Heti poéta 11 – Pásztoróra

Poétánk a téma hosszas mellőzését követően visszatért az emberiséget a világpolitikán és valláson kívül leginkább foglalkoztató pezsdítő és lélekemelő Erotikához.                                      

Soron következő, enyhe pikantériával megfűszerezett szerzeménye a vágyakozás mindennél erősebb és intenzívebb szakaszába, az ábrándok és beteljesülések csodálatos korába rőpít vissza bennünket.

Mottó:

Szerelmünkbe fürösztöttük egymás testét szüntelen,

   

Parancsolatszegőként is mind a ketten büntelen.

I.

Emlékezém, szeretkezni

Milyen szép volt teveled,

Forró kéjben vonagolva

Csókolni a kebeled.

Aztán pedig nézni, ahogy

Gyönyör jár a testeden,

Mely gyönyörnek visszhangjait

Soha el nem feledem.

És kerekded fenekednek

Sem kisértő emlékét,

Mely egy vadúl elburjánzó

Gyönyörűszép emlékkép.

És a forró öledet sem,

És a tömpe ujjaid,

Tested egyik szegletét sem,

Ahol boldogság lakik.

Csakúgy, ahogy combjaidnak

Szorítását testemen,

Könnyed-kellem varázsát

A szerelmünknek kebleden.

Megfeszített derekadat,

A körém font combjaid,

Kövérke kis ajkaidat,

És kegyetlen harcaid.

II.

Nem felejtem, hisz jártam én

Ezerszer e tájakon,

Zarándokolván elgyötört

És feléledt vágyakon.

Betakartam lepelemmel

Minden apró tagodat,

Csókjaimmal borítván be

Kebled, karod, nyakadat.

Felfedezvén magamnak én

Minden apró rejteked,

Alászállván feneketlen

Mélybe lelvén kincsedet.

S elmerülve vágyainkba

Szeretkeztünk szüntelen,

Parancsolatszegőként is

                                          Mind a ketten büntelen. 

Szerzőnk immáron második s reméljük, korántsem utolsó alkalommal gyönyörködtetett meg bennünket efféle pikáns-erotikus szerzeményével, arcunkra szelíd mosolyt s szíveinkbe tüzes vágy zsengéit csempészve.

E költemény is nagyszerű bizonyíték arra, hogy az ifjú tehetség egyre erősebb, s a közeljövőben szinte már eltéphetetlennek tűnő szimpátiát mutat a kedvenc versformájává nemesült négysorosok iránt, minden eddiginél hosszabb ideje s nagyobb mennyiségben preferálva művészetében egyugyanazon formát.

Poétánk a sokszor végtelenül egyszerű, sallangtalannak s dísztelennek tűnő kifejezésmódja ellenére is képes közvetíteni felénk valamiféle apró, halovány mégis ízes érzést és hangulatot a vágyakozás magasztos illúziójából. Talán véletlen ez, talán épp a kifejezésmódnak köszönhető, avagy éppenséggel képeinek, szókapcsolatai látomásos őrületének,… ám akármiképp is légyen, dicséretreméltó teljesítmény…

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!