Díjeső a Szlovákia Magyar Írók Társasága őszi írófesztiválján - Körkép.sk
Irodalom

Díjeső a Szlovákia Magyar Írók Társasága őszi írófesztiválján

Az idei díjazottak Hodossy Gyula, Száraz Pál, Lampl Zsuzsanna, Z. Németh István és Fiala Ilona

Nyitókép: Körkép.sk

 

A XVII. Őszi Írófesztivál keretén belül ünnepélyesen átadták a Társaság irodalmi díjait. A helyszín ezúttal Füleken volt, a kultúrházban, ahol a művészeti iskola diákjai gondoskodtak a kultúrműsorról.

 

Visnyai Attila alpolgármester megnyitó beszéde után elsőként Hodossy Gyula József Attila-díjas költő vehette át a Forbáth-Imre díjat a Minden addig című verseskötetéért.

 

A nemzetiségi díjat először 1963-ban kapta meg szlovákiai magyar író, mégpedig Forbáth Imre. Időközben a díjat az ĺrószövetség Díjának keresztelték át. 1989 után a Szlovákiai ĺrószervezetek Társulása Díjaként hat társult tagszervezet külön-külön elismerésben részesítette az arra érdemes írókat az előző év kiemelkedő szépírói teljesítményeiért.

 

A Szlovákiai Magyar ĺrók Társaságának díját a szervezet vezetősége 2003-ban Forbáth Imre-díjnak nevezte el. Forbáth Imre a csehszlovákiai magyar líra egyik legsajátságosabb képviselője volt.

 

 

Fotó: Körkép

 

Hodossy Gyulát Tóth László akadémikus, József Attila-díjas költő, író köszöntötte, kiemelve, hogy „legújabb verseskötetéről beszélünk ugyan, melynek azonban, ha jobban megnézzük, egyötöde próza. S ez is vegyest: vallomásos és értekező egyaránt, egymást követve. Melyekben egyként mesél családjáról, gyermekkori emlékeiről, olvasmányélményeiről, illetve szülőföldjéről: Csallóközről, s a nagy életpéldáról: Vámbéry Árminról, míg másutt, áttételesen bár, sokatmondón a sziget-létről, szigetember-létről értekezik, vagy éppen a szlovákiai magyar értelmiségi létről, az értelmiség kultúra-meghatározó küldetéséről ad helyzetjelentést. De milyen meggondolásból kerülnek ezek egy verseskötetbe (még ha a végére is)? – kérdezhetné bárki.

 

Lehet, kevesen emlékeznek már rá, annak idején, még a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Csoóri Sándor-versesköteteinek volt a jellegzetessége, hogy azok végére a költő mindig odaillesztette valamelyik, bizonyos nézetben az adott kötetének verseit is értelmező esszéjét, vallomását.

 

Nos, azt gondolom, Hodossy ezt a különleges, bár nem egyedi, ugyanekkor mégis nemes hagyományt is folytatja mostani, vegyes műfajúként is olvasható kötetével. De, aki ismeri korábbi köteteit, könyveit, azokban is kezdettől találunk prózába hajló vallomást, helyzet- és jelenségelemzés felől érkező értekezést (cseverészést? trécset? tereferét?, de, más oldalról nézve: tárgyszerű analízist) – mi több, vers- és próza sokszor nem is különül el nála, egymásba ér; mégis, a vallomás bensőségessége, a személyesség hőfoka általában a legihletettebb lírává nemesíti/avatja opusait.

 

Így, illetve ezen a nyomon továbbhaladva, már nem csodálkozhatunk, ha új könyvében is van például olyan prózai emlékezése, melyben egyik korábbi versét folytatja, s vannak versei, melyek értékezései valamely elemét, motívumát elevenítik meg, írják-viszik tovább.“

 

 

Fotó: Körkép

 

Talamon Alfonz az 1980-1990-es évek szlovákiai magyar irodalmának kiemelkedő egyénisége volt. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága 2006-ban alapította a Talamon Alfonz- díjat,  hogy az arra legérdemesebbnek tartott szlovákiai magyar prózaíró visszaigazolást kapjon a díj által az irodalmi tevékenysége elismeréseként.

 

2022-ben a nagyfödémesi Száraz Pál vehette át a díjat Holdfényben című kötetéért.

 

Jancsó Péter köszöntőjében kitért arra, hogy „a tudatos szerkesztés nemcsak az egyes szövegeket, hanem a teljes kötetet átszövi. A könyv öt ciklusba 5-5 novellát rendez, összességében 25-öt, melyek tematikusan építik fel azt az irodalom-felfogást, mely annyira sajátossá teszi Száraz Pál prózáját. Bár ma már a hagyományos, jó értelembe vett mesélés sokak szemében avíttnak hat, roppant fontosnak tartom, hogy az olvasottak kerek történetekké álljanak össze, melyek nem csupán a mesélés öröméről vagy a befogadó szórakoztatásáról szólnak, hanem az élet fonákságain és a novellahősök tragikus és vidám sorsának tanulságain keresztül szembesítik az olvasót sajátmagunkkal, tetteink elmaradhatatlan következményeivel.

 

Száraz Pál történetei egy olyan prózahagyományból táplálkoznak, mely a kötet Bobory Zoltán által írt előszavában felvetett, a felvidéki magyarsággal, a magyar irodalommal szembeni hűtlenségek is tűnhetnek, ám annál véleményem szerint sokkal messzebbre nyúlnak. Azáltal, hogy a történetek nem a Felvidéken játszódnak, hanem a világ számos más pontján, szereplői zömmel nem felvidéki emberek, épp azt éri el a szerző, hogy a történetek egyetemessé válnak, egyszersmind úgy emeli be a felvidéki magyar szerzőt a világirodalomba, hogy kilép az irodalom nyelvi-etnikai, sok esetben megbéklyózó keretei közül. Ezek a szövegek bizony a világ bármely pontján megállnák a helyüket! Talán emiatt is ugranak be az embernek olyan szerzők, mint Guy de Maupassant, Szerb Antal és az első ciklus misztikumának közepén Edgar Allan Poe, miközben lapozgatja a kivételesen szép kiállítású könyvet.“

 

 

Fotó: Körkép

 

A harmadik díj a százöt éve született Turczel Lajos irodalom- és művelődéstörténész nevét viseli, melyet az SZMÍT mindenkori választmánya ítéli oda a tudományos és ismeretterjesztő szekció vezetősége javaslatára. A háromtagú testület tagjai Bordás Sándor, Gál  Éva és Kis László voltak.

 

A Turczel Lajos díjat 2022-ben Lampl Zsuzsanna szociológus kapta kiemelkedő tudományos és kutatói munkásságáért.

 

Gál Éva, a tudományos és ismeretterjesztő szekció elnöke köszöntötte a díjazottat, megemlítve, hogy „Szociológusként ott bábáskodott a civil szervezetek számára felajálható 1% adományozó törvény körül, összehasonlító kutatásokat végzett e tárgyban. Kutatta az identitást, politikai értékrendet és azok változásait. Egyetemi előadásokat tartott, tart, folyamatosan publikál. A Delton polgári társulás alapító tagjaként Kulturális és társadalomismerti tábort szervez, Mulitkulturális beszélgetések címmel beszélgetéssorozatot, magyar középiskolások számára Magyar vagyok és sikeres címmel előadássorozatot indít. Emellett a zsurnalisztikához is hű, az Új Szó hasábjain rendszeresen jelennek meg írásai. A párhuzamokat bővíteni képes, meseírással is foglalkozik.

 

Mindezek száraz tények, bárki elolvashatja a Fórum Kisebbségkutató Intézet oldalán. Sikeres pálya eddigi összegzése. Ami miatt azonban Lampl Zsuzsanna tevékenyége különleges az az, hogy nem csak tudósként, kutatóként, szociológusként eredményes, de előadóként is. Saját kutatásaim során, melyek a szlovenszkói irodalom első korszakára irányulnak, arra kellett rájönnöm, hogy nem értjük a saját nemzetiségünket. Értjük az erdélyieket, a délvidékieket, de magunkat, saját magunkat nem.

 

A család, melybe beleszülettem rengeteg anekdotával szolgál erre: anyám szerint szesztai és görgői módra a meggyúrt tésztát síkálják a síkálóval, apám erre mindig azt mondta a maga búcsi gondolkodásával, amit mamától tanult, hogy a földet síkálják, a tésztát azt nyújtják. Anyám szerint pencerlit ettünk, meg derelyét, apám szerint nudlit, meg nagycsuszát, esetleg barátfülét. Sorolhatnám. Jól érezzük azonban, hogy ez csupán a felszín. A múlt század 20-as, 30-as éveiben íródott regények nem pusztán arra keresik a választ, hogyan váljunk nemzetiségi kisebbséggé, amik sosem voltunk, de az egységes nemzetiséggé válás ideájának el nem érhetőségét is mutatják. A pozsonyi, presburgi magyar nem érti a kassai, királyhelmeci, beregszászi magyar identitását. A regényekből kiolvasható megoldási kíséreltek rendre elbuknak. Kerestem a választ, az okokat, indokokat miért történhetett ez meg, miért rögösebb a mi utunk a többi hasonló helyzetbe került közösségekhez késpest. Az irodalmi alkotásokból mindez nem volt kiolvasható, csupán sejthető. És ekkor, a kétezres évek elején találkoztam Lampl Zsuzsannával személyesen is Somorján egy előadássorozat keretében. A kutatási eredmények, melyek számomra száraz számok voltak, nehezen kibogarászható összefüggések jelölői, hirtelen érthető és világos útmutatóivá váltak egy társadalmi folyamatnak, egy jelenségnek.“

 

 

Fotó: Körkép

 

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Arany Opus Díj címmel évente hirdet szépirodalmi pályázatot a szlovákiai magyar szerzők számára. A líra kategória idei nyertese Z. Németh István, a prózáé pedig Fiala Ilona.

 

Kövesdi Károly – a zsűri tagja- értékelésében kiemelte, hogy a nyertes pályázó verseiben nem csalódik az olvasó, hiszen a költő ura a formának, s nem elégszik meg azzal, hogy a felszínt kapirgálja, bátran áll a kihívások elé. S ez teszi hiteles költővé, az olvasót pedig olvasóvá a közös élmény által. Nem véletlen, hogy a bíráló bizottság egyhangúan az Éjszaka a szaunában című költeményét találta az Arany Opus idei díjnyertesének a költészet kategóriájában.

 

A próza kategória pályaműveit Hogya György értékelte, s elmondta, hogy a bizottság által egyöntetűen legjobbnak ítélt írás a Távfutó jeligével beküldött pályamű. “A szerző a Hipp-hopp az élet című írásával egyértelműen bizonyította írói rátermettségét, nem véletlen, hogy a legtöbb pontot kapta. A valószínűleg az életből vett történet egy a férje által megcsalt és súlyos betegséggel szembesülő asszony sorsát meséli el felkészülten. A témaválasztás tehát sikeresnek mondható, a téma a társadalom alapját képező család, a családon belüli kapcsolatok, és a kapcsolatokba beavatkozó ugyancsak társadalmi súllyal bíró betegség. A stílussal sincs baj, szerzőnk nem kezdő, rendelkezik annyi tapasztalattal, hogy egyéni hangon vigye végig a történetet.”

 

Az Arany Opus Díj nyertesei az oklevél, pénzjutalom és könyvcsomag mellett átvehették a Nagymegyeren élő Mikóczi Dénes képzőművész két grafikáját, amelyet maga az alkotó ajánlott fel a díjazottaknak.

 

Nagy Erika

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket