Világnapokból szinte az év minden napjára esik. Van ilyenje a Földnek, a ∏-nek, a nőknek, a költészetnek és mint a címből kiderül, a zenének is megvan a maga nagybetűs napja. Ennek kialakulásáról tavaly már írtunk, így ebben a bejegyzésben nem fogjuk ismételni magunkat. Helyette összegyűjtöttük a nemrégiben megjelent és a nemsokára megjelenő lemezek legjobbjait, ezzel tisztelegve eme nap előtt.

 
Kezdjük a sort a hölgyekkel. PJ Harvey Let England Shake című albuma még az év elején jelent meg. Két dolog miatt mégis meg kell említeni. Az egyik, hogy szeptember elején megnyerte a Mercury díjat (ez az angol Grammy), a másik pedig, hogy a dalokhoz készült klippeket Seamus Murphy hadifotós rendezte (az összes megtekinthető itt). 
Másik hölgy indulónk  St. Vincent kisasszony és Strange Mercy címet viselő lemeze. A kedves dallamairól, de annál furább szövegeiről ismert énekesnő új albumának dallamvilága már sokkal nyitottabb, mint azt az előző munkáin megszokhattuk – keveredik abba a ,,barokk rockba” némi elektronika és funk is, szövegileg viszont még egy szintet süllyedünk az énekesnő bizarr lelki világában.
 
 
Christopher Owens  egy, a világtól teljesen elzártan élő amerikai szekta tagjaként tengette mindennapjait, ahol a sok tiltólistás dolog egyike a zenehallgatás volt. Miután innét kikerült, igyekezett bepótolni az addig kimaradt élményeket – mindezt nem kevés drog segédletével. Az így szerzett hatások legalkalmasabb kifejezési módjának a zenét találta, ezért beszerzett maga mellé egy basszusgitárost, és megalapították a Girls nevű együttest. Debütáló albumuk (a találó Album címmel) 2009-ben jelent meg és főleg az '50-es, '60-as évek rock zenéjéből merít. Az azóta eltelt két évben bővültek újabb 3 taggal, és egy sokkal komolyabb hangzásvilággal szeptember 12-én megjelent a Father, Son, Holy Ghost nevet viselő lemezük. Közhelyes szövegek, profi hangszerelés, stíluskavalkád és egy, a zenekarral készült interjú itt.
 
 
 
A Charles Manson barátnőjéről elnevezett Kasabian a (brit) indie szintér egyik legjelentősebb darabja. A szeptember 19-én megjelent Valociraptor! a zenekar 4. stúdióalbuma, és kétségtelenül 2011 egyik legjobb hanganyaga. Erős és lendületes, minden indie rajongónak kötelező darab! 
A teljes album meghallgatható itt, a japán verzión található két bónusszám pedig emitt.
 
 
Írtam már pár ‘LEG’-et ebben a postban, és még fogok is…Erős ez az ősz, mit lehet tenni…Most jöjjön 2011 egyértelműen legjobb albuma. A dEUS egy belga, képzőművészekből összeverődött zenekar. 20 éves fennálásuk alatt nem egy remekül sikerült albumot mondhatnak maguknak (Pocket Revolution, The Ideal Crash,…), a tagok szólómunkája sem elhanyagolható, és egyértelműen ők a legjobb koncertzenekar, amit valaha láttam (december 4-én erről Bécsben mindenki meggyőződhet). 
 
 
A Wilco amerika (de bátran állítható, hogy a világ) legjobb rockbandája. Az immáron saját kiadásban megjelent új album ismét korrekt rocklemez lett. Van benne minden, ami kell – gitárnyúzás, szép epikus dalok, szving. Meghallgatni pedig itt lehet.
 
 
Magyar vonalon Yonderboi-t kell megemlítenünk. Ő az elmúlt évtized külföldön leginkább elismert előadója. A Passive Control pedig a 2000-ben indított trilógiájának befejező darabja.
 
 
Október utolsó hete is erős lesz. 24-én a Coldplay,  25-én pedig Tom Waits és a Justice jön ki új anyaggal.
Coldplayék első 3 albumát nem szerettem. A 4.-el már kezdtek meggyőzni, hogy mégsem csak egy felkapott U2 utánzat a banda és az előzetesek alapján az 5. lemez minden sztereotípiámat kiveri a fejemből.
A 60 fölötti zenészek többsége jobban tenné, ha egy szép villa napsütötte teraszán tengetné mindennapjait, nem pedig a színpadokon bohóckodna. Hiányzik a lendület…Tom Waits is elmúlt már 60, nyugdíjba menni mégsem hajlandó. Helyette új albumot ad ki és előzetesen egy ,,privat listening party”-ra hívja rajongóit.
 
 
A Justice egy francia illetőségű DJ duó. 2006-ban kerültek be a köztudatba (legalábbis az enyémbe 🙂 a We Are Your Friends-el, annak is Simian Mobile Disco-féle remixével. Ezután jött a † címre elkeresztelt album, amivel beírták magukat az elektronikus zene nagykönyvébe. (Nálam a valaha volt legjobb videoklipp díj nyertese az ezen az albumon található Dance).
 
 
Október utolsó napján a Florenc & The Machine jön új albumával, és ugyaneznap lát napvilágot a Lulu névre keresztelt Metallica és Lou Reed közös munkájából születő album is.
 
 
 
Idén ősszel két 20. születésnapot is ünneplünk – Nirvana és U2.
Annak ellenére, hogy Kurt Cobain immáron 17 éve halott, és a tagok nem folytatták a zenekart nélküle, a grunge megalapítójának tartott Nirvana nem tud kimenni a divatból. Én is szaladgáltam Nirvanas pólóban 15 évesen, ma is látok Nirvanas pólós gyerkőcöket, és tegnap még a dizsiben is szólt a Smells Like Teen Spirit agyonremixelt verziója. A Nirvana zenei alapja semmi extra, a szövegek pedig egy erősen a drog hatása alatt álló agy szülemélyei. Az egész zenekar és legfőkébb a szeptember 23-án jubiláló Nevermind mégis kultikus darab. Ezen található a már említett Smells Like Teen Spirit, és ezzel indult útjára a már szintén említett grunge (abba, hogy a Nirvana ezt a műfajt képviselte-e egyáltalán, most inkább ne menjünk bele). 1991-ben a '80-as évek fancy bandáit leváltották a szakadt farmerben a mikrofonba ordító zenekarok – még a Pop Királyának, Michael Jacksonnak, sem volt esélye sokáig a játszási listák élén maradni.
 
A Kobain életőről szóló dokumentumfilm, melynek a filmzenéjét az énekes kedvenc előadóinak dalai teszik ki:
 
A U2 1976-ban alakult és sip-sup a rockzenekarok krémje közé keveredett. Annak ellenére, hogy az utóbbi pár év teljesítménye hagy némi kívánnivalót maga után, és Bono is inkább a világot váltja meg, minthogy zenét írjon, amit a '80-as, '90-es években (de még a 2000-es évek elején is, hisz ekkori az All That You Can’t Leave Behind) letettek az asztalra, az kétségkívül meghatározó darabja ennek a popzenének nevezett történetnek. '91-ben a Brian Enoval Berlinben felvett Achtung Baby született. Nemsokára ennek bővített, újrakiadott verziójára vadászhatnak a rajongók.
 
 
Azért az ősz tartogatott nem várt, és cseppet sem pozitív meglepetést is. R.E.M.-ék 31 év és 18 stúdióalbum után feloszlottak…Ők egy nemsokára megjelenő válogatáslemezzel búcsúznak, ami magába foglalja az elmúlt három évtized legjobbjait, mi pedig a 3 évvel ezelőtti Szigetes koncertjük legemlékezetesebb számával.  
 
 
Kellemes zenehallgatást mindenkinek!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!