Gyöngyi
  • HUF: 364.41
  • USD: 1.18
  • 10 °C
  • 18 °C
Irodalom

Árnyalatok 05 – Álmodom

"Valahogy e magány most, mint erős kötél ölel át, S koldus-szegény vert gyerekként kell, hogy leljek új hazát."

Emlékedtől szabadulni többé már én nem tudok,

S valahogy a mosolyod is minduntalan itt ragyog,

Valahogy e magány most, mint erős kötél ölel át,

S koldus-szegény vert gyerekként kell, hogy leljek új hazát.

 

Valahogy a nyár sem az már, ami volt, míg szerettél,

Míg szavamon bosszankodtál, vagy hangosan nevettél.

S valahogy a rossz döntésem súlyát fel csak most fogom,

És ha fáj is, ami kínoz, panaszkodni nincs jogom.

 

S nincs jogom, hogy számon kérjek, bármit mondjak is neked,

Én voltam, ki ostoba-mód  hagytam veszni kincsemet,

Én voltam, ki addig téptem szerelmednek szálait,

Hogy szívedben ma már csupán óvatosság lakozik.

 

Óvatos és rémült lettél, mint megszeppent kisgyerek,

(sajnálom, ha szavaimmal sűrűn megsértettelek),

De már bánom minden tettem, ostoba és gaz szavam,

Amivel a legszeretőbb, leghűbb szívbe tapostam.

 

S most fogom fel, mit is tettem, mit vesztettem véled el,

(s minden egyes buta tettem jobb belátásra nevel),

Ámde most már, érzem késő, eljátszottam esélyem,

Elengedni nem bírlak,

De van-e még ok remélnem?

 

Remélni, hisz itt vagy velem minden egyes napomon,

S szeretlek, mint sohase még.

(kell-e vajon mondanom?)

Féltékenység s bánat duzzaszt, álmom éber, nyugtalan,

Nincs menedék:

Öled távol,

S nem pihensz már karomban.

 

Mégis édes rád gondolni, emlékekhez szaladni,

S éjjelente, hogyha tudlak, magam mellé álmodni,

Mert amikor képeinket esténként átlapozom,

Éjjel újra veled vagyok, s szerelmedet álmodom.

 

Kerepesi Igor

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket