
Készül az új regénye is. Arról elárul valamit?
A múlt század negyvenes éveiben kezdődik, egyelőre az a címe, hogy Önéletírás. Előgyakorlatként jártam az országot, és az életemről meséltem közönség előtt, az volt a címe az előadásoknak, hogy Bereményi Géza röviden elmeséli hosszú életét. De igazából nem is rólam szól az önéletírás, hanem azokról, akik hatással voltak rám. Erős volt az indulás, mert eleinte az anyai nagyszüleim neveltek, akik pesti, Teleki téri kereskedők voltak. A nagyapám pogány, pénzéhes, harácsoló ember volt, de abból remek, telivér példány, a nagyanyám viszont mélyen vallásos volt, misztikus, babonás és szent. A nagyapám a túlélésre tanított, a nagyanyám meg a szentek életére.
Ha találkozna velük, s most elmesélné, hogy mi lett a kisunokából, mit szólnának?
Nem tudom, mert a nagyanyám nem akarta, hogy író legyek. Azt szerette volna, ha tévészerelő leszek vagy „szívspeciál”.
És a nagypapa?
Neki nem tudnék megfelelni. Egyszerre lennék neki kevés és sok, ahogy az édesanyámnak. Ő azt mondta: Géza, te mindig túl sok voltál nekem, és túl kevés.
Ez azért kegyetlen.
Igen, az. Kegyetlen emberek voltak, mert valódiak.
nol.hu
Nyitókép: magyarhirlap.hu
Megosztás:
Címkék: Bereményi Géza Cseh Tamás dalszövegek évforduló Főoldal forgatókönyv írás könyv születésnap versek verseskötet
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.