Hirdetés (X)

Kultúra

Pozsonyi Jazz Napok – 2010

1975 áprilisában Pozsonyban, a Központi Főiskolai Klubban Peter Lipa és Ján Kasper vezetésével összefogott körülbelül 100 jazzrajongó, és megalapították a Jazzkört, ami lényegében egy zenei iskola volt ‒ koncerteket, előadásokat szerveztek, folyóiratot jelentettek meg. A ma már nem létező szervezet legjelentősebb ,,alkotása” az először 1975 telén megrendezett Pozsonyi Jazz Napok volt.

Az első évben a közönség szinte csak a Jazzkör tagjaiból állt (addigra ez majd 200 embert tett ki), a fellépőket pedig a csehszlovák zenei éra képviselői alkották. 1976-ban becsatlakozott a szervezésbe a PKO, mely a mai napig otthont ad a rendezvénynek. Egy évvel később sikerült túllépni a csehszlovák zenevilág adta kínálaton és leszerződtetni az első jelentős külföldi zenészeket (Zbigniew Namyslowski, Retupera) ‒ nem kis sikerrel: az érdeklődők száma az addigiakhoz képest a négyszeresére ugrott. 1979-ben színpadra lépett a Pozsonyi Jazz Napok történetének első amerikai fellépője (Lee Harper), és 1982-ben végre egy igazi jazzlegenda látogatott el a mai szlovák fővárosba Jean Toots Thielmans személyében.

Ennyit a történelemről, térjünk át a jelenre! (Ha valakit részletesebben érdekel, itt évi lebontásban megtalálja a fellépők listájával egyetemben ‒ ez utóbbi az alábbi oldalon plakátok formájában is megtekinthető.)

Az idei jazznapok immáron 35. alkalommal (és valószínűleg utoljára) a PKO kis- és nagytermében zajlanak a Pop Rock Bratislava főszervezésében (ők szervezik még az érsekújvári Klikk Festet és a pozsonyi Open Air Rock Popot). A setlist idén sem ad okot panaszra:

Péntek:

Sisa Michalidesová Zimní kúzelníci (SK) ‒ Tökéletes választás a jazznapok, ill. a péntek nyitására. A banda zenéje érdekes keveredése a balkán zenének a jazzel. Kis ízelítő itt.

AGA ZARYAN (PL) ‒ Joni Mitchell lengyel kiadásban. Még dalai témáiban is hasonlít a kanadai énekesnőre: nők, női sorsok. Depresszív gondolatokhoz, feminista szeánszokhoz ideális választás.
myspace: http://www.myspace.com/agazaryan

Richard Galliano Tangaria Quartet (F, YV) ‒ Galliano és három zenésztársa néhány éve összeállt egy pár fellépésből álló projektre, ami annyira jól sikerült, hogy azóta is együttműködnek. A komolyzenei elemeket és sanzont is tartalmazó egyveleg magasra teszi azt a bizonyos lécet már az első nap, ehhez nem fér semmi kétség.


Zap Mama (B) ‒ A kongói származású belga énekesnő hivatalos oldalán úgy jellemzi zenéjét, mint egy híd, ami összeköti az afrikai dallamokat és a ,,városi” zenét; tehát ha fogunk egy adag törzsi zenét, hozzákeverünk egy kis nujazzt, R’n‘B-t és hiphopot, akkor kapjuk ezt.
 

Szombat:

Milo Suchomel (SK) ‒ Az utóbbi években alakult szlovák bandák közül az egyik legjelentősebb. Eredetileg quartettként működik, de a jazznapok kedvéért sextetté alakul.

Roberta Gambarini Quartet (USA/I)
A kétszer Grammy-díjra jelölt énekesnőt idén a Jazz Journalists Awardson a legjobb énekesnőnek járó díjjal jutalmazták, és olyan előadókkal játszott együtt, mint Hank Jones vagy Johnny Griffin.
Myspace: ‒ http://www.myspace.com/robertagambarini

Trombone Shorty & Orleans Avenue (USA) – Itt engedtessék meg egy kis személyes kitérő. Először decemberben olvastam róla, valamelyik popzenei magazinban. A cikkhez járó fotóról először azt hittem, az alatta lévő bejegyzéshez tartozik. A rajta lévő, körülbelül velem egykorú srác első ránézésre (és még 5 perc nézegetés után is!) leginkább egy olyan zenére szövegelős előadónak nézett ki. A cikkből kiderült, hogy valóban van köze a modern műfajokhoz ‒ a pop, hiphop és funk elemeit keveri a jazzbe (,,dzsézusz”) ‒, ezt hívják supafanrocknak. Azt hiszem, mondani sem kell: nem hallgattam bele. Pár hete, amikor is véglegesítették a jazznapok programját, megláttam ezt az ismerős nevet. Kis utánaguglizás után már az is leesett, honnét ismerős. Nem kis félelemmel belehallgattam, majd annál nagyobb lelkesedéssel töltöttem le a diszkográfiát. Konklúzió: a zenét hallgatás, nem róla való olvasás alapján kell megítélni! Ő az, akit kihagyni hatalmas hiba lenne. Ha valaki huszonévesen ilyen zenére képes, akkor pár éven belül eljut egy olyan szintre híresség szempontjából, hogy még tőlünk nyugatabbra is nehéz dolog lesz bárhová is jegyet szerezni, ahol ő fellép.
Myspace: http://www.myspace.com/tromboneshorty


 

Lizz Wright (USA)
Csakúgy mint Shorty, ő is a fiatal generáció képviselője. Ennek ellenére zenei múltja már több mint 20 éves. Zenéje, ami a jazz és a soul keveredése, hamar olyan nevek mellé juttatta őt, mint Anita Baker vagy Tracy Chapman.
Myspace: http://www.myspace.com/lizzwright

Vasárnap:

Orchester Gustava Broma (SK,CZ) ‒ Az 1940-ben alapított zenekart a kritikusok sokáig műfaja 10 legjobbja közé sorolták. Brom 1955-ös halála után a szimfonikus zenekar bigbanddé alakult. Azóta számtalan zenész játszott már benne.
Vasárnap Vlado Valovic karmesterlésével lépnek fel.

Christian Scott (USA) ‒ Úgy tűnik, idén a szervezők a fiatal zenészekre helyezték a hangsúlyt. Scott szintén a huszonévesek táborát erősíti. New Orleansból származik – azt hiszem, ennél több reklám egy jazz zenésznek nem is kell.
(Ha valaki netalántán lemaradna róla, akkor becsatlakozhat hozzám a november 1-jei prágai koncertjére 🙂

The Larry Carlton Trio (USA) ‒ Háromszoros Grammy-díjas zenészről van szó. A trió maradék tagjai: az ifjabb Carlton és Gene Coye (Santanával játszott együtt egy ideig). Az utolsó nap nagybetűs neve a smooth & fusion jazzt hozza el nekünk.

Shakatak (GB) ‒ Ők azok, akik létezésük óta szinte minden évben új albumot jelentettek meg; és ők azok is, akiknek ez nem ment a minőség rovására. Ez a jazzfunk egyveleg a jazznapok méltó zárásának ígérkezik.

  

 

Az ifjú tehetségek színpada:
Ha netalántán valaki kíváncsi lenne a hazai friss felhozatalra, vagy nem tud mit kezdeni magával két koncert között a szünetben, annak érdemes ellátogatni a B stage-hez (a helyszín érdekessége, hogy az első, PKO-ban szervezett jazznapokon még ezt a termet sem sikerült megtölteni az érdeklődőkkel). Idén itt csak fiatal szlovák bandák lépnek fel, nem kis téttel. Meghirdettek ugyanis egy versenyt: az alábbi oldalon lehet szavazni a B stage előadóira, a nyertes jutalma pedig jövőre egy fellépés a főszínpadon.

Dióhéjban:
Időpont: okt. 22‒24.
Helyszín: PKO
Ár: 3 napos jegy: 50 euro, napijegy: 20 euro
hivatalos oldal
fb oldal

Minden kedves arratévedőnek jó szórakozást kívánunk! Mi ott leszünk!

 

/Zebracsíkozó Zrt./

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket