Voltam én is, miként mások, lelkes is meg álmodó,
S vágytam, hiszen naggyá válni s jónak lenni volna jó,
Voltam az, ki álmot üldöz és szerelmet kergetett,
Kit a vágya föl égbe vitt, vagy ha vágyta: szenvedett,
S Aki várta beutazni ezt a széles földtekét,
Aki vágyta szóba, dalba önteni bele lelkét,
Aki hitte: nevét tudni fogja majd e nagyvilág,
És mert mindent tud, már biztos nem követ el nagy hibát.
S lett belőlem furcsa ember, korán öreg, szomorú,
Kinek feje fölött mindig felhő vonult és ború,
Aki vágytam, hogy végre már révbe érjen életem,
De ha úgy volt, bolond-módon nyugalmam se tűrhettem,
Ki szeretni odaadón, tiszta szívvel nem tudtam,
Bár törődést és szerelmet sokaktól sokat kaptam,
S csak sajnálni tudta magam, tépte lelkem veszteség,
És nyugtalan önzésemnek semmi sem volt már elég.
De most hiszem: leszek mégis mindezt eltörölve majd
Olyan ember kit az álma, s újra életvágya hajt,
Aki tudni fogja végre erejét és értékét,
S rendbe tudja tenni majd a rég döcögő életét,
Aki végre, ha szeretik, maradni is képes lesz
S kit a nyugodt élet képe végre mosolygóssá tesz,
Ki már megél, s nem csak vágyik, nem késik és nem halaszt,
S hogyha szeret, szerettének nem okoz már több panaszt.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Címkék: Árnyalatok Felvidék Főoldal Gömörhorka igee Igee Kerepesi Igor Kerepesi Kerepesi Igor Komárom pozsony vers
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.