Árnyalatok 08 – Kellett volna

Ha most hullna ránk az este

Buja-forró, nyári teste,

S most ölelne mellkasára

Minden édes, furcsa vágya,

Maradnék, és menni többé

Nem csábítna már a lárma.

Ha most volna, hogy simítna,

Bolgár-tenger hűs hulláma,

És a szemed csak most kérne,

„Legyél szívem szép reménye”,

Lennék, ami nem voltam én

Ott a múltban, várva, félve.

S ha most várna ódon Prága

Télillatú drága álma,

És a vásár dús élményű,

Ezerfényű látomása,

Kezed fogva nem vágynék már

Más útra és más leányra.

És ha várnál, amint régen

Ünnep-ízű hétvégéken,

S belém bújnál, ahogy tetted,

Úgy mondva el szerelmedet,

Elhagynom majd azt a szobát

Remélném, hogy nem engeded.

S amíg hűlne finom teánk,

S mosolyogna a Hold reánk,

Várnánk, jöjjön már az éjjel,

(Csordultig a szenvedéllyel),

És a hulló ruhád nézve,

Ölelnélek bújva, kéjjel.

Bársony-bőröd illat-árja,

Szemérmesen elém tárva

Várna engem, mint drága kincs,

(Érintés, mi finomabb nincs),

Simítnám és szeretném én

Várva: vágyva rámtekints.

És ha mindaz, minek vége,

Most lépne csak életembe,

S újra tested lankás tája

Lenne testem szép hazája,

Szeretnélek, ahogy régen,

Kezdetektől kellett volna…

Kerepesi Igor

Kép: A szerző felvétele