Több hónapon keresztül egy egész ország szeme láttára zajlottak a fejlesztések, míg végre elkészült a béta verzió. Az új szoftver az anyaországban már sikeresen átment a vizsgán. Szeptember 6-án lehetőséget kaptunk mi is, hogy Komáromban leteszteljük az István, a király 2.0-t. Lássuk, milyen munkát végzett a Társulat.

Kezdjük talán a külső, a tesztelést befolyásoló tényezőkkel. Maga a felhasználói felület (nézőtér) egy órával a futtatás előtt még elbizakodottan nagynak (és vészesen üresnek) tűnt, de mint az később kiderült, végkép nem volt az elméretezve. Az adminisztrátori felület (színpad) méretei egyenes arányban voltak a felhasználóival, így a kilátást legfeljebb egy-egy túlméretezett fej zavarhatta meg. És még ezt is ki lehetett volna kerülni, ha a két hatalmas kivetítőt nem a színpaddal egy magasságban, hanem feljebb helyezik el. Ez volt az első hiányosság, ami a tesztelés során a komáromi futballstadionban feltűnt. S mint az utólag kiderült, az utolsó is.

És most lássuk magát az update-elt produkciót. Leginkább az birizgálta a csőrünket, hogy mennyire sikerül pótolniuk az olyan ikonokat, mint Vikidál Gyula vagy Varga Miklós, hiszen ők nagyon belevésték magukat a felhasználók (rajongók) szívébe (és fülébe). Nos, örömmel jelentjük, hogy Feke Pál és Vadkerti Imre ugyanolyan fülbemászóak, mint elődjeik. Mind hangzásban, mind megjelenésben megállják a helyüket, s a tesztelés során egyszer sem fagytak se le, se be. És ugyanez érvényes a többi szereplőre is: ügyesek és megbízhatóak.

Kitett magáért a főprogramozó (rendező) is, ugyanis az új hardverelemek (szereplők) elrendezése és a mozgásuk a legapróbb részletekig át van gondolva. Nem elég, hogy szinte minden mozdulatnak jelentése van, hanem még a zenei aláfestéssel is tökéletesen harmonizál az, amit látunk. Mintha egy hatalmas tánc lenne az egész. S bár töredelmesen be kell vallanunk, hogy az eredeti verziót csak audió formában volt módunk letesztelni, így a vizuális effekteket nem tudjuk összehasonlítani, de talán pont emiatt még nagyobb dicséretnek számít, ha azt állítjuk, a koreográfia nem hagyott bennünk hiányérzetet. Az indítás a ruhacsatával frappáns, a csatajelenet eredeti, az elengedett lufik látványosak, a fehér ló fellépése meg kifejezetten elegáns volt. Az átmenet az egyes jelenetek között olyan gördülékenyen ment, hogy a megszokott a loading feliratot egyszer sem kellett elküldenünk az anyjába, sőt még tapsolni is alig maradt időnk. De még azt a kijelentést is megkockáztatjuk, hogy egy percig se unatkoztunk. Az ég felé se azért pillantgattunk, hogy megszámoljuk a csillagokat, hanem, hogy beleszagoljunk a levegőbe, vajon érezzük-e az eső szagát. Nem éreztük. Más valamit szimatoltunk: sikert.

Ha felállt a szőr a hátunkon, hát nem a kétségbeeséstől, hogy kidobtunk az ablakon egy csomó pénzt, hanem a meghatottságtól, hogy működik ez restart nélkül is. De nem csak a szőr állt fel a hátunkon, hanem mi magunk is a végén. S nem csak a himnusz miatt. A vastaps se jó magyar szokásból zengett negyedórán keresztül, hanem mert valóban megérdemelték.

Soha nem tagadtuk, hogy ha klasszikus dolgokról van szó, akkor nem ismerünk tréfát, s nem vagyunk a hívei az öncélú újításoknak, melyek csak azt a célt szolgálják, hogy a modernség látszatát keltsék. Az István, a királynál sem éreztük, hogy ciki lenne azért hallgatnunk, mert kábé akkor készült el, mikor mi fogantunk. Ezzel együtt most megemeljük a kalapunkat a Társulat előtt, mert úgy sikerült új köntöst szabniuk Szörényi és Bródy 25 éves rockoperájára, hogy az semmit nem veszített a régi tüzéből.

 hirdetes_810x300  

Összegzés: mindenkinek ajánljuk az István, a király 2.0 telepítését, ami nem feltétlenül jelenti, hogy a régit törölni kell. 🙂

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!