Nyitókép: olkt.net

 

Akár napokon belül Magyarországra érhet az a több tonna szemét, ami a heves esőzések miatt megáradt Latorcába került, írja az Euronews. A folyó ukrán oldalán feltorlódott hulladékról több felvétel is készült, amiről a Tisza takarítását évek óta önkéntesekkel végző PET Kupa csapata számolt be. A környezetvédők azonnal felhívták az ukrán, a szlovák és a magyar hatóságok figyelmét a természetkárosításra, aminek eredménye is lett.

 

„Az ukránok azok ugye készülnek takarításra, megpróbálják ezt a hulladékot ott kitermelni. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság itt Magyarországon a szlovák-magyar határvízi megállapodás mentén kérte a szlovák kollégák segítségét, hogy lehetőség szerint avatkozzanak be a szlovákiai területen, vagy a Latorcán vagy amikor ez már befolyik a Bodrogba”

 

– mondta Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének elnöke, a PET Kupa projektvezetője.

 

 hirdetes_810x300  
Környezetszennyezés a Latorcában. Kép: Euronews

 

A PET Kupa önkéntesei közben megérkeztek a Bodroghoz a szlovák-magyar határszakaszon, hogy azonnal megkezdhessék a vízen úszó hulladék összegyűjtését, ha mégis elérné Magyarországot. A szakember szerint azonban nem csak kívülről fenyegeti szennyezés a magyar folyókat.

 

„Ahogy haladunk lefelé a vizeinken, egyre több magyar feliratú csomagolóanyaggal találkozunk. Úgyhogy nincs okunk ujjal mutogatni senkire, nekünk is nagyon sokat kell szemléletformálásban, szemléletváltásban előre lépnünk”

 

– mondta Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének elnöke, a PET Kupa projektvezetője.

 

A magyar folyókat érő szennyezés megakadályozásának egyik fő eleme a környezettudatos oktatás, de még ennél is fontosabb, hogy a környező országok határ menti régióiban megoldott legyen a lakossági hulladékkezelés, mert amíg nincs hova kidobni a szemetet, addig a természetbe kerül minden hulladék.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.