Veled kellett volna menjek,
Mikor hívtál s szerettél,
S mikor rám még, mint Jövődre,
S igaz Társra nevettél,
Mikor együtt terveztük még
Azt a távol, szép időt,
Melyben fejünk fölé majd a
Szerelem von hűs tetőt.

 

Veled kellett volna menjek…,
S maradtam, mert féltem én,
S mert a távol, csalfa Vágyak,
S Szabadság intett felém,
S míg rájöttem mit sem érnek
Hazug, halott, vak álmok,
Akkorra már túl késő volt,
S tudtam: magam maradok.

 

S nem eszméltem oly hosszan, hogy
Rossz nyomokba lépek én
S nem értettem, mért nem hoz az
Élet végre Célt felém,
Ötször indult útjára a
Mindig újabb esztendő,
S nem akadt, ki vágyott volna,
Nem volt engem szerető.

 

 hirdetes_810x300  

Minden lányban azt kutattam,
Mi benned volt (s mégse kellett),
S ezer érvet hoztam föl én
Melletted is s ellened,
És ha akadt, ki szeretni,
S megérteni vágyott is,
Elüldöztem, mert a szívem
Szomorú volt, zord s hamis.

 

S most is itt az újabb esély,
Van, ki szívét ajánlja,
S bohóc vagyok megint, aki
Helyét mégsem találja.
Ártok csak, mert őrült módon
Féltem szabadságomat,
Pedig nem hoz örömet, csak
Súlyt s kaparó kínokat.

 

S mégsem felel soha meg, mi
Való s kézzel fogható,
Mindig álmot, távol-képet
Mindig más lányt vágyni jó,
S nem tudom, hogy akad-e így
Ki fogja majd két kezem,
Mégsem tudok felébredni,
S nem is vágyom, azt hiszem.

 

Való helyett tükörképek,
Torz-varázsos alakok,
Féktelen szép vágyak hívnak,
Gyermeki szűz ábrándok,
S így várok, mert felébredni
Sehogyan sem birok már,
S így múl el Év, így hull Eső,
S jön Tavasz és Napsugár.

 

Kerepesi Igor

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.