A mese a hagyományos megfogalmazások szerint olyan történet, amiben olyan népi figurák szerepelnek, mint tündérek, koboldok, manók, szörnyek, óriások, beszélő állatok és gyakran varázslatok is. A mese ezen klasszikus formájában sokkal inkább az „egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl” fiktív világában játszódik.

Ha ezen szavak hallatán visszarepülünk az időben, nem akad köztünk olyan, akinek ne lett volna kedvenc meséje, amit már szóról szóra ismert. Gondoljunk csak Benedek Elekre, akinek meséi gyermek-mindennapjaink elengedhetetlen részét alkották, vagy a Rút kiskacsa történetére, Harisnyás Pippire, a hétfejű sárkányra, a tarisznyába csomagolt, hamuban sült pogácsára és vén banyákra. Aztán lassan felnőttünk, és elfelejtettük a mesék igazi mondanivalóját. A jó győzelmét a rossz felett, az igazság diadalát a hazugság felett.

Egyszer volt, hol nem volt
Nagyon jó emlékeztetőként szolgált Berecz András népszerű mesemondó műsora, akit Január 18-án, a magyar kultúra napja alkalmából a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete látott vendégül Pozsonyban. Évekkel ezelőtt hallottam őt mesélni, így nem hagyhattam ki a ritka alkalmak egyikét, amikor házhoz jön.

Mivel kicsit késve érkeztem, már a Védcölöp utcai épület lépcsőjén haladva elragadott az a derű, amely a hangjából áradt. Még látnom sem kellett ahhoz, hogy átjárjon az élmény, amely az ízes magyar mesemondásból és sajátos humorból árad. Miután kényelmesen elhelyezkedtem, teljesen átadhattam magam a mesehallgatás általam oly régen művelt nagy élményének. Ezzel nem voltam egyedül.

A budapesti rakodó segédmunkásból, erdőművelőből, útkarbantartóból és énekesből lett mesemondó mesterien repített minket a mese szárnyán hol Erdély, hol Moldva, máskor pedig Felvidék vagy Somogy tájaira.

Ritka, de annál hatásosabb módját választotta a népi hagyományok, dalok, mesék és tréfák életben tartásának. Egyedi előadásmódjával, úgy lehel életet az elmondott történetbe, hogy a hallgatóságot akár órákon keresztül is képes lenne elszórakoztatni. Bátran kijelenthetem, hogy repült vele az idő és meséi, nótái úgy elevenedtek meg előttünk, mintha a szemünk előtt történnének vagy legalábbis egy aprólékosan kidolgozott film kockáit néznénk éppen.

 hirdetes_810x300  

Ezek a filmkockák Berecz Andrásnak köszönhetően, néha fekete fehérre sikeredtek, néha színesre, de soha sem voltak unalmasak. Benne volt minden, ami emberi. Vidámság, derű, esendőség, bukások és újrakezdések. Mindez olyan köntösben, amely megkönnyíti és megédesíti az életet. Csak be kell engednünk őket.

Hinnünk kell a mesében, hogy a saját hibáinkon is olyan jóízűen tudjunk nevetni, mint hétfőn este Berecz András történetein. Hiszen ezek rólunk és elsősorban nekünk szólnak.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!