György András: Nincs hova hátrálnunk

Innen nézve úgy tűnik, hogy Somorján kisebbségben él a magyar, pedig nem vagyunk kisebbek, most még kevesebbek sem.

Hogy jutottunk oda, hogy a legutolsó győztes magyar király szobra ide került? Hogy juthattunk idáig? Ha bárki azt várja, hogy erről a helyről vádoljuk mondjuk a pártokat – hidazzunk vagy emkápézzunk –, a képviselőket vagy a szlovákságot, az elkényelmesedett, tunya és öngyilkos hajlamú felső-csallóközi magyarságot, az téved.

Mátyás király alkatához és jelleméhez nem illik a 21. századi rövidlátó és idióta magatartás ami abban hisz, hogyha szembe állítjuk Somorja lakosságát, akkor bármi jobb lesz. Ezzel itt és most tessék leszámolni!

   

Én a magam részéről a Somorjai Református Egyházközség képviseletében egyrész azért jöttem, hogy fejet hajtsak a király emléke előtt. Másrészt pedig azért vagyok itt, hogy toborozzak.

Nem fekete sereget, hanem piros-fehér-zöldet. És kijelentsem, nem mondunk le egyetlen magyarról sem. Azokról sem, akik már alig tudnak magyarul, de azokról sem, akik magyarabbnak hiszik magukat mindenkinél.

Itt az ideje, hogy egyszerre számoljunk fel gőgöt és panaszkodást, vádakat és sorsrontó megalkuvást. Lehet, hogy ezt örököltük, lehet, hogy ebben nőttünk fel, de nem örökíthetjük tovább. Mert nincs hova hátrálni.

Talán az utolsó lehetőség, hogy szembenézzünk elődjeink múltjával, bűneivel és hibáival – ugyanúgy, mint a magunkéval. A somorjai magyar közösség az elmúlt évszázadban megfogyatkozott. Az elmúlt évtizedekben megosztott lett. Nem hátrálhatunk tovább, nehogy a gyermekeink úgy fejezzék be ezt a mondatot, hogy a somorjai magyarság eltűnt.

Nem hátrálhatunk tovább, mert itt, Somorján, már nincs hova. Nem büszkeséggel, inkább megrendüléssel mondom ki, hogy napjainkban a Somorjai Református Egyházközség az egyetlen tisztán magyarajkú történelmi egyház a városban. Amellett, hogy él és gyümölcsözik (…), fáj kimondani, de szemben állnak egymással Somorján a magyar iskolák.

Pártérdekek osztják meg a közvéleményt. Személyes ellentétek alapján marjuk egymást. Hova szeretnénk még hátrálni? Mit szeretnénk még feladni? Engem az elmúlt években nagyon sok mindenre megtanított a somorjai református templom. Amiről lassan kiderül, hogy egész Közép-Európa egyik legrégebbi egyházi épülete, tele sokszínűséggel. Hiszen nemzedékről nemzedékre befogadta Somorján azokat, akik Istennél kerestek oltalmat háborúból, bűnből, bajból.

Ezek az emberek voltak az elődeink. Ők nemzedékről nemzedékre hozzátették a magukét. Volt aki festett, volt, aki épített, állandóan újították, bővítették. Nem magukra gondoltak, hanem ránk, utódaikra.

Olyan uralkodók őrködtek fölöttük, mint István király, III. Béla, Zsigmond király, vagy maga Mátyás király, hogy örökül hagyjanak ránk egy várost, templommal, iskolával.

Nincs hova hátrálnunk, kedves testvérek, tisztelt somorjaiak. Ezért az én uram, Jézus Krisztus és a Somorjai Református Egyházközség nevében nem ezt a szobrot áldom meg, hanem titeket.

Hajtsatok hát főt.

Ne veszítsétek el, és ne adjátok fel Istenbe vetett bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek. Hogy így beteljesedjen rajtatok az ígéret. Az igaz ember hitből él. És ha meghátrál, nem gyönyörködik benne az Isten. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. Ámen.

Körkép.sk: György András református lelkész beszéde a somorjai Mátyás-szobor avatásán. 

Nyitókép: Körkép.sk/KZS