A napokban több esemény is történt: Peter Velits felkúszott a 21. helyre a Tour de France-on, elkezdődtek a focibajnokságok, a magyar sajtó szerint az évtized vihara húzott keresztül az országon, a szlovák lapok pedig a trencséni Pohoda-fesztiválon történt tragédiától hemzsegtek. Cseppet fárasztó volt, hogy 4 nap internet hiánya után az ember 800 cikkből 798-szor csak a trencséni szerencsétlenségről olvasott. Az meg már csak hab a tortán, hogy minden hír és cikk után a szlovák-magyar kérdésnél kötünk ki, és arról kezdünk el vitatkozni, hogy ki a „legnagyobb magyar”.

Az “elmúlt évtized legnagyobb viharát” a balatonfüredi strandon élveztük ki stílusosan: kártyázással és sör mellett (mármint az első felvonásban). A második felvonásban lajtos kis séta a szakadó esőben (10 méteres látótávolságban), és egy hirtelen improvizált vizes-pólós szépségverseny. De most nem erről akarok írni, bár lehet, hogy az olvasókat ez jobban érdekelné (pláne képekkel).

A Pohodáról már mi is akartunk írni régebben, összehasonlítani a másik két hatalmas fesztivállal: a magyarországi Szigettel és az osztrák NovaRock-kal. Árak, szolgáltatások, hangulat, színvonal, biztonság, meg miegymás, de nem futotta rá senkinek az idejéből. Esetleg majd jövőre. Az idei Pohoda, ahogy már a kolléga is megírta, sajnos egy kis tragédiába fulladt. Egy halott, hárman kóma, 40-60 sérült. Vagyis ezek olyan plusz-mínusz információk, amelyeket a millió cikkből sikerült kiolvasnom, miközben sporthírekre akartam volna ráklikkelni.

Nem is ez a lényeg. Ez mellékes. A szerencsétlenségek és a természeti katasztrófák csakúgy megtörténnek. A halál ugyanúgy hozzátartozik a világunkhoz, mint minden más. Nem kell belőle nagy felhajtást csinálni. Egy halál sem értelmetlen, mindegyik jó valamire. Valamit megváltoztat, valamit befolyásol, valamit elindít, vagy éppenséggel valamit lezár. Csak az fáraszt egy cseppet, hogy ilyenkor az emberek minden energiájukkal és tudásukkal próbálják kideríteni a felelősöket. Ami persze egy bizonyos fokig helyén is van, mert rá kell jönni a hibákra, és ha megelőzhető lett volna az esemény, akkor legközelebb ne történhessen meg ismét. Kár, hogy ezt a lelkes hozzáállást más incidensek és események kiderítésénél nem látjuk;)

De még mondjuk rá, hogy ez is elmegy. Félig becsukott szemmel, szódavízzel. Ami viszont tényleg fárasztó, az az, hogy ilyenbe bele lehet keverni a NAGY MAGYAR NEMZETI ÖNTUDATOT és a szlovák-magyar kérdést. Az emberek tényleg nem tudnak a szabadidejükben értelmesebb dolgokkal foglalkozni, ha ilyen dolgok egyáltalán megfordulnak a fejükben. Mit mondjak, elég siralmas. De nemcsak ez, hanem az ellenreakciók is. Mármint, ha valaki felveti a Pohodás szerencsétlenséggel kapcsolatban, hogy az „Isten nem ver bottal! Most majd lekaszálja a szlovákokat!”, és a legnagyobb érve az volt, hogy aki nem így gondolkodik, az nem is magyar. Szerintem elég siralmas. Mert aki így gondolkodik, az függetlenül attól, hogy magyar vagy nem magyar, egyszerűen nem ember, semmit sem tud a világról és az életről. Felállított magának egy világképet és egy értékrendszert, ami már az alapjaiban bukik meg. A kárörvendőségről már írtunk korábban. De ugyanez a helyzet azokkal is, akik ilyen megjegyzésen idegeskednek és eléggé otromba és primitív reakciókba bocsátkoznak vele. Hiába van igazuk, ha a stílus, amelyet használnak, lekicsinyíti őket a reakciót kiváltók szintjére.

De jól van. Még ezt is el lehet nézni. Ha vesszük, hogy az internet még relatíve fiatal, és a emberek amúgy sincsenek hozzászokva a cikkek értelmes kommenteléséhez és a bejegyzés gondolatának, ill. a mondanivalójának a továbbviteléhez. Mert tényleg ritka az értelmes hozzászólás. Ami szerintem így helyes is. Mert az értelmes dolgokat sör mellett kell megbeszélni személyesen, nem pedig órákat áldozni a megjegyzések olvasására és írására. Pl. a Sme nevezetű szlovák napilapnak van „jól szétfuttatott” olvasótábora szinte állandó kommentelőkkel, akik a nap 12 órájából 4-et biztosan a megjegyzések olvasásával és írásával töltenek. És a megjegyzések értéke, értelme, humora alapján erősíthetik „karmájukat“. Gondolom olcsóbb lesz tőle a kenyér. Vagy műveltebbek leszünk tőle. Biztos jobban fogunk aludni, vagy valami hasonló. Amíg az ember szórakozásból csinálja és a szabadidejében, addig azt mondom, hogy OK. Elnézhető. Mindenki annyit áldoz rá, amennyit akar. De már eléggé kóros tünetnek számít, ha valaki ötpercenként lecsekkeli a megjegyzéseket és minden új cikket el akar olvasni. Van ilyen 2-3 szlovák ismerősöm. Az egyiket párszor már lecsesztem miatta. Egy-két hetet segített.

 hirdetes_810x300  

Attól ugyan nem kell félnünk, hogy az Új Szó on-line verziója is majd megüti a Sme színvonalát, és hatszázezer megjegyzés lesz naponta. Ez az egy nem fenyeget. De ez így van rendjén, mert nyomtatott sajtót még mindig jobb ser mellett olvasni, mint a szemet nyírni egész nap a gép előtt.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!