A „65“ címet kapott időszaki kiállítással megalakulásának 65 évfordulójára emlékezik a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria. A járványügyi rendeletek nagyobb ünnepség megrendezését nem tették lehetővé.

 

 

A szerény, 2021 január végéig látogatható tárlat anyagának java részét a múzeumnak ajándékozott tárgyakból állították össze. Mint a kurátorok elmondták, a kiállítás változó tartalmú lesz, új kiállítási darabok is bemutatásra bekerülnek. Látogatói természetesen megtekinthetik a múzeum és galéria állandó anyagát is.

 

 hirdetes_810x300  

 

A tárlat a múzeum gyűjteményéből mutat be történelmi, néprajzi és képzőművészeti tárgyakat. Több olyat is, amelyet eddig még nem volt alkalmam látni. Ezek közé tartozik pl. az 1826-ból származó díszes láda, az 1884-ben Losoncon megrendezett országos iparkiállítás cégtáblája, a  magyar feliratú terítők, a turicsky-i templom tervrajzai, stb.

 

 

Láthatóak a losonci Sternlicht-féle zománcozó gyár tervrajzai is, ami kiemelt értéket képvisel. Maga a gyár is az volt. Ez volt Magyarország első zománcozó gyára, amely Sternlicht S. és Társai első magyar bádog- és vasedény-zománczozó gyára néven alakult 1884-ben.

 

Alapítói Sternlicht Sámuel és Schein Fülöp voltak. Főleg zománcozott konyhai edényeket, háztartási eszközöket gyártottak. A gyárkomplexum 8000 négyszögöl nagyságú területén 12 épületből állt. Energiaszükségletét saját gőzgépei és villanytelepe biztosította. Jelentőségét jól jelzi, hogy 1910-ben 700 alkalmazottja volt, közülük 150 nő. Termékeiket Ausztriába, a balkáni államokba, Oroszországba, Ázsiába és Észak-Amerikába szállították. Működését 1928-ban, főleg a cseh ipari érdekek védelmében és érdekében szüntették meg.

 

 

A kiállítás része Vasarely Zebrák c. alkotásának bemutatása, amely az intézmény december hónapi műtárgya lett. A neves magyar-francia festőművész, grafikus, szobrász az ún. OP-ART, azaz optikai festészet művészeti irányzat legjelentősebb képviselője volt. Az egymásba fonódó zebrák elválaszthatatlanok a nevétől, több módon is megjelenítette őket.

 

A fekete-fehér alkotás maga előtt marasztalja a nézőt, a párhuzamos vonalak játékossága több mint izgalmas látvány. Alkotásaiból a Nógrádi Galéria 1991-ben rendezett kiállítást, melyen Csepei Tibor zenész, magángyűjtő tulajdonába lévő munkáit mutatták be. A Zebrákat a gyűjtő akkor ajándékozta a galériának. Vasarely Pécsett született 1906-ban. Gyermekkorának egy részét (1910-1911) a mai Szlovákiában, Pőstényben töltötte. Művészete Párizsban teljesedett ki, ahová feleségével 1930-ban költözött.

 

 

Maradva a témánál, Bacskai Béla három, 1976-ban festménye is bemutatásra került. A persi születésű művész a füleki Kovosmaltban dolgozott, s megörökítette az ottani munkásélet pillanatait.

 

 

A sorozatból nem maradt ki tanítómestere, Szabó Gyula sem. Az Önarckép játékkal c. alkotása életének kritikus, nehéz időszakában, 1943-ban készült. A kezében tartott játéklovacskát nem véletlen tartja. Azért, hogy meg tudjon élni Ipolyságon, a játékgyárban vállalt munkát, ahol játéktervezőként dolgozott. Mögötte az édesanyja sír.

 

 

Látható a tárlaton Fischer Ernő (1914-2002) losonci festőművész egy alkotása, valamint az ugyancsak losonci születésű Fábián Gyula (1884-1955) rajztanár, etnográfus, író, festőművész festményei is, akitől hangulatos városrészleteket láthatnak a látogatók. Művészi tevékenysége mellett számos történelmi és ifjúsági regényt is megírt.

 

 

A Nógrádi Múzeum 1955-ben alakult meg, amely Járási Honismereti Múzeum címmel Gácson, a várkastélyban kapott helyet. Innen 1967-ben Fülekre helyezték át, ahol egészen 1983-ig működött. Ekkor helyezték Losoncra, a mai helyére, az egykori Járási Bíróság épületébe. Kőfallal körülvett udvarában egykor egy fogház földszintes épülete állt, melyet a 20. század elején bontottak le.

 

Az épületbe először, 1980-ban a Nógrádi Galéria költözött, három évvel később pedig a múzeum. A két intézmény 2004-ig önállóan működött, melyet fenntartójuk, a Besztercebányai Kerületi Önkormányzat Nógrádi Múzeum és Galéria néven egyesített.

 

 

A Múzeum gyűjteményeiben mintegy  25 000 tárgy található. Vírusmentes időben átlagosan 20 kiállítást szervez. Hagyományos időszaki kiállításai az Akvarell Triennálé és a Nemzetközi Kerámia Szimpózium. Könyvtárában mintegy 9 000 szakirodalmi könyv, régi könyvek gyűjteménye áll a kutatók rendelkezésére.

 

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.