Voltam én is, miként mások, lelkes is meg álmodó,

S vágytam, hiszen naggyá válni s jónak lenni volna jó,

Voltam az, ki álmot üldöz és szerelmet kergetett,

Kit a vágya föl égbe vitt, vagy ha vágyta: szenvedett,

S Aki várta beutazni ezt a széles földtekét,

Aki vágyta szóba, dalba önteni bele lelkét,

 hirdetes_810x300  

Aki hitte: nevét tudni fogja majd e nagyvilág,

És mert mindent tud, már biztos nem követ el nagy hibát.

 

S lett belőlem furcsa ember, korán öreg, szomorú,

Kinek feje fölött mindig felhő vonult és ború,

Aki vágytam, hogy végre már révbe érjen életem,

De ha úgy volt, bolond-módon nyugalmam se tűrhettem,

Ki szeretni odaadón, tiszta szívvel nem tudtam,

Bár törődést és szerelmet sokaktól sokat kaptam,

S csak sajnálni tudta magam, tépte lelkem veszteség,

És nyugtalan önzésemnek semmi sem volt már elég.

 

De most hiszem: leszek mégis mindezt eltörölve majd

Olyan ember kit az álma, s újra életvágya hajt,

Aki tudni fogja végre erejét és értékét,

S rendbe tudja tenni majd a rég döcögő életét,

Aki végre, ha szeretik, maradni is képes lesz

S kit a nyugodt élet képe végre mosolygóssá tesz,

Ki már megél, s nem csak vágyik, nem késik és nem halaszt,

S hogyha szeret, szerettének nem okoz már több panaszt.

 

Kerepesi Igor

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!