Most amikor festek, ki akarom és ki is tudom kapcsolni a múlt tapasztalatait, egy festő marad csak – Én. Az ego nélküli Én. Azt festek, amit abban a pillanatban érzek, olyan mélyen és őszintén, amennyire képes vagyok. A kontaktust keresem. Mi a művészet? Az objektív megtalálása, melyhez az út a szubjektíven keresztül vezet. Önmaga a művészet objektív, ezért van értéke.” –  vallja magáról Seres László, a  jelenleg Miskolcon élő festőművész. Válogatott alkotásaiból a füleki Városi Honismereti Múzeumban nyílt kiállítás.

 

Seres László. Felvétel: Mesiarik Maros.

 

Füleken nem gyakori alkalom, hogy kiállításon absztrakt festmények kerülnek bemutatásra.  A fekete-fehér és színes felületek ezúttal bőséggel kínálnak felismerési és megoldási lehetőségeket azoknak, akik tartalmi szempontból szeretnék megfejteni a képek tartalmát.  Kérdés persze, kell-e  ilyet keresni.

 

Felvétel: Mesiarik Maros.

 

 hirdetes_810x300  

Nem-e elég csak az, hogy a rajzokat, felületeket nézve csak egyszerűen szabadjára engedjük a fantáziánkat. Elgondolkozva talán azon is, hogy feltennénk-e őket saját otthonunk, lakásunk helyiségeinek falaira.  Vagy csak valamilyen modern irodai környezetben tudjuk őket elképzelni. Legyen így, úgy vagy amúgy Seres László művészete a világ számos pontján talált elismerésre.

 

Megnyitó: Felvétel: Mesiarik Maros.

 

A saját honlapján olvasható életrajza szerint 1945–ben, egy vadaskert erdészházában született, a felvidéki Felsőbalog közelében. 1961-től családjával a miskolci művésztelepen élt, ahová később át is költöztek. 1967-ben budapesti Képzőművészeti Főiskolán, festő-restaurátor szakon vették fel, de később az USA-ba disszidált, ahol két évig élt. Felvették a Cooper Union of Art and Architectre 3. évfolyamára, ahol grafikai és festészeti tanulmányokat folytatott.

 

Miami sorozat. Felvétel: Puntigán József.

 

Tanulmányait 1976-ban fejezte be, amikor már intenzíven festett. 1978-ban két önálló kiállítása volt, ezt követően letette az ecsetet és ceruzát.

 

Felvétel: Mesiarik Maros.

 

Az ezt követő években a teleket Indiában, Bombayban töltötte, ahol egy indiai kollegájával restaurátor műhelyt alapított.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Közel 30 éves szünet után 2006-ben kezdett újra festeni. Amikor 2009-ben a Miskolci MissionArt Galéria bemutatta alkotásait, többet között ezt írta róla „Hamar festeni kezdett, ám 1979-es kiállítása után harminc éven át nem születtek új művei. Most viszont – amikor e 30 éves rajzokat, festményeket kiállította a MissionArt Galéria – így írnak róla: „felkavarta a művészvilágot”, „Művészete az elveszett láncszem”.

 

Titton Viktória és Seres László. Felvétel: Mesiarik Maros.

 

Hetvenedik születésnapja alkalmából ugyanitt kerültek bemutatásra alkotásai. Idézzük a galéria egyik tulajdonosának Kishonthy Zsoltnak gondolatait Seres Lászlóról: „… folyamatosan dolgozik, fest, új korszakokat nyit az életműben, pingpongban és sakkban is szinte verhetetlen. Szelleme aktív, független és fiatalos. Hét éve kerültünk közelebbi kapcsolatba, amikor revelációként fedeztük fel korai festményeit és rajzait. Megdöbbentő élmény volt addig teljesen ismeretlen, de világszínvonalú műveket találni egy miskolci műterem falain. A MissionArt Galéria boldogan fedezte fel és mutatta be Budapesten, a 70-es években Miskolcon egyszer már kiállított, de akkor teljes megnemértésbe ütköző képeit. Azóta művészete újabb és újabb lendületet kapott, évek óta remekművek kerülnek ki kezei alól. Festészete ott folytatódott 28 év kihagyás után, ahol korábban abbahagyta. Művészetének esszenciája saját meghatározása szerint a „non ego” fogalma, amely szerint alkotás közben kikapcsolja a zavaró egót, hogy festészete objektív értékek hordozására legyen képes.

 

Miami sorozat. Felvétel: Puntigán József.

 

Dombovári Tibor, fényképész így jellemezte a képzőművészt:  „A baráti körünk legidősebb és egyben legtiszteletreméltóbb tagja, nem véletlenül Guru a beceneve. Nemcsak a szellemi frissessége lenyűgöző, például ő hozta be a társaságunkba a sakkozás szenvedélyét, de még pingpongban is verhetetlen. Különleges aura övezi, mindig nyugodt és bölcs. Keveset szól, de annak súlya van. Képeivel ellentétben, amelyek vibrálnak, ő maga a megtestesült nyugalom.“

 

Miami 1. Felvétel: Puntigán József.

 

A Miskolcon, Bombay-ban, Mumbaiban,  Új Delhiben Budapesten bemutatott kiállításai után alkotásai december 12-ig lesznek láthatóak a füleki Városi Honismereti Múzeum galériájában A megnyitón a művészt Titton Viktória, a Füleki vármúzeum igazgatója mutatta be, egy zenés-verses előadás keretében a Füleki Gimnázium diákjai működnek közre.

 

Felvétel: Mesiarik Maros.

 

Puntigán József

Nyitókép: Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.