Pohoda fesztivál 2011 – helyzetjelentés

(Frissítve – 19:25: végleges verzió) Ezúton jelentem, hogy a Körkép küldöttsége sikeresen landolt a trencséni reptéren, ahol július 7. és 9. közt zajlik, immáron 15. éve a Pohoda Fesztivál. A fesztivál történetéről, idei programjáról az előzőekben már írtunk. A továbbra kattintva folyamatosan bővül(t) helyszíni tudósításunk olvasható.

Hogy milyen a Pohoda? Mintha egybe vonták volna a szülinapomat a karácsonnyal, és felhívott volna a dékán, hogy elmarad az őszi vizsgaidőszak. Süt a nap, minden szép színes, az emberek vidámak, és még a zene is jó (amikor ezeket a sorokat írom épp Moby szól a háttérben – ÉLŐBEN!!! :)). De máris visszaszállok a földre, és igyekszek objektíven nyilatkozni Szlovákia leg-leg fesztiváljáról.
(Katarína Acelová felvétele)

Csütörtök

Mint előzőekben már írtuk, a fesztiválra több partybusz indult. Nagy előnyük, az alaphangulat biztosításán kívül, az volt, hogy a bejáratnál tették ki a fesztiválozókat. Aki nem élt ezzel a lehetőséggel, az érkezhetett kocsival, vagy tömegközlekedve. Én az utazás utóbbi formáját választottam. A tömegközlekedve érkezésnek egy nagy hátránya volt –  a fesztivál a vasútállomástól enyhén szólva messze van (legalábbis megpakolva sok az a 10 km). A szervezők erre gondolván, buszokat indítottak az állomás és a reptér közt. Viszont ők sem számoltak a hatalmas tömeggel. Nekem például 2 óra várakozásba telt, amíg feljutottam az egyik buszra, de a jegyért, amin végállomásként a Pohoda van megjelölve, megérte.

A megérkezés és sátorverés után sikerült megismerkedni a helyi állatvilággal. Hatalmas szárnyas rovarok repkednek mindenfelé – biztosítva ezzel a kétségbeesett sikolyokat a sátor-park egész területén.

   

Már az első nap bebizonyosodott, hogy nem is olyan rossz ötlet eldobni a programfüzetet és random kiválasztani a színpadokat, ,,rossz program itt nincs" alapon. Így jutottam a térkép fejjel-lefelé tartásának köszönhetően a Press Center helyett a Bažant Stage-hez. Ott épp a Nederlands Dans Theater II lépett fel. A kritikák szerint ők a világ legszínvonalasabb tánccsoportja. Ezt a látottak alapján én sem tudom megcáfolni – volt ott modern, klasszikus, komoly, free, és még az is pompásan sikeredett, amikor a tánccsoport tagjai felhívtak a színpadra egy-egy nézőt, használva őket olyan-amolyan kellékeknek.

(Agentúra Pohoda-felvétel)

,,Do you want gipsy rock?" Hogyne akarnánk! Kaptunk is az O2 Stage-en a The Markovic Orkestar és a Fanfarle Ciocarlia jóvoltából. Ez volt a Balkan Brass Battle, ami során a két zenekar felváltva adott elő a színpadon, hogy felmérjék, melyikük a jobb. A nagy csata végeredménye egy döntetlen, és a közönség nagy örömére, két közösen eljátszott szám lett.

Ezután következett a nap eseménye, s egyben a fesztivál egyik húzóneve, Moby. Már délután megtanulhatták Bodywork című száma koreográfiáját a rajongók – majd a kiválasztottak ezt elő is adhatták a koncert előtt. Moby hozta amit tőle várni lehet, munkássága minden pillanatából a legjobbat. Egy korrektül összerakott, profi show volt.

Péntek

(13:48) Az, hogy valaki meghaljon egy fesztiválon, annyira esélyes, mint hogy elüsse az illetőt egy villamos. Mégis megesik a legnagyobbakon is. Pléldául a béke fesztiválján, Woodstockon, három ember is meghalt, de idén a Roskilde sem úszta meg halálos áldozat nélkül. Szomorú dolgok ezek, de nem szabadna, hogy rányomják bélyegüket egy-egy rendezvényre.
Szinte lehetetlen volt olyan cikket olvasni a Pohodáról, ahol ne lett volna megemlítve a két évvel ezelőtti haláleset (szerintem mi is leírtuk minimum kétszer). A fesztivált egy reptéren rendezik, ha itt leszakad az ég… – végigsétálva a sátorparkon meg kell, hogy állapítsam, a fele sátor nem éli túl, de ez főleg a sátortulajdonosok hanyag munkájának számlájára írható fel. A szervezők maximálisan odafigyelnek a biztonságra. Ennyire alapos időjárásjelentést, vagy ennyi helyen feltüntetett "Veszély esetén mit kell tenni?" útmutatót én még egy fesztiválon sem láttam (az, hogy ki olvassa őket végig, már egy másik kérdés).

Ejtenék még pár szót a fesztivál kaja-pia-zuhany részéről. Ma reggel bátor voltam, a press zuhany helyett elindultam a mezei fesztiválozók számára fenntartott zuhanyok felé. Hosszú sorok – semmi extra, melegvíz van – meglepő, a higéniát inkább hagyjuk – fesztiválon amúgysem illik úrilányt játszani. A kaja-pia részlegnél minden megtalálható, ami szem-szájnak ingere. Az árak sem különböznek a többi fesztiválon megszokottól – a sör 1,20, a kaja pedig 2-5 euró közt mozog, és az én legnagyobb örömömre, lehet venni egészen iható espressót. Az árusoknál is nagy probléma a sorok hosszúsága – tegnap 25 percig tartott, amíg megkaptam a sörömet (dehát a csapolt Bažant Radlerért megéri várni annyit, nem? 🙂

Az otthonmaradottak a MeeToo.sk jóvoltából online követhetik a koncerteket.

(17:59) Azt hiszem, én vagyok a leglelkesebb támogatója annak, hogy a kiskölköket már a kezdetektől szoktatni kell a jó zenére, nehogy a végén a falusi dizsit tartsák a bulik fénypontjának. De hogy gyereket fesztiválra hozni? Pontosabban, babakocsiban ülő gyereket fesztiválra hozni??? Az oké, hogy szép idő van, kint vannak a haverok, és miért kéne otthon ülnünk, ha gyerekünk van…de amikor elnéztem azt a babakocsiban ülő kislányt, aki fülbefogva sírdogált a Molotov koncerten bulizó szülei mellett…azért a partiféjszségnek is vannak határai!

Apropó Molotov. Már az ajánlóban is azt írtuk, hogy csak azon bátraknak ajánljuk, akiknek bejön a rap és metal keveréke. Rosszul hangzik, nemde? Valójában nekem is fenntartásaim voltak ezzel a koncerttel kapcsolatban, de végülis jobb dolgom nem lévén, délután háromkor lecsücsültem a színpad előtti rétre, hogy belehallgassak, mégis mit tudnak élőben. A színpadon ott álltak ezek a középkorú, öltözékileg erősen a metal stílus felé hajló emberek – elkezdődött a zene, az énekes pedig elkezdett rappelni. Napsütés, mexikói zene, rap és metal…megvettük! 🙂

A mai nap legnagyobb attrakciója kétségtelenül a Madness lesz. Erre hangolódva négykor megnézhettük a Tokyo Ska Paradise Orchestrat. A koncert után olyan történt, amit fesztiválozó létem során még nem éltem – a főszervező feljött a színpadra, és bejelentette, hogy 15 perc múlva megérkezik a Pohodára az eső – s lám…itt is van.

(Lena Kusnieriková felvétele)

(23:55) Szerencsére az eső csak pár perces zuhénak bizonyult. Egy haszna mindenesetre volt, a dEUS koncertjén viszonylag kevesen voltak. Pawlowskiékban ezúttal sem csalódtam, remek műsort nyomtak. Fontos, koncerten elhangzott infó (de lehet csak nekem volt újdonság), hogy szeptember 21-én új albummal jelentkeznek. Kaptunk is kis ízelítőt belőle. Annyit sikerült megállapítani ebből a két számból, hogy egy korrekt rocklemezre számíthatunk.

A berlini illetőségű, amerikai származású Jessie Evansről már a klippek alapján sejtettem, hogy nem egy visszafogott kislányról van szó. A pohodás öltözékén enyhén kiakadtam. Mintha Madonnát keresztezték volna egy kanári madárral. Őrült a csaj, annyi tuti, de tőle hangzott el a fesztivál eddigi top beszólása. A zenekar bemutatásakor megjegyezte, hogy míg a dobos angol, ő amerika, s ez a két nemzet nem mindig tolerálja egymást, nem a nemzetiség a lényeg, hanem hogy barátok legyünk…
Az egész műsort összegezve, egyet kell értenem a honlapján lévő jellemzéssel. Ő nem sima művész, hanem egy műalkotás…Csak meg kell érteni…

A britpop égisze alatt olyan művek születtek, mint a Radiohead OK Computere, vagy a Blur jópár albuma, de legjelentősebb képviselőjüknek a Pulpot tartják a kritikusok. A banda 2003-ban feloszlott, de a rajongók nagy örömére tavaly ősszel újraalakultak, és koncertturnéba kezdtek. Egy laza fél órával a koncert után, még élményekkel tele, azt kell hogy mondjam, életem egyik legjobb zenei élménye volt. Szinte az összes klasszikus számukat eljátszották és az egész egyáltalán nem volt vontatott. Jarvis Cocker végig kommunikált a közönséggel, mindeközben hihetetlen grafika ment a háttérben, fokozva a pop-történelemóra első darabját (pár perc múlva jön a következő, a Madness előadásában). Az utolsó szám, talán leghíresebb daluk, a Common People volt, amihez nem mást szólított fel hegedűsnek a színpadra Jarvis Cocker, mint a dEUS hegedűsét. Aki  lemaradt, annak melegen ajánlom a Sziget első napjára a jegy beszerzését, ahol 21.30-tól lesznek láthatók a Nagyszínpadon.

(Lena Kusnieriková felvétele)

(13:56) Aki már járt London Camden nevű városrészében, annak nem kell magyaráznom, mennyire magával ragadó egy hely. Körülbelül olyan, mindha a világ összes kultúráját, művészetét és zenéjét egy helyre öszpontosították volna. A ska második vonalának (Two Tone) egyik legjelentősebb képviselője is innét származik.
Tudni akarjátok mi az a ska? Töltsétek le a Madness diszkográfiát, hallgassátok meg, és mire a végére értek, megtudjátok. Valahol olvastam a róluk, hogy ha arról van szó, még az esőfelhőket is elkergetik. S lám, a második esőadag pont éjfélre, a Madness koncertje idejére volt ígérve…A koncertet megtartották, az eső elmaradt. Ha lenne egy top valahányas listám a kedvenc zenekaraimról, a Madness nagy valószinűséggel rákerülne, így nehéz velük objektívnek lenni. Látszik rajtuk a rutin, de annak ellenére, hogy már 35 éve ezt csinálják, mégis süt róluk, hogy fenemód élvezik – s ehhez méltán az egész koncertet végigugrálták és végigvigyorogták.

(Lena Kusnieriková felvétele)

A Madnessről volt egy gyors sprint a Simian Mobile Disco fellépésére. A skaról sajnos elég sokáig tartott átállni az elektronikus zenére, de a koncert második felét már én is tudtam élvezni.
A fesztiválon tartott elektronikus koncertekkel mindig bajban voltam. Általában egy mindehonnét zárt sátorban vannak, ahol a koncert felénél fel kell adnom, mert ha végighallgatnék még egy számot, összeesek a levegőhiánytól. Ennek a zárt térnek állítólag a hangosítás miatt fontos a szerepe. Itt írnék fel egy hatalmas plusszpontot a szervezőknek, az O2 aréna, ahol a DJ-s show-k vannak, csak felülről fedett, s ezzel sokkal élvezhetőbbek az ott tartott koncertek.

Persze, a Pohodán is találni zárt színpadot – ilyen az Európa. Ma hajnali 2-kor itt tartották a Hidden Orchestra koncertjét, ami a Simian vége előtt pár perccel kezdődött. A tömegnyomor elkerülését úgy oldották meg a szervezők, hogy limitálták a beengedhető emberek számát. Én koncertkezdés után 10 perccel, akármilyen szépen is mosolyogtam a biztonsági őr bácsira a press karkötőmet mutogatva, sehogy sem jutottam be…Fő a biztonság…

Szombat

Mára megérkezett a kánikula – 40 fok, árnyékban – ahogy a meteorológusok mondanák, csak az árnyék hiányzik a trencséni reptérről.

(Katarína Acelová felvétele)

(19:25) Immáron otthonról, mindenféle két órás zuhany és alvás beiktatása után.

Elnézést kérek a tegnapi közvetítés kihagyásáért, de annyira sűrű volt a szombati program, hogy semmi időm nem volt blogolni.

Multikulti fesztivál lévén, a Pohodán jópár közéleti előadás is volt. Számomra meglepő mód, ezekre az érdeklődés meglehetősen nagy volt. Nem is volt könnyű egy-egy beszélgetésre bejutni. Nekem két előadást siekrült elcsípnem. Az elsőn Mikuláš Dzurinda beszélgetett az egyipromi forradalom két résztvevőjével, akik elmesélték, miket éltek át a forradalom napjai alatt, és hogy mik az elképzeléseik a demokrácia kiépítésére. Külügyminiszterünk pedig azt mondta el, Szlovákia miként segíthet ebben nekik. A másik előadáson Richard Sulík és Dag Daniš közt folyt a diskurzus. Témája az euroval és a Plan B volt. Az 50 perces beszélgetés során talán erről a kettőről tudtunk meg a legkevesebbet. Politika…ne is menjünk bele 🙂

Este hétkor kezdődött a Public Image ltd. koncertje. Meglepetten konstatáltam, hogy ezek a pohodázók bizony nem szeretik a pust-punkot. Amikor hét után pár perccel beestem a koncertre, még simán sikerült a 3. sorba pozicionálni magam – mindezt komoly erőfeszítés nélkül. Pedig a post-punk menő (szerintem). És ez a négy, 60 és a halál közt lévő bácsi hihetetlen műsort csinált. Igaz, abban nem vagyok biztos, hogy tudták hol vannak, főleg Lydon…hihetetlen jelenség ő egyébként – nem bírtam nem végigvigyorogni a koncertet, ahogy néztem ezt a kihidrogénezett hajú punk legendát, ahogy táncikál magának, iszogatja a whiskeykéjét, és mindeközben a politikát és az egyházat kritizálja. Nem erről a bolygóról jött jelenség ő, de nélküle a popzene is szegényebb lenne.

A PiL-t a Bažant Stage-n M.I.A. követte. A sri lankai hagyományokat rap-el és elektronikával ötvöző énekesnő utolsó idei fellépése nem egy sima koncert volt, hanem egy jól összerakott show. Ő a fotósok és a közönség álma, s egyben a biztonsági őrök rémálma. Már rögtön az elején kelléknek használta a komplett fotós brigádot, amikor az egyik száma alatt felszerkesztette őket a színpadra, majd a közönség soraiból küldött fel a vagy 20-30 embert.

M.I.A.-t sajnos nem tudtam végignézni, mert Runway Stage-en tízkor már a Beirut kezdett. Legnagyobb bánatomra nem érte meg átrohanni. Félreértés ne essék, jó volt az a koncert, pontosan olyan, mintha a cd-iket hallgattam volna. És ez volt az én problémám. Valamiért elvárnám egy zenekartól, hogy az élő fellépésen adjon valami pluszt. Ez jelen esetben nem történt meg.

Este 11-re hatalmas tömeg gyűlt össze a Bažant Stage elé. Ekkor kezdődött a Portishead koncertje. Beth Gibbons egy kicsi, görbe hátú, 40-es évei közepén járó nő. Nem az a típus, aki kitűnne a tömegből. De amikor elkezd énekelni, futkos a hátadon a hideg. Hiába volt ott több ezer ember, a Roads-tól kezdve volt a zene, meg én. Ez lenne a zenei nirvána? A Pohoda és életem egyik legjobb koncertje volt. 

A Portisheaddel számomra véget is ért az idei fesztivál. Volt még Magnetic Man az O2 arénában, meg mindenféle finomság, de úgy gondoltam egy ilyen tökéletes koncert kiváltotta élményre már nem szabad mást rádobni, had dolgozódjon fel.

 (Katarína Acelová felvétele)

Összegezve

Minden fesztiválnak megvan a maga közönségtípusa. A Balaton Soundra a nagyon menő plázacicák és hímnemű kiadásuk jár, a Novarockra a rockerek, a Szigeten van minden, a Pohoda a szlovákoké. Nagyon kevésszer hallottam más nyelven beszélgető embereket. Pedig mindenki elhiheti, ide a világ másik végéről is érdemes eljönni, megéri.

A Pohodáról eredetileg egy objektívebb tudósítást terveztem. Csak szinte az összes koncerten 5 perc után átmentem boldogan ugráló nagyovodásba, és az esetek többségében nem figyeltem, hogy most akkor ez-meg ez a szám melyik albumról van, nem még az összes többi zenebuzis marhaságra. Talán majd ha lenyugszanak a kedélyek, és feldolgozásra kerül ez a hatalmas adag impulzus, írok egy ilyet is. Végszóként annyit mondanék, hogy hallgassatok zenét, sok jó zenét. I WANT POHODA EVERY DAY! 🙂

A képeket a Pohoda sajtórészlegétől kaptuk – Katarína Acelová, Lena Kusnieriková és az Agentúra Pohoda felvételei. Köszönjük!

Az utómunkákért pedig hatalmas köszönet majd.holnap kolleginának!!!

Molnár Judit

Kapcsolódó cikkeink:

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!