(Végleges verzió 17-08-2011 18.22) Hétfő délelőtt nyitotta kapuit Közép Európa legnagyobb és leghosszabb fesztiválja, a Sziget. Prince, Pulp, Interpol, Kaiser Chiefs, Kasabian, Bregovic, Xiu Xiu, La Roux, …nameg a Körkép tudósítói, akik napi szinten postolják az aktuális eseményeket két szemszögből – majd.holnap kollegina részéről az elsőfesztiválozó benyomásait, z.zrt kolleginától pedig a sokadik Szigetét megélő ,,öreg róka" tapasztalatait olvashatjátok 🙂 Jó szórakozást kívánunk!
(fotó: Sziget/Somay Márk)
Indul a mandula… meg z.zrt – majd.holnap Pestre
Ezúton jelentjük, hogy a Körkép csapata katonai idő szerint vasárnap 2304 órakor befutott Budapestre, és kalandos úton eljutott a főhadiszállásra. Délután összekapjuk az összekapnivalót, és vonulunk a hajógyárira.
/z.zrt/
Miután nyomkereső kolléga nagy megkönnyebbüléssel túladott rajtunk a pozsonyi autóbuszállomáson, és három órán keresztül zötykölődtünk az autóbuszban, kiélvezve az utolsó nyugodt, békés, csendes óráinkat, Budapesten összeismerkedtünk a Népligetben a helyi erőkkel ("zsoltival"). A főhadiszálláson éjfélre minden kábel a helyére került, és elkészült a körképes "média-sarok". Reggel fél héttől pedig frissen és üdén gőzerővel készülünk a mai napi éles bevetésre.
/majd.holnap/
(A média-sarok 🙂
A bemelegítés
Összegezve az elmúlt éveim Szigeteit, az ott töltött 30 napból, körülbelük 7 nap nem esett, és 4 napsütéses nap volt. Ezért nem lepődtem meg, amikor az időjárás-előrejelzés rossz időt jósolt. A rossz idő alatt a mai napra narancssárga riasztás értendő – jó kis jégeső és széllökések (még jó, hogy a gumicsizma és a kabát otthon maradt), szóval az ajánlott viselet a ma esti Gesztiválra a bukósisak lesz.
-1. nap, hétfő
Budapest, Budapest…Te csodás!
Amikor kitaláltuk ezt az egész szigetelést, arra jutottunk, hogy annyira bátrak mégsem leszünk – sátorozni nem fogunk (én tudom, hogy az az igazi, de a post-Sziget traumából, ami a különböző orvosok hajnali meglátogatásából áll, volt elég az elmúlt években). A budai főhadiszállásról elindulva elkapott minket egy kis zuhé, aztán a Szigetre kiérve jött a másik adag – abból az igazi szakadós fajtából. Fél óra múlva lettek szép nagy pocsolyák és sár, de legalább a nap is kisütött, és megjött végre a Sziget-feelingem.
A -1. nap, mint már a bevezetőben is írtuk, a Gesztivál napja volt. Ez részünkről más egyéb kötelességek miatt kimaradt, de azért délután felmértük a helyzetet. A fesztiválkártya új találmány – látszott is, senki sem tudta, hogy pontosan hol is kéne megkapnunk, de nagyon segítőkészek voltak a staffosok és a securitys bácsik is. Azt még nem tudtuk felmérni, hogy mennyire gyorsítja ez a fizetést – délután hatkor nem volt nagy tömeg egyik vendéglátósnál sem. Röpke ott-tartózkodásunk alatt főleg az angol, holland, német és francia nyelv ütötte meg a fülem, de rengeteg Geszti rajongó is volt kint(őket két dologról lehetett megismerni: megszeppent arc és 35+).
És ami ma lesz: Prince, MR2 szimfonik és a Kelet-Európai Express (The Klezmatics, Boban Markovic Orkestar, Leningrad).
/z.zrt/
Állítólag a Sziget vadromantikája ippen az, hogy mindig szakad az eső. Minket útközben kétszer kapott el. Egyszer bérlet vásárlás közben és szakadt 30 percig, egyszer a kapuk előtt és zuhogott kb. ugyanaddig. Tegnap tisztán kíváncsiságból kiindultunk, lemérni, mennyi is az annyi – vagyis meddig tart, míg az ember kap karszalagot, fesztiválkártyát, és bejut a fesztivál területére. Nekünk kb. egy órát tartott, abból fél órát egy fa alatti ácsorgás tett ki, míg vártunk, hogy elvonuljanak az esőfellegek. Jobb és baloldali szomszédaink közben erősen rágyúrtak arra, hogy ne fázzanak ázottan se. Szóval bejutottunk…és „Sziget, Sziget, Sziget – életemben először“ … aztán…hmmm. Hát, nem egy DH tábor. Sehogyse. Első reakcióm, hogy ez …nagyon naaaagy. És tele idegenekkel. Tehát, ha azt mondjuk, hogy Prágában mint a szemét, annyi az orosz, akkor itt a hollanddal lehet Dunát rekeszteni. Idegenek, idegenek, majd előjött a xenofóbia belőlem, és a borús hangulatra még rágyúrt az idő is. Minden sáros, és ázott, és hideg van és…és …és…a maradékot a „Szigeten vagy, ne nyavalyogjááá“ felszólítással belémfolytották. Majd a napsütéssel a hangulat is fokozatosan javult, „az idegenek nem szimpatikusak“ hozzáálláson pedig összeismerkedés egy holland 10 fős társasággal javított. A „próbáljunk meg tájékozódni, és terepfelismerést tartani, hogy holnapra jobb legyen“- projekt kudarcba fulladt. Majd este 8 után elindultam a városba. Geszti helyett Esztit választottam inkább.
/majd.holnap/
0. nap, kedd
Prince és a hollandok
Az idei Sziget-jegyek nagy része külföldön lett eladva. Ezeknek jelentős hányadát pedig hollandok vették meg – annyira durva a helyzet, hogy ha valakit leszólítasz a ,,Where are you from?" kérdéssel, nagy eséllyel holland lesz. Ők pedig bulizni jöttek és randalírozni, mert szerintük tök jók azok a fesztiválok, amik nem csak a zenéről szólnak, náluk pedig ilyen nincs (oximoron, hogy én meg évek óta a nyugati, csak zenéről szóló fesztiválokért nyafogok).
A tegnapi Szigetet a helyszínen tartózkodó barátosnék összeszedésével kezdtük. Ági barátnőmet többek közt azért szeretem, mert hihetetlen jó a zenei ízlése, és a legelképesztőbb találmányaimat is ismeri. Szigeten pedig Ágival lenni a legtutibb dolog – fotómemóriája van, így az az útvonal, amit én 4-5 nap után sem jegyzek meg, neki a térképre való ránézés után már sima ügy. Mint fentebb már írtuk, mi kényeskedős köreinket futva nem alszunk kint a Szigeten, így a teljes körű helyszíni tudósítás Ági segítségével fog majd létrejönni.
Részünkről a -1. nap annak rendje és módja szerint el lett sunnyoga. Geszti mellőzésének nagyon egyszerű oka volt. Én az ő életművének egy darabkáját sem szeretem és magától az embertől is a falat kaparom. De a megkérdezett fesztiválozók mind negatívan nyilatkoztak a koncertről, ezért azt hiszem, mi még jól is jártunk a Deák téri teázóval.
Prince megjelenése a programban szintén nem váltott ki belőlem különösebb örömmámort. A 80-as évek zenéje ezidáig valahogy nem ragadott meg. Az egészből leginkább a szintipop és a hosszú rockballadák azok, amik piszkálják a zajküszöböm. Prince életműve pont erről a kettőről híres. Mindenesetre úgy gondolom, hogy valakit, aki ilyen szintű életművel rendelkezik, az életben egyszer látni kell. Ennek szellemében fél hétkor lecsücsültünk egy szimpatikus fűcsomóra nem messze a Présháztól (ahol a házi borok a Takler pincészet borai) és Prince-re várva nézegettük az elszállingózó esőfelhőket. Végülis esőből csak arany konfetti-eső lett a Purple Rain alatt. Nade, túlzottan előreszaladtam. Prince kezdése a programfüzetben 19.00-ra volt meghírdetve. Én 8 óra előtt pár perccel még elszaladtam meglátogatni a mellékhelyiséget (a konténeres WC-k tisztasága kiváló, a ToI ToI-oké pedig a szokásos rettenet), de igy se késtem egy percet sem a koncertről, Prince ugyanis stílusosan 8 után valamivel érkezett a színpadra, Hogy meg engedheti-e magának az egy óra késést? Meg hát!…ahogy elkezdett játszani (és a fülem is megszokta az ismét elcseszett hangosítást), senkit nem érdekelt a késés, mindenki a Prince nevű jelenséget figyelte. És milyen egy Prince koncert? Talán nem is a koncert szó a megfelelő rá, hanem a show – bemelegítőemberek, folyamatos kommunikálás a közönséggel, vagy a rajongók felrángatása a színpadra. Olyan az egész, mint egy matematikai bizonyítás, amit én hozok össze: a görög és latin ABC betűinek kaotikus halmaza néhány kvantifikátorral, a végeredmény pedig egy bebizonyított tétel, egy sikeres vizsga. Jelen esetben voltak a melankolikus rockballadák, szintipop, dizsi – összevissza, ahogy a pop hercegének épp jól esett.
Ami tetszett: Prince már jópár éve bohóckodik a zene színpadán, és sokszor egy vicces kis törpének titulálják…na ez hülyeség. Ennek az embernek az egész megjenése – szőrös csizma, kövekkel kirakott karkötő, trapéznadrág, magassarkú, mindehez iszonyat adag flegmaság – kiad egy imádnivaló összhangot. Prince van olyan régen a popszakmában, hogy tudja, mit meddig kell húzni, mikor kell fokozni a hangulatot, ami szerintem egy-egy 8-10 perces számnál elég nehéz anélkül, hogy félidőnél ne kezdjük el unni azt.
Ami furcsa volt: én olyan zenészt, aki ennyire igényelte volna a közönség visszajelzését, még nem láttam. Szinte minden számnál vagy énekeltette a közönséget vagy a kezek égbeemelésére kérte.
Ami nem tetszett: a gitároslány szólója, ami valószínűleg azért kellett, hogy Prince szusszanjon kicsit – felesleges és hosszú volt. A másik pedig a koncert tagolása. 70 perc játék után Prince levonult…10 perc után visszajött, játszott 20 percet, majd elköszönt…5 perc múlva vissza, megint 20 perc játék és elköszönés…5 perc szünet…3x, vagy 4x jött vissza, így a koncert összhossza 2,5 óra lett. Az utolsó után 15 perccel még mindig álltak emberek a Nagyszínpadnál, várva, hátha visszajön még. Nekünk az volt a véleményünk, hogy a "tudni kell, mikor abbahagyni" tételt Prince bácsi még nem tanulta meg, és kétszeri visszajövés bőven elég lett volna. De ő még ezt is megengedheti magának – hisztizzen, vágjon pofákat, tartson random szünetet…a zenéje, megjelenése mindenért kárpótol.
Összegezve: Prince bebizonyította, hogy a szintipop nem feltétlen rossz. Ezúton köszönet az Open'r-nek, hogy megengedtek neki még egy közép-európai koncertet.
Mától pedig indul az igazi Sziget – az én ajánlatom a mai napra az Interpol és a Pulp. Ez előbbire kiváncsi vagyok, legfőképp azért, mert még nem sikerült megismerkedni az új albummal, és az is érdekes lesz, hogy négy helyett hárman mit tudnak kihozni a színpadon, a Pulp pedig az a banda, ami Pohodán életem egyik legjobb koncertjét produkálta.
/z.zrt/
Snur, Oroszország, szerelem
A hétfői elsunnyogott koncert és 3 óra alvás után, 0. nap a lovak közé csaptunk. Viszonylag gyorsan át lehetett jutni a kapukon, csak sok kis naiv idegen üldögélt bánatosan kívülről, ki-ki egy-egy vodkával, pálinkával – ugye, alkoholt nem vihetünk be fesztiválterületre. Volt két csaj, akik 2×24 darab dobozos sörrel ültek ott, darabját 160 forintért árulták. Megpróbálhatták becsempészni őket, csak a szemfüles biztonsági őr kiszúrhatta. Ezért is érdemes többek közt a szabályzatot figyelmesen elolvasni. A lányok kicsinek látszó kézitáskáját viszont nem ellenőrzik. A Körkép „kelet-európai szakértőjeként“ úgy döntöttem Prince nem nekem való, helyette átvonultam a Kelet-Európa express elnevezésű projekthez a Rock-metál nagyszínpadhoz. Boban Marković-ékat már láttam tavaly egyszer, de koncert közben így is olyan érzésem volt, hogy én ezt a balkáni zenét nem fogom tudni megunni soha. Majd véééégre jött a Leningrad, amitől már egy hónapja be vagyok zsongva. Jó kis orosz ska, mindenféle egyébbel megtűzdelve, és amekkora partit azok csaptak. … Szerelmes lettem… Szergej Snurovba, az orosz nyelvbe …és mint 16 éves koromban – az első sorból tomboltam végig az egészet. Azt kell még tudni róluk, hogy a szövegeik nem igazán rádió- és szülő-kompatibilisek. Példaként egy szép szerelmes szám szövege, szabad fordításban, erősen moderálva. „és végül is azok a csajok akik jutnak nekem, b… lefekszem velük, de nelküled egy f… szerencsétlen vagyok.“ Romantikus. Pár éve alkotói válságba kerütlt Snur (vagyis Szergej Snurov frontember…sóhaj), úgy volt feloszlanak, aztán mégse, és kiegészülve egy vörös démonnal, Juliával novemberben új albumot adtak ki (egyébként ingyenesen letölthető a honlapjukról is). Julia pedig hozta azt, amit elvárunk egy tipikus orosz nőtől – mintás neccharisnya, olyan kivágott, flitteres ruha, amiben talán már én se érezném magam kellemesen (és ez nagy szó!) és…magassarkú. Végül is, mi másban tomboljunk, táncoljunk, ugráljunk végig egy két órás koncertet, mint magassarkúban? Ha tehettem volna ugyanígy csináltam volna. 🙂 Közönség első három sora szinte teljesen színorosz volt, egy-két beépített embertől eltekintve (pl. én 🙂 – pétervári lányok usankában, uraji fiúk (Chanti-manysi autonóm körzet, ami ugye nem éppen a szomszédban van), és együtt ordítani, hogy vévévé-lenyingrad-eszpébé-tocska-ru, majd háromszor is visszatapsolni őket a színpadra…hát hihetetlen. Koncert után még órákig vigyorogtam.
Afterpartizni stílusosan kell-így átvonultunk Fluor Tomira – "mer végülis mér ne?" Aki viszont elfelejthetettt véletlenül eljönni a fellépésére… de pozitív oldala is volt az egésznek: szimpatikus belga fiatalok megismerése 🙂 Összegezve: a 0. nap a Szigeten többet ért, mint egy szemeszter orosz az egyetemen, és intenzív angol nyelvtanfolyam az állami nyelviskolában Pozsonyban. Первое свидание, второго – до свидания.
/majd.holnap/
1. nap, szerda
Memóriakártya, kukker, macifröccs…say hello to the angels
Szeeeerda 🙂 Miután összeállt a program napi bontása, a szerdától extázisba kerültem…Pulp és Interpol. Amekkora volt az öröm, akkora volt a félelem is. Interpolék eggyel kevesebben lettek a Szigetre, nem ismertem az új albumot és kétséges volt, hogy a hangosítás minősége mellett át-e jön Banks hangja. A Pulp pedig jó volt Pohodán, istentelenül jó, ezért tőlük elég sokat vártam.
Miután tegnap összeszenvedtük a cikket sajtófotó hiányában, azzal az elszánt céllal mentünk ki a Szigetre, hogy minden érdekességet dokumentálunk, ami az utunkba kerül. A helyszínre érve viszont rájöttünk, hogy a memóriakártya otthon maradt…nanembaj…majd.holnap 🙂
Hugom ajánlására, a Rise Against koncerttel kezdtük. Az amerikai punk banda nekem valahogy nem illett a main stage aznapi programjába, és a bakancsos-fekete hajú énem sem jött elő (mert ilyen is volt ám! 🙂 – így amint veszélybe került a körülöttünk lévő egy méternyi biztonsági zóna, inkább elvonultunk a Présház felé.
Interpol…Nekem ők sosem estek bele a fesztiválzenekar kategóriába, azt pedig, hogy milyen lesz ez több ezer ember előtt(aminek a fele részegen épp ott lődörgő holland), el sem tudtam képzelni. Miután felálltak a színpadra és összeszámoltam, hogy most akkor mennyien vannak (szemüveg nélkül, a 167 centimmel ez challange volt), kicsit megörültem, mert egy rövid ideig azt hittem, hogy én olvastam félre valamit, hisz a szokásos koncertezős létszámuk stimmelt. Igenám…de miután elkezdtek játszani, elég hamar leesett, hogy az ott nem Carlos a basszusgitárral – ez csökkentette is a koncert élvezhetőségét – kell ő ebbe a bandába!
Maga a szám-összeállítás egy klubban tökéletes lett volna, de nem a Szigeten, a hangosítás a színpad azon részén, ahol mi álltunk, viszonylag rendben volt (mindenesetre ezúton megkérném a barátaimat, hogy az elkövetkezendő 1 hétben tessék kicsit magasabb hangerőt alkalmazni a velem való beszélgetéseknél, mert ezalatt a 2 nap alatt sikerült átmeneti halláskárosodást összeszednem), az új album picsás lett, illene végre meghallgatni és a koncert végére a zenekar is belelendült ebbe a fesztiválozósdiba. Külön plusszpont, hogy a nagy kedvenc Say Hello to the Angels is elhangzott. Hétvégén a Grape-en lépnek fel Pőstyénben, ajánlom mindenkinek!
Pulp…Akinek az OK Computer a kedvenc albuma és rongyosra hallgatta már a Blur és Radiohead összest (tegnap az Interpol és Pulp közti szünetben szóltak ők is a hangfalakból), az a Pulpot sem tudja nem szeretni. A Pohodás fellépésre mégis csak azért mentem, mert ők is olyan zenekar, amit szerintem egyszer az életben látni kell. De amit ott koncert néven kaptam, életem egyik legjobb élménye volt.
A Pulp a Jarvis Cocker jelenség körül forog…ugrál, viccet mesél, papirról magyar köszöntőszöveget olvas, gitározik, énekel…Do you remember the first time?, Disco 2000, F.E.E.L.I.N.G.C.A.L.L.E,D.L.O.V.E.(és Cockerbe ismét bele is szerettem), Babies, Common People…hibátlan koncert – egyedül az Underweart hiányoltam.
/z.zrt/
Kukker bácsi meg a belgák, ihaj-csuhaj heje-hajj
A szerdai programból nem volt számomra kitippelve semmi konkrét, így aztán a „kötelező megnézni“ koncertek listáját ráhagytam teljesen a kolleginára. És mivel Pohoda óta a kollegina szerelemes Jarvis Cockerbe, nem volt téma, hogy hol kötünk ki az este folyamán. Na, de ne szaladjunk olyan előre. A keddi Leningrad olyan mértékben megviselhetett, hogy a szerdai napom kicsit mellette voltam mindennek. „Rázogatod a pofonfát“ – kaptam meg miután a Pulp énekesét sikerült Cocker helyett le-kukkerezni, a kavét elfelejteni feltenni főni vagy közölni, hogy nekem igenis bejön Lady Gaga (mégiscsak Alexander McQueen ruhák!!…). Némi késéssel indítottunk, de sikerült odaérni a Rise Against elejére. Első benyomásom, az volt hogy nekem nem biztos, hogy ez a zene bejön, de ott kellett lenni, mert „Timinek kell fotó róluk“. A fotózkodásból pedig annyi lett, hogy mivel, mint említettem, eléggé szét voltam csúszva egész nap – így a fényképezőgép bekerült a táskába, csak a memóriakártya nem került a fényképezőgépbe. Viszont mikor kb. a 3. számnál felnéztem a nagykivetítőre, és láttam azt a sokmilló népet, a világoskék égboltot, borostás harmincas énekes pasikat össze-vissza ugrándozni Nagyszínpadon, olyan megmagyarázhatatlan dolog fogott el, amit azt hiszem úgy hívnak: Sziget feeling. Érezni kell. Hihetetlen. A koncert nagy részét aztán a Présház mellől hallgattuk végig, majd „most akkor menjünk Portisheadre“ mondatomnál, kis híján tényleg elcsattant az a pofon. „Az Interpool lesz, te szerencsétlen“, jött a válasz. Az első szám után azonban elindultam körbenézni milyen is az a Rock-metál nagyszínpad. Motörheadestül. Itt teljesen véletlenül összefutottam a tegnapi belgákkal, akiket szép mosollyal sikerült rászedni, hogy jöjjenek velem Pulpra. Itt említeném meg Nyugat-Európa és Kelet-Európa közti különbségeket. Vagy inkább Nyugat-Európa és a mocsi házi „dolgokon“ szocializálodott Kelet köztieket. A belgák mindenképp ki szerették volna próbálni a pálinkát, hiszen az Magyarországon milyen finom. „Ok“, mondom, „majd besegítek a rendelésnél“. Indításnak finom kis mézes barack lett kiválasztva. 35 fok, az ippen kis likőr…nekik se fog megártani. Gondoltam én kis naiv. Hát, az arcukat ivás után leírni lehetetlen. „Ez erős“ közölték kulturáltan, majd elég zöld fejjel elvonultak, és én nagy Bambi-szemekkel rácsodálkoztam: Szlovákia az még ugyanúgy a Vadkelet, mint ahogy Magyarország is még a Balkán.
PULP
Mikor z.zrt kollegina hazajött Pohodáról, és közölte, hogy neki kell Cocker, mosolyogtam. Fiatalság-bolondság, megesik. De hogy egy pasi, aki pontosan annyi éves, mint apukám, 50 kiló vaságyastul, és a mozdulatai alapján nem tudom eldönteni, hogy testhőmérséklete normális vagy nem véletlenül melegebb-e a kelleténél, öltönyben és Woody Allen- szemüvegben ekkora hatással lesz rám is, a fene gondolta. Mikor ledobta a nyakkendőjét és a zakóját, komolyan fontolgatni kezdtem, hogy talán groupie-nak kellett volna mennem. Nekem ő kell. Pont. A zene pedig szuper, fantasztikus, a buli hatalmas, tombolós, nincsenek is jelzőim, így leírva képtelen vagyok visszaadni azt a hangulatot.
Koncert után átvonultunk az A38 sátorba Hurts-re, de három számig bírtam, attól függetlenül , hogy nagyon tetszettek. A zárt sátorba nem jó ötlet nagy koncertet rakni. Még szellőztetéssel se. Szerintem.
Továbbá az ember a 3. nap után rájön az otthonalvás hátrányaira, főleg ha a város másik végében lakik – hajnal öt előtt esélytelen bepottyani otthonra.
/majd.holnap/
2. nap, csütörtök
Por, dizsi, DH tábor – Sziget 2. nap
A csütörtöki nap gyönyörű napsütéssel köszönt a Szigetlakókra (ez annyit jelent, hogy porfelhő szálingózott mindenfelé). A napsütés volt az egyik oka annak, hogy dobtam a Xiu Xiu koncertet (a másik, hogy mivel késve értünk a Szigetre, nem akartam megkockáztatni, hogy vajh meg találok-e egy idén még nem feltérképezett színpadot). Xiu Xiu helyett lett La Roux – egyébként is, az angol szintipop duó valahogy jobban beleillik a délutáni lazulós időpontba, mint a káosz-pop. A 45 perces koncertből az első 10 perc kimaradt, így nem sokat hallottunk Jackson kisasszonyból (a zenekar másik fele, Ben Langmaid itt sem volt) – látni viszont láttunk eleget: egy fáradt zenekart, meg a közönséget, aki még nem tért magához az előző nap megpróbáltatásaitól (olyannyira, hogy Jackcson be is szólt, hogy táncolódhatna is a nép, ha már egyszer koncerten vagyunk!!!). Idén ez volt az utolsó fellépésük, ezután pihenés jön, majd a következő album, ami az előzetes nyilatkozatok alapján nem a szintitpop lemezek sorát gyarapítja majd.
A La Roux után megvártuk a Good Charlotte-ot, hogy hugom kapjon a másik nagy kedvencéről pár fotót. Számomra a punk a Sex Pistols-al kihalt és ezeket a pop-punk formációkat valahogy nem tudom sem értékelni, nem még végighallgatni, de legfőképp végigtombolni (a már említett bakancsos, fekete hajú időszak ismét nem tört elő), ezért pár perc után majd.holnap kollegina kérésére átvonultunk az mr2-höz, az Intim Torna Illegálra.
A Sziget nem az a hely, ahol előzetes egyeztetések nélkül bárki ismerőssel is összefuthat az ember, így amikor az MR2-nél a Gombaszögi DH tábor tavalyi évfolyamának pólójában láttam valakit, alig hittem a szememnek…Cső, babi néni! És ezzel ki is fújt minden pozitívum, amit az Intim Torna koncerttel kapcsolatban el lehet mondani. Öt, enyhén szólva benyomott állapotban a színpad szélén egyensúlyozó úriemberre buliztak a negyvenes tetkós vénlányok…Tanulság: Szigeten nem megyünk középkategóriás magyar bandákra, azokat a mindenféle magyarbulikon láthatjuk elégszer évközben.
Az indie gimis éveim kedvenc zenei stílusa volt. Ipari mennyiségben fogyasztottam akkoriban a műfaj zenekarait. A Kasabian is ilyen, akkortájt rongyosra hallgatott zenekar, így annak ellenére, hogy azóta a kis fejem ki lett mosva mindenféle post punkkal, brit poppal, Wagnerrel és különböző aranyos francia zenekarokkal, a Kasabian tegnapi koncertje bebizonyította, hogy a gitárra alapuló zene igenis jó. Az új album pedig eszementül szól.
A csütörtöki nap húzóneve a Chemical Brothers volt. Ők az elektronikus zenének azon része (erősen ott mozognak a dance határán), ami az én zenei ízlésembe nem nagyon passzol bele. Albumot is több adagban, legtöbbször egyszer hallgatok meg tőlük. Koncerten kicsit jobb a helyzet – ott a tömeg, a hangulat viszi magával az embert. Hangulat itt is volt, a zenekar is kitett magáért – lenyomták a 1,5 órát, szuper volt a koncert vizuális háttere, és a rengeteg emberből arra kell hogy következtessek, ez lesz a Sziget egyik nagy közönségsikere.
Régen volt már, amikor pár óra alvással lehúztam az egész szigetet, ráadásul ha nem alszik eleget az ember lánya, a cikkírás is elég vacakul megy, így a csütörtöki nap a Chemical Brothers után be is fejeződött. majd.holnap kolleginának voltak próbálkozásai, hogy rábírjon a maradásra, de egy Zalatnay Cini koncert messze nem az, amivel ez nálam elérhető, és azt azért ő is elismerte, hogy a 8 óra alvás nem egy utolsó dolog. De ma már nem öreglányoskodunk, hisz lesz Dizzie Rascal, Prodigy (helyette részemről) Oi Va Voi, Peter, Björn and John, Söndörgő,…
/z.zrt/
(fotó: Sziget/Vermes Kata)
Én és én…meg az elektromos zene
A szerdai napi „ereszd el a hajam“ után úgy döntöttünk, hogy a csütörtök csak és kizárólag a zenéről fog szólni. Muszáj volt beiktatni egy pihenőnapot, elvégre ahogy a 3 éves unokaöcsém is megmondta, „nem vagyunk már egy mai csirkék“.
A körképes teambuildingek egyik nagy pozitívuma, z.zrt kollegina megfogalmazásában, hogy mindig javul a zenei ízlésem. Mivel utána már szinte összeesünk hazafelé a buszon (a fáradságtól), ezért csak kérek tőle egy fülhallgatót, aztán ráhagyom, hogy hadd szóljon ami szól. Így ismertem meg, mi fán terem a Madness, majd egy másik alkalommal a La Roux. Mondanom se kell, hogy másnapra a teljes diszkográfia be lett szerezve, mindkét esetben (bár ez a „Vörösök“ esetében nem volt nagy teljesítmény, mivel eddig egy albumuk jelent meg). Pont ezért indultunk el negyed 3-kor otthonról, hogy a fél 5-ös La Roux kezdést mindenképp elérjük. Köszönet érte a BKV-nek, hogy ez természetesen nem sikerült (Budapest, te csodás …). Azért az a fél óra, amit elcsíptünk belőle isteni volt. Eleanor Kate Jackson énekesnőnek, nagyon szeretem a stílusát. A Good Charlotte-ot megint le kellett fotózni az otthonmaradott kishuginak (Egyébként olyan szépen beöltöztünk a koncertjükre, csíkos zoknikba, miniszoknyába, teljesen 16 éves punk-hercegnőnek éreztem magam. Már csak a biztosítótű hiányzott az orrunkból, bár ez nem rajtam múlt). Majd átvonszoltuk magunkat intim tornázni. Nekem nagyon bejönnek, kollegina kis híján a vállamra bukott koncert közben. De szerintem ez nem az Intim Torna Illegál hibája volt. Az „ébressz fel, ébressz fel már“ sornál térítettem magához. Majd kis kaja- és piaszünet után visszatértünk a Nagyszínpadhoz, ahonnan aztán el se mozdultunk 11-ig. Kasabian, növekvő homály, sűrűsödő embertömeg, és végül The Chemical Brothers. Ugye, az már valószinűleg a kedves olvasóknak is feltűnt, hogy zeneileg analfabéta vagyok enyhén. Pofonosztó beköpéseim egyike volt, mikor egyszer sikerült az eletronikus zenét le-elektromosozni, pont z.zrt kolleginának. Azóta el vagyok könyvelve menthetetlennek, így az este se számítottak rá a csajok, hogy jól fogom magam érezni. Hát, mit mondjak. Ha józan ésszel nézem: ennyi embert egy tök sötét Nagyszínpad előtt, miközben annak örülnek, hogy a nagyképernyőn egy sárga meg egy zöld labda pattog és robbanik szét, esetleg random tervrajzokat mutogatnak nekik antik épületekről, még nem láttam. Viszont nem józan ésszel: …ááá, kegyetlenül jó volt!!! A ritmus, a fények, az egész zene… a két óra úgy elrepült, hogy észre se vettem. A pontot az „i“-re, mint múltkor is, a Volt terasz adta meg, mikor bepottyantunk Zalatnay Cini utolsó számára. „Mindig kell egy barát“ sikította, és mi egymásra néztünk z.zrtvel, és úgy döntöttünk, hazamegyünk aludni, ma kivételesen éjfélkor.
Utolsó szóként a reklámról – ugye kapható a Szigetes poló, mindenféle felirattal, mindenféle színben (a fele níp már tuti beszerzett egyet-kettőt), mégis szerintem a leglazább az az arc, aki a Szigeten 2010-es Gombaszögi DH táboros pólóban hirdeti vidáman „én ott voltam az RTO-n!“
/majd.holnap/
(fotó: Sziget/Vermes Kata)
3. nap, péntek
Dirtee Disco
Az igazat megvallva, nem vagyok egy fesztiválozós tipus – a sátrazás, az ottani higénia, a zaj, a tömeg nem az én világom. Ennek ellenére muszáj minden évben minimum kettőt beiktatni…
Amikor sok-sok évvel ezelőtt, jóformán a játszótérről belecsöppentem a Sziget világába, hazatérve 2 hétig az ágyat nyomtam mindenféle náthával. Mégis, amikor felvetődött a következő évben, hogy menni kéne, gondolkodás nélkül rábólintottam a dologra.
Egyre inkább olyan érzésem kezd lenni, mint a fehér Nyuszinak Csodaországban …egy órával futkározok fel-le, és mindenhonnan elkések. Végre illene már a Sziget egyéb dolgaival is megismerkedni, nem mindig csak koncertre bepottyanni, de a pénteki nap se sikerült érkezés szempontjából túl jól – hála az internet csodás világának, a drupalnak és a média egyéb mindenható eszközeinek. De mindent a Körkép-olvasóért, nem igaz?
Alaphangulatnak indítottunk egy Felméri Péter-Kőhalmi Zoltán koncerttel, jót pogóztunk rá az első sorban. Hihetetlen sikerük volt, mondhatnám, hogy a csilláron is emberek lógtak a Spektrum Open-Civil Színpadon…de nem mondhatom, mert abban a sátorban nincs csillár. Majd átszambáztunk a Dizzee Rascals-ra. Ehhez annyit tudok mondani, hogy tetszett a srác pólója…szóval először úgy gondoltam, nem igazán az én zenei világom, dehát annyi ember volt ott, és azoknak bejött, több ezer ember meg mégiscsak jobban tudja mint én. Megérte ott maradni! Meg kell hagyni, hogy értenek a hangulat fokozásához, és a koncert kritikus első 20 perce után már én is önfeledten tomboltam rájuk. Bár, az is meglehet, hogy csak sikerült a legjobb számaikat a végére hagyniuk.
Majd pedig a Prodigy…igen már kismilliomodszor vannak a Szigeten, szidjuk őket ezért, viszont én ezzel úgy voltam, hogy nekem kötelező ott lenni. Elmesélném mik zsenge ifjúkorom első benyomásai a Prodigyről. Kb . 9 lehettem, az unokatesóm pont akkor élte vad korszakait – tetoválások, Linkin Park, Korn és Prodigy minden mennyiségben…volt hogy órákon át kerestünk Győrben olyan Prodigy-s trikót, ami még nem volt meg a több mint 30 darabból álló pólókollekciójában. Arra is emlékszem, hogy a klippeikben mindenféle undorító százlábúak mászkáltak, és folyton a nyelvét mutogatta a kék-zöld-vörös hajú pasi. Ma már nagy és okos vagyok, így tudom az a Breathe klipp volt, ami akkor nagyon sokáig rémálmokat okozott nekem. Szóval unokabátyám kiadta az ukázt – ott kell lenni és pont. Közben, jelentem megérkezett a hétvége, a por és a százezres tömeg a Szigetre. Ezzel egyidejűleg a technikusok is képesek voltak végre belőni, milyennek is kell lennie egy jó koncert jó kihangosításának. A „fiúk“ pedig lenyomták a másfél órás bulit, amire mindenki önfeledten táncolhatott, üvölthetett, pogózhatott igény szerint. Mi is becsatlakoztunk a hullámzó tömegbe, és másfél órára sikerült is minden gondomat elfelejteni…mert végül is nyár van, zene, meg szerelem, és szeretünk koncertekre járni. Csak jóval utána gondolkodtam el azon, hogy bár nem vagyok egy nagy Prodigy-fan, mégis, a leadott számok 80%-át ismertem…ami azt jelenti, hogy ha kicsit tudományosabban vizsgáljuk meg, tényleg csak a csapból is folyó számaikat hozták, és lehet, aki nem először látja őket, annak már nem tudnak újat mutatni. Erről viszont nem nekem kell írni (hála az égnek ).
A pénteki nap végére volt még időzítve Korda Gyuri bácsi is, aki mint tudjuk, már évek óta a Sziget legjobban várt programja (nem értem miért nem a Nagyszínpadon a helye), de mint mondtam, megint utolért a fehér nyúl-effektus, és erről is sikerült lecsúszni.
Továbbá kezdenek meglátszani a fáradság és a Sziget jelei – korai süketség(nem hallom meg az 50 db alatti hangokat), kávé nélkül reggel a fürdőbe se találok ki, és alkotó válságba kerültem-elfogytak a szavaim. Ennek ellenére, aki még nem tudja mit csináljon a hétvégén, melegen ajánlom, hogy szedje a sátorfáját, és irány Budapest!
/majd.holnap/
(fotó: Sziget/Somay Márk)
4. nap, szombat
Marry me!
Reálisan nézve a koncertet: nem birta szusszal, és nem csak a sminke, a hölgyemény is szét volt csúszva…De attól a pillanattól, hogy felszólította a színpadra a mellkasán ,,MARRY ME" felirattal feszítő srácot, majd leültette őt a színpad szélére…egyszerűen minden hibája el lett felejtve. A koncert egészében véve tökéletes volt: helyes és aranyos, pont ideális a délután 6-os sávba, napsütéshez.
/z.zrt/
Oh my God, I can´t believe it …
„Kate Nash tetszeni fog neked…olyan kis cuki…“ Hallgattam meg a szombati napra való koncert-előrejelzést. Mikor ránéztem az énekesnőrea és a stílusát figyelgettem, a gimis osztálytársnőm jutott eszembe, mikor anyukája egyszer rosszul festette be a haját, és pont ezért a jobb oldalán lett két szőke foltja, ami miatt még évekig szivattuk. Nos, úgy néz ki Anett ezzel divatott teremtett, mert Kate-nek is volt kb. két szőke foltja a fején a vörös tincsei közt… Na, nem baj attól még hogy béna a fodrásza, Kate tényleg jó zenét csinál, tényleg olyan kis cuki, és azt hiszem ha zenével kellene bloggot írnom, Kate zenéje lenne az. (bár igaz egy-egy nap pár Prodigy is beleférne). Külön plusszpont a srácnak a tömegből, aki a meztelen felsőtestére ráírta, h „MARRY ME“ óriási betűkkel. Sikere nem is maradt el: felhívták egy színpadra, és kapott két puszit is. Kate után előrenyomakodtunk a tömegben, mert jön a Kaiser Chiefs, szóval asszem ez volt az a koncert, amin legközelebb jutottam a Nagyszínpadhoz, sőt, az egyetlen, mikor a nagykivetítőn kívül láttam mást is. Hallgattam, hallgattam …majd a Ruby című számnál leesett – persze, hisz´ én őket ismerem!!! A névmemóriám viszont legendásan kegyetlenül ergya, valószínűleg ezért nem ugrott be rögtön. A jó hangulatú koncert után, mikor a végén a tömeg együtt ordította, hogy „Oh my God, I can´t believe it“ ….becsatlakoztunk mi is, z.zrt kolleginával, az utolsó előtti napon még mindig nem hiszem el nagyon, hogy ilyen jó helyre kerültem. Majd spuri a Világzenei nagyszínpadhoz, mert Goran Bregovic Wedding and Funeral Band lesz. Igaz a körképes kollégák 30 seconds to Mars-ra vannak ráizgulva, de mondtam, metroszexuális pasikból, akik sminkelik magukat és úgy érzik roppant férfias a szemránckrém használata, kicsit sok volt az utolsó fél évemben, szóval kössz, de kihagyom. Itt jött le a Sziget hatalmassága, ha nem csak és kizárólag a nagyszínpados koncerteket álljuk végig, hanem máshova is kell vonulni. Csak mentünk, mentünk és mentünk mint a Gyűrűk Urában a kici kisz hobbitkák, és mire odaértünk, már csak hátul maradt hely. Gondoltam biztos fog hasonlítani a keddi Marković-ékra, nem is kell közelebb menni, ez a kijelentésem kb. az első két percben megcáfolódott – balkán zene, az a balkán zene, de mégis jóval másabb, nyugatibb, diszkósabb is néha. Másfél óra önfeledt tombolás – a kolleginát még ilyen jól szórakozni azt hiszem nem láttam 🙂 tökéletes koncertbefejezés volt a Kalashnikov szám a végén.
És most? Jött a kérdés, aztán úgy döntöttünk jó lenne még megvárni azt a Nemjucit…ami másfél órás lötyögést jelentett, mivel ők csak 1.00-tól kaptak teret az önmegvalósításra. Németh Juciról el lehet vitatkozni – van hangja, nincs hangja, valakinek bejön, valaki szerint simán csak aranyos, valaki meg utálja a végtelenségig… nem tudom, nekem nagyon tetszenek a Budapest báros produkciói, de így önmagában talán kicsit sok volt.
Éééés…kezdődik az utolsó nap …egyik szemünk sír, másik nevet, az esti koncerteket elnézve. Ma szétszedjük a Nagyszínpadot, bánatunkban háromszor jobban fogunk bulizni – egész reggelig.
/majd.holnap/
5. nap, vasárnap
Bordel(l)ozzunk, avagy vissza újra, az egészet!!!
„Why are you so depressed?“ „nem vagyok depressed, de PRESS-től vagyok“.
Elfáradtam, fáj minden tagom, a ruháimról egy kiló földet lehet lesöpörni, és a lakás állapotáról ne is beszéljünk inkább, de „még egyszer, utoljára, a sárban fekve, ordibálva“ szorítsuk össze a fogaink, és ugorjunk bele az utolsó napi poszt megírásába.
Na, akkor lessük meg ezt a Gogol Bordellot. „Ezek állatok“, volt az első reakcióm. A második is. És kb. a végéig nem tudtam mást mondani ezen az egy mondaton kívül. Az 5. perctől vártam, mikor csapja oda a gitárt a színpadhoz. Ez igaz, nem történt meg, viszont ennek ellenére, amit leműveltek a színpadon – mondom: állatok. És a közönség pedig őrjöngve fogadta, táncolt körbe-körbe, annak ellénre, hogy utolsó nap délután fél 5-kor nem igazán a legattraktívabb időpont – fáradt mindenki, ráadásul még ilyen kora délután nincs is hangulat…Hát Gogol Bordello bebizonyította, hogy ez nem igaz, ha szándék van, rajtuk nem múlik a orrvérzésig tartó buli megmenedzselése. Majd jött a The National, hogy a tomboló közönséget a béka segge alatti hangulatba hozza. Világfájdalom, sejtelmes kamerafelvételek – ha nem látok el a Nagyszínpadig, a nagykivetítőn tuti nem veszek ki semmit. Kis titokzatosak (akartak lenni), szépia vagy /és fekete-fehér képkockákkal. Uff… gyorsan fussunk el enni valamit, mert még itt felvágom az ereim. Nem gondolom, hogy jó ötlet volt így a Gogol után rakni őket. Főleg nem világosban …esetleg a sötétben még hangulata is lett volna, mikor az egyes depressziós számokra a szerelmes párok egymásra találnak. A következő koncert a sorban Manic Street Preachers volt, viszont képtelen vagyok bármi értelmeset is hozzátenni az előző mondatomhoz. Agyam megmakacsolta magát, és a másfél órás koncert emlékképeit nem volt hajlandó befogadni. Kérdezzétek z.zrt-t, milyen volt. White Lies-on jött, hogy tudatosítottam: ennek is vége. És ez milyen szomorú…és előjött érzelmesebbik énem, majd „kít pofon“ után gyorsan eszembe jutott, erre most nincs idő, ma reggelig nyomjuk a partit. Megígértük. Koncert után elindultunk szóval, hogy felfedezzük mik az utolsó programok – Dreher sörkert: dizsi, Volt Terasz: nosztalgia buli, viszont a Viasat házasságkötő sátor bezárt, mire odaértünk. Felvetődőtt a Körkép logó tetováltatása, illetve az orrpiercing csináltatásának gondolta is mint alternatív ötlet…
Reggel 6 órakor a Budapest feliratnál ülve, elnézve az éppencsak meginduló embertömeget, sátrakkal, hálózsákokkal, álmos fejjel, világvége érzesem lett egy kicsit. Vége. „Végetvetnek a zenének, hazamennek a legények“. A hollandok, a belgák, a hollandok, az oroszok, a hollandok, és ez a sors vár a körképes lányokra is. Budapest fellégezhet.
/majd.holnap/
Here we are – at the ending pieces of me everywhere
,,Ma szétszedjük a nagyszínpadot!" fogadalom mellett nyomtuk be kelet-európai tudósítónkkal az orosz vizecskét, majd indultunk a Szigetre…szokásunkhoz mérten elkésve. Mindenesetre ez volt azt hiszem a legkorábbi kiérkezésünk – délután fél 5-kor már ott álltunk a színpad előtt, várva a Gogol Bordellora. Emlékszek én még rájuk pár évvel ezelőttről…azon a koncerten kiment a bokám, de annak ellenére olyat buliztam, mint még azelőtt soha. A gipsy punk ez alkalommal is nagyot ütött – talán a legtöbb ember ezen a koncerten volt tegnap. A zenekar igazi nagyszínpadi fellépő, Hütz a next one Iggy Pop, én pedig beszerkesztettem a mindenki által hiányolt sérülést az idei Szigetre…
A National koncerttől kifejezetten rettegtem, főleg a szerdai Interpol után. A félelem nem is volt alaptalan: annyira el volt baszarintva a hangosítás, hogy hallgatni kifejezetten rossz volt. Azért a végére rajtuk is segített az alkonyat…addigra átjött ez a búskomor életérzés, ami az albumaikat körüllengi. Hiába, elég elvetemültnek kell lenni, hogy ez a Sziget nagyszínpadán bárkinek is bejöjjön…
Nationalék után megoszlott a társaság – a csajok átvonultak Marinára (amiről utólag a Recorderes kolleginákkal egyetemben csak csupa jót mondtak), mi pedig kedvenc háromévesem anyukájának a javaslatára maradtunk a Manic Street Preachersen. Ha a Nationalon rossz volt a hangosítás, akkor ezt már minősíteni sem tudom. Ennek ellenére, egy korrekt rockkoncertet láttunk, az összes klasszikussal.
A Sziget utolsó Nagyszínpados fellépője a White Lies volt. Merész húzás egy kétlemezes postpunk valamivel zárni a Szigetet, de hát vasárnap van, nincs olyan sok ember, és aki mégis ott van, az hullafáradt. Lehet a fáradtság, lehet a sükettség az oka, de mindent összevetve, ez egy k.vajó koncert volt. A kivetítőkön szálingózó grafika, a számok elrendezése tökéletes volt, egyszerűen minden ült. Odatette a pontot az i-re.
Igazából objektív beszámolót az utolsó napról nem tudok írni…olyan hangulatom lett vasárnapra, hogy teljesen mindegy volt, ki játszik a színpadon, hogy melyik színpadnál vagyunk, vagy hogy szar az egész hangosítása. De nekem mindigis erről szólt a Sziget – arról a bizonyos feelingről. Nem ez a fesztivál, amire a zenéért megyünk, a zene inkább csak az a mellékes dolog, amiből ha elkapunk egy-egy nagy kedvencet, örülönk…olyan ez nekem mindig, mint egy film – kivételesen jó háttérzenével (OK, a Korda koncertnél ez az állítás nem ült).
A fentiek miatt most összegezni nem fogok…hagyni kell ülepedni ezt a sok impulzust, de igérem, nemsokára jön majd egy post, amiben kiértékeljük az összes, tudósítóink által meglátogatott fesztivált. Most pedig én dobom a laptopot és a Drupalt egy időre a sarokba, jön az a bizonyos jól megérdemelt pihenés (és végre visszatér a Körképre a politika, az olvasók és a szerkesztőkollégák nagy örömére). Köszönöm a figyelmet!
/z.zrt/
Kapcsolódó cikkeink:
Gumicsizma, nyakkendő – Sziget 2011
A változatosság kedvéért Sziget 2011
/Molnár Judit, majd.holnap/
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
izi
2011. aug. 09. 14:05hát nekem ebből az jön le, hogy aki depressziós meg xenofób, az lehet nem a szigeten fogja magát jól érezni. De mindent bele, egyszer vége lesz a szigetnek és hazajöttök.
jozsi
2011. aug. 09. 21:24Most az egyszer hadd legyek mocskos: Athenban ma 38 fok volt :-) Amugy jo szigetelest!
Zebracsíkozó Zrt.
2011. aug. 10. 09:44Mi is mocskosak vagyunk - térdig sárosak, afölött meg porosak :) Jó Athénozást! :)
Karcsi
2011. aug. 10. 13:37nade mégis milyen por? van abból sokféle ;)
Zebracsíkozó Zrt.
2011. aug. 10. 13:56Ha már itt tartunk, a kolléga igazán írhatna egy Ozora élménybeszámolót. :)
tibi
2011. aug. 10. 15:36nalunk is eleg meleg van... foleg amikor elmegy a mikrohullamu plazma hutese, es kieg ket generator, akkor itt is fesztivalhangulat szokott lenni;)
nyomkereso
2011. aug. 10. 14:44"A másik pedig a koncert tagolása. 70 perc játék után Prince levonult…10 perc után visszajött, játszott 20 percet, majd elköszönt…5 perc múlva vissza". Rišo Müller is így tolja újabban. Prosztataproblémák lehetnek a háttérben Prince-nél is...Korral jár :)
Karcsi
2011. aug. 10. 17:47szerintem csak kifogy az a bizonyos por...
Andrea
2011. aug. 11. 00:06Valószínűleg fiatal korodból adódik, hogy Prince munkásságának csak egy kis részletére emlékszel. Lehet, nem kíséred figyelemmel, hogy Prince a 80-as évek mellett az utóbbi két évtizedben is nagyon aktív, igaz, kevésbé kommersz számokkal mint korábban. Talán ezért nem figyeltél fel rá jobban. Aki Prince-t jobban figyeli - bár nem voltam a mostani koncertjén - annak eleve magasak az elvárásai. Mindenesetre örülök, hogy dacára annak, hogy megjelenése a programfüzetben nem váltott ki benned örömmámort, végül neked is bejött.
majd.holnap
2011. aug. 11. 13:36hogy a kollegina hiányolta az "underweart", az azt hiszem nem a Pulp hibája ;)
tibi
2011. aug. 11. 14:54marmint hianyoltatok az alsonemut?;) ... nem kell azt hianyolni
Geroj
2011. aug. 12. 16:41Lányok, ezt a miniszoknyás térdzoknis kombót, vagy miafene ez, naszóval ezt ugye Radványra is hozzátok? ;)
majd.holnap
2011. aug. 13. 13:08ez lett a védjegyünk, szóval nemtéma, hogy hozzuk-e :)
Karcsi
2011. aug. 12. 23:30no és amúgy, a borkínálattal mi a szitu? Ozorán a 1,5 lityis "A Ház Bora" dívott ezeröté', szigeten, ha má a szpirit meg a zene messze ozi mögött van, úgy nézem legalább a boros szcéna eléggé reprezentál :) Szóval tehát akkor ugye: mit ittatok?
Zebracsíkozó Zrt.
2011. aug. 13. 09:35Vártam már ezt a kérdést :) van egy fröccs- és borkert nevű hely - ennek eddig a közelébe sem sikerült jutni, egyenlőre a Taklerrel a Présházban tökéletesen elvoltam.Szigeten a nagy kiszerelésű fröccsök a menők: 1500 HUF/l,pl egy Takler Rosé meg 3700/palack. Ma, ha minden igaz, végre eljutok a borkertbe, aztán élménybeszámolok. és itt egy nálam megbízhatóbb forrás.
Karcsi
2011. aug. 13. 09:50addig jó míg a taklerrel nyomulsz, legalább rászoksz :) de látom azér az árak itt is külföldiek, baszki 14€ egy roséért az kemény... mindenesetre dicséretes hogy ismered a gazda blogot ;) jó szórakozást a maradékra!
Timi
2011. aug. 13. 05:34ennyit igazán megtudtál tenni a te drága egyszem hugodért .. puszi érte :)
nyomkereso
2011. aug. 15. 15:58Szép volt csajok! Jövőre veletek ugyanitt :)
majd.holnap
2011. aug. 15. 16:07hát, nem tudom mennyire érdemled ki, hogy elhozzunk ... írod te a cikkeidet rendesen? :D
A kommenteket lezártuk.
