Az embernek, hogy tovább haladhasson, időnként szükséges visszatekintenie mindaddig megtett útjára, író-költő esetében pedig mindaddigi irodalmi termésére. A visszatekintés sokszor egyfajta megemlékezés is azon kevéssé jósorsú szerzeményekről, melyek – ha szabad így fogalmaznom – igen csak mostoha gyermekei a szerzőnek, s melyek szende-sánta-gödröcskés kórocskáiknak köszönhetően sohasem kerülhettek nagyközönség elé, avagy hatalmas bociszemeik s kedves gyermekes esendőségük ellenére is csak vajmi keveset fürdőzhettek a siker mámorító csodazuhatagában. Hőn szeretett költőnk sikersorozata következő darabjában éppen efféle kevéssé sikerült, esendő műveit gyűjtötte egy csokorba, hogy egyszersmind leszámoljon kisértő emlékeikkel.

Elsőként egy nem is túl régi, maximum két éves szerzeményét mutatnám be önöknek, melyet –járjanak csodájára – mobiltelefonja billentyűzetén pötyögött le egy hűvös későoktóberi estén, amint barátaitól hazafelé ballagván szíve akkori kedves hölgye jutott eszébe. Tény, hogy volt belőlük egy pár.

 

Nem sejtem, hogy nálatok mily lehet az ég,

De minálunk varázsos, csillagos és szép.

 hirdetes_810x300  

Az imént is az Orion kisérte a léptem,

Amint jöttem hazafelé, sietve az éjben.

 

A vasút mellett osontam elmerengve, csendben,

S akkor fogant meg e néhány újabb rímpár bennem.

Magam is már megszoktam, hogy írok neked bátran,

Minden este hát egy versre rágyújtok én lágyan.

 

Milyen volt az ébredésed? S milyen volt az este?

Minden részeg suhanc a te óhajaid leste?

Nékem máma nem volt ugye sok dologhoz kedvem,

Persze egy kis italban jó kedvemet leltem.

 

A barátok pedig engem ajándékkal vártak,

Zsebórával és egy könyvvel jól kedvemben jártak.

Hová készülsz éjszaka? Mi a terved mára?

Vagy céltalanul, fáradtan bedőlsz csak az ágyba?

 

Későre jár, befejezem, jó éjszakát néked,

Holnapután aztán újra találkszom majd véled.

 

A szerzemény remekül visszatükrözi a rövid, gazdasági megfontoltságból viszonylag lényegretörő telefonos üznetek modorát, hangulatát. Költőnk azonban még a helyszűke s egyéb szörnyű megszorítások ellenére is, legjobb képességeit számba véve, a körülményekhez képest  nagyszerűt alkotott. Le a kalappal. Mutassanak még egy fiatalt, aki telefonnal hasonlóra képes. Helyenként erőltetett, nyomorgó ugyan, betegecske és egyszerű, gyermeteg kifejezésmóddal bíró, a mindennapi nyelvhasználatból vett szösszenetekkel díszített, mindezek ellenére mégsem egy szégyelnivaló darab. Kellemes és lágy, finom, tájleíró s informáló, informálódó jelleget is magára öltő könnyed, alapvetőleg humoros olvasmány. Lefekvés előtti meditatív állapotokra éppen tökéletes…

De már haladunk is tovább az eltitkolt mostohagyerekek hosszú sorában költőnk következő, esendőcske, megközelítőleg négy évvel ezelőtti darabjához…

 

Visszavágyom nagyon én,

Vissza azon korba,

Amelyben a szerelmen

Nem esett még csorba.

 

Amikor még épülőben

Volt csak ez a világ,

S amikor még várattak

Magukra a csodák.

 

 

És ebben a világban

Csak kettecskén lennénk,

Minden egyes új nap mint

Csoda lenne miénk.

 

Egymásnak mi lennénk ott

Új Ádám és Éva,

Örök volna szerelmünk,

Bár zokognánk is néha.

 

S hogyha fájna is e sziv,

Sajogatna néha,

Vigasztalás akkor nékünk

Közös csókunk volna.

 

E darab mindennemű pontatlansága ellenére is egyik kedvencem. Szívemhez oly közel álló, hőn szeretett költeményem. Csodálatos, romantikus elképzelése egy fülig szerelmes zöldfülű suhancnak, ki az éden érintetlenségét és intimitását kívánja vissza magának s hőn áhított kedvesének. Hát tudnak ennél szebbet? Nem is értem, hogy kerülhetett a mostohagyermekek sorába…

De lépjünk is túl ezen…

Folytatásként következzék egy kurta epigramma – folyam, melynek némely darabja két, másik részük 6-7 évvel ezelőttről származó darab, köztük az önök által már bizonyosan jól ismert pajzán négysoros eredeti változata is. Előbb természetesen a korai darabok…

 

I.

Hitem előtt erős kapu,

Falak rejtik szivemet,

 

Néha mégis reájövök,

Mily fájdalmas nélküled.

 

II.

Van egy csillag,

Reménycsillag,

Ott ragyog az égen.

Az ad reményt,

Hogyha nincs,

Legfényesebb lelki kincs.

 

III.

A tajtékzó Tisza fodrait figyeltem

S a pajkos Napnak szikráit nevettem,

Kémlelő tekintettel néztem fel az égre,

Szűzi felhők fátylai borultak tengerére.

 

Megroskadt hidak merültek vizébe,

A sodró, hűvös, barna tükörébe.

A megroskadt hid voltam én, itéletre várva

S te bővizű folyó magát testembe vájva.

 

Első olvasásra is könnyedén tetten érhető a precizitás széleskörű hiánya, már ami a  versek dallamosságára, szótagszámaira és rímeire vonatkozik.  Ne is próbálkozzanak hát az időmértékes olvasás jól bevált módszerével ezesetben. Helyenként megfelelőek ugyan  a szótagszámok a ritmusos kántálás elvárásainak, ám nagyobbrészt csúfos kudarcba fulladnának próbálkozásaik. Költőnk ezen korai szakaszában ugyanis még nem fektetett hangsúlyt az időmértékre, helyenként egy-két szótagnyi csúszások is előfordulhatnak műveiben. Ám ne feledjük, eme szerzemények létrehozásakor poétánk 13-14 éves lehetett mindösszesen. Mások ekkoriban bele sem szagolnak az irodalomba, ő viszont már megakarta vele váltani a világot. Önálló irodalmi folyóiratot is tervezett Kiállítás cimen.

Most pedig néhányat frissebb epigrammáiból:

I.

 

Ablakomból éppen a te ablakodat látom,

A szobámból egyenest a te öledbe vágyom,

Vágyom rá, hogy karjaidban ringassál el szépen,

S mint anya a gyermekével, foglalkozzál vélem.

 

II.

Ne hazudd azt énnékem,

Hogy nem izgat fel téged,

Ha ágaskodó fütykösöm

A combjaid közt érzed.

 

III.

Nem gondolok semmire most,

Nincsen egyéb gondolat,

Csak amelyben végre már a

Karjaimban tartalak.

 

A tematikailag is többé-kevésbé összefüggő epigrammák mind egyugyanazon időben, ugyanazon ifjú hölgyemény ihletésében láttak napvilágot,  megközelítőleg 2 évvel ezelőtt. Az enyhén pikáns darabot, a Pátria rádiós szereplést követően elhíresült Pajzán négysorost két, szerelmes-lázas, vágyakozást előnyben részesítő, erotikát háttérbe szorító darab fogja közre, nagyszerű környezetet nyújtván középső testvérüknek.

Befejezésképpen pedig egy szintén huncut, versnek igencsak nehezen, de még epigrammának sem  nevezhető poénos megszólalását szánta költőnk, melynek sikamlósabb területét a nyugalom megzavarásának lehetőségét elkerülendő, kipontoztam:

 

Akárhogy is szégyellem, minden tettem hiába,

Mit tegyek, a szomszédjánynak édesebb a p…..

 

Folytatás a jövőhéten..

További ajánlott írások:

1. Heti poéta 11 – Pásztoróra

2. Heti poéta 10 – Nosztalgia

3. Heti poéta 9 – Epigrammatika II.

4. Heti poéta 8 – Epigrammatika I.

5. Heti poéta 7 – Meztelenül

6. Heti poéta 6 – Előre is elnézést…

7. Heti poéta 5 – Mégegyszer, utólszor…

8. Heti poéta 4 – Búcsúzó

9. Heti poéta 3 – Erotika

10. Heti poéta 2 – Szépség ihlette

11. Heti poéta 1 – Prológus, avagy ARC-poétika

Ha tetszettek a költemények, csatlakozz a Körképp Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!