"Megyek A hattyúk tavára!" –  olvadoztam már egy hónapja önkívületben minden létező ismerősömnek. Balettra megyek, balettra!!! Miután megkaptam a kötelező, „te tényleg harisnyás-cicanadrágos pasik ugrándozását akarod nézni?“ és az „el ne felejts kenyérmorzsákat vinni, hogy legyen mit dobni a kacsáknak“ mondatokat, és mindenhol csak sajnálkozó arcokkal találkoztam („te komolyan önszántadból kínzod magad?“), feladtam. Senki sem érti meg a lelkem…

A hattyúk tava klasszikus balett a Szlovák Nemzeti Színház új épületében. A premierje 1991-ben volt, a felújított 2007-ben. A nagy sikere ellenére nem igazán tartozik azok közé a darabok közé, amit hetente kétszer játszanak, az idei szezonban pedig csak egyszer adták elő. Nem csoda, hogy két héttel előadás előtt már nem lehetett jegyet kapni rá. A hattyúk tava amúgy is felkapottabb lett, mióta Natalie Portman eljátszotta.  

A történetről

Kezdjük az alaptörténettel (a gyengébb kollégák kedvéért ;)), amit a német mitológia inspirált. Odette-et Rotbart, a gonosz varázsló hattyúvá változtatja. Csak az őszinte szerelem ereje törheti meg az átkot (…na jó, kicsit csöpögős, de kell néha ilyen is, nem?). Közben Siegfrid herceg a 18. születésnapját ünnepeli. Az ünnepségen édesanyjától egy arany számszeríjat kap, és a királynő felszólítja, ideje lenne megnősülnie. Az íjat a herceg rögtön ki is akarja próbálni, így kerül a tóhoz, ahol az elvarázsolt Odette is él. Odette átváltozik előtte, és elmeséli a történetét, Siegfrid pedig rögtön szerelmes lesz a gyönyörű lányba. Mikor búcsúzniuk kell, hűséget esküszik neki.

A királynő hatalmas bált rendez a hercegnek, rengeteg országból érkeznek vendégek, és kéri a fiát, válasszon közülük menyasszonyt. A herceg viszont ezt elutasítja, hiszen az ő szíve már foglalt. Ekkor érkezik Rotbart varázsló a lányával, a Odíliával (vagyis az a bizonyos fekete hattyú), aki annyira hasonlít Odette-re, hogy a herceg őt hiszi a szerelmének, ám mikor megvallja neki érzéseit, Odília és a varázsló kinevetik. Elérték céljukat, elválasztották egymástól a szerelmeseket, Odette marad hattyú alakban. A balett befejezése pedig választható, ízlés szerint. Az eredeti verzió, hogy Sigfriednek a tavon végül is Odette megbocsájt, hiszen gonosz cselszövés áldozatai lettek, de a lánynak vissza kell mennie a tóba. A kétségbeesett herceg utána veti magát, és mindketten meghalnak a habok közt. Ezen persze teljesen felháborodott a közönség, így  létrehoztak egy alternatív befejezést is a balettnek – a herceg legyőzi a varázslót, megmenti a lányt és boldogan élnek, míg meg nem halnak (nálunk pont ezt a variációt részesítik előnyben).

 

 

A zenéről

Csajkovszkij zsenialitását dicséri, hogy a befejező zene olyannyira dinamikus, hogy mindkét alternatívához tökéletesen illeszkedik. De szinte az egész fülbemászó, sodor együtt a cselekménnyel, meghat és még kismilló emóciót indít el az emberben. Személy szerint nem okozott volna gondot még további 3 órán keresztül hallgatni. Közben pedig rájöttem, hogy ezek a dallamok mennyire elterjedtek, hány különféle helyen hallottam már őket, és nem is tudatosítottam, hogy ez is A hattyúk tava lenne. Külön érdekesség, hogy Csajkovszkij a magyar népzenét is milyen nagyra értékelte, és milyen inspirálóan hatott rá – a bálon, a spanyol és a lengyel nemzeti táncok mellett, csárdást is járnak a vendégek

 

 

A táncról

A szlovák balett magas színvonalú. Remek előadást láthattunk, le a kalappal az egész társulat előtt. A varázsló kellően gonosz (bár egyszer kis híján orra esett a saját lábában, de ez jobb családokban is előfordul), az udvari bohóc kellően vicces (nekem ő volt az egyik kedvencem), de a legszebb teljesítményt természetesen a hattyúk nyújtották. Olyan hihetetlen kecsesség és elegancia áradt belőlük, ami a gyönyörű zenével párosulva valami földöntúli volt. Mondom, ha táncolnak még három órát, engem az se zavart volna. Viszont a másik oldalon megmutatkozott Szlovákia szerencsétlensége is: hogy milyen kis ország. Azonkívül, hogy nincsenek rendes balett-táncosaink  –  hiszen a fő szerepeket mind külföldi, főleg orosz és  lengyel táncosok játszották, külön megemlíteném a a kis hattyúk táncát a 2. felvonásban. Az eredeti koreográfia szerint ugyanis a hattyúk közt van négy kis hattyú is, szólójuk pedig külön része az előadásnak. A hangsúly itt pedig a „kicsin” van, ugyanis a moszkvai balettben 11-12 éves kislányok táncolják.

 Na, most nálunk nincsenek 11-12 évesek, így maradnak a jóval éltesebb kishattyúk, mely közül egyik a 170 centit is simán megüti. Kicsit kiábrándító, mikor az ember nem ezt várja. Viszont meg kell hagyni, a teljesítményük szenzációs volt, tényleg nem tudok rosszat mondani. Gyönyörű élmény.

 

 

Végül a színházkultúránkról

Amink nekünk nincs. Mert elméletileg az embernek nem olyan megszokott színházba járnia, mint a sarki közértbe. Kicsit ünnepi alkalom, ha eljut az ember egy-egy darabra. Vagyis annak kellene lennie. De sajnos az operánk tönkre is menne, ha az osztrák nyugdíjasok nem járnának olyan gyakran ide a darabokra, mivel ők a bécsi operába vagy sokallják a jegyet, vagy simán nem jutnak be. De vissza az ünnepi jelleghez. Szóval esetleg legközelebb nem ártana kivenni a biztosítótűt az orrunkból, otthon felejteni a szakadt fekete farmert, a bakancsot és az Arafat által divatcikké minősült kendőt. Ezenkívül a lányok figyelmébe ajánlanám, hogy bár e sorok írója is a miniszoknya elkötelezett híve, de pontosan tudja, hogy színházba nem fog menni olyan ruhakölteményben, amelynek rövidsége miatt fent is, lent is látszik „valami”, aminek nem kéne. Azt hagyjuk meg a dizsibe. Továbbá felteszem még a költői kérdést, minek vesz fel az olyan 20 centis magassarkút, aki nem tud benne járni?

Összeségében véve, nagyon ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg legalább egyszer az élete folyamán. Mert ha elvonatkoztatunk attól, hogy harisnyás pasik ugrálnak előttünk, és a táncos lányok mind anorexiásak, és 30 éves korukra csúnya vastag combokat növesztenek, a balett igenis fantasztikus. Főleg A hattyúk tava.

És most azt hiszem, megyek, és írok a Jézuskának egy Csajkovszkij-összesért.

Pjotr Iljics Csajkovszkij: A hattyúk tava
Előadta a Szlovák Nemzeti Színház balett-társulata, 2011.11.10

Főszereplők
Odette-Odília: Romina Kołodzej
Herceg: Szergej Jegorov
Udvari bolond: Juraj Žilinčár
Rotbart: Maxim Sklyar

Rendező: Martin Leginus
Fő balettmester: Rafael Georgijevics Avnikjan

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!