Fesztiválról jelentjük – Pohoda

Frissírve a szombati nappal. 3 nap a forró betonon, aszalódás árnyék nélkül, amiért 30 ezer ember képes még fizetni is. Vajon mi a Pohoda sikerének titka? A Körkép csütörtökön nekiállt megvizsgálni, íme az eredmény:

A Pohoda teljes mértékben a jó zene fesztiválja. Itt nincsenek unalomig ismert húzónevek, mert az egyszeri ember, aki kommersz rádióval kínozza a fülét, valószinűleg soha nem hallott pl. a Two Doors Cinema Clubról, megkockáztatom, a Kasabianról se. Bár 30 ezer ember már túl sok ahhoz, hogy mindenki normális legyen közülük, de annyi pozitív tulajdonságuk mindenképp van, hogy legalabb zenei ízlésből kijutott nekik. Öveket becsatolni, helyszíni tudósításunk következik. 😉

Csütörtök

Aki még nem volt a trencséni reptéren, azt bizony képen vágja az őrületes hőség. Nem elég, hogy a levegő maga 37 fok körüli, de a beton is ontja magából vissza a hőt a levegőbe, s ezen a gyakori vízágyúzás sem képes segíteni, bár mindenképp kellemesen esik. A megérkezés után kb. az ötödik percben kezd el vékony erekben folyni az izzadság az emberről, majd újabb 10 perc után eljutunk abba az állapotba, hogy képesek leszünk az ásványvizet literes mennyiségben exelni. Szóval ilyen a Pohoda első pillantásra.

    

A csütörtöki nap estéjén megkezdtük az ismerkedést a helyszínekkel. Két koncertre készültünk, de így is belekóstoltunk jópár produkcióba. A fesztivált a Puding pani Elvisovej zenakar koncertje nyitotta este 8-kor. A Dome sátorba, a koncertjükre boldog-boldogtalan benyomakodott, ugyanis időközben a nyakunkba kaptunk egy kisebb nyári záport, aztán fedett helyet keresett mindenki. Miután az esőisten megkegyelmezett a nap hátralevő részében a fesztiválozóknak, ezért tovább indultunk a terepet felderíteni.

Több helyen is olvasható volt, hogy idén Kaščák és csapata a nyitó napot a decemberben elhunyt Václav Havel emlékének szentelik. Havel a 2008-es Pohoda vendége volt, és tartott előadást, így a szervezők a volt cseh elnök emléke előtt a cseh Plastic People of the Universe, Lou Reed fellépésevel, filmvetítéssel tisztelegtek, és a Bažant Stage oldalát egy 12 méteres Rudo Sikora kép dísziti, mely a "Havel csillagkép" címet kapta. Nagyon költőien hangzik, a valóságban 12 csillag szívalakban elhelyezve és piros vonallal összekötve. Szóval a kezdettől fogva olyan érzésünk volt, hogy ez az egész Havel-cucc kicsit erőltetett, kezdve Kaščák konferálásától – "Havel olyan volt a Plastic People-nek, mint egy nem zenélő kapitány" , a Lou Reedes "barátság"-ig. Az erőltetettség főleg az utóbbi előadó koncertjén jött elő, aki egy szóval sem emlékezett meg a "nagy haverkodásról". Reeddel szemben egyébként is rengeteg volt a kritika a sajtó részéról. Elhisszük, hogy hetven éves és hasonlók, de ha már vagyok olyan elmebeteg, hogy a hetedik X. után is elmegyek koncertezni, akkor legalább megpróbálom nem olyan pofával végigcsinálni, mintha a fogamat húznák. Főleg, mivel nem kevés pénzt zsebelek be érte. A Havel-téma végére pedig még annyit, hogy az erős szél miatt a filmvetítés is elmaradt.

Ami viszont a hozta a maximális elvárást, az a The Asteroids Galaxy Tour volt. A dán együttes zenéje pontosan olyan mint egy jó reklám zene – nem elcsépelt szólamok, amelyek nagyon gyorsan fülbemásznak, s ott is maradnak nagyon-nagyon sokáig. Aztán lehet ezen mérgelődni, mindenesetre tény, hogy az együttes nemcsak Amy Winehouse előzenekara volt, de az Apple és a Heineken is importálta a zenéjük a reklámjaikhoz. Nem mellesleg pedig a szőke énekesnő feltűnően csinos is, meg is jegyezte a fotós kolléga, hogy öröm volt őt pár méterről fényképezni.

Az estébe még belefért egy 10 perc az elektronikus zenét játszó Caribou-ból, de ennyi épp elég volt ahhoz, hogy talán ne akarjunk megismerkedni az előadó teljes munkásságával. Ízlések és pofonok…

Péntek

A legelvetemültebbeket már reggel héttől várták a különféle programok mint pl. a jóga. Úgy gondoltuk, hogy a sok zene mellé délután beiktatunk pár másmilyen típusú kulturális élvezetet is, így a az irodalmi klub sátrában több író munkásságával is ismerkedtünk, mint pl. Monika Kompaníková, Mária Modrovich,a Kassán élő török származású Agda Bavi Pain és Tomáš Ulej műveivel. Az irodalomból is megárt a sok, mi ott sokaltunk be mikor az STU egyik matekanalízis tanára, Peter Prokopec kezdett bele a művei felolvasásába. A zenei programot egy komoly zenei koncerttel kezdtük, mégpedig a fesztivál egyetlen magyar zenekara, a Budapest Saxophone quartet koncertjével. Az ő érdekességük, hogy klasszikus zenei műveket értelmeznek újra  szaxofonnal, repertoárjukban szerepelt Vivalditól kezdve Bartókon keresztül kortárs zeneszerzőkig mindenféle korok zenéje. Igaz délután egy órakor léptek fel, a hatalamas hőségben a koncertsátrat így is megtöltték az emberek, és a biztonsági őrök előtt még így is pár méteres sor kígyózott.

A Zlatý Bažant sörsátrában megtanulhattuk a jó feleség alaptulajdonságát: hogyan kell tökéletesen sört csapolni, illetve sok-sok érdekességet a sörről. Különféle utazók, fotósok pedig élménybeszámolókat tartottak  idegen tájakról és a couchsurfing vadromantikájáról. A délután Jaroslav Spišiak volt rendőrfőkapitánnyal beszélgetett Štefan Hríb. Ha az előbbi koncertról azt írtuk tele volt a sátor, itt szinte szó szerint a csillárról is emberek lógtak. A szűkszavú rendőrrel szemben külön élmény volt hallgatni, ahogy Hríb a legkülönfélébb újságírói agyafúrtságokkal próbálja kicsalni belőle a válaszokat, nemegyszer a közönséget megmosolyogtatva.

A nap hátralevő részében viszont teljesen a zenének szenteltük magunkat. Szerkesztőségi ajánlásra néztük meg a cseh Čokovoko csajformáció anti-rapjét. A lányok kegyetlen turkálós göncökben, fehérneműt kívül hordva olyan szöveget nyomattak, hogy az ember nem tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen. Hihetetlen sikert arattak, sőt a Radió FM sátrában a közönségtalálkozós interjún még egy ráadáskoncertet is lenyomtak.

A Two Doors Cinem Club elsőosztályú koncertje után viszont lezuhant az ég, hatalmas égzörgéssel, villámlással kísért vihar kezdődött pont a fesztivál felett. Az eső miatt szinte minden színpadon késéssel kezdődtek a koncertek, azonban pozitív hatása is volt- a mai (szombati nap) már mindenképp kellemesebb mint az előző kettő volt (magyarul a 36-37 fok helyett csak 32 van). Este a legjobban várt program egyértelműen a Kasabian koncertje volt. Egy csepp csalódásnak könyveljük el, hogy valamit a hangosítással nagyon elronthattak – az első pár számot szinte lehetetlen volt felismerni, ez azonban nem zavarta a publikumot, hogy végigőrjöngje az egy órás koncertet. A fiúk teljes fekete felszerelésben léptek fel, és remek műsort csináltak, majd a koncert végén a csörgődobtól kezdve, a számlistáig szinte minden mozdíthatót a közönség közé dobáltak. Volt is a dobverőkért közelharc.

Yann Tiersen koncertje kitolódott éjjel 3-ra az eredeti 9 órás kezdés helyett, a maradék időt teljesen véletlenszerű koncertválasztással ütöttük el – hallgattunk a fülünkre, amely a svéd Movits! duó szvinggel keresztezett hip-hop zenéjét jelölte ki a tökéletes iránynak. A szaxofonnal kísért könnyen táncolható, bulizós számok biztosították, hogy senki ne fázzon, aki enged a lába által diktált ritmusnak. Yann Tiersen pedig – nos hát asszem nem kell őt bemutatni. Annak ellenére hogy nagyon későn (vagy korán – nézőpont kérdése) kezdtek, hatalmas tömeget vonzottak oda, s külön remek hatást keltett a koncert végére megvirradó szombati nap.

Szombat

Szombati nap egyéni rekordot döntöttunk az abszolvált koncertek számát tekintve, összesen hét fért bele a programunkba az aznapi kínálatból, és bizony igazán remek válogatást szedtünk össze. Elsőként a Hypnotic Brass Ensemble chicagoi jazz zenekar késő délutáni koncertjére néztünk be. A srácok bebizonyították, a jazz is képes nagy tömegeket megmozgatni -ők legalábbis mindent megtettett a cél érdekében. A bizotonsági őrök mindenképp örülhettek a performance-uk azon részének, miközben az egyik trombitás felmászott a felfüggesztett hangfalra 2-3 méter magasra, ís onnan buzdította táncra a közönséget. Az esté nyugodtabb dallamokkal folytattuk, konkrétan Emiliana Torrini fellépésével. Az izlandi énekesnőt mindenki a szívébe fogadta közvetlen stílusa, szerénysége, jó humora miatt. A sajtótájékoztatón bevallotta, hogy zavarban is van, mert ez élete első sajtótájékoztatója, és nezzük el neki, hogy melege van, de hát Izlandról jött. Koncertjét a fűben ülve hallgatta a közönség, de mikor felhangzott a Jungle Drum, bizony mindenki felpattant.

Ezután belekóstoltunk a Warpaint lányegyüttesbe, színtén lazulós zenéjébe, meg is állapítottuk, hogy a lányok kezébe nemcsak a fakanál, de a gitár és a dobverő is tökéletesen passzol. Ekkora viszont már kicsit sok volt a mélabúból, így rövid időn belül belecsaptunk a lovak közé a Totally Enermous Exiting  Dinosaurs-szal.  Az angol DJ a fején a félméteres virágszirmokkal és a különleges tollas kosztümű táncoslányokkal megmutatta, miért is szeretjük az elektromos zenét. Az idei Pohodán egyértelműen a britek domináltak – a következő kiszemeltünk szintén a szigetországból jött, és The Kooks nevet viseli, David Bovie számától ihletve, és szintén az indie elsőosztályú képviselője. Az énekes, Luke Pritchard elpanaszkodta, hogy mostanában rengeteg fiatal lány jár a koncertjükre, egészen Justin Biebernek érzi magát néha. Szerencsére azért a koncert ettől jobban sikerült. 😉

Idén a Körkép interjúzott is a Pohodán. Az ukrán Zapaska együttesre esett a választás, akik már az interjú alatt a szívünkbe lopták magukat (részletes írás hamarosan!), s a koncertjükön a pozitív benyomásokat még csak fokozták. A különleges ukrán duó fő jellemzője az improvizálás-a koncerten minden egyes számuk másképp hangzik, mint a CD-jükön. A zenekar férfitagja számtalan zsebéből a legkülönlegesebb, soha nem látott hangszerekeket húzta elő sorban, és csikarta ki belőlük a talpalávalót. A siker nem is maradt el, nagyszínpadhoz mélto dörgő tapsot kaptak a koncert végén. A koronát az egész estére és a hétvégere Chase and Status tette fel, és bizony méltó befejezést adott az egésznek. Igaz eredetileg Public Enemy koncertre indultunk, de hát tényleg mindenkinek vannak "a-fesztiválon-fordítva-tartom-a-programot-a-kezemben" – törrténetei.

A koncerteken kívül a végén említsünk meg a tisztaságot is. A Pohodát a Greenmystyle.com angol szerver a 12 legtisztább európai fesztivál közé sorolta, és joggal, mert tényleg ez volt a legtisztább fesztivál, ahol eddig jártunk. Míg az ember a Szigeten általában már a második napon bokáig jár a műanyag poharakban, itt rendes lelkiismereturdalást éreztünk eldobni bármit is a földre, ha ott volt a szelektíb hulladékgyűjtő minden sarkon. A környezettudatossághoz még a főszponzor is hozzájárult, bevonva a mulatózókat is a szemétszedésbe. Aki fél méter műanyag pohárat összeszedett, becserélhette fél liter sörre. Szombaton megérdeklődtük a beváltóponton, mekkora sikere volt az egésznek. A csajok elmesélték, volt hogy egyszerre leadtak 8 és fél méter hosszú műanyag pohár-kígyót, egy átlagos nap 11 órás műszaka alatt 4-6 konténert töltöttek meg.

Minden fesztivál másért jó. Mindegyiknek megvan a sajátságos alaphangulata, és persze mindenhol jól tudja magát érezni az ember. De a Pohoda utánozhatatlan. Ha választanunk kéne, hogy csak egyetlen fesztiválra mehetünk el egész évben, két másodpercig sem kéne gondolkodnunk, mert az a fesztivál bizony a Pohoda lenne. Mišo Kaščák és csapata már a 16. éve alkotott újra hatalmasat. Egy  olyan fesztivált, ahol meglepően minden olajozottan működik. Egy órás égdörgés sem jelent váratlan helyzetet, mindenre felkészültek. A sajtórészleg pedig messzemenőleg a legprofibb brigád, akivel valaha találkozutunk. Vissza! Vissza!! Vissza!!!

Lehet kezdeni spórolni a következő évre (vagy legalábbis az október végi Pohoda Indoor Camping festiválra).

Lengyel Diana

A képeket köszönjük a fesztivál sajtórészlegének – Katarína Acél, Martina Mlcuchova, Jozef Jakubco, Lena Kusnieriková

Ha tetszett a cikk csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Ajánlott cikkek:

Csak nyugi! Két hét múlva Pohoda!

Pohoda fesztivál 2011 – helyzetjelentés