“Odakint búcsúzik a nyár,/Rőt levél remeg a fán./Sietve búcsúzik a nyár,/Por szitál lépte nyomán./ Szeptember söpör már a tereken,/ Sírnak az őszi kertek./Közöttük szalad még a szerelem,/Kifakult álmot kerget.” Bár úgy is írhatnám, (hogy mégse legyen olyan pesszimista hangulata), hogy “Itt van az ősz, itt van ujra,/S szép, mint mindig, énnekem./Tudja isten, hogy mi okból/Szeretem? de szeretem./Kiülök a dombtetőre,/ Innen nézek szerteszét,/S hallgatom a fák lehulló/Levelének lágy neszét.” … Vége a nyárnak és a kánikulának, vagyis a semmittevésnek és a strandolásnak. Aki idén nyáron sem fürdött meg, annak cseppet kellemetlen lesz még egy évet várnia a következő csobbanásra.

Ha ősz, akkor sárkányeregetés (ill. először szüret, burcsák, iskola és csak utána sárkányeregetés, csak hogy tisztában legyünk a sorrenddel). Az ősz végi kellemes szép kis napokon nincs is ideálisabb szórakozás, mint kombinálni a természetjárást a sárkányeregetéssel. Most is látni azért még hébe-hóba pár fiatal gyerkőcöt zsinórral a kezében, a zsinór végén meg kétes természetű papír-, ill. szövetdarabot, bár nem olyan gyakorisággal, mint az én gyermekkoromban. Akkoriban, ha megjött az első szél, már kint is voltunk sárkánnyal a kezünkben. De nem azokkal az üzleti, meg műfajtákkal, hanem házilag készített echte trade mark piac- és versenyképes sárkányokkal, amelyek csodák-csodájára még repültek is (és nem csak 90°-os szögben függőlegesen lefele).

No, az öcsémmel nagy spílmacherek voltunk akkoriban, sokmindent összebarkácsoltunk csupán a fantáziánkra bízva magunkat. Mondjuk ennek az apu örült a legkevésbé, mert sosem talált semmit a helyén a műhelyében. Valamely dolgok pedig mindörökre el is tűntek. A sárkányokat, mondanom sem kell, hogy ultramodern, a legújabb technikai fejlődésnek megfelelő ultrakönnyű anyagokból állítottuk össze. Csodálkoztunk is rajta, hogy sosem kerestek a NASA-tól, csak az anyu keresett állandóan, hogy merrefele csavargunk. De akkoriban ő hatalmasabb szerv volt, mint a NASA. Volt egy bandánk (4 emberke, azok közül egy lány), meg egy konkurens banda (4-5 fiú), akiket úgy nagyon nem szívleltünk, mert a szórakozásnak inkább a romboló változatát részesítették előnyben. De azért nem verekedtünk (max. pár baráti pofon került csak a jegyzőkönyvbe, meg egy-két sírás-rívás). Egyik alkalommal mondjuk nagyon kihúzták a gyufát, amikor egyhónapos megfeszített munkával felépített földalatti bunkerunkat tették a földdel egyenlővé. De a sors aztán elégtételt vett, mert másnapra a főkópénak véletlenül megakadt egy szőlőkaró a küllőiben menet közben dombon lefele galaxisok közti utazósebességnél. Én csak később vettem tudomást a dologról. Mondjuk nagyon nem örültem neki, mert már akkor is inkább úriember módjára szerettem intézni a dolgokat, és én csak simán elpakoltam volna.

Na, ilyen dolgok jutnak az ember eszébe az őszről és a sárkányeregetésről. Meg persze Khaled Hosseini és nagysikerű drámája a Papírsárkányok (The Kite Runner).

Khaled Hosseini afgán származású amerikai író. 2008-ban az év írójának választották, mert abban az évben két könyve is a toplisták élén lovagolt (egyik a már említett Papírsárkányok, másik az Ezeregy tündöklő nap). Az első regénye a 70-es, a második a 80-as évek Afganisztánjában játszódik. Az afgán kultúrát, az afgán társadalmat, tájat és a 70-es /80-as évek  történelmi eseményeit mutatja be bennük. A Papírsárkányok c. regényéből 2007-ben hasonló címmel filmet is készítettek. A könyvtárosnénik most nem fognak örülni, de azt kell, hogy mondjam, hogy a film látványosabb, lévén hogy az egzotikus afgán hegyi sivatagi  kopár természetben játszódik, tehát csodás felvételekkel teszik élvezhetővé a fogyasztását és két óra alatt át lehet lapozni. Ízelítőnek itt van pár képsor belőle:

 hirdetes_400x285  

Ez egy jó kis dráma, sok mondanivalóval. Sok díjat besöpört (persze nem lóversenyeken, hanem filmfesztiválokon). A hollywoodi produkciója és az afgán háborús helyszíne ellenére nem Silvester Stallone játsza benne a főszerepet, mégha mindenki meg is van győződve róla, hogy veleszületett tehetségének köszönhetően megbirkózott volna a feladattal. Két különböző társadalmi "kasztból" származó fiú barátságának bemutatásával kezdődik a film. Sárkányeregetéssel, ill. röptetéssel, mint egyfajta afgán nemzeti hagyomány, és a győztesnek járó elismerés kiharcolásával. Aztán egy cseppet eldurvulnak a dolgok köszönhetően (nemcsak) a szovjet bevonulásnak. A szegényebb fiú (szolga) odahaza marad, míg a gazdagabb a családjával nyugatra menekül. A film aztán egy kis időbeli ugrás után (cca. 30 évvel az események után) folytatódik, amikor a gazdagabb fiú levelet kap Afganisztánból és visszalátogat a talibánok uralta hazájába…

De ne lőjjük el a poénokat. Mindenképp kellemes olvasmány, vagy éppen mozizás. De aki mégis kíváncsi rá, az utána olvashat a könyvnek (vagy a filmnek) itt és itt.

Amúgy meg kellemes őszt és burcsákszezont az olvasóknak!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!