Készült Gergely László közreműködésével. Decemberben beharangoztunk egy sorozatot, mely a modern művészetek és napjaink művészeinek perspektíváit hivatott bemutatni. Az első rész, amiben a fotó és fotós mutatkoznak be, az alábbi linkre kattintva olvasható.

Minél többet gondolkodok egy-egy témán, annál több megközelítési szög jut az eszembe. Így jutottam a zene –> zenekarok –> koncertek  gondolatmenetet követve a koncertszervezés tematikájához. Engedtessék meg tehát, hogy ez alkalommal kicsit eltérjek a címtől és ne egy művészeti ágat, hanem a hozzá kapcsolódó, belőle élő ,,iparágat” mutassam be vendégszerzőm segítségével.

Az a jó ebben a művészetesdiben, legyen szó akár egy fényképezőgépről, Chopinról vagy a néptáncról (elég széles a skála, van miből válogatni), valamely terméke minden ember életében meghatározó szerepet tölt be.

Az én ,,komoly viszonyom” a zenével körülbelül 7-8 éve kezdődözz. Akkoriban elég vacak volt a koncertkínálat. Ha jó koncertre akart menni az ember (Csenke a kiindulópont), akkor a legközelebbit Bécsben találta meg, vagy a Szigeten (mert igen, akkor még voltak ott jó koncertek). Persze, ez nem lett volna akkora baj, ha mondjuk rendelkezek már személyivel… Körülbelül ekkor jöhetett a gondolat, hogy ha nagy leszek, én bizony nyitok egy jó kis zenei klubbot ( ilyen sem volt sűrűn akkortájt), ahova meghívom majd a jobbnál jobb zenekarokat. Azóta voltam jópár koncerten, fesztiválon, Szigeten, társszerveztem koncertet és mint jövőbeli hivatást, nem biztos, hogy szívesen csinálnám.
 
Egy zenekedvelő koncertszervező életét úgy képzeli az ember, mint Micimackót, amint egy vagonnyi méz közepén ül – backstage és hepajkodás a bandával a koncert után. A valóságban természetesen ez is kicsit másképp van. Hogy hogyan, arról meséljen az illetékes.
 
Gergely László a nevem, és “zenebuzi” vagyok. Talán ez a legjobb kifejezés, és a téma szempontjából akár elég lenne az utóbbi is bemutatkozásnak, azt hiszem. 2003-2004-től kezdtem el a tinédzser punk zenékből kinőni, ha jól emlékszem, leginkább a Pixies megismerése révén, és elkezdeni még nyitottaban, tudatosan, bár lehet nem ez a legjobb kifejezés, zenét hallgatni. Fontos tényező, hogy akkoriban lett szélessávúinternet-hozzáférésem is. Így jut el az ember oda, hogy aztán pl. vacsorafőzéshez Etta James– meg Meat Puppets-lemezeket hallgat. A friss punk és hardcore zenéket azóta is próbálom követni, mert külföldön és itthon nagyon izgalmas bandák tűnnek fel minden évben (nem-nem, a punk nem halott) és persze más stílusokban is rengeteg az új, izgalmas előadó. Ezek mellett meg szinte végtelen számú ismeretlen, régebbi zenekart lehet megismerni állandóan. Egy zenebuzi sosem unatkozik.
 
Hogy jött a koncertszervezősdi?
 
Elsődleges motiváció az volt, hogy én is csak külföldön láthattam nagyon sok kedvenc zenekaromat, és 2008 őszén, nagy biztatások hatására úgy döntöttem, hogy megpróbálom elhozni a (azóta már másodszor is itt járt) kanadai Brutal Knights zenekart Budapestre. Már évek óta jártam koncertekre, és koncertszervező, zenélő ismerősök révén a hátteret is ismertem valamennyire. Ezek az ismerősök egy meglehetősen aktívnak mondható színtér tagjai mind, ahol nagyon sokan csinálnak valamit, zenekarokat, koncerteket, fanzineket, blogokat, és én is szerettem volna aktívabbnak érezni magam. És a motiváció mellett volt egy albérletem, ahol a zenekar tagjai aludhattak, volt egy kis megtakarításom, amiből az esetleges veszteséget lehetett fedezni, úgyhogy minden adott volt a dologhoz. A koncertig úgy alakultak a dolgok, hogy az egyik kedvenc magyar zenekarom búcsúkoncertje  előzte meg a kanadiak fellépését, így egy ilyen extra esemény is emelte a tétet. Meglehetősen sok aggódás előzte meg részemről a built: lesznek elegen, meg lett hirdetve a buli rendesen, zenekarok megérkeznek időben, közönség “rendesen” fog viselkedni, hangcuccok működni fognak, meg tudok szólalni a külföldi “rocksztárok” előtt, jó lesz a hangulat?
Simán ment minden, a dolog felülmúlta minden várakozásomat és másnap már tudtam, hogy nem ez volt az utolsó koncert, aminek a szervezésében részt vettem. Egyrészt annyira sok mindennel kell foglalkozni, a reklámtól az idegenvezetésig, hogy már emiatt is nagyon izgalmas. Arról nem is beszélve, hogy a szervezés során rengeteg új embert lehet megismerni, illetve új, ismeretlenebb (sok esetben akár maga a főzenekar is az, sajnos), debütáló zenekarokat lehet megmutatni, mint előzenekar. Ehhez még aztán hozzájárulhatnak olyan dolgok, amik nem is igazán számítanak, az esetleges (ritkán előforduló) anyagi siker, ha az ember visszahallja, hogy Torontoban vagy Barcelonaban emlegetik a nevét, vagy csak szimplán az, hogy az adott zenekar szívesen jönne vissza a városba a következő turnéján.
 

 

Ti a Sunny Day in Glasgow-t hoztátok Budapestre. Ők eléggé rétegzene és azon belül sem az ismert fajta. Mi alapján történt a bandaválasztás?

 

 
Ez elég egyszerű volt: nagyon szeretem ezt a zenekart. Illetve láttam, hogy az éppen szerveződő turnéjukon már körbelőtték dátumokkal Magyarországot, és megérdeklődtem, hogy milyen feltételekkel jönnének Budapestre. Ezek a feltételek pedig a zenekar külföldi ismertségéhez képest elég kedvezőek voltak, hogy bevállaljuk a segítőimmel. Bár többen is lehettek volna, de ez a buli is nagyon jól sült el összeségében.
 
Mint kezdő koncertszervezőket, mennyire vesznek titeket komolyan a bandák, illetve szponzorok?
 
A zenekarok, illetve a turnészervezőik részéről semmilyen megkülönböztetésben nem volt részem eddig, mint kezdő szervező. Akár ,,do it yourself"- alapon müködő szervezőről, akár nagy ügynökségről legyen szó. Persze, jó ha az embernek vannak referenciái, meg szilárd elképzelései, hogyan is szeretné az adott zenekart leszervezni. Az, hogy egy-egy zenekar nem jut el Budapestre legtöbbször anyagi feltételeken múlik: egy külföldön már közepesen ismertnek számító populárisabb független zenekar is akkora gázsit kér, amit itthon csak kivételes esetekben lehet úgy bevállalni, hogy minimálisak legyenek a kockázatok. Pl. az A38 vagy a Trafó tud olyan reklámozási csatornákkal, szponzori háttérrel élni, amivel ők esetlegesen eredményesen tudtak olyan előadókat elhozni, mint pl. a Deerhoof.
 
Az esemény propagálása mi alapján történik?
 
Szerencsére Budapest elég nagy város ahhoz, hogy egy-egy zenei műfaj köré szerveződő színtér szolgáshasson alapul a hirdetésekhez. Internetes magazinokon, fórumokon, közösségi oldalakon, fanzine-eken, koncerteken, klubesteken keresztül történhet a szcéna megszólítása. Ezekmellett igyekszem egy szélesebb rétegnek is megmutatni, hogy lehet keresnivalója a koncerteken, olyan – néha elég dagályosra sikeredett ajánlókkal – amikben valamilyen ismertebb, felkapotabb bandához próbálom kötni az adott zenekart. Ezek eredményességéről nem is mindig vagyok teljesen meggyőződve.
 
Milyen a magyarországi koncertkultúra? A ,,menő” előadókon kívül mással is meg lehet tölteni nagy koncerttermeket?
 
Nagyon lassan fejlődő. A koncertkultúra alapja, a zenei kultúra, legalábbis a szomszédos országokéval összehasonlitva, eléggé szegényes szerintem; ez az ami a legjobban befolyásolja a koncertre járás mikéntjét is. Ahhoz, hogy egy elsősorban zenei szubkulturát megszólító koncert egy magasabb szintre lépjen, több embert fogjon meg, ahhoz itthon nem elég, hogy a zenekar csak simán jó zenét játsszon. Nagy eseményt, akár koncertsorozatot, jól hangzó névvel (mint egy márkát, felépíteni) kell csinálni egy koncertből. Részben emiatt van az is, hogy csak ritkábban lehet olyan előadókat elhozni, akik igazán relevánsabbak. A másik összetevője ennek pedig az, hogy az emberek anyagi helyzete sem engedi meg, hogy akár minden második hétvégén kifizessenek egy 8-10 Euronak megfelelő jegyárat, ami teljesen átlagos egy külföldi, izgalmas és friss, Európában turnézó zenekar esetében, és amivel nullszaldósra ki lehetne hozni egy bulit. Az olyan zenekarok, akik külföldön már nagyon nagy sportcsarnokokat töltenek meg, mint pl. az Arcade Fire, meg óriási pénzt kérnek, cserébe mondjuk egy itthoni pár százas érdeklődővel szembeállítva. Természetesen, ha olyan zenekarról van szó, aki sem garanciát nem kér (vagy csak kisebb összegűt), sem különösebb feltételeket nem támaszt, akkor el lehet csípni olyan zenekarokat, mint pl. a Sunny Day In Glasgow. Ha csak egy szűkebb zenei stílusban gondolkodunk, akkor egy-egy amúgy a többségnek ismeretlen előadó koncertje óriási eseménynek számíthat bizonyos körökben. És vannak olyan koncerttermek, amiket már 100 ember is megtölt. Ez utóbbi az a vonal, amit én is követni próbálok leginkább.
 
Ahhoz, hogy egy zenekultúra kialakuljon, elég komoly ,,háttérmunkának” kell lenni. És itt nem csak a koncertekre gondolok. Kell nyomtatott média, blogok, mert angol szakoldalakról, szaklapokból nem mindenki szeret kultúrálódni. Ebben szerintem hatalmas előrelépés ment végbe az elmúlt pár évben, kialakult egy komoly bloggerkultúra. Meg tudja ez szólítani a mélyentisztelt nagyérdeműt is?
 
Igen, mindenképpen nagy szerepük van a blogoknak és más internetes információs forrásoknak, de egy szint felett ez már nem elég. Egy fórumon, vagy pár blogon, sokszor komolyabb honlapokon való megjelenés is csak arra elég, hogy pár tíz extra vendéget hozzon be szerintem. Ha valaki nagyobb léptékben szeretne gondolkodni, akkor mindenképpen professzionálisabb módon kell a reklámhoz viszonyulnia. Általánosságban véve viszont nagyon nagy szerepe van ezeknek, amolyan “lassú víz partot mos” alapon működve.
 
Esetleg valami,amit szerinted érdemes megemlíteni még?
 
Mindenki szervezze le egy kedvenc zenekarát a nappalijába!
 
 
 
Ha tetszett az írás, csatlakozz  a Körkép Facebook-rajongói oldalához!
 

 hirdetes_300x300  
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!